A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 18. szám - A magyar bűnvádi eljárás tervezete. 11. [r.]

R JOG. 155 ton keresztülhuzódó elvnek kifolyása, mely a magánvádnak I tönnebb fejtegetett alakzatában meg van testesítve, — hogy I t. i. az állam igénye a büntetésre párhuzamosan halad a károsultnak magánjogi igényével és az utóbbi az elsőnek csak j annyiban alárendelendő, a mennyiben á közérdek az igazság j kiderítését követeli; ellenben a károsult érdekei azonnal elő- j térbe lépnek ott, a hol az állam hivatását csak azok védőjeképen teljesiti. Mindezen a vizsgálati fogság terén fentartott szempontok — melyekre csak szük körvonalokban utalhattunk — igazolják azon fönnebb tett állításunkat, hogy a javaslat ezen anyag tárgyalásánál is törekedett arra, miszerint a vádnak, a sér tettnek és első sorban a terheltnek egymással versenyző érdekeit kíméletes módon összeegyeztesse. A vizsgálati fogság terén — az újabb bűnvádi törvényhozások ezen legmeddöbbikén — nem annyira újabb úttörő eszmék, mint azon rég elismert elv megvalósítása forog szóban, mely a felvilágosított tudósokat egy évszázadnál tovább foglalkoztatta; azon elv, hogy az előzetes letartóztatás, mint a személj' és szabadság legsajnosabb korlátolása a törvényhozás legszigorúbb ellenőrzése alá helyeztessék. Ha valahol, ugy a bú'nper ezen terén kell a törvényhozónak bizalmatlansággal elteltnek lennie, itt a hol számolnia kell az emberi gyarlóságokkal, egyfelől a vak túlbuzgalommal, a szenvedélyességgel, másfelől pedig közegeinek tétlenségével és rövidlátóságával. A javas lat szigorú szabályai alkalmasak arra, az egyik irányban önkorlátozást szülni, a másik irányban pedig előrehaladásra serkenteni, felvilágositólag hatni és a mellett azon eszmét megvalósítani, hogy az itt szükségkép alkalmazandó eszközn e k mindig összhangban kell állnia az eléretni kivánt céllal. A terhelt kihallgatása (XIV. fej. 235—243. §.) kettős alappal bir. Ha a terhelt a bűntettet valóban elkövette, ugy I erről őa legteljesebb és legpontosabb felvilágosítást adhatja. Az államnak tehát lényeges érdekében áll a terhelt kihallgatása és azt már az anyagi igazság iránti törekvés elve is követeli. Ezenfelül azonban az is, a ki ellen gyanú forog fen, okkal, sőt a letartóztatott joggal bir a kihallgatásra, akár elkövette légyen a büntettet akár nem. Usy az egyik, mint a másik esetben alkalmat kell neki nyújtani, a gyanút, a mennyiben az tévedésen alapul, megerötleniteni j és magát az ellene fenforgó vád ellenében megvédeni. Ezt | követeli a jogszerű meghallgatás elve »L' interrogatoire du prévenu est effectivement non seulement un moyen d'inströetion, mais encore un moyen de défense pour le prévenu*. Angol (vagy talán skót) jog szerint a vádlott az első vizsgálat folyamán nem lesz ugyan kihallgatva, ott azonban, a hol ez történik, ennek célja az, hogy a vádlottal a vád tartalma és a bizonyítékok közöltessenek. Az angol jog felfogását a joggyakorlatban legjobban iellemzi az 1878. évi büntető codex javaslata* 319. sectio : »Miután az előzetes eljárás birája azon föltételes elhatározását kijelentette, hogy a vádlottat az esküdtszék elé utasitandja, — a mennyiben ez nem igazolná elegendő bizonyítékokkal, hogy ezen utaltatása indokolatlannak jelentkezik, — kötelességében áll a terhelt előtt a tanuk vallomásait azok jelenlétében vagy távollétükben, a mint ezt szükségesnek találja, felolvastatni és hozzá ennek utánna a következő vagy hasonló szavakkal fordulni: »On nem köteles bármit is előadni; a mit azonban kijelentene, az jegyzőkönyvbe fog vétetni és ö n ellen a főtárgyaláson [ bizonyíték gyanánt lesz használható.* Mindaz, a mit a vádlott ennek utána kijelent, jegyzőkönyvbe lesz véve«. A később az angol parlamentben beterjesztett Bill-ek többé-kevésbé a vádlottnak a főtárgyaláson való kihallgatá* Lásd S. Mayer: Der Entwurf eines Strafgesetzbuches und einer Strafprozesordnung für England. A javaslat fordítása lényeges részeiben Goltdammer's Archív XXVI. és XXVII. kötet, különösen 55 lap. sára vonatkoznak és a fennálló hiányokat felismerve, közeledni törekszenek a főtárgyalás alkalmával dívó continentalis intézményekhez. A legújabb francia reformjavaslat szerint* a vizsgáló biró kötelessége a terheltet első megjelenése alkalmával kifejezetten arra figyelmeztetni, hogy nem köteles a tett kérdésekre válaszolni. A jelen javaslat, csatlakozásban az osztrák büntető prttshoz, mely hiányzó szabadelvű irány szemrehányásával bizonyára nem illethető, a fönnebbi kettős szempontból indult Is i az alábbi, a kihallgatás intézményét szabályozó rendelkezéseiben. Az anyagi igazság iránti törekvés a terhelt vallomását nagy mérvben jelzi ugyan kívánatosnak, — minthogy az mindenütt és minden időben a legbiztosabb bizonyítási vagy igazságkideritési eszközök egyikének tekintetett és ilyennek az emberi természetre való tekintettel talán mindenkor lesz tekintendő. Azért a javaslat szempontjából magában véve nem helyteleníthető, hogy a biró a beismerés elérésére törekedjék; föltételeztetik azonban hogy az erre alkalmazott eszközök, alakjuk és tartalmuk szerint, ne a tiltott, a mai nézetek szerint kárhoztatott és azért törvényileg kizárt eszközök kategóriájába essenek. Ez értelemben a vallomás nem tekinthető a vizsgálat absolut, mindenesetre, minden körülmények közt sminden módon elérendő céljának és a kihallgatásnak sem szabad ily értelemben berendeztetnie. Ellenkezőleg már az elővizsgálat stádiumábani kihallgatásnál szemelőtt tartandó az újabb bűnvádi eljárás bizonyítási jogának azon sarkalatos elve (mely különösen az angol jogban kiváló szigorral van keresztülvive), hogy a vád bizonyítása a vádló részéről szolgáltatandó s hogy a terhelttől nem követelhető a vád alaptalanságának bizonyítása. Nemo semet ipsum accusare tenetur. Másfelől ragaszkodik a javaslat ahhoz, hogy a biróság köteles az igazság kiderítésére, különösen pedig a terhelt ellen fenforgó gyanuokok felvilágosítására maga a terhelt által, működni és hogy ehhez képest a terhelt is erkölcsileg kötelezve legyen az igazság bemondására. A terhelt tehát kihallgatása megkezdése előtt arra figyelmeztendő, hogy az elébe terjesztendő kérdésekre határozottan és igazsághiven válaszoljon. Azon egyedül a vádelvnek megfelelő elv, hogy a terhelt nem köteles a terhére rótt cselekmény nyomozásánál az igazság bemondására segédkezet nyújtani, sőt hogy a terhelt jogában áll hallgatni, hogy kizárólag a vádló dolga a bizonyítási anyagot, a terhelt közreműködése nélkül előteremteni s hogy különösen a terhelt nem használható fel arra, hogy belőle vagy általa bizonyítási anyag előállittassék — evvel, mint az állam érdekével ellenkező, cserben lett hagyva**. Es evvel a terhelt u. n. erkölcsi kötelességének postulatuma az igazmondásra lett felállítva, melyre nézve azonban sanctio be nem következhetik, minthogy ez újból kárhozatos eszközök utjáni kényszerre vezetne. Ezen pont az osztrák bűnvádi eljárás keletkezési történetében *** a legmegvitatottabbak egyikét képezte. A javaslat beéri ugyan a terhelt figyelmeztetésével ; a terhelt tehát csupán lelkiismeretével kénytelen számolni, hogy mennyiben érzi magát kötelezettnek ezen figyelmeztetésnek eleget tenni és az igazságszolgáltatás valamint az önfentartás érdekei közti súlyos összeütközésben az előbbenit érvényre juttatni vagy sem. Magától értetődöleg az ily módon önként nyújtott vallomás a ténykérdés megoldásának lényeges adaléka gyanánt lesz tekintendő. Ezen figyelmeztetésnek egyúttal a terhelt érdekében kell történnie, kivel szemben elkerülendő annak látszata, mintha egy rögtöni impulsus folytán keletkező vallomása felhasználá* Lásd Mayer L. id. h. 24. 1. ** Lásd az osztrák büntető pirtshoz irt conimentároniat Handlmch II-ik kötet, Commentár 1. rész L)9. §-hoz 704. és köv. 11. *** Lásd kézi könyvemet I. 612—615. 11.