A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 20. szám - A közbirtokosság (compossessoratus). Negyedik közlemény. 4. [r.]. A közbirtokosság tárgya, alanya és megszünése

A JOG. 177 következik azonban az eladó halála s megindittatik a hagyatéki eljárás. Már most az a kérdés : mily úton-módon jusson az akként eladott ingatlan, mely telekkönyvileg még mindig az örökhagyó nevén áll, a jogosult vevő nevére? Hagyatéki eljárásunkban a hagyatéki ingatlanok mikénti átírása iránt csak a prdts. 581. §-a intézkedik, ez pedig azt mondja, hogy a bíróság az öröklött ingatlanoknak az örökösök nevére leendő bekebleztetését hivatalból eszközli. Ezen intézkedés teljesen elég lenne, ha az örökhagyó ingatlanaiból nem lennének eladottak is, még pedig szóbeli szerződés mellett. Az »örökösök« szónak szoros értelmezése a legnagyobb zavarokra ad okokat ily eladás esetében, mert mikép történjék ily esetben az ingatlan átírása, vájjon az az örökös helyett most már egyenesen a szerződéssel magát igazoló vevőre vezettessék-e hivatalból, vagy pedig hagyassák meg továbbra is — talán örök időkre — az elhunyt örökhagyó nevén? Erre nézve a törvény nem intézkedik. Hagyatéki bíróságaink a fennebbi esetben, ha azon harmadik vevő és az ingatlannak talán már évek óta tényleges birtokosa a hagyaték-tárgyalásnál azon kérelmet terjeszti elő, hogy — miután az ingatlant az örökhagyótól még életében megvásárolta, azt a hagyatéki bíróság Írassa át nevére — a vevőt kérelmével el fogja másítani azon indokból, mert ezen vételi ügylet nem tartozik a hagyatéki eljárás körébe. Szerény nézetem szerint a fenti 581. §. alapján az ingatlant az örökhagyó nevéről a harmadik vevőre is hivatalból kellene átíratni és pedig azért, mert az »örökösök« szónak tágabb értelmezhetését a törvényhozás azon intentiójából lehet kiolvasni, mely szerint a hagyatéki eljárás egyik főcélja abban áll, hogy valamely örökhagyónak tkvi jogai, mihelyt az utódlás iránt intézkedés tétetett, magában a tkvben is megszüntessenek és a jogutód az örökhagyó helyébe lépjen; a hagyatéki bíróságnak tehát hivatalból kellene gondoskodni arról, hogy a hagyatéki eljárás befejeztével örökhagyó többé a tkvben ne szerepeljen. Hagyatéki bíróságaink nagy része az 581. §-ában előforduló • örökösök* szót szorosan értelmezik és épen azért azon harmadik vevőnek kérelmét, ki az örökhagyóval szerződött, nem teljesitik ; hanem a hagyatéki eljárás folyamán bemutatott szerződést a félnek visszaadják azzal, hogy az ingatlan átírását a tkvnél kérelmezheti. Kzen intézkedés a vevőre épen nem sérelmes, mert a hagyatéki bíróság a bemellékelt szerződésből látja, hogy azon ingatlant még az örökhagyó eladta, az örökösöknek nem szavatolja be, hanem meghagyja az örökhagyó nevén s igy a vevő az ingatlan tulajdon jogát minden tkvi akadály nélkül megszerzi. Miképen szerzi meg azonban a tulajdonjogot azon vevő, ki az örökhagyóval csak szóbelileg szerződött ? Ilyen esetekben hagyatéki biróságaink némelyike következően intézkedik : »Minthogy a tárgyalási jegyzőkönyv szerint az örökösök kijelentették, hogy az . . sz. ingatlant atyjok még életében x nek eladta, a vételárat ki is fizette s az örökösök beleegyezésöket is adták, hogy vevő a tulajdonjogot ezen általa megvett ingatlanra bekebleztethesse, ennélfogva x vevő feljogosittatik, hogy a kérdéses ingatlan átíratását a rendes tkvi eljárás útján kérelmezhesse,* Ezen feljogosítást tartalmazó hagyatékátadó végzés alapján kérelmezi aztán a vevő a tulajdonjog bekeblezést a tkvi hatóságnál, azonban a kérvényhez semmi más okmányt nem csatol. Kérdés tehát, hogy a tkvi hatóság ily kérvény alapján megrendelheti-e a tulajdonjog bekeblezését és ha igen, a tkvi rdts. melyik §-a alapján? Szerény nézetem szerint ily esetben nem lehet a bekeblezést megrendelni, mert a tkvi hatóság tulajdonképen nem a hagyaték átadó végzés alapján rendeli meg a bekeblezést, hanem az illető hagyatéki bíróságnak a végzésben foglalt megkeresése alapján ; a fennebb vázolt végzés pedig megkeresést nem tartalmaz, hanen. csupán feljogosítást, a melynek nem lehet más értelme, mint az, hogy a hagyatéki bíróság mintegy reflektál azon harmadik vevő kérelmére, a ki azt kívánta, hogy az általa megvett ingatlant a hagyatéki bíróság hivatalból irattassa át nevére; különben, hogy valaki rendes tkvi eljárás útján kérelmezhesse a tulajdonjog bekeblezését, ahhoz nem szükséges feljogosítás ; ha tehát ezen puszta feljogosítás alapján a tulajdonjogbekeblezést megrendelni nem lehetne, miféle okmányok bemellékelésére van szüksége folyamodónak, hogy célt érjen ? Nagy köszönettel venném, ha e szaklap tisztelt munka társai, kik különösen érdeklődnek a tkvi ügyek iránt, ezen kérdéshez hozzászólni szíveskednének és téves nézeteimet eloszlatnák. Singé Lajos, bír. joggyakornok Gyöngyösön . Sér ele m.* A iih'Ksemmisitett semmi. Az »Ügyvédek Lapjá«-nak f. évi 17. száma egy, a trencséni kir. törvényszék, mint büntető bíróság által hozott s »érthetetlensége* miatt a kir. Ítélőtábla által megsemmisített ítéletről emlékszik meg. Miután nem vagyok biztos róla, hogy ugyanaz a lap jelen felvilágosító soraimnak is helyet adna, szabad legyen a »J o g« igen tisztelt szerkesztőségéhez fordulnom, jóhirnevünk megóvása tekintetében. Hogy az az eset lapba került — pedig nem oda való — az könnyen érthető nálunk, hol nem a bírói tekintély emelése, hanem lerántása mellett buzgólkodnak az emberek. Hiszen nem régen volt nyilvánosságra hozva egy, a Curia által megsemmisitett »érthetetlen« táblai Ítélet is. Pedig ha a kir. Ítélőtábla tekintélye szintén olyan ártatlanul hurcoltatott meg, mint a hogy ez most a trencséni kir. törvényszékkel történt: akkor fogadja a nagytekintetü testület őszinte részvétnyilvánitásunkat! A trencséni ítélet ugyanis nem csak hogy a lapba nem volt való, de még a kir. Ítélőtábla tanácsa elé sem érett meg. Mert csupa elnézésből a bünper felterjesztetett, a nélkül, hogy a végtárgyalási jegyzőkönyv az elnök által és a hozott ítélet az elnök és az előadó biró által revideálva és aláírva lett volna. Vagyis : felment a bűnügy mellett a végtárgyalásnál jegyzői minőségben alkalmazva volt s e téren még kezdő joggyakornoknak egyszerű fogalmazványa, a mely a kellő aláírások hiányában még nem volt bírósági közokmány, hanem úgyszólván semmi s épen nem alkalmas arra, hogy a felett a kir. ítélőtáblának öt tagú tanácsa érdemileg határozzon. Szerény nézetem szerint az ügy, mint kellőleg fel nem szerelt, rendelvényileg lett volna visszaküldendő. A midőn is az elnök és az előadó az aláírásnál a szokott módon egyszeri! tollvonással érthetővé tette volna a rettenetesen iucriminált criminalis ítéleti — nem hitelesített — fogalmazványt, melynek csak az a hibája, hogy a §-ok az Ítélet rendelkező részében felcserélve idéztettek s hogy az indokokban a felcserélt §-oknak csak egyikére történt hivatkozás. A kir. törvényszék ugyanis H. Lipótot a btk. 310. §-ában jelzett súlyos testi sértés vétségével eszmei halmazatban lévő, a btk. 290. §-ába ütköző emberölés vétségében mondotta ki vétkesnek s e miatt a 91., 95. §-ok alkalmazásával egy évi fogházra Ítélte ; a fogalmazvány pedig szórói-szóra igy hangzik : »H. Lipót a btk. 290. §-ában jelzett emberölés vétségével eszmei halmazatban lévő, a btk. 310. §-ában jelzett súlyos testi sértés vétségében vétkesnek kimondatik s e miatt a btk. 91. §-ának alkalmazásával fgy évi fogházra itéltetik«. Nagyon természetes, hogy az 1 évi fogházbüntetést az Ítélet ilyen fogalmazásában, figyelemmel a btk. 1., 91., 290., 310. §-aira, nem lehet helyesen kimagyarázni, vagyis, mint a kir. Ítélőtábla mondja : »nem állapitható meg, hogy a kir. törvényszék a vétség és büntetés kérdésében a törvénynek mely rendelkezése alapján határozott«. Hogy azonban itt csak nyilvánvaló tollhibáról és nem érthetetlen Ítéletről lehet szó, azt a kir. tábla indokolásának vége, a hol az aláírások hiánya említtetik, valamint a helytelenül idézett 310. §. is igazolja, mert ennek alapján 1 évi fogház — lévén ott a maximum 3 hó, illetve egy év, a 91. §. alkalmazásával, mely szerint »a cselekményre megállapított büntetés legkisebb mértéke megközelítendő, vagy alkalmazandó« — ki nem szabható. Elősegíti különben az érthetetlen Ítélet (ha az volna !) megértését az iratoknál elfekvő vádinditvány s azon egyszerű tényállás, hogy egy gondatlanságból elkövetett cselekménynek egy emberélet esett áldozatul és két ember súlyosan megsérült. Az érthetetlenség vádját tehát azon kir. törvényszékről, melynek magam is egyik tagja s igy csupán ez alapon (mert az ügy elintézésénél nem szerepeltem) érdekelt vagyok, a fentebbiekben el kell hárítanom. Mert habár nincs bűnvádi tanácsunk, hanem sor szerint valamennyien járunk a végtárgyalásokra, ugy, hogy a szóban forgó ítélet hozatalában épen egy állandóan telekkönyvi és egy volt telekkönyvi, most polgári referens vett részt, azért mégis érthetően szoktunk dolgozni. * Ezen rovatban, programmunkhoz hiven, teljes készséggel tért nyitunk a jogos és tárgyilagosan előadott panaszoknak. Felelősséget az ezen rovat alatt közlőitekért nem vállalunk. A közlő nevét ki nem teszszük, lia kívántatik. Velünk azonban az mindig tudatandó. A szerkesztőség.