A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 39. szám - A vevőnek az árúminőség hiányolásából keletkező jogigényei és azok érvényesítési módjáról

330 fl JOG. mozott és reájok nézve idegenszerű jogi ügyekben való hatáskörnek továbbra is az árvaszékeknél való meghagyása. Köztekintetek tehát megkívánják, hogy árvaszékek, mint közigazgatási hatóságok fentartassanak, de meg kell ezeket szabadítani mindazon teendőktől, melyek jogi szakismeretet feltételezvén, csak jogászi közegeknek valók, mert épen az ezekben való működésök, beavatkozásuk rontotta meg az árvaszékekben való bizalmat, bénította az államban a jc,;élet fejlődését annyira, hogy most az árvaszékek teljes meg. züntetése — habár helytelenül — a napi kérdések közé fölvétethetett. Halasztó hatályú-e a felfolyamodás a végrehajtási törvény 220. §-a alkalmazása esetén? Irta : FEHÉR KÁLMÁN, komáromi ügyvéd. A »Jog« 30-ik számában Tóth Gáspár kartársam e cím alatt egy cikket tett közé, melyre vonatkozólag szabadjon saját nézetemet kifejtenem: Tóth Gáspár tisztelt kartársam — ugy látszik — nagyon egyoldalulag fogja fel a kérdést és a végrehajtási törvény több s közvetlen következő §-ait mellőzi, illetve figyelmen kivül hagyja; vagy nincsen egészen tisztában a tulajdonjog és birtoklás fogalmával ; már pedig ezen két jogcím nagyon is különbözik egymástól és ezeket a hivatolt törvény is határozottan megkülönbözteti, mert mig a 220. §. csupán a tulajdoni jog bekebelezéséről, addig a 221. §. a per tárgyát képezett ingatlan birtokba bocsátásáról intézkedik, sőt ama két fogalmat határozottan megkülönbözteti; ép ugy megkülönbözteti az ezek tekintetében használható jogorvoslatok jogi következményeit is. Az elvitázhatatlan tény, hogy a 12. §. értelmében az ingatlanra vezetett végrehajtás esetén a végrehajtást szenvedettek azonnal értesitendők a végrehajtási kérvény példányaira hozott végzés által, a 136. §. értelmében a tkvi hatóság szintén azonnal értesítendő a végrehajtási kérvény egy példányára hozott végzés áttétele mellett, mely eljárás azért is helyes, hogy a végrehajtás elrendelése esetén a végrehajtást szenvedettek a végrehajtatót ki ne játszhassák az által, hogy időközben a per tárgyát képező ngatlanokat harmadik személyek nevére Írassák át. De ha nem ily értelme lenne a törvénynek, akkor teljesen felesleges lenne a 140. §-ban együtt említeni fel a végrehajtási végzés és a végrehajtási végzés alapján a telekkönyvi hatóság által hozott végzés elleni fel folyamodást; különösen mi értelme lenne a 141. §-nak, mely szerint »a végrehajtást elrendelő végzés ellen beadott fel| folyamodásról, illetve ennek felterjesztéséről a megkeresett telekí könyvi hatóság értesítendő ?« hiszen ha a végrehajtást elrendelő végzésnek előbb jogerősnek kellene lennie, akkor már a jogerős végzés ellen felfolyamodás többé be nem adható, sőt el sem fogadható; tehát ekkor egy beadandó felfolyainodásról a végre; hajtást elrendelő bíróságnak a telekkönyvi hatóságot értesíteni | nem is lehet; hanem igenis a végrehajtási kérvény egy példánya | az elrendelő végzéssel együtt azonnal áttétetik a telekkönyvi hatósághoz, mely hatóság a megítélt jog bekebelezését vagy felI jegyzését elrendeli, sőt elrendelni köteles. Ezen végzés ellen tehát felfolyamodás sikeresen be nem ; adható, ha ez ugy a tkvi rendtartás, mint a végrehajtási végzés értelmében és azoknak megfelelőleg lett eszközölve, mely esetben a 144. §. értelmében már árverés is kérhető az ingatlanokra; mi pedig hogy meg ne történhessék, a 141. §. azért rendeli azt, hogy a felfolyamodásról a telekkönyvi hatóság értesítendő, melynek vétele után a telekkönyvi hatóság a 37. és 221. g. értelmében sem az ingatlan elárverését. sem a birtokba helyezést, vagy a birtok tényleges átadását el nem rendeli, hanem bevárja a végrehajtási végzés jogerősségét, illetve a végrehajtást elrendelő biróság további intézkedését. Ily eljárás mellett biztosítva van ugy a végrehajtató, mint a végrehajtást szenvedett fél; ez tehát az oka annak, hogy a végrehajtási törvény 12., 136. és 220. §-aiban egyáltalán nincsen szó a végrehajtási végzés jogerősségéről, hanem azokban feltétlen intézkedés foglaltatik ugy a végrehajtató, mint a végrehajtást szenvedettek és a telekkönyvi hatóság értesítését illetőleg. A fentiek alapján tehát teljesen téves cikkiró ur amaz álliI tása is, hogy az ingatlan birtokba vétele egy lenne a tulajdonjog bekebelezésével, mert esetleg ezen jogok meg is oszthatók ugy, hogy egészen más személy lehet az ingatlannak jogos tulajdonosa és másik annak jogos birtokosa, igy p. o., ha valaki azon feltétel alatt adja el vagy át ingatlanát egy harmadik személynek, hogy ő azt élte fogytáig haszonélvezhesse és a tulajdonjognak ezen jogával együttesen leendő bekebelezését megengedte ; ez esetben az el- vagy átadó fél marad a birtok jogos birtokosa, a harmadik személy pedig annak csak jogos tulajdonosa lehet még akkor is, ha tulajdoni jogát már nevére be is kebeleztette. amaz öreg asszonyt, egy ir koldusnőt, legalább igy állította Bürke és vallomása bizonyára helyes volt, mig Hare azt állította, hogy ő a meggyilkolásnál csak mint szemtanú szerepelt. November elsejének reggelén a holttestet hordárral thea-ládában dr. Knox egyetemi tanár anatómiai múzeumába vitették, kinek hullaszállítói voltak és azonnal foglaló gyanánt 5 fontot kaptak, nagyobb díjazás ígéretével, ha a »tárgy« hasznavehetőnek mutatkoznék. A közvélemény teljes joggal kárhoztatta, hogy törvényszéki vádat csak Bürke és M'Dougal Ilona ellen emeltek, mig Hare, mint koronatanú és felesége, nem eléggé bebizonyitható segédkezés miatt tekintetbe nem vétettek. De sokkal nagyobb mérvben kárhoztatták az orvosokat és tanárokat s nevezetesen dr. Knoxot. Bürke későbbi vallomásai szerint t. i. nem kevesebb, mint 16 hullát adtak el az általa és Hare által meggyilkolt személyek közül, köztük 12 asszonyt Knoxnak, pedig ez és segédei tudták, hogy szállítói nem voltak a feltámadás emberei és hogy minden hullán megfojtási jelek voltak láthatók. Szinte kétségtelenül gyanút kelthetett és végre Burkenak az orvos sokkal magasabb árakat fizetett, mint különben a feltámadás embereinek adni szokás volt. »Hogy dr. Knox öntudatosan volt e szörnyű gonosztettek cinkosa«, megjegyzi ezen per elbeszélője az »Uj Pitaval«-ban, nem mondta ki senki. De a mint sok oly szenvedélyes gyűjtő, kiket szenvedélyük bűntettekre, közönséges lopásra csábit, ugy a tudományszomj mániává fajulhat, mely müveit szellemeket, kik különösen nemes lelkűek, kegyetlenségekre, vérszomjra és bűntettekre is csábit. Épen természetbúvárok szomorú példát mutatnak erre. A skót tudós bizonyára visszariadt volna azon gondolattól, hogy egy embert boncolás végett meggyilkoljon. De egy már meggyilkoltat, kit életre már vissza nem hivhat, nem utasított el. Nem is utasította vissza a csábítást, hogy hasonló hullákat kapjon és tudományszomjból elnyomta ebbeli sejtelmét, ha benne felgerjedt. Mi köze volt hozzá? Igy a közvélemény vádolta és a törvényszéki tárgyalások nem eredményeztek semmit, hogy ezt a gyanút visszautasítsák. Ellenkezőleg még a különféle osztályokban kimondott gyanút is táplálták, hogy az orvosok részéről sokat erőszakkal elnyomtak, mi a hullaszállítók működésére világot vetett volna. Bürke és Hare épen azon ponton voltak, mi leginkább kiemelendő, hogy iszonyú működésüket még jobban k:terjeszszék az által, hogy Bürke egy segéddel Irhonba ment volna, Edinburg pedig továbbra is a központ maradt volna, hol Hare dr. Knoxnak a hullákat eladta. Ekkor szörnytetteinek határt szabtak; de a monarchia különféle tájékain egyes személyek rejtélyes eltűnése akkor sem szűnt meg, miután Bürkét 1829. január 28-án fölakasztották volt. A »burkiták« elemeikben voltak és ha vakfélelemből sokat túloztak is, vagy egészen componáltak, két évvel ezután mégis négy személyből álló (Bishop, May, Williams és Shields) gonosztevő bandát fedeztek fel, kikre három személy meggyilkolása bizonyittatott be, kiknek hulláit orvosoknak adták el. Mind a négyet kivégezték ; de még soká el volt terjedve a nép közt a »burkiták«-tóli félelem, miglen holttestek boncolására vonatkozó, legalább valamivel szabadelvűbb törvényhozás az okokat megsemmisítette, a melyek ama szörnyű gaztetteket okozták. De még ma is a boncoló részére sok törvényes határozat létezik, miért is egy anatómiai »t á r g y á r a« még igen magas. Ez okokból sok tanuló jelenleg is Párisba, Bécsbe vagy Berlinbe megy és nincs kizárva azon gondolat, hogy azt, a mi előbb történt, ma is ismétlik. A bevezetésben emiitett araerikai egy második dr. Knox lehetne, kinek Edinburg- és Londonban ötven év -előtt történt bűntettek mintául szolgáltak. Azóta az angol nyelv »burke« igével gazdagodott, melynek jelentése: valakit titokban holtteste miatt meggyilkolni és olvasóink meg fogják most érteni, miért sejtik, hogy a Whitechapeli büntettek a »Burkismus« új kiadása.