A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1889 / 27. szám - Súlyos testi sértés bűntette, mely magzatelvetélést idézett elő
a JOG. 235 akkor nem emelte volna a kir. Curia ellen azt az inkább otromba, mint scrto vádat, hogy »ntóbbi időben ismét használatba vette patensszerű szokását, sic volo, sic jubeo!« Annak természetesen, kinek a t(>rvény vagy jogszabály létezéséről fogalma nincs, önkényszerűnek tíínik fel az a birói határozat is, mely a törvényszerűség legszigorúbb követelményeinek megfelel. £>K J. K. II. A telekkönyvi jogból. A »Jog« folyó évi 26-ik számában Nagy Ferenc buziási ügyvéd ur által szóba hozott határozat (1. az c sőt a Döntvénytár 5. füzetében, 31. sz. a. régi folyam) alapul a polg. törv. rendt. életbeléptetése tárgyában 1869. évi március hó 30 án kelt igazságügyminiszteri rendelet XIX. cikkének 2-ik pontján; nézetem szerint azonban törvényes alap nélkül, mert az, hogy az orsz. bir. ért. 153. §-a ott, mint fentartott, felsorolva nincsen, csak tollhiba lehet é* ezt abból következtetem, hogy az 1868. évi L1V. t.-cikk végpontjában az igazságügy-minisztérium felhatalmazást nem nyert arra, miszerint az orsz. bir. ért. eme szakaszát hatályon kivül helyezze. Ezen nézetem érvényesítését még ügyvédi minőségemben kísérlettem meg, de a volt seramitöszék elütött vele azon kijelen tessel, hogy telekkönyvi ügyekben semmiségi panasznak helye nincsen. (L. Döntv. 6. füzetében 62. sz. a. régi folyam.) Frohmann Ödön, vingai kir. jarásbiró. III. Jogorvoslat igazolási ügyben. A »J o g« 25-ik számában a fenti cím alatt felvetett kérdésre legyen szabad azon szerény nézetemnek kifejezést adni, miszerint a novella 66. §-ban foglalt ezen intézkedés »az igazolást megadó végzés ellen fel folyamodásnak csak akkor van helye stb.«, vitán felülivé helyezi azt, hogy a novella 66. §-nak a) és b) pontjaiban megjelölt eseteken kivül igazolást megadó végzés ellen felfolyamodásnak helye nincsen s így az ily, törvény által kizárt perorvoslat az 52. §. második bekezdésének világos intézkedése alapján sem érvényesíthető. Nem vagyok egy nézeten a tisztelt cikkíró úrral a tekintetben sem, hogy jogtalan és drákói szigor lenne az, ha az elsöbiró jogérvényesen igazoltnak mondhatná ki annak mulasztását, ki a tárgyaláson megjelenni elfeledkezett; mert a leggyakrabban ezen elfeledkezésnek oly alapokai létezhetnek, melyek a bíró előtt magát a feledékenységet s igy azzal együtt annak következményeit is vétlennek minősíthetik s ebből folyólag épen azt tartanám jogtalanságnak és drákói szigornak, ha a meg nem jelent fél feledékenysége folytán az ellenfél jogokat szerezhetne az anyagi igazság rovására. A törvény fent hagyja az útat arra, hogy ki-ki jogait védhesse : ám tessék az illető félnek az ügy érdemében perorvoslattal élni s ha igazsága van, megnyeri perét, dacára árinak, hogy ellenfele igazolási kérelmének hely adatott. Fétiyes Akos, élescii kir. aljárásbi/ ó. S é r e 1 e m.* Miként respektálják a viszonosságot Ausztriában. (Az igazságügyminiszter ur figyelmébe.) A kereskedelmi forgalom s hitel egyik főkövetelménye, hogy az ily ügyekből származó perek minél gyorsabban bonyolittassanak le. Hogy ezen gyorsaság saily íkadályokba ütközik akkor, midőn a magyar bíróságok megkereséseiket az ausztriai bíróságokhoz intézik, azt a következő adatok fényesen illusztrálják. I. T. Gy. gráci lakos kereskedő ellen még 1888. évi november hó 25-én sommás keresetet indítottam. A tárgyalási határnap f. é. január 2-ára tüzetett ki. 18811. évi január 4-én visszaérkezik a kézbesítési vevény, a melyre a gráci kézbesítő által az lön feljegyezve, hogy 1888. évi december 31-én alperes elhalálozvá", a kereset másodlata neki kézbesíthető nem volt. 1889. évi január 4-én bejelentem alperes egyedüli örökösének — nejének — nevét s lakhelyét és az újabb tárgyalás folyó évi február 5-ére tűzetik ki. 1889 évi február 7-én a vevény visszaérkezik, erre most már az van jegyezve, hogy a kereset másöd* Ezen rovatban, programmunkhoz híven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlöttekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszsziik, ha kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség. példánya nem volt kézbesíthető, mert alperesnő kijelentette, hogy az elhalt után mit sem örökölt. Erre mit lehetett mást tenni, mint a gráci cs. kir. járásbíróságot ismételten megkeresni, hogy ha alperesnő a keresetet el nem fogadja, azt a kézbesítő hagyja nála és ezt a kézbesítési vevényen tüntesse fel. E végzés április 10-én elküldetvén, a vevény még máig sem érkezett vissza. Tehát 6 hónap | után máig sem lehet végrehajtást kérni. II. De még szebb a következő eset: F. J. hochenegi | lakosnak elküldetik a 100 frt 67 krról szóló kereset másodpéldánya. Ez azt átveszi, alá is irja a kézbesítési vevényt. De később elviszi azt a polgármesterhez, ki a vevény hátlapjára rávezeti s hivatalos pecsétjével megerősíti, hogy alperes — ennek kijelentése szerint — felperesnek anynyival nem tartozik, tehát a kereset — természetesen az átvételt tanúsító aláírás kitörlése és olvashatlanná tétele után — visszaküldetik. III. De még ennél is szebb a következő adat: I. S. st.-mareini lakosnak elküldött kereset másodpéldányának kézbesítési vevénye visszaérkezik azon megjegyzéssel, hogy alperes az átvételt megtagadván, az kézbesithetö nem volt. Erre a kereset ismét visszaküldetik azzal, hogy az alperesnél hagyassék. A kézbesítési vevény ismét visszaérkezik — persze ismét aláírás nélkül — azon megjegyzéssel, hogy felperesi képviselő előbb küldjön be 17'/2 kr. kézbesítési díjat s csak azután fog a kereset kézbesittetni. Ezen adatok, ugy hiszem, elég fényesen igazolják, hogy mennyire respektáltatik a viszonosság Ausztriában és hogy mily örömét leli a kedves német sógor, ha a magyar hatóságokat s feleket minél inkább boszanthatja. Hogy ily körülmények között teljesen illuzóriussá tétetik a kereskedelmi törvény, illetve rendelet s egyéb hiteltörvényeinkben megszabott gyorsaság s hogy ily rosszakaratú visszaélések kell, hogy mielőbb megakadályoztassanak, az, ugy hiszem, bővebb magyarázatra nem szorul, miért is mindezekre a nagyméltóságú igazságügymmiszter ur becses figyelmét vagyok bátor felhívni. Dr. Sch/ciffer Ede, szombathelyi Ügyvéd. Irodalom. Az úrbér, elméleti és gyakorlati kézikönyv, kiegészítve a birtokszabályozások folytán szükségessé vált telekkönyvek átalakítása tárgyában kiadott szabályrelettel és a telekkvi betétekre vonatkozó igazságügyrainisteri rendelettel. Irta : Baky Gedeon nyug. kir. tszéki bíró Szabadka. Székely Simon kiadása 1889. Szerző mindenekelőtt indokolja a mű szükségét következőkép : Azt tartják ugyanis legtöbben, hogy miután a jobbágyi és nemesi birtokok közti külömbség megszüntetve lett s a földesúri jogok eltöröltettek, ennek folytán az úrbéri ügyek ugy is végleg lekerülvén a napirendről, úrbéri dolgokkal, az ide vonatkozó törvényekkel és szabályrendeletekkel tehát foglalkozni többé nem is érdemes. Az is bizonyos, hogy az 1848. évi törvények által véglegesen megszüntetett úrbéri kapcsolatból eredő s még fenmaradt jogok, kötelezettségek és birtokviszonyok idők multával teljesen el fognak enyészni, mégis miután az 1836 : IV t-cikk 9. és 10. ^§-aiban, ugy az 1840: VIII. t.-cikk 4. §-ában foglalt — az úrbéri birtok eldarabolását tiltó — intézkedések, az 1871: L1II. t.-cikk 55. §-a által eltöröltettek: a volt úrbéresekre nézve, ezentúl is mindenkor — a szerint a mint azt a most már szabadon eszközölhető eldarabolás folytán egyes községekben beállott szükség igényelni fogja — időről-időre annál is inkább fel fognak merülni a tagositási kérdések; mert tapasztalásból tudom és mondhatom, hogy az ország minden részeiben vannak községek, hol egy egész úrbéri telekkel bíró gazdának birtoka a határnak különböző részein harminc, negyven helyen elszórva fekszik; de nagy számmal léteznek egyes gazdák, a kiknek úrbéres természetű birtoka a határnak különböző részein elszórva száz, százhúsz darabban fekszik el, minek következtében az illető tulajtionos összes birtokának gazdaságilag való müvelésére teljesen képtelen lévén, nagy részben csakis haszonbérbeadás útján kénytelen azt jövedelmeztetni. Es habár a legelő-elkülönzések, a volt földesúr és jobbágyság között, az 1836- évi VI. t.-cikk 3. §-ának rendelkezése alapján már legnagyobb részben szintén megtörténtek ; de minthogy az elkülönzések folytán a volt telkes jobbágyoknak, zselléreknek és a curialis nemesi családoknak közösen jutott legelők és egyéb közösek, csekély kivétellel még mindig közösségben birtokoltainak ; azoknak egyénenkénti felosztása és mívélés alá vétele is már csak rövid idő kérdése, a mint hogy a közöseknek egyénenkénti b-I osztása már is több községben bekövetkezett.