A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 3. szám - A szülők joga. (Befejező közlemény)

19 vényhozó bölcsessége, a ki bizonytalan kísérletezések által csak egész müvét veszélyeztetné. Az óvatosan haladó törvényhozásnak, mtly egyedül bir a fennállás biztositékával, sohasem szabad a tudomány azon axiómáit kész egész gyanánt elfogadnia és alapul vennie, melyek még önmagukban sincsenek teljesen tisztázva. Azon magasabb általános szempontból, melyből a törvények jóságát megbírálni kell, a törvényhozónak nem egy kísértésnek, nem egy csábító ingernek kell ellentállni tudnia és ha a tudomány merész haladása közben az egyik épitö követ a másikra is rakja, a törvényhozónak mégis saját épülete magasságát csak az alapzat szilárdságához kell mérnie. A tudományra nézve egy általa túlhaladott álláspontnak cserbenhagyása korántsem jelenti mindig annak erkölcsi csorbulását; sot csakis az eszmék változásában érlelődhetik a helyes gondolat, melyet a kortársak épen saját egyéniségükhöz alkalmazni törekszenek. Ellenben a törvényhozó visszatérése egy már túlhaladt állásponthoz, mindenkor saját súlyos tévedésének leiismerését jelenti, a mi következményeiben a jogbiztonságot súlyosan károsíthatja. A törvényhozónak tehát, mindig közvetítő átmenetet kell keresnie, ez értelemben conservativnek kell lennie, hogy reactionariussá ne váljék. Mindenek fölött azonban óvakodnia kell, nehogy a törvényhozás radicalismusának karjai közé essék. Es azért a bűnvádi eljárásnak épen azon p o s i t i v i st i c u s iránya, mely a dolgokat és viszonyokat egyedül a valóság világításában itéli meg, vissza fog tartani attól, hogy magunkat az összehasonlító törvényhozás túlmesszire terjedő áradatától el ne ragadtassuk. A különféle kulturállamok mai, nemzetközileg egybeszőtt viszonyai mellett nem szabad a törvényhozónak azon intézmények egyikét sem figyelmen kivül hagynia, melyek idegen államokban teljesen beváltak, de első sorban törekednie kell azokat megérteni és átérzeni és ne akarja csupán azt értékesíteni, a mi ezekben érdekesnek, vagy dicséretesnek látszik. Nem lesz azért mindig találó az egyik vagy másik tőrvény közötti általános hasonlat és csak az fog érvényt nyerni, a mit Montesquieu az angol és franczia törvényhozás összehasonlítása tekintetében oly találóan mond*) : »Ainsi pour ' Esprit des lois, tome IV. p. 241. juger lesquelles de ces lois sont les plus conformes á la raison, il ne faut pas comparer, chacune de ces lois a chacune, il faut les prendre toutes ensemble, et les comparer toutes ensemble «. Ezen egyetemes összehasonlítás azonban mást nem jelent, mint azon szellem felfogását, mely azokat keresztül lengi, a mely többé-kevésbé eltérő alakokban, többékevésbé fejlődött intézményekben érvényesült. Ezen szellemtől, mint élő lélektől, a tőrvény hozónak és a hazai törvényhozásnak, a mennyire csak lehet át kell hatva lennie; ellenben az idegen formák kultusát mivelni törvényhozási hiba volna. Már e helyütt megjegyezhetjük, hogy a jelen tervezetet egy helyes felfogás megóvta ezen sorstól. Az idegen törvényhozások szellemétől és megértésétől áthatva saját alkotását ezekhez felemelni tudta, sohasem sülyedt azonban az idegen formák szolgai utánzására. Es ez saját bírálatunknál is egyik ujjmutatás lesz, mely első sorban azon s z e 11 em felé fog fordulni, mely a tervezetet átlengi és csak ennek utána vizsgálandja meg, vájjon ezen szellem a tervezet formáiban és intézményeiben a megfelelő, megtestesítő kifejezést is nyerte-e vagy sem. A formák változást, javítást, megszorítást és kibővítést szenvedhetnek, a szellem ellenben megmásithatlansignaturáj át adja a tervezetnek. Ha első sorban a tervezet jelentőségét kulturális és politikai tekintetben kiemeltük, ugy most azon j ogászi feladat előtt állunk, a tervezetet elemezni és megbírálni. A kritikának evvel fontos és felelősségteljes feladata jut; értem mindazok kritikáját, a kik hivatottságot éreznek a tervezetet bírálatuk alapjául tenni. A feladat fontos, mert ezen kritikának a tervezet jelentőségével kell számolnia, de felelősségteljes is, ha valódi, tárgyilag igazolt itélet gyanánt akar jelentkezni. A higgadt, megfontolt bírálat bölcs hazafiúi kötelesség. Ily bírálat azonban két irányban jár veszélylyel. Vagy csupán az általános bírálat terén mozog vagy viszont túlságosan a részletekre terjedhet. Jelszavakkal itt ép oly kevéssé van segítve a dolgon, mint az egyik vagy másik rendelkezés kirántásával, mely összefüggéséből kiszakítva, annál könnyebben képezheti a megtámadás tárgyát. K é t ut jelentkezik : az első, hogy a tervezetnek általános u. n. vezérelveit kiragadva, azokat a bírálat élire állítsuk, A Massachu<etts állam ezen törvényére még azért is történik hivatkozás Angliában, mivel a gyermek-gondviselésnek ilyetén alkalmazásában oly eszközt látnak, melylyel a szülék felelőssége fokozhaió. Angliában a közvélemény folyton e kérdéssel foglalkozik s követeli a szülők megbüntetését, megbírságolását nemcsak akkor, ha gyermekeik iránt tartozó kötelességekről megfeledkeznek, hanem abban az esetben is, ha gyermekeik büntettet vagy vétséget követtek el. Megjegyzendőnek tartom, hogy a Norvégiában fennálló törvény szerint akkor, mikor a szülők vagy ezek helyettesei tizenöt éven aluli gyermekeiknek megengedik a koldulást, ezen kihágásért nem a gyermekek, hanem a szülők büntetendők Hasonló értelemben nyilatkozott 1880-ban Londonban tartott gyűlésen Sir Walter C r o f t o n is, midőn kijelentette, hogy az összes javitó-intézetek által közétett jelentésekből, valamint a szerzett tapasztalatokból is önként kifolyik annak szüksége, hogy a szülők felelőssége jelentékenyen emeltessék s egyúttal bizonyos büntetések kiszabását is javasolta azon szülőkre, kik gyermekeiket elhanyagolják. Látjuk ebből, hogy az az ADglia, mely nem habozott hozzányúlni a szülök jogához s elveszi a szülőktől az elhanyagolt gyermeket, még mielőtt erre a gyermek által elkövetett büntetendő cselekmény okot szolgáltatott volna, ezért még sem bánik könnyedén a szülők kötelességével. Amerikában ^ ugy, mint Angliában is, a törvény védi azon intézetek működését, melyekbe elhanyagolt gyermekek küldettek, a mennyiben ez intézeteknek az elbocsátott növendékek feletti felügyeleti jogot biztosit s nem engedi ho^v a szülők befolyása alatt mások nehéz munkája megsemmisüljön. Sőt ma már Angliában arra törekesznek, hogy abban az esetben, ha a javítóintézetből kibocsátott növendék további javulása az anyaországban veszélyeztetve van, az a szülők beleegyezése nélkül is áttelepithető legyen valamely távoli gyarmatra A szülői jogoknak ilyetén korlátozásában a törvényhozókat az a meggyőződés vezérli, hogy a jog szoros összeköttetésben áll a kötelességgel, felelősséggel, ezek teljesítése fejében gyakorolhatók a jogok és a ki nem teljesiti kötelességeit, nem érdemes arra, hogy jogokat élvezzen. A szülei jogfelfogásnak ez a módja sokkal gyakorlatibb, sokkal tiszteletreméltóbb, mint az a túlságos szűkkeblűség, melylyel némely államok azokhoz a régi, még a római jogból öröklött traditiókhoz ragaszkodnak. Ez utóbbiak azt mondják, hogy az állam ne avatkozzék abba, a mi a szülőké, ne nagyon korlátozza a szülei jogot, nehogy oda jusson, a hová egykor Spárta, azaz hogy ne kelljen aztán az összes gyermekek gondozását magára vállalnia. Ámde ép Anglia példája mutatja, hogy a szülei jogok korlátozása által a szülei kötelesség s felelősség elve megtámadva nincsen, a mennyiben itt arról van szó, hogy a kötelesség és jog közötti függő viszony rendeztessék és hogy meg ne engedtessék, miszerint a jog jogtalansággá fajuljon a gyengébbek rovására. Anglia közvéleménye nem igen hódol annak a téves nézetnek, mely szerint azzal, hogy minden hanyag szülőtől elvonatik a gyermektartás, mintegy jutalom adatnék nekik azért, mert gyermekeiket elhanyagolták. Mert hiszen Angliában gondoskodtak arról, hogy a gyermeknek a javitóintézetben való elhelyezésétől ne várjon a szülő anyagi könnyebbséget, hasznot. Minden atya vagy helyettese, kinek gyermeke javítóintézetbe küldetik, köteles vagyoni állapotához mérten hetenként 5 schilling erejéig terjedhető bírságot fizetni, behajthatlanság esetében pedig ez összegnek