A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 42. szám - Váltó-óvás nem telepített váltónál, ha telepes van kitéve

ÍX JOG. 355 fogják, annyival inkább nem, mert a fentebbieken kivül van még egy igen fontos és nem mellőzhető szempont és ez a nemzetiségi, mely figyelmen kivül nem hagyható azért, mert kétségtelen, hogy ha a szóbeli nyilvános, a közvetlen igazságszolgáltatást a kerületi tábla révén itt az idegen nemzetiségek közvetlenül észlelhetnék és azon meggyőződést szereznék, hpgy Magyarországon az igazságszolgáltatás jó, olcsó, gyors és valóban igazságos, ez az állameszme, itt ugy is aláhanyatlott tekintélyét nagyban emelné. Némely hírlap szerint a második kerületi tábla felállítása M.-Vásárhelyt lenne előirányozva különösen azért, mert azon város kellő helyiséggel birna e célra. Én nagyon eltévesztettnek tartanám, ha a kerületi tábla M.-Vásárhelyt és nem Brassóban lenne; mert nem tekintve azt, hogy Kolozsvár és M.-Vásárhely sokkal közelebb esik egymáshoz, semhogy ily közelségben kellene a táblákat elhelyezni, mivel volna indokolható az, hogy az összes' szász megyék, továbbá Fogaras, Háromszék, Csíkmegyének egy nagy része stb. M.-Vásárhelyre kényszeríttessenek menni ügyeik másodfokú elbírálásához, mikor ezen megyék sokkal távolabb vannak M.-Vásárhelyhez, mint M.-Vásárhely Kolozsvárhoz ? Az, hogy M.-Vásárhely, mely intelligentia, kereskedés, ipar. forgalom és lakosság számára nézve is összehasonlíthat!anul hátrább áll, mint Brassó, csak épen azért részesittessék a kerületi táblában, inert ennek alkalmas épülettel bir, valóban oly érv volna, mely egyedül állana a maga nemében, mert hogy a szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség alapján szervezendő jogszolgáltatásnak a felekre nézt való könnyen hozzáférhetőséget ily érv tolhatná háttérbe, valóban unicum volna. ?^ A magyar bűnvádi eljárás tervezete. * Irta: dr. MAYER SALAMON jogt. a bécsi egyetemen és a keleti akadémián. w (Huszonegyedik közlemény.) Mig a javaslat 279. §-a az elnök jogait a tárgyalás vezetése, a rend és fegyelem fentartása tekintetében célszerű intézkedésekkel irja körül, egy sok törvényben és igy az osztrák bűnvádi eljárásban (232. £.) is előforduló határozmányról feledkezik meg, mely az elnök kötelességévé teszi >az igazság kiderítése érdekében közre hatni.« Itt is szerencsés tapintatot tanusit a javaslat. Az elnök kötelessége az igazság kideritése tekintetében nem lehet más, mint az összes biróság kötelessége. Ha részére ily irányú különös kötelességet állapítanánk meg, egyszersmind őt k ü 1 ö n ö s joggal is kellene felruházni, mely neutrális állását veszélyeztethetné és könnyen oda vezethetne, hogy a felek akaratának engedményeket tegyen. A javaslat nagybölcsen tartózkodik az elnöknek kiváltságos állást adni. Hisz ez utóbbi sok szomorú tévedésnek forrásává vált és végre is nem egyéb, mint a főtárgyalás inquisitorius jellegének tett engedmény. Mert mi minden nem lehet és szabad az »igazság kiderítésének« címe alatt? »Minden, a mit a törvény nem tilt« mondja feleletül a francia semmitőszéknek az elnöki jogokat egyoldalúlag kedvezményező gyakorlata. És ezen szerencsétlen mondás más országokban is az elnökök részéről sajnos kinövésekre vezetett. Midőn a javaslat — az elnök diserctionarius jogát nem érintve, melyről alább lesz szó, — oly intézkedéseket tesz, hogy annak hatalmát ezen és minden más irányban bölcs korlátokkal vegye körül, úgy ezt a végből teszi, hogy az accusatorius eljárás érdekében szükséges pártatlan állása megmaradjon, másrészről pedig nem vonja el tőle a felelősségteljes állásához szükséges jogosítványokat. Nemcsak a vádlottal és egyébként érdekeltekkel szemben vetheti latba az elnök a törvény tekintélye által védett saját tekintélyét, hanem a közvádlóval szemben is. »Ha a kir. ügyészség valamely tagja — mondja a 281. §. — * Előbbi közlemények a »Jogc 3., 5. —10., 12., 14, 15., 18., 20., 22., L'4.,25., 28., 30., 31., 34. és 38. számaiban. súlyos rendzavarást követne el és az elnök figyelmeztetése eredménytelen volna, ugy az ülés azonnal félbeszakítandó és a rendzavarás körülményeinek a közvádló közvetlen fölöttes hatóságával való közlése mellett más közvádló kirendelése kérendő.« Ilyen esetek ugyan, tekintve a magyar ügyészségnek eddigi szenvedélytelen és pártatlan magaviseletét, mely azt a francia »ministére public«-hoz hasonló mintaintézménynyé teszi, előreláthatólag ritkán, igen ritkán fognak előfordulni. De azért nem kevesebb elismerést érdemel, hogy a javaslat szerkesztői nem restellik ily esetek lehetőségét beismerni és az azok ellen szükséges óvintézkedéseket megtenni. Ez irányban az európai törvényhozások egyike sem, legkevésbé a francia, hol az államügyész bizonyos mértékben szentelt egyén gyanánt áll a bírósággal szemben, de még a legújabb és legjobb bűnvádi eljárások: az osztrák és német sem viszik teljesen keresztül a felek egyenjogúsítását. Mindenütt félnek az államügyész előjogainak megbolygatásától, mindenütt félreismerik a való tényállást, hogy a tárgyalás során az ügyész ép ugy alá van rendelve az elnök vezető és fegyelmi jogának, mint minden más érdekelt. A nemes ügyészi tiszt dicsfénye bizonyára nem fogna elhalványulni azért, ha annak viselője perbeli cselekvényeiben, melyek nyilvános állását nem érintik, a biró tekintélyének volna alávetve. Ezen tanulmány irója előbbi, különböző bűnvádi eljárások érvénye alatt kifejtett gyakorlati tevékenysége idejéből, számos oly esetre emlékezik,midőn bírósági elnökök az ügyészek részéről történő rendzavarások alkalmával tartózkodtak ez utóbbiakat rendreutasitani és számos oly esetre ismét, midőn az ügyészek ilyen rendreutasitásokat kiváltságos állásukra való utalással egyszerűen visszautasították. És a continentális törvényhozások, — ebben bizonyára a francia példát követve, holott épen itt kellett volna a sokszor és előszeretettel mintaképnek mondott angol joggyakorlat nyomába lépniök, aggódó félénkséggel óvakodtak perjogi határozmányaikkal ezen általuk nagyon is kényesnek tartott térre lépni. Becsületére válik a javaslatnak, hogy más, mint tárgyi tekinteteket mellőzve, nyiltan jognak jelenté ki azt, a mi tulajdonképen magától értetődik. A felek egyenjogúsitását a javaslat találóan fejezi ki a 300. §. intézkedése által 'a. felek perbeszédeinek félbcszakithatásáról). A kir. ügyésznek e célszerű akárendeltetése, a mely itt nyilván jogi állását nem érinti, — a mi csak akkor állna be, ha az ügyészre büntetések volnának kiszabhatók, — megerősíti az e 1 n ö k tekintélyét, meg- ^ nyugtatja a védőt és megóvja a vádlottat azon keserűségtől, a mely azt mindig elfogja, ha látni véli, hogy az elnöknek két mérték áll rendelkezésére. A vádlott jelenléte nélkül a főtárgyalás meg neih tartható, kivéve, ha a b. törvény 62. §-ának megfelclőleg a tárgyalás célja azon határozat kimondása, hogy a lefoglalt tárgyak elkobzandók, illetve megsemmisítendők. A javaslat ezen határozmánya (28 Í-. § ) szoros viszonyban áll a XXII. fejezet illető határozmányaival (eljárás az ismeretlenek, távollevők és szökevények ellen), különösen a 402. 8-sal, mely szerint: »A biróság elé nem állitható távollevő ellen sem vád alá helyezésnek, sem főtárgyaiásnak, sem bűnvádi ítéletnek helye nincs.« Sőt inkább a további eljárás az előnyomozásnak, illetve elővizsgálatnak előzetes lehető befejezése után felfüggesztendő és a terhelt számára érdekeinek megőrzésére hivatalból védő rendelendő ki. (Lásd a javaslatnak e tekintetben igen alapos indokolását 387, 512, 513, 516 lapon.) A távollevők elleni makacssági eljárás (lásd a különböző régibb és újabb törvénykezések eljárási módozatait az osztrák bűnvádi eljáráshoz irott kommentáromban III. köt. 568—573 1.) különösen azon kérdés, vájjon és mennyiben lehet távollevő vádlottra nézve afőtárgyalást megtartani,— azon kérdések közé tartozik, melyek a különböző törvényhozások által igen eltérő elbánásban részesültek. Ép ezen a téren ragaszkodtak makacsul a történeti hagyományokhoz, de államjogi és bűnügy-