A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 30. szám - Halasztó hatályú-e a felfolyamodás a végrehajtási törvény 220. §-ának alkalmazása esetén?

262 £L JOG. — de vajmi kevés reménynyel — gondoltunk. A gyorsaság egyik criteriuraa a — hátralék. Beszéljenek tehát a hátralékok számai: Polgári ügy érkezett a szünet kezdetéig, ámult évi hátralék odaszámitásával is, 6,081 darab. Ebből elintéztetett 5,428 darab. Maradt hátralék 653 darab. Váltó-, kereskedelmi, csőd-, birtokrendezési és bánya-ügy érkezett a mult évi hátraléknak szintén hozzá való számitásával 612 db., elintéz­tetett 594 darab, a hátralék tehát 47 darab. Bűnügy a fentebbiekhez hasonló számítással érkezett 4,674 db., elintéztetett 4,250 db., a hátralék tehát 424 darab, vagyis e szerint a kir. tábla hátraléka a szünet kezdetén nem volt több, mint összesen 1,124 darab. A házastárs általi sikkasztás. Sz. Mária, férje K. Sándor ellen a kecskeméti törvényszéknél panaszt emelt, állítván, hogy az az ü ingóságait elsikkasztotta. A törvényszék eme panaszt bűnvádi eljárásra alkalmatlannak találta, mivel a nö s férj között, mig házassági viszonyuk fenáll, az ingóságok közösöknek tekin­tendők, saját tulajdonán pedig sikkasztást senkisem követhet el. A kir. tábla ellenkező nézetből indult ki s 1888. évi november 13. 35,170. szám alatt elrendelte a bűnvádi elönyomozást; mert habár általában véve a férj s feleség ingóságainak használata közösnek tekintendő s egyelőre meg nem határozható az, hogy a feleség részéről férje által elsikkasztottaknak állított ingóságok kit s mi részben illetnék; mindazáltal, miután épen a vélelmezett közösség elvéből következik az, hogy az egészhez való jogot önkényileg egyik házastárs sem követelhetvén magának, az őt nem illető s az elónyomozás folyamán kiderítendő részre nézve, büntetendő cselekmény esete fenforoghat. Faanyagból álló tűzveszélyes épület építése a K. B. I. 141. §-a értelmében csak akkor képez kihágást, ha az ily épületek felállítását tiltó községi szabályrendelet van. Ily értelmű kijelentés foglaltatik a belügyminiszternek X. vármegye közönségéhez 1889. évi ápr. 17-én 1,449. szám alatt intézett következő rendeletében : A megye alispánjának mult évi november hó 25-én 8,985. szám alatt kelt másodfokú Ítélete, mely szerint az X. városi rendőr­kapitány által hozott elsőfokú ítélet helybenhagyásával T. T., X. városi lakos faanyagból álló istálló építése miatt, az 1879. évi XL. t.-c. 141. §-a alapján 5 frt pénzbüntetésben marasztaltatott el és a tűzveszélyes épületnek 15 nap alatti eltávolítására köte­leztetett ; az elmarasztalt által közbetett felebbezés folytán büntető részében felülvizsgáltatván, megváltoztattatik és panaszlott a ter­hére rótt kihágás vádja alól felmentetik; az épület eltávolítását elrendelő részében pedig illetékes harmadfokú intézkedés végett a megye közigazgatási bizottságához utasittatik. Vádlott a kihágás terhe alól fel volt mentendő, mert a kérdéses épitkezés létesítése idejében faépületnek a városok területén való létesítése valamely szabály által tiltva nem lévén, ezen cselekmény nem büntethető sem az idézett törvényszakasz alapján, sem egyéb alapon. Külföldi jogtudorság' érvénye Magyarországon. Egy fiumei ügyvédjelölt folyamodott a budapesti ügyvédvizsgáló bizott­sághoz, az ügyvédi vizsga letétele végett. Az ötös bizottság folya­modót kérelmével elutasította, mert a g r á c z i egyetemen nyert jogtudori oklevelét hazai egyetemen nem nostriíicáltatta. Feleb­bezés folytán a Vll-es bizottság, elnök V a j k a y Károly, előadó dr. Halmossy Endre, 151/889. sz a. következőkép határozott: Tekintve, hogy az 1871. évi szeptember hó 14-én kelt ministeri rendelet 13. §-a értelmében az 1852. évi július 2-án kelt ügyvédi rendtartás Fiúméra nézve ideiglenesen érvényben hagyatott és ezen szakasz rendelkezéseit az 1875. dec. 10-én kelt ministeri rendelet is csak annyiban változtatta meg, hogy az ügyvédi vizsgát az 1874 : XXXIV. t.-c. 4. §-a értelmében a Budapesten felállítandó vizsgáló bizottság előtt rendeli letétetni, egyebekben ellenben az eddigi állapotot ott fentartotta; tekintve, hogy az 1852. július 2-án kelt ügyvédi rendtartás 2. §. d) pontja értelmé­ben az osztrák egyetemen nyert jogtudorság kelléke elégséges, következőleg felfolyamodó kérelme abból az okból, hogy a gráczi egyetemen nyert jogtudori oklevelét hazai egyetemen meg nem erősíttette, a Fiumére nézve fennálló ideiglenességgel szemben vissza nem utasítható; tekintve, hogy folyamodó tanulmányai egy részét a budapesti egyetemen is végezte és jelesül itt féléven át a magyar kereskedelmi és váltó törvényt hallgatta, különösen pedig a joggyakorlat időtartamára nézve a törvény rendeleteinek megfelelt: az ötös bizottság határozatának megváltoztatásával a hetes bizottság folyamodót az ügyvédi vizsgához bocsátja és te­kintettel az 1874 : XXXIV. t.-c. 6. §-ra, ugy az 1871- szeptember 14-iki rendelet 13. §. rendelkezéseire, ennek olasz nyelven letételét megengedi. | Nyomatott a „Pesti könyvnyomda-réí Curiai és táblai értesítések. Arad. Dr. St. P. Höffler testvérek és tsa — Sándor J ker. ügy érk. 842/89 sz- a., n. e., eld. Décsey. — B.-Gyula. Sch. K. A f. k. Popovits J. — özv. Popovits S. ügyet a T. f. hó 15-én hh. — Büd-Szeiit­Millály. F. I. A f. k. Szőke G. és tsa — Róka J. két rendbeli ügyet a T. f. hó 15-én hh. — Eger. F. S. Ad 17. Geiner A. — Krausz A érk. 8008/88 sz. a., n. e., eld. Ternovszky; ad 18. Syposs K. — Epstein J. érk. 704|89 sz a., n e., eld. Comanescu ; ad 19 Kann J. — Weisz S. érk. 1521/89 sz. a., n. e., eld Kormos; ad 20. egri tptár — Fried R. érk, 2645/89 sz. a., n. e , eld. Végh ; ad 21. Fischer S. — Steiner N. J. érk. 3096,89 sz. a., n. e., eld Fiuk; ad 22. Fischer S. — Littauer J. érk. 3097/89 sz. a., n. e., eld. Fiuk. Folytatjuk. — T. A. A f. k. Miller M. ­Knitli B. ügyet a T. már jun. 14-én rmv , rhh — Dr. U. J. és Gyön­gyös. Dr. K. I. A jövő számban. — Hód-Mező-Vásíirhely. F. M. A f. k. Borotvár B.-né — Juhász A. ügyet a T. f. hó 15-én hh. — Jász­berény. Cz. J. liusay B. — Girtler A. ker. ügy érk. 4603/89 sz. a., n. e., eld. Kovács. — Kassa. D. I. Grantner I. b. ügy érk. 30212/89 sz. a., n. e., eld. Parvy; a többiről a jövő számban. — Késmárk. G. L. KürFer J. — Gura K , Münich K. — Küffer M. és Koszmann Gy. — Küffer M. és tsai három rendbeli ügyet a T. már jun. 17-én rhh., rmv. — Kolozsvár. S G. A jövő számban. — Körösbánya. Dr. I. Gy. Boltescu L-né és tsa — Serb N. ügyet a T. jun. 25-én rav. ; Müller testvérek — Kaba I. érk. 436/89 sz. a., n. e., eld. Keresztszeghy. — Medgycs. L. J. Plasian G. — Russan N. crk. 2581/89 sz. a., n. e., eld. Elekes — Molnic. Dr. F. G. A f. k. Bobits - Braun ügyet a T. f. hó 15-én rend. — Nagy­Kanizsa. Dr. R. S. A f. k. I. Lőwinger & Sühne ügyet a T. f. hó 15-én hh. — Nagy-Károly. Dr. A. A. Nagykárolyi tptár — Szlávy T. és tsai két rendű váltóügy érk. 848 és 849/89 sz. a., n. e., eld. Zubriczky. — Nagy-KÖrÖS. H. L. A f. k. Bárány A. — E. Boros L. ügyet a T. f. ló 3-án rmv. — Nagylak. P. An. Ad 6. Zsurzsuts I. — özv. Popa M.-né érk. 2 546/89 sz. a., n. e., eld. Debreczenyi ; ad 7. Nyika P. és neje — Spielberger N. érk. 30554/89 sz. a., n. e , eld Liptay; ad 8. Bogdán M. ­Ples T. érk. 328S4/89 sz. a., n. e., eld. Garam; ad 9. Faur Géza — Unk Gy. kétrendü ügy érk. a T.-hoz 33755 és 33756/89 sz. a. és f. hó 4-én ük. a C.-ra ment. — Néiuetujvár. Dr. G. J. Kriszt S. — Sifkovits T. ügyet a C. f. hó 3-án rhh., részben pedig vu. a felebbezést. — Nyitra. Dr. K. A. Ad 1. Wohlmuth — Hecht ügy még n. e. ; ad 2. Csernyanszky — Tóth F. ügyet nem találtuk a T. p. osztályán ; ad 3. Prenzsinszky — Báláz y ügyet a T. jun. 18-án rend. ; ad 4 I lit sch M. — Szánkó érk. 18755/89 sz. a., n. e., eld. Gottl ; ad 5. Ilajdu J. tkvi ügy érk. 2 591/89 sz. a., n. e., eld. Ilollerung; ad 6. Banovszky — Roisz ker. ügy érk. 889/89 sz. a, n. e., eld. Jókuthy ; ad 7. Barovszky I. és M. b. ügy érk. 25389/89 sz. a., n. e., eld. Szentimrey ; ad 8. Ertl — Diera érk. 11566/89 sz. a., n. e, eU. Vaszilievics. Folytatjuk. — Orosháza. Dr. H. S. Éliás J. — özv. Éliás M.-né érk. 30067/89 sz. a., n. e., eld. Kiszely; Ornstein L. csődügy még n. j. fel; Nikolics I. — Szendi J.-né érk. 14415/80 sz. a., n. e., eld. Szerda­helyi; Városy L. — Nagy J. és tsai érk. 25221/89 sz. a., n. e., eld. Trux ; Grassely és Ottovay cég és tsai — Frid testvérek érk. 26542/89 sz. a., n. e., eld. Illyasevits; Tóth J. és tsai — Tóth A. és tsai érk. 10960/89 sz. u., n. e., eld. Bernáth Géza; Gseh J. és Riszterer G. 1). ügye még n. j. fel; Fried testvérek b. ügye érk. 27976/S3 sz. a., n. e., eld. Németh. — Ó-Becse. J. Gy. A jövő számban. — Pécs. A. J. Az 56986/88 sz. polg. ügyet a T. f. hó 3-án rmv. — Pécska. Dr. F. M. A jövő számban. — Pozsony. B. M. Schlierf V. — Schlierf szül. Aichhorn K. ügy még nem érk. a C.-hoz ; a beküldött végzés alapján szorgosan kerestük, de eredmény­telenül. — Dr. S. E. Osztrák földhitelintézet — Conzy P. végrehajtási ügy érk. 32968/89 sz. a., n. e , eld. Csathó. — Siklós. G. S. A f. k. Bénák A. — Penák P. és tsa ügyet a T. f. hó 12-én mv. — Szabadka. Dr. R. L Etry V. — Sariesevics E. ügyben a C. június 12-én vu. a felebbezést; Lukcs A. — Schossberger M. ker. ügy érk. 3936/89 sz. a., n. e , eld. DtvánfTy ; Lawner M. — Halbrohr A. érk. 25666/89 sz. a , n. e., eld. Hűvös ; Csovics J. — Csovics V. A. érk. 25855/89 sz. a., n. e., eld. Asztalos; Krisztovácz J. — Ikotics M. érk. 25678/89 sz. a., n. e., eld. Despinits ; Pásztor A. — Tomasits R. érk. 25681/89 sz. a., n. e., eld. Despinits — Szempc. M. P. Izsócska — Izsó ügy érk. 2519/89 sz. a., n. e., eld. Nagy Samu ; a táblán levő ügyeiről a jövő számban. — Szirák. Cs. K. Tschögl E. — Vadkerti M. érk. 343u9/89 sz. a., n. e., eld. Szily. — Temesvár. Sch. B. Ad 1. özv. Orthmann szül. Matisz A. — Seichmann J. és tsai érk. 5765/89 sz. a, n. e., eld. Ruby ; ad 2. Majer T. és tsai — Weisz férj. Eisenstadter M. ügy még n. j. fel a C.-ra; ad 3. özv. István szül. Dumán J. — Mihajlovits szül. Trifu Sz. érk. 6006/89 sz. a., n. e., eld. Vörösmarthy ; ad 4. Schpeck M. és tsai — Kracer szül. Lajer A. érk. 2785/89 sz. a., n. e., eld. Németh ; ad 5. Hübchen, férj. Job K. és tsa — Hübchen L. ügyet a C. már május 2-án mv.; ad 6. Miu Szehula P. és N. — Zsurma I. és neje érk. 4330/89 sz. a, n. e , eld. Szabó Albert. — Trencséu-Baán. Dr. W. E. Herzog J. és tsai b. ügyben szíveskedjék megírni, hogy mivel van vádolva, mert több ily név fordul elő. — Yinga. K. Lm A jövő számban. — Zsombolya. G. J. Illievich \. — Illievich S. érk. 16202/89 sz. a., n. e., eld. Csathó. — W. G. Pascu T. — Schultz J. ker. ügyet a T. f. hó 15-én hh. ; Schütt A. — Anton A. érk. 30914/89 sz. a., n. e., eld. Wargha; Bosik M. ­államjószágigazgatóság ügy még n. j. fel; Hirth A. — Niklosz I. érk. 27352 89 sz. a., n. e., eld. Raics. A román nyelv és hagyatéktárgválásban telje­sen jártas segéd azonnal alkalmazást nyer a belényesi kir. közjegyző irodájában; feltételek ngyanott megtudhatók. /ény-társaság"-nál. (Hold-utcza 7. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents