A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 2. szám - A szülők joga. (Folytatás)

10 A JOG. meszeiénél fogva azon ága az állami functiónak, mely lokális viszonyok ismeretéhez legkevésbbé van kötve s mely az ország csaknem minden vidékén azonos irányú tevékenységet feltételez. E tekintetben tehát a fegyelmi áthelyezés külső akadályainak egyike elesik. De ha a javaslatnak indokolása, illetve a lapokban közlött félhivatalos kommentálja kiemeli, hogy azon bíró, ki egyéni tekintélyét és a köztiszteletet működése helyén elveszti, okvetlenül más vidékre helyezendő át, a hol még nem ismerik, — úgy nem önkénytelenül lép-e előtérbe az az aggodalom, melynek jogossága aligha kétségbe vonható, hogy t. i. ugyanaz a hiánya a köztiszteletnek, mely az illető bírót előbbi helyén környékezte, követni fogja őt újabb helyére is, a hol mindenki tudni fogja, hogy ez a biró fegyelmi úton és azért helyeztetett át ide, mert amott saját tekintélyét már végkép elvesztette. A t. cikkező ügyvéd és képviselő úr sejthetőleg édes kárörömmel fog tekinteni az áthelyezett bíróra, ki mert a tiszteletet saját személye iránt itthon meg nem őrizhette.egy másik, távoli bírósági székhely előleges közbizalmatlanságának is kitéve, ime, mindkét helyütt nyilvánosan kompromittáltatik. De kérdem, nem üdvösebb-e az igazságszolgáltatás feltétlen tekintélye szempontjából, ha a jogszolgáltatás közegei, még fegyelmi vétség esetén is, nem nyilvánosan fenyíttetnek és mintegy pellengérre állíttatnak, hanem szigorú módon bár, de lehetőleg a bírói állás külső tekintélyének sérelme nélkül büntettetnek ? A míg a biró hivatalos állásától fegyelmi úton meg nem fosztatik, a közérdek, és nem az illető biró személyes érdeke követeli, hogy állása külsőleg a kellő tekintélylyel és dekórummal felruháztassék. És eszélyes dolog-e vájjon avval a bíróval, a kinek tekintélye már egy helyütt megfogyatkozott, az igazságszolgáltatást másutt is nyilvánosan megszégyeniteni ? Avagy talán az igazságügy szolgálati érdekeit mozdítjuk elő, ha a birót megszokott köréből, melyhez ezernyi apró családi és egyéni érdekei fűzik, erőszakosan kiragadva, az ország másik sarkába való vándorútra késztetjük, hogy munkakedvének és iparkodásának még meglevő kis részét is megsemmisítsük ? Az ilyen eljárás épen a célzottal ellentétes eredményt szülne. Ha elképzelhetünk egyáltalán oly esetet, hogy a biró a köztiszteletet és becsülést teljesen elveszítve, a nélkül, hogy abbeli cselekményei, melyek e veszteséget előidézték, oly súlyosak legyenek, melyek fegyelmi úton is hivatalvesztést vonnak maguk után : akkor is sokkal okosabb magára az illető bíróra bízni a dolgot, hogy arról a helyről, mely már úgy sem birhat reá nézve értékkel, önmaga kérje áthelyeztetését és új állásán talán magába térve, kivívja magának azt a köztiszteletet, melyet előbbi helyén könnyelműen eljátszott. De ennek az eshetőségnek, mely az áthelyezésnek egyedüli előnyös eredménye lehet, eleje van véve az által, ha a biró nyilvános megbélyegzés mellett küldetik új állására, hol megkezdendő működését a múltból merített előítélet előzi meg. Ezek azon, inkább gyakorlati jelentőségű mozzanatok, melyek, szerén}' nézetem szerint, még a fegyelmi bíróság által kiszabandó áthelyezés alkalmazását is károsnak tüntetik fel. De mint már fentebb hangsúlyoztam, különösen az elvi szempont, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása az, mely miatt a bírák áthelyezhetőségének kimondását, mint különben az erre vonatkozó alaptörvényünkkel is ellenkezőt, határozottan perhorreskálom. A javaslatnak az a része azonban, mely a bíráknak a fegyelmi úton kívül szándékolt áthelyezésére vonatkozik, egyenesen alkotmányunk egyik alapelvének, a bírói függetlenségnek megtámadását képezi, melynek elvi jelentősége ugyanazért -annak egyelőre előre látható gyakorlati fontosságát messze meghaladja. Az a módozat, mely szerint a bíráknak ilyetén »szolgálati érdekből* való áthelyezése az igazságügymin ister előterjesztésére a curia tanácsaiban döntetnék el, a tény jelentős horderején mitsem változtat, mert a bírák áthelyezhetetlensége a bírói függetlenségnek oly integráns része, mely koncessziókat nem tűr és melyet nemcsak a minister, hanem maga a curia sem érinthet. Alkotmányunk alaptörvényeinek sérthetetlensége tétetnék illusoriussá, ha kimondatnék, hogy az ítélő birák akaratuk ellenére is áthelyezhetők. Es a mi a curia működésének belevonását illeti, emlékezzünk vissza, hiszen csak hetek előtt történt, mily indignációval zúdultak fel a képviselőház jogász tagjai a regáléTÁRCA. A >Jog« eredeti tárcáj A szülők joga. ' (Adalék a javitóházi intézmény fejlődéséhez.) Irta: KRAJCSIK SOMA Zólyomban. ^ (Folytatás.) A legnagyobb veszély azonban a fiatal serdülő lányokat fenyegeti. Szinte megfoghatatlannak látszik, pedig nem ritka az az eset, hogy a bűn ösvényén haladó anya maga csalja ki leányát az intézetből, vagy pedig ha az már az intézetből kikerült s valamely jóravaló családban nyert elhelyezést, a saját anyja beszéli rá, hogy szökjék el s lépjen a bün pályájára, melyen immár mind a ketten pénzt szerezhetnek. Ilyenkor a jótékonyság gyászfátyollal takart arccal kérdi: »Vajjon az általam hozott áldozatok arra valók-e, hogy a bűnt jövedelmezőbbé tegyék ?« Épp ez okból ugy a javító intézetek, mint a filantrópiai congresszusok is egyaránt az állam közreműködésének, segédkezésének szükségét hangoztatják. Némely országokban még mielőtt a kényszernevelés életbe lépett volna, a javitó-intézetek és az ezeket támogató vagy létesítő jótékony egyesületek munkájok eredményét oly szerződések segélyével igyekezték állandósítani, biztosítani, melyekben a szülők arra kötelezték magukat, hogy gyermekük nevelésébe be nem folynak, a gyermeket az intézetből addig ki nem veszik, mig nevelése befejezve nincsen s míg az igazgató a ki'épéshez beleegyezését nem adja. Ily értelmű szerződések köttetnek még mai nap is a n é m e t, d á n és más országbeli privát javitóházakban, de a gyermekjavitás * Az előző cikk a »Jog« 1. számában. terén elért eredmény a gyermeknek az intézetből kilépése után biztosítva még sem volt. Egyes javitó-intézetekben, nehogy a gyermek javulási processzusa megakadjon, akként iparkodtak a dolgon segiteni, hogy a növendéket 2 -3 évi időtartamra csak föltételesen bocsátották ki a javító-intézetből, mig másutt a kilépett növendék mellé szintén 2-3 éven át gondnokát állítottak. Mindezen intézkedés kétségen kívül nagyban hozzájárult a javító nevelési erdmény állandósításához,egészben véve azonban még sem felelt meg a váiakozásnak, miért is sokan szükségét látják annak, hogy egyrészt a szülőknek gyermekeikkel való rendelkezés i j o g a szűkebb korlátok k ö z é s z o rí 11 a s s é k, másrészt pedig, hogy az intézet a kilépett növendékek gondozását azok nagykorúságáig vállalja magára. A németországi törvényekben arra nézve, hogy a fennemlitett szerződés irott malaszt ne maradjon, sokkal több garanciát találunk, mint a francia törvényben, a mely csodálatos féltékenységgel őrködik az atyai hatalomnak épségben maradása felett. De épp ebben látom okát annak, hogy Franciaországból majdnem legtöbb panasz jő az atyai hatalommal való visszaélés ellen. Midőn 1874-ben életbe lépett a gyermekraentésről szó-ló fr a ncia törvény, mely elrendeli, hogy a szülői jogok élvezésétől megfosztandók azon szülők, kik gyermekeiket rendszeres kolduláshoz szoktatják, akkor azoknak, kik örültek ezen korszerű intézkedésnek s attól üdvös eredményt reméltek, csakhamar sajnosán kellé tapasztalniok, hogy e törvény hatása'meddő maradt. A törvényhozó ugyanis elfelejtette meghatározni, törvénybe iktatni azt, hogy mi történjék azokkal a gyermekekkel, kiknek szülei az atyai hatalom gyakorlásától elvonatnak s igy igen természetes, hogy a hozott törvényhez fűzött eredményből semmi sem lett. A megalkotott törvény applikációjára volt ugyan elég eset, de a biró nem tudta, mit tévő legyen a gyermekekkel.