A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 36. szám - Halasztó hatályú-e a felfolyamodás a végrehajtási törvény 220. §-ának alkalmazása esetén?

304 i\ j o a. tétlennek, hogy egy a viszonyoknak megfelelő árszabályt alkosson egy e célból összehívott szaktestület. Mert ha ez lehetségesnek bizonyult a közjegyzőket illetőleg, mi sem áll utjában annak, hogy az az ügyvédek részére is megalkottassék. Nem tudom, hogy gyenge szavam nem fog-e elhangzani, mint annyi sok másé. Annyi azonban tény, hogy ezen kérdés megoldásával nemcsak a helyes könyvvitel válnék lehetségessé, de feleslegessé tétetnék az is, hogy az ügyvéd díjai és költségei, bizonyos eseteket kivéve, saját fele ellenében bíróilag megállapittassanak. Sőt meggyőződésem az is, hogy ezen árszabály megalkotása nagyban csökkentené a költségpereket is, az árszabály szerinti felszámításban minden fél készséggel nyugodván meg. Jelen közleményem tárgya tisztán és egyedül a helyes ügyvédi könyvvitel lévén, nem terjeszkedőm ki ez úttal arra, hogy per esetére ily szabályszerűen vezetett könyvnek mennyi bizonyító erő biztosittassék, valamint arra sem, hogy az árszabály megalkotásánál minő irányelvek volnának figyelembe veendők. Egyelőre csak ennyit. Jövőre talán majd egyebekről is. A hagyatéki eljárási tervezet. Az uj hagyatéki eljárási tervezet teljesen elkészült. Az igazságügyminiszterium kebelében most folynak annak végleges szerkesztése céljából az értekezletek Teleszky államtitkár elnökléte alatt, dr. Weinmann budapesti kir. közjegyző — a tervezet szerzője — hozzájárulása mellett. Krtesülésünk szerint a tervezet a k ü 1 ö n árvaszékek ej; mellőzi és egyáltalán még más igen gyökeroR újításokat tartalmaz, melyek az pijárAs gyorsítását és egyszerűsítését fogják eredményezni. A miniszter szándékában van a tervezetet p-iici^DD közzétenni, hogy még országgyűlési tárgyalása előtt alkalma nyíljék a szakköröknek hozzászólani. X

A nyilvánosság a büntető eljárás elővizsgálati részében. Irta: Dr. LUKÁCS ADOLF, jogtanár a pécsi jogakadémián. A büntető eljárás tanában a nyilvánosság lényegileg véve azon forrás, melyből az eljárás tényeinek ismerete menttetik. Ezen értelemben a nyilvánosság, mint a titokzatosság ellentéte jön tekintetbe. A mi titkos az eljárásban, az nem ismeretes, tehát nem nyilvános és a mi nem titkos, az ismeretes, tehát nyilvános. Miután pedig a processualis tények felismerése kétféleképen történhetik, t. i. vagy ugy, hogy ezen tények közvetlen szemléletünk tárgyai, vagy pedig ugy, hogy csak ezen tények történeti adatai képezik szemléletünk tárgyait: a nyilvánosság is a felismerés ezen két módja szerint közvetlen vagy közvetett.* Mind a közvetlen, mind a közvetett felismerés a titokzatossággal szemben már nyilvánosságot képez. Mert végső elemzésben véve mindegy, akár a tények szemléletéből, akár azok történeti adataiból merítjük azok ismereteit; csak legyen az ismeret hü, igazi, való. Az eljárás e szerint nyilvános akkor, ha az úgynevezett nyilvános, szóbeli alakban történik ; de nyilvános akkor is, ha az az úgynevezett írásbeliség alakjában vezettetik, a mennyiben az irásilag feljegyzett és nyilvánosságra hozott tények a v a 1 ó tényeknek megfelelnek. Más kérdés az, hogy az igazságszolgáltatás érdekei szempontjából, melyik a helyesebb, melyik a célszerűbb. 1 Ha pedig a nyilvánosságot azon személyek szempontjából vesszük tekintetbe, a kiket a processualis tények ismerete érdekel, az vagy általános — azaz a társadalom (vagy közönség) egészére nézve kiterjedő — vagy pedig csak a büntetőper elintézésénél természetszerűleg szükséges személyekre vonatkozó különös nyilvánosság. A németek Feuerbach óta amazt V o 1 k s* Ha a felismerés ezen útját szorosan magyarázzuk, akkor a nyilvánosság tulajdonképen mindig csak közvetett; mert nem a lopás, rablás, ölés stb. tényeiröl, hanem csak azok történeti adatairól veszünk az eljárás folyamában tudomást. Még a tettesnek legőszintébb vallomása is csak történeti adat az elkövetett tettre vonatkozólag. 1 Feuerbach: Betrachtungen über die Oeffentlichkeit und Miindlichkeit der Gerechtigkeitspflege. Giessen 1821. — 25. lap. t h ü m 1 i c h e, vagy Volksöífentlichkeit2, az utóbbit pedig Parteiliche, vagy Partei öffentlich kei t-nak nevezik, melyet mi per felekre szorított nyilvánosságnak, vagy röviden ügyfélnyilvánosságnak fogunk nevezni. Az általános nyilvánosság lehetővé teszi, hogy a büntetőper tárgyalásánál annak bármely stádiumában a társadalom bármely tagja jelen lehet és a processualis tényekről saját jelenléte alapján tuclomást szerezhet. A különös nyilvánosság evvel szemben azt jelenti, hogy a büntetőper tényeiröl csak azon személyek vehetnek tudomást, kik a büntetőper természete szerint ^ abban részint a közérdek, részint saját egyéni érdekük tekintetéből részt venni kötelesek, vagy abban résztvenni jogosítva vannak. E szerint ezen nyilvánosság a b i r ó n kívül a p e r f e 1 e k re, tehát v á d 1 ó r a, terheltre, illetőleg vádlottra van szorítva. Egymás között e kettő oly viszonyban áll, hogy az általános nyilvánossággal együtt jár a perfelek nyilvánossága is, mert ha bárki jelen lehet az eljárás tényeinél, ugy a perfelek eo ipso ott lehetnek, különben a nyilvánosság képtelenséget jelentene, a mely megengedné, hogy a büntetőper tárgyalásánál, vagy bármely processualis tevékenységnél a nagy tömeg, vagy annak meghatározatlan tagjai jelen lehetnének, ellenben a vádló — vagy vádlott — illetőleg azok jogszerű képviselői ugyanezen processualis jelenetekből ki lennének zárva. De megfordítva, azaz a pcrfelek nyilvánosságából az általános nyilvánosság nem következik. Sőt számos és különböző okból szükséges a perfelek nyilvánossága mellett az általános nyilvánosságot kizárni. Egyébként pedig a két nyilvánosság között processualis jellegük tekintetében lényeges különbség forog fenn. Ugyanis az általános nyilvánosság a büntető eljárás principialis sajátságát épen nem képezi, mert ezen nyilvánosság nélkül — az egyéb szükséges feltételek fenforgása mellett — a büntető eljárás az igazságszolgáltatás szempontjából kifogástalan lehet; a mit azon concret büntetőperek is bizonyítanak, a melyekben részint a bíróság diseretionalis hatalma, részint végül a véletlen alapján (midőn ugyanis a feleken kivül senki sem jelenik meg) a nyilvánosság teljesen ki van zárva. A mint senkinek sem juthat eszébe a büntető igazságszolgáltatás igazságos voltában kétkedni ezen esetben, épen olyan kevéssé lehetne kételkedni akkor, a mikor a nyilvánosság általában ki volna zárva, ismételten hangsúlyozva — a mennyiben a jó igazságszolgáltatás egyéb feltételei meg vannak. És ez természetes, mert az általános nyilvánosság (Volksöífentlichkeit) teljesen passiv állapot, mely a büntetőper functioira semmiféle közvetlen befolyással nincs és nem isjlehet. Ez tisztán csak külső máz, ha ugy tetszik, külső dísz, mely semmi összefüggésben sincs a büntető eljárás szervezeti és elvi jellegével. Innét van az, hogy a büntető eljárás nyilvánosságával találkozunk a római comitiákban ugy, mint a praetori eljárásban, a középkori germán »gebotene« és »uugebotene« »Ding«-ben, valamint a modern angol és francia eljárásokban; sőt még a keleti hódító államok zsarnokainak azon igazságszolgáltatásában, melynél a szolgalelkű tömeg szintén megjelent, de természetesen egészen más célból, mint a római polgár a comitiákban vagy az »Ehre« — »Rachinburg« — arimanokból álló »Umstand« a germán malumoknál. Nyilvánossággal találkozunk itt mindenütt, de m ekkorra különbség abüntetöper lényegében! A nyilvánosság e neme, a mint említettük, csak külsőség, a mely a büntető eljárás lényegével összefüggésben nem álló külső körülményeknek köszöni elterjedését, mert a mellette szóló érvek önmagukban véve valóban nem keltenek meggyőződést senkiben sem. Az, hogy az általános nyilvánosság a jog ismeretét terjeszti, az ártatlanul vádoltnak rehabilitatióját hatványozza és különösen, hogy a kötelességek lelkiismeretes teljesítésére késztet a büntetőper azon functionárusainál, kik mint bíró, közvádló és védő a per természetes közegeit képezik, különösen ez idő szerint csekély jelentőséggel bir már. A társadalmi élet jelen alakulatában, mikor a gazdasági tényezők kényszeruralma folytán az élet küzdelme az emberi lélek minden mozzanatát olyannyira igénybe veszi, hogy a rohanó versenyben még a physikai organismus szükséges feltételei is figyelmen kivül hagyatnak, nem érnek rá az egyéb életfeladatoknak élő emberek jogismeret-szerzés céljából a tárgyalási termekbe vonulni. 2 Feuerbach: fent m. 37. lap. C a n s t e i n : Die rationellen Grundlagen des Civilprocesses 102. lap. — Kleirfeller: Die Oeffentlichkeit des gerichtlichen Verfahrens : Gerichtssaal XXXIX. köt. 41!). stb. lapokon.