A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 35. szám - Az "actio libera in causa" elmélete és annak alkalmazása a részegség állapotában elkövetett büncselekmények beszámításánál

300 R JOG. A királyi táblák és a curiai birák önmaguk végzik el birói teendőjüket s csak kivételesen, vagy ritkán kapnak segitséget egy-egy fogalmazó-gyakornok vagy segédfogalmazó személyében, mig elsőfokú bíróságainknál a segéd- és kezelői személyzet egy egész külön hivatalnoki testületet képez s biráink legtöbbnyire csak azok ellenőrzésére, neveik aláírására s nagy ritkán a mondatolásra szorítkoznak. Ennek szomorú következménye azután az, hogy az elsőfokban elintézett minden száz ügyből legalább nyolezvan felkerül a felsőbb bíróságokhoz. Vannak, kik a mai abnormis állapotok okát a mai rendszerben, a mai szervezetben keresik s azon reményben ringatják magukat, hogy a Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter által kilátásba helyezett új rendszer üdvös eredményeket fog szülni. Engedjék meg, de én ebben Tamás vagyok! Erős hitem és meggyőződésem — a mint azt 1889. évi aug. 10-én Tibád Antal belügyi államtitkár is hangsúlyozta Udvarhelyen — hogy nem a rendszerben, hanem a rendszert alkotó egyénekben keresendő a — hiba. Ha csak egy rövid éven át figyelemmel kisérjük a kir. ítélő tábláknál és a kir. Curiánál előforduló fegyelmi ügyeket, tapasztalni fogjuk, hogy a fegyelmi vizsgálat alá kerültek között megdöbbentőleg nagy az elsőfokban működő birák száma. Honnan e szomoritó jelenség ? Az 1883 : I. t.-cikk és az 1886 : XXII. t.-cikk majdnem teljes mellőzéséből származtatom részemről e jelenséget. Meggyőződésem szerint a birói álláshoz nem elég az elméleti képzettség, a három évi jegyzői gyakorlat pedig roppant kevés idő arra nézve, hogy valaki a birói teendők minden ágában teljes gyakorlatot szerezhessen magának, de kevés különösen arra, hogy valaki azon higgadtságot, önállóságot megszerezhesse, mire egy bírónak — főleg az elsőfokban — feltétlenül szüksége van Saját tapasztalatomból állithatom, hogy elsőfokú bíróságainknál oly biráink is vannak, kik egyáltalában nincsenek tisztába állásukkal, hivatásukkal. Sz:goruan ragaszkodnak a törvény betűihez s ha — ugy a hogy — kitöltik a felsőbb helyről kapott nyomtatott végzéseket, Ítéleteket, azt hiszik, eleget tettek kötelességüknek. És vannak bíróságaink, melyeknél meg e chablon-munkát sem maguk a birák végzik, hanem Írnokokkal, díjnokokkal, sőt hivatalszolgákkal végeztetik el, kik azután saját bölcs belátásuk szerint töltik ki derüre-borura a nyomtatványokat s kapunk oly végzésnek, vagy Ítéletnek nevezett »m ixum compositumok«-at, melyeken eligazodni nem vagyunk képesek. Igazat szólva, nagy a kényelem-szeretet elsőfokú biráinknál! Ismerek kir. jbiróságot, hol a két hivatalszolga tartja naponta a kisebb polgári ügyek tárgyalását; mást, melynél (líjnokok és végrehajtók intézik el a beadványokat s ismerek telekkönyvi hatóságot, melynél a vizsgázott, 10 — 11 évi szolgálatban levő telekkönyvvezetők a kiadói teendőket végzik, mig az írnokok — önálló telekkönyvi előadók! E nyár folyamán a szélrózsa majdnem minden irányában meglátogatták a kormánytól kiküldött biztosok az elsőfokú kir. bíróságokat. Azt hiszem, szomorú tapasztalatokat szereztek maguknak az elsőfokú igazságszolgáltatás terén s mint lelkiismeretes, önzetlen szakférfiaktól elvárom, hogy őszinte jelentéseket fognak tenni szemleútjokról, minek elmaradhatatlan következménye a tömeges nyugdíjazás ; kell, hogy legyen, esetleg a fegyelmi vizsgálatok számának szaporodása. Hogy félre ne értessem, kijelentem, miszerint általánosságban szólok ugyan e közérdekű ügyben ; de mint mindenütt, ugy itt is vannak kivételek és pedig nagy és jelentékeny számban s az általánosságot csak azért kívántam megtartani, hogy — kíméletesebb legyek a kisebb számban lévő sujtolandók iránt s hogy minden legkisebb személyeskedést kerüljek. De mert — a mint szokták mondani — egy-két mételyes juh az egész nyájat képes megrontani, igazságszolgáltatásunk keretéből az oda nem tartozó elemeket a közszolgálat érdekében ki kell küszöbölnünk. Küszöbén állunk a közigazgatás államosításának is! Sokan, ugy látszik, még kormányunk körében is, azt hiszik, hogy közigazgatásunk azért rossz — mert hogy az, tagadhatatlan — mivel választott tisztviselők kezében van. Pedig itt is csak az egyénekben keresendő a hiba; mert választó, ugy a kormány is csalódhatik egyesek képzettségébe, megbízhatóságába — uti^ figura docet — az elsőfokú kir. bíróságoknál alkalmazott egyének jelentékeny száma! Meggyőződésem szerint a birói álláshoz a négy évi jogi tanfolyam teljes és sikeres bevégzése után a jó eredménynyel letett mindkét államvizsgán kivül öt évi folytonos joggyakorlat a fogalmi szakban és pedig két év a birói gyakorlati vizsga letétele után lenne megkívántató a higgadtságon, megbízhatóságon és fedhetetlen jellemen kivül. Az elsőfokú bíróságok hatásköre polgári keresetekben tiszta követeléseknél 100 frttól 1,000 frtig lenne kiterjesztendő. A községi bíróságok Ítélnének 1 frttól 50 frtig s a nyugalmazott kir. birákból kinevezendő b a g a t e 11-birák 50 frttól 100 frtig, oly módon, hogy a községi bíróságtól a bagatellbiróhoz elsőfokú felebbezés és ettől a kir. törvényszékekhez csak semmiségi panasz lenne a törvény nem helyes alkalmazása miatt; a bagatellbiróhoz, mint elsőfokú bíróhoz utalt ügyekben a kir. törvényszékhez felebbezés másodfokban s a kerületi itélő táblákhoz az alakiság megsértése címen semmiségi panasz. Az elsőfokú kir. bíróságoknak pénzt vagy pénzértéket elfogadni, vagy kezelni meg lenne tiltandó s a netalán hozzájuk befolyó pénzbírságok és egyéb értékek hivatalos nyugta mellett 24 óra alatt a kir. adóhivatalokba lennének szállitandók. A telekkönyvi ügyeket és a hagyatéki ügyeket a szükséghez képest egy vagy két szakbíró tanácsülésen kivül intézné el! Azt hiszem, így rendezettebb viszonyok közé juthatnánk s hamarább elérkeznénk a rég óhajtott Ígéret-földére !!! Ocsvai Árpád, ügyvéd Lúgoson. Irodalom. Bíín és bűnhődés vagy a büntető törvény példákban. Irta: K. Nagy Sándor kir. alügyész. Nagyvárad ifj. Berger kiadása, 1889. Nagy 8°, 192 1. Ára 70 kr. A törvényhozók mindinkább belátják annak szükségét, hogy a törvények világos, könnyen érthető nyelven legyenek szerkesztve, hogy azokat ne csak a professzionatus ember értse. Ez azonban természetesen annyira nem terjedhet, hogy a nép embere is megértse, mi csak akkor érethetnék el, ha népies nyelven volna irva a törvény. Ennyire azonban egyetlen egy müveit tövényhozás sem ment. De igenis megoldotta olykép a feladatot, hogy különösen oly törvényeknél, melyek a nép szélesebb rétegeit is, vagy leginkább ezeket érdeklik és érintik, egyszerű nyelvezeten irt magyarázó kiadást, vagy utasítást bocsátott közre a végrehajtó hatalom. Nincs egyhamar törvény, mely oly közelről érintené a nagy néprétegek érdekeit, melynek ismerete ép a nép által oly kívánatos volna, mint ép a büntető törvény. Az iskola, a vallás mellett egy jó büntetőtörvény a leghatalmasabb nevelő eszköze a népnek. És mégis mit tettek eddig nálunk a hivatalos és nem hivatalos körök büntetötörvénykönyvüuknek popularisálására ? Vagy gondoltak-e egyáltalán arra, hogy tán kissé túlmüvelt és mesterkélt szerkezetű büntetőtörvénykönyvünket közelébb hozzák a nép értelméhez? Pedig hány bűncselekedet követtetik el népünk által és az okból, mert tudomásával se bir annak, hogy a mit tett büntetendő cselekmény; hány bűncselekedettől riasztatnék vissza sok embere népünknek, ha a büntetőtörvény intézkedéseit tudta volna, és mennyire erősebb volna népünkben a jogérzet, ha általánosabb volna a büntetőtörvény ismerete? Azért őszinte örömmel fogja nemcsak a nép minden barátja, de a büntető jogtudomány minden művelője is fogadni Nagyvárad derék alügyészének vállalkozását, midőn a címben emiitett munkában megkísértette a büntetőtörvényt oly alakban a nép szája ize szerint tárgyalni, mely azt megnyissa eszének és szivének. Pedig nem oly könnyű munka ez, a mint első pillanatra látszik, mert ilyen munkának nem szabad unalmasnak, nem szabad száraznak, nem szabad tudákosnak lenni; mert külömben elriasztja a csak szórakozva tanulni vágyó és tudó egyszerű nép-észt. És mégis meg kell ismertetni vele a rideg törvényes intézkedéseket mind, és pedig oly alakban, hogy elméjébe maradandólag bevésődni legyen képes. Mondjuk ki mindjárt, hogy Nagy Sándor kitűnően oldotta meg nehéz feladatát. O valóban megtörtént bűneseteket ad elő kis elbeszélések alakjában, alkalmazva azokra a büntetőtörvényköny határozmányait az elbeszélt bűnesetben kimondott Ítélet által. Ez által csaknem játszi módon átvezeti az olvasót a büutetőtörvény egészén az érdekesnél érdekesebb kis elbeszélések fonalán. Némelyike ezen kis elbeszéléseknek gyakran — 20 -30 sorból áll az egész — valóságos kis remekelés. Néhány vonással kidomborít néha szerző egy nagy dramatikus cselekményt és a nép ajkairól ellesett zamatos magyar nyelvezetével közelébb hozza azt szivéhez és értelméhez és élénk színezésével mindig ébren tartja a figyelmet. Meglátszik minden kis eset földolgozásán, hogy nemcsak jogász, de költő működött közre annak létesítésén. A könyv megfogja tenni kétség kivül pályafutá-