A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 3. szám - A birtokháboritási perek és a telekkönyvi intézmény

A JOG. 21 tartózkodjék, melyek számos újabb törvényhozásban előfordulnak. Joggal jegyzi meg ez irányban a törvényhozások legjobb megbirálúja, Montesquieu*): »Lorsque dans une loi, les exceptions, limitations, modifications, ne sont pas necessaires, il vaut beaucoup mieux n'en point mettre: de pareilles details jettent dans de nouveaux détails.« Mennél tudományosabb irányú egy tervezet, annál közelebb áll a kísértés, ily elméleti megkülönböztetések és elhatárolások terén magát otthonosnak érezni. Igen bölcs tehát a tervezet részéről, hogy ezen kísértésnek ellentállani tudott. A birtokháboritási perek és a telekkönyvi intézmény. Irta: ONACIU SÁNDOR, marosvásárhelyi kir. táblai biró, A ki figyelemmel kiséri a birtok-átadási, birtokbani helyezési és átalában a birtok iránti rendes pereket, tapasztalni fogja, hogy azokat rendesen megelőzi egy sommás visszahelvezési, vagyis mint mondani szokás, egy birtokháboritási per. Tapasztalni fog továbbá jelenlegi törvénykezésünkbe n eg igeu kirivó anomáliát, mely nemcsak a laikus, de a jogász előtt is érdekkel kell hogy bírjon, és ez az, hogy a sommás perben a rendes perbeni alperes a pernyertes, ellenben a rendes perben a másik fél, a felperes lesz pernyertes, pedig mindkét perben a birtok képezte a vitás jogeset tárgyát, melynek eldöntésénél ugyanazon positiv törvény alkalmaztatott, csakhogy a sommás perben a járásbiró, a rendes perben pedig a törvényszék itélt. Ezen, az átalános jogérzületet sértő eljárás a téves fogalmak és a helytelen elavult elvek időszerűtlen alkalmazásának a kifolvása, melynek igazságszolgáltatásunkbóli kiküszöbölése vajmi kívánatos. A bírói ítéletekben, rejlő, mindenesetre feltűnő ezen éles ellentét kimutatására és megértésére szükséges, jogfejlődésünket és annak előzményeit ismerni és a téves fogalmakat tisztázni; mivel eleve kimondjuk, hogy a hiba nem a törvényben, hanem annak alkalmazásában keresendő. Ezen állitásunk igazolására egy kis kitérést kell tennünk. A törvénykezési eljárás terén épen ugy uralkodnak korszerű eszmék és elvek, mint az állami élet más intézményeiben. Ez a jogszolgáltatásban az eljárási törvények folytonos fejlődésének természetszerű következménye. Maga a jog — az örök igazság! — minden időben egy és ugyanaz marad; a formák azonban, melyek alatt kiszolgáitatik, a fejlődés különböző korszakaiban különbözők voltak és lesznek a jövőben is. Ezen *) Tome IV. livre XXIX. p. 250. 1. jogoknak gyakorlatától megfoszthassák akkor, mikor a gyermekeiknek adott rosz példa miatt a felelősség őket jogosan terheli. Ez tehát azon álláspont, melyre helyezkedett mai napság a szülők jogaira vonatkozó kérdés, azon kérdés, mely újból meg újból tárgyaltatik s a mely ugy szólván tengely,, mely körül a szegény elhanyagolt ifjúság érdekében támadt minden intézménynek fokozatos fejlődése forog. A régi kor csakis a szülőknek gyermekeikhez való jogát ismerte s e jog vak, feltétlen, barbár jog volt. A régi kor a gyermek jogáról mit sem akart tudni. A jelen kor törvényei rámutatnak a szülök kötelességeire, megszabják a gyermek jogait. Attól az időponttól, mikor az apának a törvény megadta azt a jogot, hogy újszülött gyermekét megölhesse, mikor a törvény alig mert ráparancsolni a szülőkre, hogy legalább egy leányt hagyjanak életben azon időpontig, melyben rnár a szülők büntettetnek erkölcsileg elhanyagolt gyermekeikért i's azon bűncselekményekért, melyeket gyermekeik elkövettek, mily nagy változás, mily óriási haladás észlelhető ! A könyörületesség, az enyhítő szeretet vala az, mely az egoismussal párosult tudatlanság ellen századokon át nehéz küzdelmet vivott a gyermek jogaiért. Vájjon vége van-e már a harcnak? S mikor nyer befejezést? Az emberbarátok^ érzik, tudják, hogy ha a humanismus követelményei elvben győzedelmeskednek is, azok realisálása hosszú időt kiván. Ep ezért nem nvugosznak, nem teszik le a fegyvert, hanem teljes hévvel, bámulatra méltó kitartással folytatják a nehéz küzdelmet, kitartásra buzdítva egyszersmind azokat is, kik. önzetlenül fáradoznak a gyengék, az elnyomottak javán. formák vagyis a perjog, az igazság kiderítése szempontjából bizonyos elveket állapítottak meg, mint kiindulási pontot, melyre mint alapra lett fektetve az egész eljárás. Az egyes korszakok perjogában foglalt elvek átvitetnek a gyakorlat által a következő korszakba is, habár maga a perjog megszűnt tételes törvény lenni s új intézmények behozatala folytán, azon elvek elvesztették jogosultságukat. Ez a megszokás következménye, vagyis a gyakorlati jogszokás, mely sokszor ellentétben áll a positiv törvénynyel. Helytelen, de törvénykezési gyakorlatunk bizonyítja, hogy igy van. Az öröklött gyakorlati rosz jogszokás, nálunk leginkább a polgári törvénykezés terén tapasztalható, minek oka abban rejlik, hogy az anyagi polgári törvény még nincs kodifikálva, a tételes perjog pedig hézagos. Ebből magyarázható az, hogy a régi emberek magukkal hozták a régi elveket, a kiktől megtanulta a fiatalabb nemzedék is és innen van, hogy a gyakorlatban még ma is oly peres elnevezésekkel találkozunk, melyeket tételes perjogunkban hiába keresünk s oly elvek alkalmazását tapasztaljuk, melyek az újabbkori jogfejlődés vívmányaival semmikép sem egyeztethetők össze. Tételes perjogunk, — mint mondtuk, — sok tekintetben hézagos lévén, mivel nem öleli fel a polgári törvénykezés terén előforduló különféle eljárásokat szabatosan és kimeritöleg, természetes, hogy a gyakorlatban, oly esetekben, melyekről a positiv törvény nem rendelkezik, a régi eljárási szabályok szolgálnak útmutatóul s ezekkel mintegy észrevétlenül, a régi elvek is alkalmaztatnak. Ez oka annak, hogy gyakorlati téren a haladás nem tart lépést az átalános jogfejlődéssel, az új intézményekkel és életbeléptetett tételes törvényekkel. Sajnosán tapasztaljuk azt is, hogy elsőfokú bíróságaink még a törvényben foglalt műszavakat sem használják s az irály nagyon, de nagyon sok kívánni valót hagy maga után. A slendriánból nem tudunk kivetkőzni. Ezen hiba terheli az igazságszolgáltatás más factorát is, az ügyvédi kart. — .Még most is fővárosi ügyvéd a csődbejelentést teszi »vagyonbukott« és nem »közadós« ellen. A régi rendszerből a gyakorlat a polgári törvénykezés terén mai napig is fentartotta a birtokháboritási pert; nemcsak az elnevezéssel, de minden következményeivel együtt. Mi is tulajdonképen ez ? A gyakorlati térre most lépett fiatal joggyakornoktól hiába kérdjük; mert sem az 1868. évi a polgári perrendtartást magában foglaló LIV. t.-cikkben, sem pedig a későbbi tételes törvényekben ezt nem olvasta; pedig széltében ezt az elnevezést hallja, nemcsak laikusoktól, de jogászoktól is ; de sőt járásbirósági periratokban is ezen elnevezés fordul elő igen gyakran. A birtokháboritási per elnevezés és az eljárás az 18ö2-iki ideiglenes polgári perrendtartásból maradt meg a mai gyakorlatban és pedig azért, mivel későbbi perjogunk ezen speciális eljárást nem szabályozta. — Az eljárási szabályokkal, ha nem is mondhatjuk átalánosságban, az azokban foglalt elv is áthozatott, a mi a birtokot és annak védelmét illeti és a jogeset eldöntésénél azon elv alkalmaztatik, habár az időközben életbeléptetett telekkönyvi intézménynyel és ebből kifolyó elvekkel ellentétben áll. Az ideiglenes perrendtartás szerint birtokháboritást követett el, a ki valakit birtokában vagy jogaiban megháborított. A keresetet a háboritás tényétől vagy annak tudomása vételétől 30 napi záros határidőben kellett beadni az egyes birósághoz. Azontúl csak rendes keresettel lehetett élni (618. §.). A tárgyalás sommás volt és fösúly fektettetett az utolsó tényleges birtokra. A biró minden más körülmény és bizonyíték mellőzésével ezt védelmezte s minden más kérdés eldöntése a rendes perre utasíttatott (620. és 631. §§.). Az utolsó tényleges birtokos a birtokba itéletileg visszahelyeztetvén, a háborító pénz- avagy fogságbüntetés terhe alatt tiltatott el a további háboritástól (625. §.). Ezen gyakorlat törvénykezésünkben ma is fennáll, azon különbséggel, hogy a kereset beadására nézve nem tartatik meg a 30 napos záros határidő, hanem akkor, mikor beadható, mert elfogadtatik és hogy az eltiltás nem történik fogságbüntetés terhe alatt; azonban pénzbüntetés még fordul elő ritkán; habár positiv perjogunk ennek alkalmazását csak a végrehajtási stádiumban ismeri és eng edi meg (1881. évi LX. t.-czikk 222. §.) A birtokháboritási per elnevezés, eljárási szabályaival és azokban foglalt dispositiókkal együtt azért található ma is törvénykezésünkben, mivel tételes perjogunk ezen speciális eljárást nem