A Jog, 1890 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1890 / 7. szám - Az új hagyatéki eljárás. 6. r.

60 A JOG nép, az állam és a jogrend kárára mindenki belekontárkodhatott. Hivatkozhatunk a mult példáira! Az 1874 : XXXV. t.-c. az azt kiséro miniszteri rendeletekkel a hagyatéki ügyek ellátását a kir. közjegyzőkre bizta. Felzúdult erre a körjegyzők, szolgabirák és más hasonló jogi qualificatióval biró kitűnőségek érdekelt hada, a kik jogosan véltek számithatni arra, hogy sovány hivatalos dotatióiukat az örökösödési ügyek kövér falataival kiegészíthessék; annyival jogosabban véltek pedig arra számithatni, mert ők, mint az országgyűlési választások hangadói (a közérdek szempontjábóOhervadhatatlan érdemekre hivatkozhattak! Az 1877 : XX. t.-c. sietett is kívánságuknak megfelelni, a mennyiben a hagyatéki ügyek ellátását ismét majdnem kivétel nélkül a körjegyzők és szolgabirákra bizta. Hogy ennek a nép mennyi hasznát vette, hogy a jogélet ez által mennyire lesülyedt, hogy a hagyatéki ügyek hátralékai mily óriási számra növekedtek, hogy végre is alig néhány év alatt az állapot tarthatatlannak bizonyult és a nép ugy, mint az árvaszékek legnagyobb része, önként visszatért a közjegyzők működésének igénybevételéhez: erről maga az 1886,: VII. t.-c. megalkotásának története adhat fényes bizonyítékot. Es most, hogy végre megállapodtunk a hagyatéki ügyek közhitelű rendezésében, most hogy kezdjük élvezni abe állott jogrend előnyeit, most újra vissza akarunk esni az ismételve tarthatatlannak bizonyult chaoticus állapotra s az örökösök közti jogviszony rendezését, legalább annak egy tekintélyes részében újra zugirászok, szakavatlan közegek kezére játszani kívánjuk?! Pedig ha a törvényjavaslat 447. §-ának első rendelkezését a gyakorlati élet szempontjából vizsgáljuk, midőn kimondja, hogy »az örököstársak a 446. §. korlátai között az osztály tekintetében szabadon egyezkedhetnek« és csak a kiskorúak vagy gondnokság alatt állókra nézve tartatik fenn a gyámhatósági jóváhagyás : akkor az örökösök közti szabad egyezkedés künn a nép között ismét csak a hivatalos zugirászkodásnak lesz szabad zsákmányává. Nem lehet az ellen kifogásunk,hogy az önjogú örökösök teljesen szabadon egyezkedhessenek; akaratnyilvánításuk ne legyen korlátolva: e szabadságot senki sem fogja tőlük elvonni akarni. De ha az akaratnyilvánítás módját nem szabályozzuk: más szóval, ha az örök ö S ö k szabad tetszésére hagyjuk azt is, hogy egyezségüket minő alakba akarják foglalni: akkor tág kaput engedünk a zugirászkodásnak, mely nem fog késnie kapun diadalmasan bevonulni a jogbiztonság várába. Ezzel fel kellene adnunk törekvésünket és a nép jogéletét a jogállam színvonalára felemelni, azt a közhitelesség, a jogbiztonság biztos alapjára helyezni, mely alapon is szabadon egyezkedhetnek az örökösök, a mellett, hogy jogaikat egyúttal közhitelű módon biztosítják. Ezt az alapot föladni annyi volna, mint szégyenteljesen visszavonulni a jogállam követelményei elől, bizonyos kortesszempontok miatt! Az egész változás, melyet e cél elérésére kívánunk, nem más, mint az, hogy a 447. §. azon szavai után : »az örököstársak a 446. §. korlátai között az osztály tekintetében szabadon egyezkedhetnek« ; melyeket mint külön mondatot itt lezárandóknak vélünk, következzék új bekezdésként a következő rendelkezés: »Az oszlályegyezség érvényességéhez közokirat szükséges«. A 447. §. megszakított első mondatának hátramaradt része pedig a III. részben kifejtendőkkel összhangzásban egészen elhagyandó volna; mert, mint ott alkalmunk lesz bővebben kifejteni, mi a gyámhatóságoknak beavatkozását a hagyatéki eljárás folyamába teljesen kizárandónak véleményezzük, azon egyetlen eset kivételével, a midőn a 376. §. értelmében a kiskorú vagy gondnokság alatt álló nevében azok törvényes vagy kirendelt képviselője a reájuk esett örökséget visszautasitaui akarják. Es most vizsgáljuk a törvényjavaslat hatodik fejezetének az örököstársak jogviszonyaira vonatkozó intézkedéseit. Mint már említettük, a 439 — 446. §§. az örököstársak közötti osztatlan jogviszonyára vonatkoznak. Az örökhagyó jogai és kötelezettségei az örököstársakat örökrészeik arányában közösen illetik. Addig, mig az örököstársak között az osztály nem foganatosíttatott, ha közöttük a közös örökség kezelésére nézve egyértelmű megállapodás létre nem jön, vagyonkezeléssel megbízott végrendeleti végrehajtó pedig nincsen: bármelyik örököstárs kérelmére a hagyaték állagának biztosítása végett szükséges intézkedések a hagyatéki bíróság által elrendelendő!? (439. §.) s erre vonatkozólag fentebb a leltározás illetőleg a vagyon-elkülönzésnél már szólottunk. Az örökhagyó hitelezőinek követeléseiért és azon hagyó mányokért, melyekre vonatkozólag a végrendelet ellenkező intézkedést nem tartalmaz, az örököstársak örökrészeik arányában felelősek. Azon adósságokért azonban, melyek az örökhagyó halálától számított hat hónap alatt a hagyatéki bírósághoz akár a hitelező által, akár a 420. §. szerint a perbíróság által bejelentettek, valamint a köteles részért az örököstársak a 410. és 412. §§. korlátai között egyetemlegesen felelősek (440. §.). A jogrend szempontjából nagyon helyes intézkedése a javaslatnak a megkülönböztetés oly hitelezők között, a kik követeléseiket örökhagyó elhalálozásától .számított hat hónapon belül jelentik be és azok között, a kik ezt elmulasztják. Látjuk továbbá — e helyütt élesen kiemelve — a különbséget egyrészről az örökhagyó hitelezői és a hagyományosoknak, másrészről a kötelesrészre jogosítottnak jogi viszonyát illetőleg az örökössel szemben. Az örökösödési igazolvány kiadását és az örökségnek felosztását bármelyik örököstárs követelheti (443. §.). Vagyis egyik örökös sem kényszeríthető arra, hogy vagyonközösségben maradjon. Az osztályt az örökösök maguk közt szabadon foganatosíthatják, ha nincs köztük kiskorú vagy gondnokság alatt álló örökös érdekelve (447 §.) Itt kezdődik azután az örökösök közötti egyezkedés, mely minden örökösödési ügynek sarkpontját képezi. Itt kezdődik a törekvés mindenik örökös részéről lehető legjobb eredményt elérni. Itt van leginkább kitéve az ügyefogyott, a gyöngébb — habár önjogú — örökös a kijátszásnak, fenyegetésnek, kényszernek. Itt van szükség elmaradhatlanul egy pártatlan közhitelű személy működésére. Itt kell megállapítani a közjegyzők közreműködésének kötelező igénybevételét, ha valóban a nép előnyére akarjuk rendezni az örökösödési ügyeket. Ezért kell kimondanunk azt, hogy »az osztályegyesség érvényességéhez közokirat szüksége s«, mely rendelkezéssel a hagyatéki ügyek jelenleg is elfogadott közhitelű ellátását tartjuk csupán fenn. A különbség a mai és az új helyzet közt abban volna, hogy jelenleg az 1886: VII. t.-c. 30. §-a alapján minden hagyatéki ügy, melyben kiskorúak vagy gondnokoltak érdekelvék, majdnem kivétel nélkül és hivatalból jut a közjegyzők fóruma elé; de sőt a beavatkozási kérvények révén azon hagyatéki ügyek túlnyomó többsége is, melyekben csupán önjogú örökösök nevezvék : a törvényjavaslat és a hagyatéki eljárási tervezet szerint pedig mindazon hagyatéki ügyek, melyekben önjogú örökösök érdekelvék, ezek szabad választása szerint közjegyző, ügyvéd vagy zugirász között oszlanának meg. Már pedig ismerve künn a népnek életviszonyait, ismerve a hivatalos zugirászok hatalmát a népre, melylyel annak szabad elhatározását olykép tudják befolyásolni, hogy teszem ma is a telekkönyvi beadványoknak az egész országban — a főváros kivételével — több, mint 75%"át magukhoz ragadják: előre megítélhetjük, hogy ha nem biztosítjuk épen a nép érdekében az osztályegyességnek közokirati kényszerét, ezen osztályegyességeknek is hasonlóképen több, mint 75°/o-a zugirászok által fog elkészülni. Hát nem-e visszaesést jelentene ez a jelenlegi helyes jogalapról a régi rossz alapra, melynél ugyancsak a zugirászok dicső szerzeményei:»Barátságos egyezség«, »Atyanságos osztály«, »Osztálylevél« címek alatt kisértettek a régi schlendrián korszak szellemeiként jogéletünk — a nép jogéletének — elhagyatott temetőjében! Nem, igy nem reformálhatunk az új korszak hajnalán, mert kénytelenek lennénk később, midőn az új kor delén állunk és az újonnan megvalósított magyar jogállamnak előnyeit élveznök már az egész vonalon, elpirulni igazságügyi reformjaink elsejének, a polgári törvénykönyv legfontosabb részének, az öröklési jogról szóló résznek életbeléptetése fölött; elpirulni, hogy az új alkotás nem az új kor követelte jogállamnak, hanem a feladott régi kortesállamnak bélyegét hordja magán! A jogállam megköveteli a nép jogéletének felemelését a jogállam színvonalára, peren kívüli jogéletének — vagy legalább is legfontosabb részének: az örökösödési és telekkönyvi ügyeknek — közhitelű jelleggel leendő felruházását! Ezt az öröklési törvényjavaslat nem tagad hatja meg! Ne vesse ellen nekünk senki azt, hogy a 447. §. második