A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 52. szám - Az árviz elleni védekezés ha ez által másnak kár okoztatik mily cselekményt képez? - A megitélt eskü elengedése

fi JOG. 437 származó felemelt bélyegilletéket »sem elengedni, sem mérsékelni nem lehet* az ügyvédek és peres felek örököseivel szemben, hazai törvényeink intentioinak szem elöl tévesztése nélkül, alkalmazni nem lehet még abban az esetben sem, ha az illctók örökhagyó életében már jogerejüvé v á 11. Ezzel a nézetünkkel szemben, tekintettel a felemelt bélyegilletéknek^ birság természetére, nem áll meg az az állítás, hogy örökhagyónak e részbeni kötelezettségei a hagyatékot szenvedöleg terhelik, mert a hagyaték csak dolog, tárgy, melyet az örökös örököl s igy az örökösök lépnek örökhagyónak cselekvő s szenvedő jogaiba, miért az esetleges felemejt bélyegilleték súlyát is az örökösök érezik és viselik. Az adózó polgárság a m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság függetlenül hozott határozataiba megnyugvását s bizalmát helyezi, azért, a midőn a felvetett kérdés felett nézeteinket elmondottuk, egyúttal a független kir. pénzügyi bírósághoz apellálunk. y Az árviz elleni védekezés, ha ez által más^ nak kár okoztatik, mily cselekményt képez ? Irta: Dr. KOVÁCSY SÁNDOR, osztálytanácsos a közlekedésügyi minisztériumban. Az önvédelem jogos és ennélfogva a büntető törvénykönyv 79. §-a szerint nem is büntetendő. Tulajdonképen tehát cikkünknek célja sem volna, mert az annak címében felvetett kérdésre a felelet készen vár. Az életben előforduló esélyek azonban oly számosak, hogy azoknak eldöntésénél nem elég a kérdést az ő egyszerű meztelenségében oda állítani, hanem érdemes azt több oldalról megvilágítva taglalni. Hogy egy példával éljek: a Tisza átszakítja töltéseit s a rohanó árviz A.-nak magaslaton fekvő területét is elöntéssel fenyegeti, de A. saját területén árkot ásat, a kihányt földdel töltést emel és a víz a helyett, hogy A.-nak területét elöntené, az árkon elvonul és B.-nek területét önti el, holott ha A. a jelzett munkákat nem teszi, B. az árviz elöntéseitől mentve lett volna. Hazai viszonyaink között, hol az árvizek egy vagy más vidéken csaknem évenkint megújulnak, hasonló példákkal nem egy esetben találkozunk s annálfogva igen fontos dolog, hogy ugy a hatóságokra, mint a magánosokra nézve bizonyos elv legyen irányadó, melyekhez magukat alkalmazhassák, mert eddig ez irányban határozott gyakorlat nem fejlődött még ki. A vizjogi törvény általában véve csak a rendes vízfolyásoknál felmerülő jogviszonyokat szabályozza s ilyen vizfolyásokra nézve mondja ki, hogy hatósági engedély nélkül oly vizimunkálatokat senki sem tehet, mely által másnak érdekei érintethetnének s csak V. fejezetében rendelkezik az árvizek elleni védelemről s azoknak a folyó rendes medrébe hatósági uton való levezetéséről, de egyeseknek a kitört árvízzel szemben követendő eljárását nem szabályozza, vagy erre vonatkozó rendelkezéseket avagy tilalmakat nem állit fel. E szerint tehát a vizjogi törvény a fenforgó kérdést megoldatlanul hagyja, a minthogy az általános jogelvek szempontjából a kérdést különös törvényekben, milyennek a vizjogi törvényt is tekinteni kell, megoldani nem is lehet. A hatóságnak beavatkozási joga sem vonható kétségbe árvízveszélynél ép oly kevéssé, mint bármely közveszélynél és ezen jog épugy van hazánkban a vizjogi törvény s azelőtt a kifejlett gyakorlat alapján biztosítva, mint minden más jogállamban. Nálunk ezen jog kétségbe soha nem is vonatott és a vizjogi törvény életbelépte után kétségbe nem is vonható, Ausztriában azonban, hol a vizjogi törvény árvízveszély esetére nem tartalmaz a mienk- . hez hasonló részletes utasításokat a hatóságok részére, a hatóság i beavatkozási és rendelkezési joga, ha az által magánérdekek is j érintetnének, kétségbe vonatott. Egy ilyen eset alkalmából mondta ' ki tehát az osztrák legfőbb közigazgatási bíróság 1878. jan. 28-án j 106. sz. a. hozott határozatával,* hogy a vizveszély elhárítására i köztekintetekből szükséges rendelkezések megtétele a közigazgatási hatóságok legjobb belátás szerinti hatáskörébe tartozik. A közigazgatási hatóságoknak ezen jogköréből kifolyólag szabadságukban áll tehát a magánosok által saját vagyonuk vé- i delme tekintetéből az árviz ideje alatt vagy azt megelőzőleg tett i munkálatokat meghagyni vagy széthányatni, ha azt közérdek vagy | köztekintetek kívánják s jogosítva vannak e tekintetben hozott * Das Judikatenbuch des k. k. Yerwaltungsgerichthofes, Wien, 1884. ' 442. lap. I határozataikat azonnal végrehajtani. Ámbár tehát nem is vonható kétségbe az árviz elleni önvédelem jogosultsága, az igy létesített munkálatokat még sem tekinthetjük olyanoknak, melyekhez a hatóságoknak utólagos hozzászólási joga fenn ne állana, sőt ellenkezőleg a hatóság beavatkozási és rendelkezési jogát feltétlenül elismerjük, sőt azt is ki kell mondanunk, hogy az árviz elleni védelem céljából létesített munkálatoknak jogosultsága az árvízveszély elmultával megszűnt és azoknak eltávolítását mindenki követelheti, kire azokból rendes viszonyok között kár háramolhatna. Ebben az irányban mozog a porosz jogszokás is. Poroszországban ugyanis senki sem emelhet panaszt az ellen, ha valaki saját földjének az árviz elleni megvédése céljából építményeket létesít és ezeknek következtében a víz nagyobb erővel vagy nagyobb mértékben tolul másokra, vagy ha az árvíznek folyásában változások állanak be. Ellenben a hatóságnak joga van minden, az árviz továbbterjedésének megakadályozására vagy annak levezetésére szolgáló épitményt megvizsgálni és intézkedni az iránt, hogy azon építmények fenmaradjanak, megigazíttassanak vagy széthányassanak-e s ilyen esetekben saját belátásától függ, hogy az érdekelteket meghallgassa-e s ha meghallgatja, ellenvetéseiket tekintetbe vegye-e vagy sem, hanem egyedül csak a közérdek által követelt igények szerint kell eljárni.* Mint látjuk tehát, a hatóságnak joga van, sőt kötelessége az árviz továbbterjedésének megakadályozása vagy annak más irányba leendő terelése érdekében tett építményeket megvizsgálni és a köztekintetekből szükséges rendelkezéseket az építmények sorsa iránt minden hosszadalmas tárgyalás mellőzésével megtenni. Kérdés marad azonban még az, hogy követ-e el büntethető cselekményt az, ki ilyen munkálatokat hatósági engedély nélkül tesz és a hatóságnak joga van-e a munkálatok létesítőjét a vizjogi törvény 184. §. 3. pontjában jelzett vizrendőri kihágásban elmarasztalni. Az elmondottak e kérdésre is megadják a feleletet, mert ha elismerjük — a minthogy el kell ismernünk — az árviz elleni önvédelem jogosságát, nem kételkedhetünk a fölött sem, hogy az — habár a létesített munka hatósági rendelkezés következtében meg is semmisittetett — büntethető cselekményt nem képez. A büntetlenség elve tehát kétségbe nem vonható. Más kérdés azonban az, hogy árviz alkalmával helyesen meg lehet-e különböztetni azt, hogy hol kezdődik az önvédelem határa s hol végződik azon határ, midőn a vizimunkálat létesítője egyúttal büntethető cselekményt is követett el. Azért, midőn a hatóságnak beavatkozási és intézkedési jogát a fentebb körvonalazott mérvben, mint minden kétségen felül állót kívántam kimutatni s midőn kétségtelen, hogy a jogos önvédelem büntethető cselekményt nem képez, a hatóságoknak egyúttal szoros feladatát képezi minden egyes fenforgó esetnél annak megbirálása is, hogy az a jogos önvédelem szerinti megítélés alá esik, avagy büntethető cselekményt képez-e? Csak ha igy járnak el a hatóságok, lehet kilátás, hogy a közönség is fogékony lesz arra, hogy az árvizek elleni védekezésnél mi szabad és mi tilos és nem fog az önvédelem örve alatt oly cselekményeket is elkövetni, melyek következményeit utólagosan bánja meg. x A megitélt eskü elengedése. *\ Dr. IMLING KONRÁD, kir. táblai biró Budapesten. A tényállás egyszerűen ez: Az a fél, kinek az Ítélet folytán esküt kell tennie, a ptrs. 239. és 241. §-aihoz képest kitűzött határnapon a bíróság előtt megjelenik és a felolvasott minta szerinti eskü letételére késznek nyilatkozik ; az ellenfél azonban kijelenti, hogy az eskü letételét nem kívánja, hogy annak letételét elengedi. Ebből az egyszerű tényállásból pedig egész sereg kérdés keletkezik, mely az irodalomban és a gyakorlatban, ugy lényegileg, mint az indokolás szerint a legkülönbözőbb megoldást találta. E kérdések megoldásának legtöbbje helytelen, némelyike helyes, de csak történetesen, mert a kérdést megfejtő személy vagy bíróság tévutakon ugyan, de szerencsés véletlennél fogva, ugyanarra a pontra jutott, a hová a helyes uton járva is érnie kellett volna. Valamely kétes kérdésnek i 1 y megfejtése találó lehet aztán a concret esetben, de még sem helyes az elvi szempontból ; mert ha az eset más alkalommal csak némileg is másként alakul, ismét * Nieberdiug Preussiscbes Wasserrecht 2Í2. lap.