A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 52. szám - Igazságügyministerünk karácsonyfájára - Fizetendő-e és minő illeték a telekkönyvi zálogjogok bejegyzése, azok átruházása és az átruházások isméti bejegyzése után?

merészelne-e csak egy ilyen joggyakornok oly állást kérni, mint egy kezdő ügyvéd, t. i. biróit? A világért sem! Megelégszik az aljegyzői állással s ezen el van megint hosszabb ideig; ámde a kezdő ügyvéd nem adja alább albirói állásnál. Hol itt a jogosság ? A mi pedig az ügyvédeket illeti, a kiknek nincsen praxisuk, vájjon mit mondjak ? Elismerem, hogy vannak kivételek, a melyek azt látszanak igazolni, hogy a meg nem élhetés nem az egyénben magában keresendő s hogy különösen a szerény emberrel megesik, hogy minden törekvései s ismeretei mellett is, nem tud megélni, a legtöbb esetben azonban s különösen az ügyvédeknél ez nem igy van. A meg nem élhetés okai az ügyvédnél vagy szakismeretlenség, vagy hanyagság, vagy nem a legszigorúbb erkölcs, mert hiába s ezt el nem lehet vitatni, minden peres fél azt keresi, hogy kire bizhatja leginkább ügyét, ki bir ahhoz értelemmel, szorgalommal s megbizhatósággal ? Senki sem fogja azt velem elhitetni, hogy az ily kérdéseknél döntő körülményt képez a születés, protekció stb. Kérdem tehát, ezektől várható-e a birói kar felfrissítése ? De tisztelet a kivételeknek, megengedem, hogy vannak az ügyvédi karnak ismert, keresett, képzett tagjai is, a kik birói szolgálatot elvállalnak. Mit kívánnak azonban ezek ? Ezek albirói állással nem elégednek meg, hanem legalább is törvényszéki avagy járásbirói állást kérnek s vagy még inkább egyenesen a felsőbb bíróságokhoz aspirálnak s egyszerre kívánnak a parnassusra lépni. Hogy ez igy van s máskép nem is lehet, hivatkozom csak a bírák szerény fizetésére. Vájjon e?y ügyvédnek, a kinek 1,200 frt jövedelme van, a ki teljesen független állású s a ki egy blanquettaris keresettel megkeres annyit, a mennyit egy albiró, ha 10 ügyet letárgyal délelőtt, vesződik, rontja tüdejét s a kire délután egy csomó Írásbeli munka vár, fog-e esenkcdni egy albirói állásért ; bizonyára nem, nem is volna rationabilis dolog. Az ily ügyvédnek a vágyai sokkal nagyobbak az általam fentebb jelzetteknél. S áttérve a kérdés másik oldalára, szüksége van a birói karnak a jelzett felfrissítésre, vájjon jogszolgáltatási miseriáink fő kútforrása az egyénekben rejlik-e, avagy abban, hogy nincsenek anyagi törvényeink, egy-kettőt kivéve, hanem vannak ellentétes felsőbb bírósági határozataink s eltérő gyakorlat ? Oka vagyok-e én annak, hogy közös udvarrész kizárólagos használatba vételénél, a melyre nézve elvben mindig helyt adtam felperes keresetének, elvileg egy esetben helyben hagyta a felsőbb biróság Ítéletemet sommás úton, másik esetben azt mondotta ki, hogy a közös udvar tetszés szerint használható a közös birtokosok által, harmadik esetben pedig azt mondotta ki a felsőbb biróság, hogy ezen kérdés megvitatása nem is sommás perútra tartozik, hanem kisebb polgári perútra. Melyik úton haladjak tehát tovább ? Vájjon az az ügyvéd, a ki ezt átélte, tisztában van-e e kérdéssel ? Bizonyára nem. Sőt többet mondok, kijelenté előttem, hogy ő ilyen pert többet el nem vállal, mert nem biztathatja felét sikerrel, ilyen következmények után. Avagy talán azért volna felfrissítendő a b'rói kar, mert ritkán találkozhatunk a szakirodalom terén birák neveivel s munkáival ? S ez talán arra vall, hogy a birák nem birnak erre képességgel ? Azt hiszem, az ok itt sem az egyénekben keresendő, hanem — s eltekintve attól, hogy a bíráknak szaklapjuk nincsen és nem is lehet s igy cikkeik sokkal inkább megrostáltatnak az ügyvédi kar monopolizálta szaklapokban, mint az ügyvédek értekezései, — keresendő az ok abban, hogy a biró reggeltől estig el van foglalva hivatalos munkájával s ha csak éjjeli pihenését fel nem áldozza — az ilyen munkához ideje sincsen. Vagy végül azért vélné a cikkíró ur felfrissíteni a birói kart, mert működése a bírónak különben is alig ismert s igen tisztelt cikkíró ur abból hátrányos következtetéseket von le ? Ez sem jogosult, mert a biró működése szerény, a miről csak szűkebb jogászi körben vesznek tudomást s a miről a jogász világ alig birhat tudomással. JOG. Vélem, hogy kevesen tudják azt, hogy példát vegyek magamról, miszerint én a múlt évben egész évi működésem alatt két megváltoztató ítéletet kaptam a felsőbb bíróságtól s a többi leérkezett ítéletem szám szerint 53, helybenhagyott volt. Megvallom azonban itt, hogy abban a szerencsés helyI zetben vagyok, hogy kiválólag bűnügyekkel foglalkozom s igy | codificált törvényre helyezkedhetem. Nem, tisztet cikkíró ügyvéd ur, a fentebb jelzett pa: naszainak jogos voltát nem támogatja semmi s azt teljesen tárgyilagossággal nem bírálta meg, e tekintetben az igazságügyminister ellen intézett támadás nem indokolt. Pogány Virgil, kir. aljárásbhó Brezrióbány&n. Y II. Kinevetném, ha valaki jelen soraim elolvasása által azt gondolná, mintha én az igazságügyministert megvédeni akarnám. Távolról sem, csupán egy-két tárgyilagos megjegyzést kívánok tenni S i k Sándor urnák lángostorára, melyet igazságügyi ministerünk karácsonyfájára e lapok előző számában font. Sik Sándor ur a Szilágyi Dezső igazságügyi ministersége alatt jefolyt 8 havi időszakot elégnek tartja arra, hogy az igazságügyminister reformeszméit emanálta s a kezdeményezés tekintetébeni előkészületeket már mindent felölelőleg nyilvánosságra bocsátotta légyen; holott ha reformok behozatalánál valahol, ugy az igazságügy terén mindenesetre kerülendő az elhamarkodás. S mégis Sik Sándor ur szerint: polgári trvkv., szóbeliség, esküdtszéki eljárás, ügyvédrendtartás mind módosítható avagy megalkotható lett volna már ? A mi 20 éven túli idő alatt el nem készülhetett, az 8 hó alatt, hacsak tervezetben is, átalakítható, összefoglalható lett volna ? Sik Sándor az igazságügyministerben csupán a ministeri szék iránti vágyat látja s azt véli, hogy nem azért lett volna igazságügyi minister, mert géniusa ezt a tárcát választotta működési teréül, hanem mert nem volt más tárca üres. Ugyan kérem, hát nem volt-e ő már évek óta mintegy praedestinálva az igazságügyi ministerségi e ? S ha még csalhatatlanul belelátna is Sik Sándor ur a szivek és vesék titkaiba, akkor is pálcát törhetne már fölötte 8 havi működés után — melynek, mint Sik ur maga mondja, jó nagy részét bankettek töltötték be — avagy magasabb ambícióért ? S elfogadható-e az összehasonlítás Szilágyi Dezső és a rekonstruált kabinet többi tagjai közt ? Ha ezek mindenikének működési körét nézzük, talált-e ezek egyike is oly mérvű fogyatkozást ressortjában, a minők az igazságügy terén már a megkriszkindlizett minister eledéi idejében honosak voltak? Azt hiszem egyik sem. Avagy Sik Sándor ur az igazságügyek mindenkori ellátójára nézve talán jövőre 8 havi próbaidőt lát jónak behozni ? Hát nem megtestesitésre váró irányeszmék voltak lerakva az igazságügyérnek választóihoz irt levelében s a parlamentben szóval is ismételt beszédjében ? Nem fundamentális lépés volt tőle a reformok tekintetében, hogy második államtitkári állást létesített ? S az egyik államtitkárt codificationalis munkálatokkal, a másikat tisztán az administrationalis ügyek ellátásával bizta meg? Nem vallott programmjának beváltására mutat-e Csernátonyhoz irt levele, melyben tudatja, hogy az esküdtszéki eljáráson dolgozik? Nem saját tervek, jobban mondva tettek ezek? S ha mindez a komoly munkának még csak látszatát sem hordja magán, akkor nem csodálkozhatni a fölött, ha Sik Sándor ur kétségbe vonja, mintha az igazságügyér újabb alkotások fölött még csak gondolkodnék is ! Méltánytalan és következetlen Sik Sándor urnák a kinevezésekre mondott álláspontja is, következetlen, mivel azt állítja, hogy »a minister más nyomdokain nem halad < s