A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 48. szám - Néhány szó a hitelesítési tárgyalásról

398 A JOG. mint ilyenek s osztatlanok, osztatlanul s együttesen periendök arra nézve, hogy ellenük a fentebb jelzett joghatályú ítélet nyerethessék. Minthogy pedig a hagyatéki bíróság végzése s határozata hiányában a jelen esetben az egyedül rendelkezésre álló »haláleset felvétellel« az örökösök csak valószinüvé vannak téve s kizárólagosan igazolva nincsenek, annálfogva nincs kizárva »netáni ismeretlen örökösök« létezése, mihez képest az összes, az örökhagyó vagyonjogi személyiségét »egyetlen személyiségként« képviselő örökösök beperlése csak ugy lehet teljes, ha a haláleset-felvételben kitüntetettekkel együtt a netán még létező ismeretlen örökösök is, annak rendje és módja szerint ügygondnok kirendelése mellett perbe idéztetnek. (Dr. Herczegh polg. törv. rdts 241. lap.) A mint mindezeket már fentebb, fejtegetésem elején, glossálni van szerencsém. Mert mióta az ipsojure örökösödés hazai jogunkba behozva lett s az örökösi nyilatkozat megszüntetve lett (osztrák ptk. 15. fejezete) ezzel együtt elesett a leltár-jogkedvezmény (beneficium inventarii) igénybevételének szüksége. Mihez képest visszatérés történt hazai jogunkra, a mely pedig az örökös feltétlen felelősségét nem ismeri és a mely szerint minden örökös csupán az örökség erejéig van kötelezve az örökhagyó adósságaiért. »Haeres ultra vires haereditatis, ad satisfaciendum non obligatur.« (1647. 105. §. 1. dec. 25., 30. liquid. debit: dec. 10. evictione.) Ennélfogva, ha az örökhagyó vagyonjogi személyiségét mindannyian »egyetlen személyként- képviselő osztatlan örökösök közül csupán csak egy vagy kettő s nem mindnyája pereltetnék öröksége erejéig : akkor azon jogelv keresztül nem vitethetnék, mely szerint »a hitelezőnek joga van az egész hagyatéki vagyonból kielégítést szerezni« (1. Zlinszky magy. mag. jog. mai érvényében 705., 706. lap L. jegyzet.) S a cél el nem érethetnék, mert igy csak az illető beperelt örökösök »örökségi jutalékára« nyerhetne Ítéletet s annak folytán egy problematicus végrehajtási zálogjogot, a hitelező. Oly jutalékra tehát, mely egyelőre meg nem határozható, s esetleg illusorius s oly végrehajtási zálogjogot, mely ennélfogva nem feltétlen, tehát annak alapján árverést s követelés kielégíttetést nem nyerhetne. Megpróbálhatná talán az elmarasztalt örökös örökségi jutaléka mennyiségének meghatározása végett, de csak per analógiám, az 1881: LX. t.-c 138. §-a értelmében egy bonyolult s talán évekig eltartó s végeredményében, esetleg az elmarasztalt örökös semmit sem örökölésével végződő hagyatéki eljárást nagy bajjal és költséggel rendeztetni, de az ismét nem cél s ennek költségei és a vele járó fáradsággal esetleg sem az örökségi vagyon, sem a per tárgya nem érne fel. Ha tehát ezek miatt az egyénileg ismert és megnevezett örökösökkel együtt a netán még létező ismeretlen örökösök is pereltetnék: kérdés, hogyan idézhetők ezek perbe ? Megtaláljuk erre a feleletet, több legfőbb itélőszéki s az 1881. évi LIX. t.-c. 4. §-a értelmében, szintén ^irányadónak* veendő határozatokban, mely szerint: »01y esetben, midőn a kereset bizonyos elhalc személynek ismeretlen s igy egyénileg tudva sem levő örökösei ellen indíttatik s ezeknek gondnok által megidéztetése kéretik; az ily ismeretlen s névszerint ki sem jelölt, de ki sem jelölhető örökösök részére ügygondnok neveztetik, de a perrendtartás 269. §-ában előszabott hirdetményi eljárás mellett.* (1870. július 7. 5,917. augusztus 29. 9,776. és október 11. 9,300. 1872. április 25. 2,943. m. kir. Curia.) A perrendtartás 269. §-a értelmébeni hirdetményi eljárásnak van tehát helye. »A hirdetményben a kereset tárgya, az arra hozott végzés tartalma és az ügygondnok neve foglaltatik, egyszersmind alperes felhivatik, hogy vagy a részére rendelt ügygondnokot ügyének célszerű védelme iránt kellőleg utasítsa, vagy a bíróságnál más ügyvédet nevezzen; ellenkező esetben mindezek elmulasztásának következményeit magának tulajdonítsa. A hirdetmény a hivatalos lapban stb is közzéteendő s a bíróság hivatalos helyiségében nyilt helyen kifüggesztendő.* »Mert hirdetményi s hírlapi idézés nélkül az ügygondnok kirendelés is szabálytalan. Ily esetben semmiség áll elő. habár az ügygondnok az idézés ellen kifogással, a marasztaló ítélet ellen pedig felebbezéssel nem élt is.« (1871. febr. 14. 749., 1872. febr. 27. 1,263. m. kir. Curia. 1881 : LIX. t.-c. 39. §-a.) Ugy látszik, hogy mindezeket már szerbeszámba vette a törvényhozás, midőn az 1881. évi LX. t.-c. 14. §-át a következőleg alkotta : »Ha a marasztalt fél időközben meghalt s a jogosított a végrehajtást csupán azon vagyonokra kívánja vezettetni, melyek a végrehajtást szenvedő fél hagyatékában találtatnak, vagy róla az örökösökre szállottak, a végrehajtás az ismert vagy igazolt, esetleg az ismeretlen örökösök elllen rendelendő el. A végrehajtás elrendelésével egyidejűleg, ha az örökösök ismeretlenek, ezek részére; ha pedig nincs szabályszerűen igazolva, hogy a végrehajtási kérvényben megnevezett örökösöket a kizárólagos örökösödési jog illeti, a netán még létező örökösök részére és költségére ügygondnok rendelendő. A végrehajtást rendelő végzés ugy az ismert örökösök mindenikének, mint az ügygondnoknak kézbesítendő s ennek alapján csakis azon vagyonra vezethető a végrehajtás, mely a végrehajtást szenvedőnek hagyatékában találtatik, vagy róla szállott át az örökösökre.* Mert ugyanezen törvény 92. §-a szerint: »ha a végrehajtás nem a hagyatékban talált, vagy az örökhagyóról reászállott ingóságra, hanem a/, örökösnek tulajdonát képező más ingókra intéztetik : ezen ingóknak zár alul való feloldása iránt igénykeresettel léphet fel.* íme tehát, ezen végrehajtási törvényszakaszok is adatokat nyújtanak fentebb kifejtett eljárási formula jogosultsága és helyessége mellett. Mennyivel kényelmesebb volna azonban a jogkeresők helyzete, ha a »Budapesti közlöny hivatalos lap« idézési hirdetmény rovatára és különféle ismert és nem ismert törvényekben s döntvényekben elszórt elvekre való hivatkozást mellőzhetővé tevő és a birok által is rendszerint honoráltatni szokott paragrafus állana rendelkezésre, a mely elmondaná, hogy: »Ha az adós a fizetés teljesítése előtt meghalt s annálfogva a hitelező kielégittetését azon vagyonból kénytelen nyerni, mely az elhalt adós hagyatékában találtatik, a kereset — a mennyiben nincs szabályszerűleg igazolva, hogy kiket illet a kizárólagos örökösödési jog — az ismert és megnevezett örökösök és a kinevezendő ügygondnok által képviselendő netán még létező ismeretlen örökösök ellen intézendő. Az idéző végzés ugy az ismert örökösök mindenikének, mint az ügygondnoknak kézbesítendő s e mellett a netáni ismeretlen örökösök, a perrendtartás 269. §-ában előirt módon, hirdetményileg is idézendők. Az igy perbe idézett örökösök csak azon, szabatosan megjelölendő vagyon erejéig marasztalhatók, mely az örökhagyó hagyatékában találtatik.* y Néhány szó a hitelesítési tárgyalásról. Irta: Dr. TASSY PÁL, kir. alügyész Kecskeméten. Az ideiglenes bűnvádi eljárási szabályok 81. §-a helyt enged a hitelesítési tárgyalásnak, mert világosan ekkép intézkedik: »Haa törvényszék arról győződik meg, hogy az esetben, ha a tanuk a vizsgálat alkalmával tett vallomásaikra megesküdnek, a vizsgálat megszüntetendő lenne, a tanukat a törvényszék elé idézteti s ha vallomásaikat esküvel erősitik meg, megszüntetési határozatot hoz.. Az ideiglenes bünv. elj. szab. utalt szakasza azonban nagyon ritkán nyer alkalmazást s a m. kir. Curia támogatni látszik több törvényszék által követett ama felfogást, hogy a vizsgálat adatai alapján az ügyészség által vagy vád emelendő, vagy megszüntetés indítványozandó. Erre enged legalább következtetni az, hogy a m. kir. Curia egyik ülésében kimondotta, miszerint a hitelesítési t árgyalás a fennálló törvényes eljárási gyakorlattal ellentétben áll. Ámde több törvényszék az id. bünv. eljárási szabályokat irányadókul elfogadván, kétségtelen az, hogy szükség esetén — ha egyébként a kir. törvényszékek az id. bűnv. eljárási szabályok 81. §-a által megállapított intézményt helyesnek tartják — azt alkalmazhatják is. Szerény véleményünk szerint a hitelesítési tárgyalás némely esetben szükséges, úgyannyira, hogy a bíróság csakis annak alkalmazásba vétele mellett hozhat megnyugtatólag megszüntetési határozatot. A tanút igaz vallomástételre nemcsak polgári becsülete s vallásérzülete, hanem egyszersmind azon körülmény is készteti, hogy ha nem igaz vallomást tesz, a büntető törvény szigora nyerhet vele szemben alkalmazást. Ámde a btk. 213. §-a a hamis tanúzás egyik ismérvéül a vallomásnak esküvel történő megerősítését állapítja meg, mely ismérv, ha nincs meg, a hamis tanúzás egyik tényelemeinek hiányában a hamis vallomást tett tanú nem