A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 36. szám - Perbeli egyezség által ítélet nélkül eskü állapitható-e meg? 1. r.

IL JOG. 299 e r r e v o n ;i tkoz ó 1 a g s e m mi egyéb szakasz a u e m lenne. Van azonban és pedig a járásbiró ur által hivatkozott 224. §-tól számított 4-ik, vagyis a 228. §. Ezen §. pedig világos ós kételyt kizáró rendelkezés, mely szerint az eskü egyezségileg is alkalmazható. Az 1S68. évi L1V. t.-c. 228. §-a ugyanis rendeli: »Az eskü tartalma ez Ítéletben, vagy az eskü iránt létrejött egyezségben szószerint kifejezendő s egyszersmind azon jogkövetkezmények is meghatározandók, melyeket ez eskü le nem létele von maga után.* Azt hiszem, letettem a tollat, mert a provocált vitának elzártam az útját. Egyébként ugyanezeket mondottam el nagyjából egy másik szaklap f. évi 10-ik számában, abból az alkalomból, midőn a budapesti kir. itélö tábla egy eoncret esetre kimondotta, hogy birói egyezség folytán letett hamis eskü miatt büntetésnek helye nincsen. Ezen felsőbíróság is persze csak ezt a hiányosan fogalmazott 221-. §-t látta maga előtt, a 228. §-ról pedig megfeledkezett. Ser/f Antal, budapesti kir. ali&rtsbiri. X"A »Jog« f. évi 34. számában Simay Salamon kir.járásbhó ur azt a kérdést veti fel, hogy »perbeli egyezség által Ítélet nélkül eskü állapitható-e meg* ? 0 ezen kérdésre határozott nemmel felel. Szerinte ugyanis azon joggyakorlat, hogy a perfelek peregyezséget kötnek eskü alkalmazása mellett, perrendtartásunk rendelkezéseinek keretébe »aligha<> illeszthető ; mert hát az 1838. évi L1V. t.-c. '2-1. szakasza szerint eskü általi bizonyítást végitélet által és csak akkor rendelhet a biró, ha a bizonyítás a döntő ténykörülményekre nézve más módon nem eszközölhető. Midőn az ember a perrendtartás idézett szakaszát egymagában elolvassa, valóban arra a gondolatra jut, hogy perbeli egyezségben eskü nem állapitható meg, csakis végitéletben. De ha az »ember« jogász is. akkor már a perrendtartás 124. és 257. szakaszainak alapján kételkedni kezd a fennebbi nézet helyességében, a mint ez Simay urnái is megtörtént és igy okoskodik : ha az egyezség jogerejíi ítélet »erejével« bir, miért nem bírhatná el annak szövege az esküt is, épen ugy, mint az itélet? Es ha az ember nemcsak jogász, hanem biró is, a kinek a fennálló jó, vagy rossz törvények értelmében kell eljárnia, akkor nem szabad kételkednie, sem okoskodnia a felett, hogy a joggyakorlat, mely az eskü alkalmazását az egyezségben elfogadta, csak helyes és törvényes lehet, mert hiszen nem áll az, hogy ezen joggyakorlat perrendtartásunk rendelkezéseinek keretébe nem illeszthető. Be van biz az illesztve, még pedig a 228. szakaszba, a mely igy hangzik : »Az eskü tartalma az Ítéletben, vagy az eskü iránt létrejött egyezségben szószerint kifejezendő stb«. Hogy ezen szakasz nincs-e ellentétben a 221-ikkel, arra már feleljen meg az 1868-ki országgyűlés. Mi birák, a törvényeket nem bírálni, csak alkalmazni vagyunk hivatva. Mellesleg megjegyzem azonban, hogy én itt ellentétet nem látok, mert a 221-ik szakasz csak annyit mond ki, hogy a »biró« csak végitéletben rendelhet esküt. Ezen szakasz rendelkezése tehát nem zárja ki azt, hogy a perfelek önkéntesen, egyezségileg is kínálhatnak egymásnak esküt, ha ezt önmegnyugtatásukra, kételyeik elosztására szükségesnek találják. A megsemmisített m. kir. semmitőszék 187H. évi 6,020. számú határozatával kimondotta, hogy oly egyezség, melyben a kötelezettség elismerése a felhívott tanuk vallomásának kimenetelétől feltételeztetik, az itélet helyét nem pótolhatja. Olyan felsőbb bírósági határozatnál azonban, mely az eskütől feltételezett egyezségtől is megvonta volna az Ítéleti jogerőt, nincs tudomásom. Pedig az eskü is bizonyítási eszköz, meg a tanú is. Csakhogy a tanú felhívott bizonyíték, az eskü pedig alkalmazott bizonyíték. S miután a perbeli egyeztetés a perrend 117. szakasza szerint a tárgyalás elején, a bizonyítási eljárás előtt kisérlendö meg : világos, hogy az egyezség csakis nyomban alkalmazott bizonyítékok alapján köthető, máskülönben nem volna értelme. A nyomban alkalmazott bizonyítékok pedig, mint tudjuk: a beismerés, minden egyezségek alapja, az okmány és az eskü. Ezen bizonyítékok mindegyike szerepelhet az egyezség kötésénél. És ha ezek bármelyike által az ellenfél meggyőzetik, miért ne köthetne egyezséget, mikor a legrosszabb egyezség is jobb, mint a legjobb itélet. Az egyezségekben különben is csak az önkéntes eskü (juramentum voluntarium), vagyis a mai perrendszerü elnevezés Szerint a fő, vagy kinált eskü szerepel. Ennek le vagy le nem | tétele a felek kölcsönös beleegyezésétől függ ugy az Ítéletben, mint az egyezségben. Szükségbeli eskü (juramentum necessariiuu), mini) a póteskü, becslő eskü megítélése a bírótól függ, nézetem szerint is, nem volna helyén az egyezségben. De ilyen gyakorlatról nem is értesültem eddig. A főeskü a rómaiaknál is, mint a felek szabad akaratára bizott egyezségi eskü, jelentkezik. Célja volt ezen eskünek az, hogy általa a vitás tény mibenlétének megállapítása tehát a bizonyítás feleslegessé tétessék. Mostani célja is — bár ma már maga az eskü perrendszerü bizonyítási mód — szintén csak abban nyilvánul, hogy a felek, elkerülvén a hosszadalmas bizonyítási eljárást, hamarább és olcsóbban jussanak igazaikhoz. Nem látom be tehát, hogy miért szakitanának a bíróságok azon hasznos, nemcsak a joggyakorlat által »sanctionáIt«, hanem a perrendtartáson alapuló s »rossz«-nak absolute nem nevezhető jogszokással, hogy az eskü alkalmazásával kötött peregyezségeket mellőzzék s ez által a felebbezhető határozatok számát szaporítva, még inkább növeljék a felsőbb bíróságoknak sisifusi munkáját. Én ezek folytán a feltett kérdés lényegére bátor vagyok azt felelni, hogy a perbeli egyezségekben a felek által eskü igen is megállapítható és pedig a jelenlegi perrendtartás keretében s az ilyen egyezségtől a biró a jóváhagyást meg nem tagadhatja. Végül a serupuláns collegáknak tudnék egy igen egyszerű módot ajánlani arra nézve, hogy miként lehetne összhangba hozni az esküt tartalmazó egyezségeket a perrendtartás 221. §-ával. Szokás ugyanis a beigtatott egyezséget ugy elintézni a legtöbb helyen, hogy az végzésileg »Ítéleti jogerővel birónak« nyilváníttatván, irattárba tétetni, vagy a rendes eljárásnál feleknek kiadatni rendeltetik. Nos ? Ha ez az elintézés »végzés« helyett »itélettel« eszközöltetnék, a mint ez az úrbéri eljárásban létesült egyezségek jóváhagyásánál történik, én azon szerény véleményben vagyok, hogy ez által a perrend 264. §-a meg nem sértetnék, a 221. §. renomméja pedig megmentetuék. Szürnyeghy Mihály tszéki biró Trencsénben. / 111. Eltekintve az »ügyvédek* ellen mért oldalvágásától, csodálnom kell ugy magát a kérdés fölvetését, mint az arra adott feleletet is. De lege í e r e n d a, ugyan magam is inkább az igen tisztelt járásbiró ur pártjára állanék, de akkor is csupán népünk némely rétegeinek tudatlanságára, sőt nem ritkán könnyelműségére való tekintetből. Ha e részben minden aggály kizárva lehetne, föltétlenül a főeskü egyezségi természetét tisztán fentartani kellene, a mint a római »iu jure« való eljárásban volt s a mint azt K r á 1 i k Lajos »Az eskü a polgári perben« című classicus könyvében kifejtette. Azonban de lege lat a szempontjából határozottan ellentmondok az igen tisztelt járásbiró ur szóban forgó categoricus kijelentésének, mely figyelmen kivül hagyta az 1868. évi LÍV. t.-c. 228. §-á n a k következő intézkedését: »Az eskü tartalma az Ítéletben, vagy eskü iránt létrejött egyezségben szószerint kifejezendő.« Nem tehetem föl a t. járásbiró úrról azon netaláni ellenvetést, mintha az »eskü iránt létrejött egyezség* alatt a 228. §. nem a tulajdonképeni, azaz perbeli egyezséget értené, hanem talán a per közben az egyik fél által az eskükinálás alkalmával szerkesztett esküszövegnek a másik fél által történt elfogadását. Alig merek Herczegh Mihálynak az ezen §-hoz irt commentárjára hivatkozni, mely szerint: »a biró ezen egyezségre azután végzést hoz, abban az egyezséget egész tartalma szerint fölveszi«, mert a t. cikkíró járásbiró ur egyfelől azon kicsinylő megjegyzést tehetné, hogy az »csak tankönyv*, másfelől azt hozhatná fel, hogy némely bíróság a föltétlen egyezségre is szokott végzést hozni. Azonban a tisztelt járásbiró ur föltételezett netaláni fölfogásának a 228. §-ban emiitett »egyezség* tekintetében ellentmond ugyanazon törvény terminológiája, de sőt ugyanazon 228. §. azon további intézkedése is, hogy »az eskü iránt létrejött egyezségben, egyszersmind azon jogkövetkezmények is meghatározandók, melyeket az eskü le nem tétele maga után von.« Mert hiszen csak nem képzeli a t. cikkíró, hogy a periratban vagy épen sommás perben az eskü kináló és elfogadó felek akkor, midőn perszüntető egyezségre nem is gondolnak, »egyszersmind« az eskü letétele vagy elmulasztása jogkövetkezményeit is megállapítani tartoznának ?!