A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 2. szám - A magánvádra üldözendő vétségeknél elejtheti-e a magánvádló vádját a perújitás folyamán is? - Ki ellen állapitandók meg az ügygondnoki díjak?

H -I <><;. 13 polg. törvénykönyv 1,500. §-a, melyből kiindulva, kétségtelennek állítja, hogy ama birtoknak, melyen a szolgalom gyakoroltalik, másra történt átruházása az elbirtoklást megakasztja. Később pedig a telekkönyvi rendszerre s a nyilvánosság elveire való tekintettel az osztrák jogászok véleményével szemben azt a nézetet fogadja el, hogy az elbirtokolt szolgalom joga a telekkönyvön kivül az új szerző ellen nem érvényesíthető. Megjegyezni kívánom még, hogy Zlinszky magánjogában a közárverésen való tulajdonjog szerzésről említést sem tesz, miből szintén azt következtethetni, hogy ilyen esetben a szolgalomjog kérdését nem is tekintette vita "tárgyává tehetőnek. A nn végre azon kérdést illeti, hogy igazságos, méltányos-e a közárverésen jóhiszemű új szerző birtokának egy idegen sze mély útszolgalmi jogával a vétel után telekkönyvileg megterheltetése, erre azr. hiszem, mindenki, a ki jogérzékkel bir, kőnvnven megfelelhet. Véleményem szerint tehát semminemű törvényes alap nem volt arra, hogy a Curia megváltoztassa azon Ítéletét, mely szerint : »a ki az ingatlant árverésen és telekkönyvileg szolgalommentesen vásárolta meg, az ellen a korábban megkezdett szolgalom gyakorlata sikerrel ellen nem vethető.* Helyes, törvényes alapból indultam-e ki véleményemmel, szívesen bocsájtom kritika alá. A magánvádra üldözendő vétségeknél elejtheti-e a magánvádló vádját a perújítás folyamán is ? Irta : BALOGH JENŐ kir fóügy. fog. és egyet, magánt. Mitlön a dr. Fehér Manó ügyvéd ur által e becses lapok m. é. 52. számában felvetett nyilt kérdésre az igen tisztelt szer kesztöségnek magán uton vett, kitüntető felszólítása folytán, fele letet adtam, elég könnyelmű voltam a kérdés szövegét meg nem tekinteni s agy értesültem: feladatom az, hogy elmondjam igénytelen egyéni nézetemet arra nézve, vájjon a sértett fél indítványára büntetendő cselekményeknél visszavonhatja-e a sértett fél indítványát a perújítás folyamán ? így értve a kérdést, ebben az alakban vetettem is azt fel e becses lapok m. évi 52. számában megjelent szerény cikkecském homlokzatán s ennek folytán más kérdésre adtam feleletet, mint a mi tulajdonképen felvettetett, mert dr. Fehér ügyvéd ur — a mint e becses lapok emiitett számából látom — azt kérdezi, hogy a magán vádra üldözendő vétségeknél a magán vádló visszavonhatja-e, helyesebben elejtheti-e vádját a perújítás folyamában? A tisztelt kérdező ur és saját magam iránti kötelességem, hogy megadjam a feleletet a helyes alakban csak most tudomásomra jutott e kérdésre, fentartva azonban mindazt, a mit fennebb érintett igénytelen cikkemben a sértett fél indítványa visszavonhatásának határidejére nézve elmondottam s a mi a büntető törvény szempontjából, azt hiszem, teljesen megáll. Köztudomású azonban, hogy a járásbíróságok hatáskörébe utalt vétségek és kihágások eseteiben követendő eljárás tárgyában 188). évi augusztus hó 15-én kibocsátott igazságügyministeri rendelet 23. §-a a sértett fél indítványára büntetendő cselekmények közül azokat, a melyek a járásbíróság elé utaltattak, — kétségtelenül ellentétben a büntető törvénynyel, (a mely a »Privatanklagedelicte<' fogalmát nem ismeri) — m agánvádra üldözendő vétségekké alakította át, kimondván, hogy ezeknél a sértett fél magán vádlónak tekintendő, kinek fellépése nemcsak az eljárás megindításához, hanem, annak folytatásához is szükséges. Érdekes közjogi tanulmány tárgyát képezhetné: menynyiben kötelező a rendeletnek ez az intézkedése, — a mely a törvénynyel szembe helyezkedik, — a büntető bíróságokra nézve. E kérdés vizsgálata azonban nemcsak kivül esik jelenlegi feladatomon, hanem meddő dolog is volna, mert tény hogy a hivatkozott egész rendelet és annak emiitett rendelkezése is, a gyakorlatban érvényesül. Mellőzve tehát a rendelet kötelező erejének és helyességének vagy helytelenségének vitatását, teljesen a positiy jog alapjára állok és ez alapon azt kell mondanom, hogyha járásbirósá"i eljárásban a büntető törvény értelmében vett sértett fél —°m a * á n v á dl ó, a ki nem indítványt tesz, (melynek alapján azután a kir. ügyész indítványozná az eljárás folyamatba té elét), hanem vádat emel és e vádat az eljárás egész folyamán át képviselni tartozik, mert a képviselet elmulasztása az eljárás megszüntetését fogja előidézni — minthogy jelen legi büntető eljárási gyakorlatunk a vád rendszeren alapú', e rendszer főelve pedig az: »a hol nincs vádló, ott nincs biró sem«. A magánvádra üldözendő vétségeknél tehát a magánvádló, mint a vád képviselője, »dominus litis«, vagyis ugyanazokat a jogokat gyakorolja, a melyek a hivatalból üldözendő bűncselekményeknél a kir. ügyészt illetik. E kétségtelenül helyes tételnek természetszerű következménye, hogy a magánvádló a vád felett korlátlanul rendelkezik s igy vádját az elsőfokú tárgyalás folyamán bármikor visszavonhatja. Minthogy pedig a btkvnek fennebb említett, igénytelen cikkeinben fejtegetett 116". §-a csak az indítvány visszavon hatása tekintetében állit fel véghatáridőt; minthogy tov bbá ez az intézkedés egy egészen különböző tárgyra : a magánvádló vádjának elejtésére egyátalán ki nem terjeszthető ; m nthogy végre a magánvádra üldözendő vétségeknél az eljárási rendelet alapján a perújítás folyamán szintén a magánvádló képviseli a vádat s ez utóbbi, magánvádlói minőségéből kifolyólag, korlátlanul rendelkezik az újított per alatt is a váddal: ezekből kétségtelen, hogy amagáuvádló a járásbíróságok hatáskörébe utalt, magánvádra üldözendő vétségeknél vádját a perújítás alatt is az első bírósági Ítélet kihirdetéséig elejtheti. Sőt ha a magánvádló az újított per folyamán a tárgyalásra, kellő idézés dacára, sem személyesen sem kellően igazolt meghatalmazott által meg nem jelenik: igazolatlan elmaradása, az eljárási rendelet 35. i;-a értelmében, a vád visszavonásának (helyesebben elejtésének) fog tekintetni és az eljárás megszüntetését fogja maga után vonni. A magánvádló vádjának, kifejezett illetőleg védelmezett elejtése azonban nem fogja az eljárás megszüntetését eredményezni akkor, ha a kir. ügyész — élv az eljárási rendelet 20. §-ában engedett jogával, — a magánvádra üldözendő vétségeknél befolyását ugy érvényesítse, min ha hivatalból üldözendő vétség vagy kihágás forogna fenn; vagyis átveszi a vád képviseletét; illetőleg a rendelet 21. §-a alapján, a magánvádlót, — ennek kérelmére — az ezt illető jogkörrel helyettesíti. A magánvádlóvá átalakitott sértett félnek első indítványa alapján ezt kétségtelenül teheti a kir. ügyész; minthogy pedig az indítvány az Ítélet kihirdetésével befejezett alapper után a perujitás folyamán (a múltkori cikkemben kifejtetteknél fogva) vissza nem vonható, ha a magánvádló el is ejtette vádját: a kir. ügyésznek az indítvány alapján emelt vádja - né/etem szerint — kötelezni fogja az eljáró bíróságot arra, hogy az ügy érdemébe : a vétkesség kérdésének vizsgálatába bocsátkozzék. i ellen állapitandók meg az ügygondnoki díjak ? Irta: Dr. KRANCZTOR MIKSA, Budapest. Az 1868 : LIV. t.-c. 252. §-a szerint »a képviselők díjai a perköltségekhez számittatnak. E díjak, ha felszámitvák, mindkét fél irányában megállapitandók.« Ezen §. utolsó dispositiója alapján előbb a kir. táblánál, most már a legtöbb elsőfokú bíróságoknál is lábrakapott azon gyakorlat, hogy az ismeretlen peres felek részére akár fel-, akár alperes kérelmére bíróilag kirendelt ügygondnok díjai nem az ismert peres felek ellen egyetemleg, nem is az ügygondnok kirendelését kérő, avagy a pervesztes és a perköltségekben is marasztalt, hanem a gondnokolt ismeretlen fél ellen állapittatnak meg, még pedig ugy, hogy ezen ügygondnoki díjak nem foglalvák a marasztalási összegben, mint oly perköltségek, melyeket egyik peres fél a másiknak megtéríteni tartozik. Következőleg az ügygondnok díjaira nézve az ismeretes perlekedő felek sem directe, sem subsidiariter nem szavatolnak. Ha már most az ember az elsőfolyamodású bíróságnál ezen furcsa gyakorlat ellen rugdalódzik és a per biráját annak fonákságáról capacitálni akarja, a biró ur legjobb esetben egy rokonszenvező vállvonítással felel; »hisz' ő maga is érzi, hogy ezen gyakorlat az ügyvédre sérelmes, méltánytalan; de mit lehet tenni, a tábla consequenter ezen elvet követi, ugy hogy az ö jóakaratának ugy sem volna semmi haszna; tessék az ügyet megappellalni