A Jog, 1889 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1889 / 12. szám - A csődtömeggondnok kinevezése körüli visszásságok - A végrehajtási törvény 155. §-ának gyakorlati alkalmazása

102 magas részrehajlatlanság azon jellegét öltik, mely mindennel kapcsolatossá válik, a mi a contradictiónak alá lön vetve.« Ily birói szemlék nagyobb tekintélylyel fognak birni a bi.ióságok és a közvélemény előtt. A szemlét a vizsgálóbíró vezeti, az ügyfelek által tett indítványok figyelembevétele mellett. Hogy az ügyfelek ily közreműködése a gyakorlatban illusoriussá ne váljék, a javaslat (166. §.) helyesen azt rendeli, hogy a felek által indítványozott kérdések csak fontos okokból mellőzhetők. A lefoglalás, házkutatás és személymotozás iránti határozatok (XII. fejezet) komoly garantiákkal ellátandók, hogy az utóbbiak ne szolgálhassanak céltalan zaklatások ürügyéül. A terhelt szabad egyéniségének tisztelete mellett itt a harmadik és nem érdekelt személyek jogai iránti tisztelet is figyelembe jön. Az állami alaptörvénybeli jogok csak a bűnvádi perjog határozmányaiban szenvedhetnek korlátozást és féltékenyen kell arra őrködni, hogy azok netalán túlmesszemenő és határozatlan szerkezetüknél fogva ne veszélyeztessék az állampolgárok alkotmányos jogait. A bizonyítékok nélkülözhetetlenségéből a büntető jogszolgáltatásra nézve önként következik, hogy mindenki — a vallomástétel megtagadására szabott büntetés terhe mellett — köteles a büntetendő cselekmény bizonyítékául szolgálható tárgyakat (corpora delicti) kiadni. Ezen parancsoló kényszer alól még a vallomások tekintetében privilegiált személyek sem vonhatják el magukat, csakhogy náluk ezen kényszer nem fejezhető ki a büntetés alakjában. A törvényhozónak mindenekelőtt a vér kötelékeit kell tiszteletben tartania; nem szabad durva kézzel a családi élet szentélyébe belemarkolnia. A terhelt és hozzátartozói (136. §. 1. p.), ugy az utóbbiak között váltott levelek, ezeknél csak részesség, orgazdaság vagy bűnpártolás gyanúja esetében foglalhatók le, illetve vizsgálhatók át. (188. §.) A védő és terhelt, illetve hozzátartozói közti levélváltás tekintetében a javaslat nem intézkedik. A védő és védence közti intim bizalmi viszony kell, hogy legalább is ugyanazon védelemre számítson, mint a rokoni viszony. Azon eseteken kivül, a hol a késedelem veszélylyel jár, a lefoglalás csak az illetékes vizsgáló biró által foganatosítható. Végzése ellen a vádtanácsnál kereshető orvoslás. A csődtömeggondnok kinevezése körüli \ visszásságok. Irta : BARTHA IVÁN ügyvéd, Szilágy-Somlyón. Szendrey Gerzson ur által a »Jog« f. é. 9-ik számában felvetett eszméhez s felhozott javaslathoz nézetemet, a mennyiben az az övétől sokban eltér ugyan, de a legfőbben még is egyez, röviden bátorkodom előadni. Hogy a tömmeggondnoki kinevezések sorrendben eszközültessenek, ez lényegileg a legjogszeríibb kívánság az ügyvédek szempontjából. Nem teszem ugyan magamévá azon indokot, — minthogy személyes tudomásommal nincs, — hogy a csödbiztosok visszaélése miatt kellene a sorrendbeni kinevezést behozni, de elfogadom ama másik indokot, hogy midőn minden ügyvéd egyenlő vizsgát volt kénytelen tenni, bizonyos tekintetben sértő az az ügyvédre, ha egyenlő előfeltétel mellett nem egyenlően részesittetnek a bíróság által megbízásokban. És éppen itt van aztán eltérés az én nézetem és Sz. G. ur nézete között, a mennyiben én egyeulő előfeltétel mellett tartom csak sérelmesnek a megbízásban egyenlő részesítést. A tömeggondnok kezére esetleg nagyobb csődügyeknél oly nagy vagyon bizatik a birói kinevezés folytán, mit egy sorrend szigorú meghatározása által kockáztatni nem szabad. Az ügyvédi diploma megadja ugyan az egyenjogúságot a szakismeret tekintetében, de a vagyoni egyenjogúságot az megadni nem képes. A vagyonosság szempontjából, a megbizó bíróság szeme előtt — a ki pedig kötelezve van mindig a nagyobb biztosítékot szem előtt tartani — nem lehet mindegy, hogy egy milliomos csődtömege olyanra bizassék-e, a kinek vagyoni (nem mondom : erkölcsi, I mert azt egyenlőnek kell minden feddetlen magaviseletű ügyvédI nél feltételezni) garantiája minden tekintetben elegendőnek van ismerve, vagy hogy bizassék olyanra, — mert a sorban ez következik - ki a diplomáján kivül (a mi ugyan magában is tekintélyes biztosíték) egyéb, reális biztosítékot felmutatni nem képes. Ama felfogást nem osztom, mely szerint a magánfél által adott megbízás egyenlő elbírálás alá vo: ható a bíróság által adott megbízásokkal s hogv, mert magánfelek a legszegényebb ügyvédnek is gyakran adnak 100,00J-es pereket, a bíróság is hasonlókig volna köteles saját bizalmát osztani. Magán fél saját kockázatára ruház fel bizalmával ügyvédet és igy teljesen tetszésére van bizva, hogy kiben bizzon inkább; a bíróság ellenben a megbízással nem sajátját, hanem a másét — a csődtömeget kockáztatja, melynek pedig a lehető legbiztosabb kezekre bizása erkölcsi kötelessége. Ezekből kifolyólag ez ügyben nézetem a következőkben vonható össze: 1. Az óvadékrendszer behozatala nélkül nem volna helyes a biróság szabad választási jogát a tömeggondnok kinevezésénél korlátozni. 2. Behozandó az óvadékrendszer az ügyvédeknél, de csak facultative s nem imperative, oly módon, hogy az ügyvéd, ki birói megbízás folytán óhajt akár csődtömeggondnoki, akár más oly functiót végezni, mely által reá idegen vagyon bizatik, a közjegyzői óvadékhoz hasonlóan jogosult legyí n óvadékot tenni s ily megbízások csak ily óvadékot tett ügyvédek részére legyenek adhatók. 3. A csődtömeggondnoki kinevezések az ily óvadékkal biró ügyvédek között sorrendben legyenek eszközlendők. Ily intézkedés mellett korlátozhatónak vélem a biróság kinevezési jogát, mert az óvadékkal bíró ügyvédnél a reális biztosíték, a mi pedig a bírósági megbízásoknál figyelembe tartandó, egyesítve van az erkölcsi biztosítékkal. Imperative léptetni életbe az összes ügyvédekre az óvadékrendszert egyértelmű volna a polgári foglalkozás szabadságávali szakítással s a vagyontalanabb, de tehetséggel biró ügyvédek jogtalanul záratnának el a magánmegbizás elfogadásától, inig ellenben az óvadékrendszer facultativ alkalmazása mellett jogsérelem senkin nem ejtetnék. A végrehajtási törvény 155 §-ának gyakorIrla: dr. GERHAUSER JÓZSEF, Kőszeg. Tudvalevőleg az 1881 : LX. t.-c. 155. §-a megadja a végrehajtónak azon jogot, hogy árverési kérvényében azon kérelmet terjesztheti elő, »hogy az egyes birtokrészletek külön bocsáttassanak árverés alá«. Ezen kérelem felett a telekkönyvi hatóság a tudvalevő lakhelylyel biró telekkönyvi érdeklettek meghallgatása után határoz«. Ez a rendelkezés látszólag nagyon egyszerű, de gyakorlatilag mégis érdekes vitákra szolgáltat alkalmat. Megtörténhetik ugyanis, hogy a végrehajtató nem kívánja minden egyes birtokrészletnek külön-külön leendő eladatását, hanem a jószágtestet képező birtokrészleteket tetszés szerinti csoportokba osztva, ezen, mondjuk, 2 — 3 birtokrészleteket magukban foglaló csoportokat külön-külön kívánja árverés alá bocsátani. Kérdés mindenekelőtt, jogosítva van-e ily kérelmet előterjeszteni ? A hivott §. szószerinti értelmezése arra látszik ugyan mutatni, mintha csak kétfélekép lehetne egy jószágtestet árverés alá bocsátani, vagy ugyanis az egészet, vagy minden egyes birtokrészietet külön, de ha a végrehajtási törvény szellemét s különösen az emiitett §-ban foglalt intézkedések célját tekintjük, nem látom be, miért nem birna törvényes alappal az ilyen kérelem ? Az egész végrehajtási törvény s különösen a jelzett §. intentiója ugyanis az, hogy a végrehajtási alapul szolgáló tárgyak lehető legelőnyösebben értékesíttessenek, hogy ilyképen hitelező és adós érdeke egyaránt megóvassék. A végrehajtatóról pedig fel kell tennünk, hogy tudja, mi módon értékesíthetők adósa ingatlanai legcélszerűbben s ha ö oly birtokrészleteket együtt kiván árverés alá bocsátani, melyek tán speciális körülményeknél fogva együttesen sokkal magasabb árért adhatók el, mint akár külön-külön, akár az egész jószágtest