A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 19. szám - Az elidegenitési és terhelési tilalom. (Huszadik közlemény)

170 A JOG. rendeztek maguk közt s kiváltották a katonaságtól. Ekkor vissza­jött Pestre s itt ügyvédi irodát nyitott. Az ügyvédi körnek meg­alakulása óta elnöke volt s az ügyvédi kamarának pedig választ­mányi tagja. Az iskolaszék behozatala óta állandóan elnöke volt az V. ker. iskolaszéknek s az V. ker. jótékony-egyletnek A képviselöválásztási mozgalmakban is tevékeny részt vett az el­hunyt; mint a lipótvárosi Deák-párt s később a szabadelvü-párt elnöke a legutóbbi időkig lankadatlanul buzgólkodott. Ö felsége 1884-be n a közügyek terén szerzett érdemeinek elismeréséül királyi tanácsosi címmel tüntette ki. Temetése folyó hó 9-én a fővárosi előkelőség nagy részvétele mellett ment végbe. Vegyesek. Lassel Ágost curiai bíróra vonatkozó mult heti hírünket oda kell módosítanunk, hogy nevezett bíró urnák csakugyan szándé­kában állott nyugdíjaztatásáért folyamodni, ebbeli szándékától azonban elállott, mert illetékes helyen súly fektettetett további birói működésére. A pécsi ügyvédi karnak ünnepe. Nagy ünnepet ült e hó 4-én a pécsi ügyvédi kar az alkalomból, hogy az igazságügyi palota felavattatott. A pécsi kir. e. f. tszék és járásbíróság évek hosszú során át különböző épületekben, hozzá még teljesen alkal­matlan helyiségekben volt elhelyezve. Tizenhét hóval ezelőtt S a v e 1 Kálmán tszéki elnök, ki ép oly kiváló jogász, mint kitűnő admi­nisztrátor, a szegzárdi tszéktöl áthelyeztetvén, belátta, hogy ezen állapot tarthatlan, de az igazság méltóságának sem megfelelő. El­határozta tehát, hogy egy palotáról gondoskodik és sikerült az irgalmas szerzetet reá venni ilyennek építésére. Az igazságügyminisz­teriumnál kieszközölte a 25 éves bérszerződést, egy évvel ezelőtt hozzá fogtak és e hó 1-én át is adatott. Ezen érdemei elismeréséül az ügyvédi kar egy nagyszerű bankettet rendezett, melyben a bírák is részt vettek ; mintegy 70-en voltak. Az első toaszlot ő Felsége a királyra mondotta az elnök, utána a kamara elnöke Erreth János méltányolta a tszéki elnök kiváló érdemeit. Mire az elnök ki­tejtette, hogy ő munka embere és a munkát, bármilyen legyen, mindig siker koronázza. Sok talpra esett toaszt volt; V á r y tszéki bíró a birói és ügyvédi kar egyetértése és ósszműködésére emelte po­harát — úgymond ekét tényező képes az igazságügyet helyes mederbe terelni. Hagyjunk fel a kicsinyeskedéssel. Ne okozzunk egymásnak apró tű szúrásokat. Hisz egyik ép oly factor mint a másik. Beszélt a kamara alelnöke B u b r e g Antal, Pilch és Cziglányi tszéki biró. Hinka püspöki jogtanácsos, Förszter és többen. A tár­saság késő reggeli órákig maradt együtt. Valódi örömünnepe volt a pécsi ügyvédi karnak. Pécs és egész Baranya megye közönségének osztatlan elismerését vivta ki az elnök, kinek bölcs vezetése alatt a pécsi tszék területén az igazságügy valódi virágzásnak örvend. Hogy mennyijébe kerülhet a közvádlónak Svédhonban egy törvényellenes letartóztatás, azt igazolja a svéd legfőbb itélőszéknek egyik legközelebb hozott Ítélete. Dahllöf városi ügyész Skellefteában 1887. évi augusztus 8-án törvényes ok nélkül tartóz­tatta le Hadurann svanselei lakost okmányhamisitás gyanúja miatt. Az igazságügyi kancellár (a birodalmi tanács által választott és az igazságszolgáltatás ellenőrzésével megbízott tisztviselő) rendele­tére Dahllöf vád alá helyeztetett és a legfőbb Ítélőszék által »butaságig vakmerő merénylete« miatt (dumradreisten Unterfan gens 150 korona pénzbirságra, Hadurannak a skellefti törvény­szék (Rathhausgericht ) elé való idézése költségeinek megtérítésére, t)4T6 korona birságnak az államkincstár részére való viselésére, továbbá összesen 46O80 koroua perköltség és fájdalomdíjak meg­térítésére köteleztetett. Elmekórtani előadások. Nagy és fontos szolgálatot tett dr. Niedermann Gyula ur, a fővárosi országos tébolyda igazgatója, midőn a gyakorlati kriminalistika terén álló bírák és ügyészek részére egy külön tanfolyamot rendezett be a törvény­széki psychiatriából. Minden gyakorló jogász tudja, hogy mily közel áll gyakran a börtön sötét és komor ajtaja a tébolyda humánus, fájdalomenyhitő kórterméhez vagy zárkájához. Nagy routin és gyakorlatból merített éles megfigyelés kívántatik meg ahhoz, hogy a törvényt alkalmazó biró a szimulánst a valódi elme­betegtől, a zavart elméjű vagy fix ideákban szenvedő szerencsét­lent a megrögzött gonosztevőtől megkülönböztesse és gyógykezelésre igényt tartó betegen törvényszéki gyilkosságot el ne kövessen. Azért csak köszönettel és elismeréssel veendő minden oly kísérlet, mely a bírák, ügyészek és a barreau tagjait képessé teszi fontos feladatuknak ez irányban is önszemléleten alapuló tanulmányok utján megfelelhetni. — AB felolvasásra tervezett tancyklus első felolvasása f. hó 7-én tartatott az országos tébolydának e célra berendezett egyik termében. Nagy volt a birák, ügyészek és kivá­lóbb ügyvédek száma, kik S z é k á c s Ferenc közszeretetben álló törvényszéki alelnök és H a v a s s Imre ügyész vezetése alatt meg­jelentek, hogy Niedermann ur érdekes és élő példákkal illusztrált előadását feszült figyelemmel végighallgassák. Ott láttuk még az egyaránt jeles kriminálistát és civilistát : M a n o j 1 o v i c h Emil curiai tanácselnököt, Székely Ferenc főügyészi helyettest, stb. stb. Lesz még alkalmunk ezen érdekes előadásokra visszatérni. A norvégiai új bűnvádi eljárás azon határozmányt tar. talmazza, hogy az alaptalanul letartóztatottak és az ártatlanul el Ítéltek kárpótlást kapjanak. A kárpótlás kérdésében a bíróság dönt. Svédországban is fennáll ezen intézmény ; ott azonban a kárpótlási ügy a király kezébe van letéve. Hatályos óvszer a restantiák ellen. Poryce tanár Amerikáról könyvet irt, melyben a Californiában fenálló azon törvényes intézkedésekről tesz említést, mely szerint az ottani birák csak akkor kapják meg fizetésüket, ha előbb esküt és nyilat­kozatot tesznek (affidavit), hogy 90 napnál tovább eldöntés nélkül peres ügyet, mely nekik átadatott, nem hagytak. Curiai és táblai értesitések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjtalanul szolgáltatjak. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végeit kérjük mindig kiadóhivatalunkhoz intézni. Azon ügyeket, melyekben e rovat alatt egyszer számot adunk, ha még elintézetlenek, figyelemmel kisérjük mindaddig, míg azok elintéztetnek, a mikor minden további kérdezés nélkül is közöl­jük az elintézés mikéntjét. Apátill. K. L. A f. k. Raczkar N. — Bunyevcsev Sz. ker.ügyet a T. ápr. 17-én rend.; Radoju St. — dr Schmausz ügyet ápr. 25-én hh. ; Schmausz E. — Brenner P. A. ügyet pedig f. hó I -én mv. — Vaja. H. Gy. A f. k. Lusztig f. — Meer J. ügyet a T. f. hó 15-én ük. — L. Zs. A f. k. Debre A. — Boros Gy. ügyet a C. f. hó 1-én fo. A többiről a jövő szám­ban — Bártfa. B. .T. A f. k. Biloveszky A — Rosenwasser M. ügyet a T. ápr. 30-án mv. — Beregszász. B. G. A f. k. Róth G. — Weinberger és tsa ügyet a T. f. hó 1-én rmv. — Sz. K. Gortvai L. és Dal J. b ügyek még n. j. fel. - Brassó. Dr. W. I. A f. k. Otrobási N. — Csorlay J. ügyet a C. f. hó 3-án hh. — BÜd-Szent.-Mihály. F. I. A f. k. Fischer A. — G. Alföldi A. és neje ügyet a T. f. hó 1-én hh. A többiről a jövő számban. — Csantavér. Dr. B. K. Ad. 1. Patocs F. — Patocs A érk. 2303/89 sz. a., n. e, eld. Németh; ad 2. Horváth M. — Oszvár I. érk. 15798/89 sz. a., n. e., eld. Fittler ; ad 3. Csincsák M. — özv. Juhász érk. 13953/89 sz. a., n. e , eld. Kársa ; ad 4. Janusko — Janusko ügy még n. j fel; ad 5. Bicskei I.-né — Bicskei V. érk. 20470/89 sz a., n. e , eld. Zsembery. — Debreczen. B. S. Báthory S. és neje — Rózenfeld M. érk. 3526/89 sz. a, n. e., eld. Jankovich. — Dr. K. M. Ad 1. néhai Ungvári J. hagy. ügyben a T. ápr. 24-én ms. az e. b. határozatát ; ad 2 Németh — Reichmann A. ügy még n. j. fel ; ad 3. Steinfeld I. — Ferenczy Gy. érk. 16920/89 sz. a., n. e., eld. Csathó ; ad 4. Sinaty K. — Becsey K. érk. 20938/89 sz. a., n. e. eld. Káplány. Folytatjuk. — Dr. K. S. A f. k. dr. Kardos S. — Glück P. ügyet a T. 29 én mv. ; Herschkovits H. ügyet a C. ápr. 16-án hh. — Dr. S. J. A f. k. Mark E. — Ungvári E. ügyet a T. f. hó 1-én hh. — Duna-Szerdahely. P. P. A jövő számban. — Eperjes. Dr. S. S. Karmarik I. — Glück M. érk. 55069/88 sz. a., n. e., eld. Frits ­Hedry E. —- Lövenstein A. érk. 4140/89 sz. a , n. e., eld. Hlavács ; Vásár; helyi D. — Riegelhaupt M. ker. ügyet a T. f. hó 1-én rend. ; Weil M.-né b. ügy érk. 15275/89 sz, a , n, e., eld. Csider; id Stetz J. b. ügy érk. a C.-hoz 3248/89 sz. a., n. c.( eld. Laszy ; ifj. Marczinko Gy. b. ügy még n. j. fel. — Fehértemplom. Sz I. Meiszner J. D. b. ügy- érk. a C.-hoz 4445/89 sz. a., n. e. ; Rabigya P. és Zsnika R. — Gacska A. és R. érk. 23153,89 sz. a., n. e., eld. Frits. — Galántha. Dr. N. M. Ad 1. TimárO. — özv. Timár J.-né ügy újra még n. j. fel; ad 2. Nagy I. — Nagy Pál érk. 21433/89 sz. n. e , eld. Seyfried ; ad 3. Back J. — Adler A. fiai érk. 19029/89 sz a., n. e., eld. Hajdú; ad 4. Szuh I. és neje — Wiener R. érk. 22435/89 sz. a., n. e., eld. Knorr; ad 5. Paul D. és tsa — özvegy Paul S.-né érk. 20628/89 sz. a., n. c, eld. Szeghő; ad 6. Mikácsi I. és tsai — Mészáros T. és Morvái M. érk. 22045/89 sz. a., n. e., eld. Havass ; Kontár S. és tsa — Uobosi szül. Lénárt E. ügy még n j. fel. — GalgÓC. W. J. Galgóci tptár - dr. Bettelheim J. örökösei ügyet a T. ápr. 25-én fo.; Perl H. — Schubert I. és tsai érk. 9711/88 sz. a., n. e., eld. Bosits ; Konyakovszky J. b. ügy érk. 4197/89 sz a., n. e., eld. érk. Szeremley ; ZsemlaJ. b. ügy érk 3978/89 sz. a., n e., eld. Neuberger. — Gyertyámos. K. P. A f. k. Kisfaludy P. — Radujacz J. ügyet a C. f. hó 2-án hh. — Gyöngyös. F. S. Ad 10. Kerékgyártó J. — Szécsi M. ügyben a C. már jun. 27-én vu. a felebbezést; ad 11. Vadász L. — Buty V. ügyet a C. márc. 29-én hh. ; ad \i. Bulyi D. — Baranyai J. érk. 3666/89 sz. a., n. e., eld. Szabó Ágost; ad 13. Bezzeg J. — Toldy S. ügy még nem jött fel ; ad 14. Miczbach E. — Zombori érk. 3693/89 sz. a., n. e , eld. Stefanidesz. — Gyöngyös. Dr. E. J. A f. k. ifj. Nagy A. — Bodó J. ügyet a T. f. hó 1-én rend. ; Weiner

Next

/
Thumbnails
Contents