A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 11. szám - A hagyatéki eljárás tervezete. 1. r.

A JOG. 105 torvénynek fentidézett határozmányánál fogva, ha az alperes által állított szokás léteznék is, egyáltalában és feltétlenül nem követelhető. Ugyanezen kapitány ugyanakkor fuvarszerzödés alapján más keresetével a eontrostalliákat, azaz a késedelmi és veszteglési költségeket 2,576 frank összeg erejéig a feladó cégtől igényelte, mert a fuvarszerzödés szerint az árúnak a hajóra való felrakodása szept. L5-én lett volna befejezendő, de közbejött és a feladó által okozott késedelem miatt csak szept. 22-én lett befejezve, 23-án pedig a hajó elégett, minélfogva a hajó kapitányát a fuvarszerzödésben kikötött, naponként fizetendő veszteglési és késedelmi költségek szept. Hi-ik napjától 22-ik napjáig számítandó időtartamra való megtérítése illeti. Alperes itt is azt vitatta, hogy a fentidézett francia tengeri kereskedelmi törvénynek 302. §-a értelmében a kereseti összeg fizetésére nem köteles, mert az abban felsorolt esetekben a fuvarszerzödés érvénye és minden abban tartalmazott kölcsönös jog és kötelezettség megszűnik, miben azon olasz közmondás is, miszerint: »Barca rótta, conti fatti«, azaz »Hajótörés minden fzámlát kifizet«, alapját találja. A fiumei kir. törvényszék azonban ezen esetben, szintúgy szavazatom szerint, tekintettel arra, hogy a fuvarbér a controstalliáktól természetében és hatásában lényegesen különbözik, mert a fuvarbér a francia kereskedelmi törvénynek 289. §-a értelmében a hajó bérdíja, a controstalliák pedig ugyanazon törvénynek 294. §-a szerint a hajó bérlője által okozott késedelemért járó és általa viselendő kártérítést képeznek; továbbá, mert a fuvarbér csak a fuvarozás befejezése után fizetendő, a controstalliák fizetés-kötelezettsége pedig a történt késedelem pillanatában támadt; 1887. évi nov. 26-án 3,354. sz. a. hozott Ítéletével alperes részben feltétlenül, részben pedig, miután a controstalliák napjairól is vita támadt, felperesnek megitélt pótsekiitől, illetőleg alperesnek megítélt föeskütől feltételezetten, a kereseti összeg megfizetésére kötelezte, a perköltségeket azonban kölcsönösen megszüntette. A budapesti kir. itélő tábla 18S8. évi május 2-án 82. sz. a. hozott Ítéletével a fiumei kir. törvényszék Ítéletét indokainál fogva helybenhagyta, a perköltségek iránti rendelkezése csak akképeni változtatásával, hogy alperest azon esetre, ha a neki megitélt főesküt le nem teszi, a per- és felebbezési költségek megtérítésében n,arasztalta. Ezen táblai Ítélet jogerőre emelkedett. Ali tehát azon szabály, hogy a lejárt controstalliák a hajó elveszése esetében is fizetendők és igy a »barca rótta, conti fatti« mondás alá nem esnek. A hagyatéki eljárás tervezete. Irta: BÉSÁN MIHÁLY, lugosi kir. közjegyző. Az osztrák törvények uralmának megszüntetése óta ugy a provisoriumbeli, mint az alkotmányos kormányzat ideje alatt az örökösödési eljárás mindig mostoha gyermeke volt a közkormányzatnak s a törvényhozásnak. Az 1868. évi L1V. t.-c. VII. fejezete is az örökösödési eljárást csak per summos apices érintvén, oly hiányos, hogy most már 21. évi gyakorlat után annak gyökeres javítása, vagy pedig egy egészen új eljárás szerkesztése immár lialaszthatlan égető szükséget képez. Az örökösödési kérdések gyors és biztos megoldása évenkint millió polgárok anyagi érdekeit érinti, milliókat érő vagyonnak törvényes és pontos felosztása mélyen belevág a gyakorlati életben a családi élet és a nemzeti vagyon gyarapításába, ellenben az eljárás nehézkessége, költséges volta és bizonytalansága milliókat veszélyeztet évenkint, minélfogva joggal nem kis örömet szerzett különösen a jogász-közönségnek, hogy a volt igazságügyminister megbízásából végre-valahára megjött, a mi után milliók és még többen régóta sóhajtoznak, t. i. az örökösödési eljárás tervezete dr. W e i n m a n n Fülöp kartársam tollából. Azok után, a mik e lapban már közöltettek, hozzám intézett felhívásra, mit mondjak én e munka becséről és használhatóságáról? Hisz a bírálat több oldalról már is oly beható és részletes volt, hogy nekem alig maradt fenn egyéb az egyszerű ismétlésnél; miért is én nem szorosan vett tudományos, hanem gyakorlati szempontból kivánok néhány megjegyzést tenni e munkára. Általánosságban kockáztatom a megjegyzést, mely bennem erős meggyőződéssé vált, hogy dr. Weinmann Fülöp munkájánál I jobbat, kitünőbbet s a mai magyar codificationalis iránynak megfelelőbbet még az esetben sem készíthetett volna senki, ha a volt igazságügyminiszter pályázatot hirdet vala egy oly örökösödési eljárás tervezetének az elkészítésére, mely lehetőleg bonyolódott, áttekinthetlen, bürokrátikus, költséges és érthetetlen. Ha ez a cél lebegett az irányadó körök szeme előtt: akkor az én igen tisztelt barátom mesteri müvet irt, mert az általa tervezett hagyatéki, illetve örökösödési eljárás csakugyan oly zavaros, bonyolódott és költséges, hogy vajmi ritka biró, ügyvéd és közjegyző fog széles e hazában avval dicsekedhetni, hogy a tervezetet minden izében megtanulta, megértette s a gyakorlati életben helyesen és könnyen alkalmazhatja, de még ritkább lesz az a hagyatéki ügy, a mely egy értelmes, lelkiismeretes és nem tak jóakaratú útbaigazítással. Ennek nem is maradt el haszna, mely abban nyilvánult, hogy 1867-ben, a mi akkor hamar volt, kisegítő bíróból táblai rendes biróvá lettem. Már most teljesen biztositottnak hihettem magamat. Nagy is volt örömöm. Hogy is ne ? Hiszen pályafutásom kezdetén meg sem álmodhattam volna, hogy még belőlem is lehet valaha olyan nagy úr, mint a milyenné lett kevéssel halála előtt ama jószívű rokonom, kinek főleg köszönhettem, hogy gazdatisztté kellett lennem főuraknál. Az öröm azonban isméi, nem volt tartós Alig kezdettem meg már, mint rendes táblai biró működésemet: új átalakítás hírei kezdettek szárnyalni. Senki sem tudhatta: mi lesz belőle, vele ? Es ime: rám nézve a rettegett változások boruja a legszerencsésebben derült ki. A ki egyike voltam a táblai rendes birák sorában a legutolsóknak : Horváth Boldizsár akkori igazságügyminiszter ur rendkívüli kegyességéből páratlan előléptetésben részesültem. A hivatalos lapból, mely az 1869-ben ujon szervezett felsőbb birói testületekhez kinevezett birák névsorát közölte, tudtam meg, hogy a kir. Curia legfőbb itélöszéki osztályánál biró lettem. Kérni ezt bizonyára soha sem mettem volna; de más sem ajánlott volna bizonyára erre soha. Horváth Boldizsár ezt nem várta be. Neki ez volt szokása. Az ilyenekért még köszönetet sem várt senkitől. Épen ezért örvendek, hogy hálámnak most kifejezést adhatok a kir. itélő tábla bíráinak sorában jelen levő fia: Horváth Jenő előtt. Az érdemetlenül és váratlanul nyert kitüntetést kettőzött szorgalommal törekedtem meghálálni. Fájdalom, túlbecsültem erőmet. Az éjt is nappallá tenni iparkodó erőfeszítésnek nyolc havi súlyos betegség lett a vége. Bizony! akkor is nehéz napokat éltem. Ha serdületlen gyirmekeim során — kik, Istennek hála, számosan voltak — végigtekintettem, lesújtó aggodalom szállt lelkemre. Aggódva tűnődtem azon: mi lesz ezekből, ha elköltözöm tőlüki Azonban e bajon is átsegített az isteni Gondviselés, mely nem hagyja el a benne bízókat. Végre nagysokára elhagyhattam kórágyamat. Ujabb aggodalmak nehezedtek azonban ekkor ismét reám. Sajnosán kellett éreznem, hogy azt a munkásságot, a melyet az előtt végeztem, most már nem birom kifejteni. Nem hagytak el ekkor sem a jó emberek. A táblánál tanácselnöki állás üresedett meg és én 1872-ben ezt elfoglalhattam. De hogyan történt ez ? Az akkori igazságügyminiszter megkínálta ezzel az állással egy jó barátomat. E jó barátom, ki különben, főleg egészségi állapota miatt, szívesen vállalkozott volna a kínált állás elfogadására, félretette saját érdekét és rámutatott arra, hogy van egy betege a munkásságnak, ki ez állásra nála most jobban rászorul, tehát ne őt, hanem azt nevezzék ki. Ez a jó barátom: K a r a p Ferenc volt, a most már nagy veszteségünkre nyugalomba visszavonult tanácselnök. Hálás érzelemmel hivatkozhatom reá, annak bizonyításául, hogy mindez igy történt. A figyelmessé tett igazságügyminiszter aztán szintén nem ellenkezett és igy lettem már 1872-ben a budapesti kir. itélő táblánál tanácselnök. Azonban én gyengébb voltam, semhogy a tanácselnöki teendőket is ugy végezhettem volna, mint azokat teljesitendőknek véltem. Ekkor is a jó emberek segítettek rajtam. Szabó Miklós, most a Curia nagyérdemű elnöke, ki akkor a táblának soha el nem felejthető, szeretve tisztelt elnöke volt, megfontolta helyzetemet és átlátta, hogy célszerű lesz, ha nem biz meg mindjárt nehéz feladatok megoldásával. Atyailag gondoskodott rólam. Kisebb tanács vezetését bízta kezdetben reám, a hol általam megoldható feladat várakozott reám. Csak később, fokonkint nyújtott módot és alkalmat nehezebb feladatok teljesítésére. Igy jutottam később intézkedése folytán a III. polgári tanács élére, melyet most teljes megnyugvásra Tóth Elek kitűnő tanácselnökünk vezet. Ott sem maradtam soká. Az új büntető-