A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 29. szám - A rágalom és becsületsértés büntethetetlensége

a JOG. 245 pernek csak az volna tekinthető, melynek jogalapja a tényleges állapot, a birtok, ugy a birtokpernek csak egyetlen faja léteznék : a sommás visszahelyezési per. A vélelmezett tulajdonjog alapján indítható birtokkereset, melynek jogalapja nem a tényleges állapot, hanem az alperesénél erősebb érvényes szerzési cím és szerzési mód loptkv. :!7_. §.), birtokkeresetnek nevezhető nem volna. Pedig épen Zlinszky helyteleníti, hogy e keresetet az osztr. polg. tvkv. mint a tulaj donkereset egyik faját és nem mint birtokkeresetet tárgyalja. Következetlenség ezen keresetet birtokkeresetnek ismerni el, dacára, hogy jogalapját tekintve, valóságos jogper, a rendes birtokper elnevezésének jogosultságát pedig elvitatni. Mindkettőnél felperes azt bizonyítja, hogy neki erősebb joga van a birtokhoz, mint alperesnek. Azon körülmény, hogy a rendes birtokperben felperes oly erős jogot mutat ki, melynél erősebb már nincsen, t. i. telekkönyvi tulajdonjogot, az a per birtokperi jellegét meg nem szüntetheti, a mint hogy az adjectivum nem szűnik meg adjectivum lenni, ha a superlativusban áll. A kifejtettek szerint a birtokkereseteknek három faját különböztethetni meg, és pedig: 1. A sommás visszahelyezési pert, melynek jogalapja a tényleges állapot, a birtok, szabatosabban az egy év és egy napi békés birtok. 2. A rendes birtok pert, melynek jogalapja a kétségen kiviili, vagyis a telekkönyvi tulajdonjog, 3. A vélelmezett tulajdonjog alapján inditható birtokkeresetet, mely a római jogi Publiciana in rem actióhoz hasonló, praetori természetű kereset s melynek jogalapja nyilvánkönyvön kívüli vélelmezett tulajdonjog. Mindhárom keresetnek tárgya azonos : a birtok, azért mind a három birtokkereset s csak a jogalapjuk tekintetében különböznek. II. A voltaképeni tulajdonkeresetet sem a magánjogi codexek, sem a magánjogi irók nem tárgyalják, a gyakorlatban azonban mindennapos. Tárgya nem a »félperes tulajdonát képező dolog«, hanem a tulajdonjog, még pedig a telekkönyvi tulajdonjog. Indíthatja ezen keresetet a birtokos is, sőt in praxi legtöbbször ez indítja. Midőn nem birtokos indít tulajdonkeresetet, ezt az rendszerint a birtokkeresettel kapcsolja össze. A tiszta tulajdonkeresetnek rendszerinti felperese tehát a birtokos. A kereset jogalapja valamely kötelmi jog vagy — az osztr. polg. tvkv. műkifejezésével élve — dologhozi jog. Célja tehát, hogy a dologhozi jog dologbeli jog erejére emeltessék. Mihelyt felperes a tulajdonjog megszerzésére alkalmas jogszerű címet és szerzési módot kimutatta, a kereset tárgya javára megítélendő, föltéve, hogy az ingatlan nem harmadik személynek képezi tulajdonát. Alperes tehát mindig a telekkönyvi tulajdonos vagy annak örökösei. A kereset petituma pedig oda irányul, hogy alperes köteleztessék felperes tulajdonjogát elismerni és tűrni, miszerint a kereseti ingatlan tulajdonjoga felperes javára telekkönyvileg bekebeleztessék. Azok, kik a rendes birtokpert mint tulajdonkeresetet fogják fel, súlyt helyeznek arra, hogy a kereset kérelme oda irányoztassék, miszerint alperes köteleztessék felperes tulajdonjogát elismerni. A birtokperben azonban ez cifraságnál egyébnek nem tekinthető s gyakorlati jogászaink rendszerint mellőzik is. Mert tkvi tulajdonjoga mellett mi szüksége van felperesnek az alperes elismerésére? Persze, ha e keresetet tulajdonkeresetnek címezzük, a cím igazolására tanácsos az említett kitételt a petitumba bevenni. Kllenben a kérdéses kitételnek helyes értelme van a tulajdonképeni tulajdonkeresetnél; mert ennél felperes csak ezután akarja megszerezni a tulajdonjogot, melyet azért előbb el kell ismertetni alperessel s ha ez az elismerést megtagadja, az tőle kikényszeríttetik az által, hogy a kereseti ingatlan tulajdonjoga felperes javára végrehajtás utján tkvileg bekebeleztetik. Ezek a birtok- és tulajdonkeresetek, oly értelemben, a mint azok a hazai joggyakorlatban ismeretesek és gyökeret vertek s hibának tekintenők, ha a magánjogi törvénykönyv alkotásánál ezen helyes — mert észszerű — gyakorlat ignorálásával a római jognak az európai magánjogi codexek által elfogadott, elavult fogalomraeghatározásait és terminusait recipiálnók. rágalom és becsületsértés büntethetv lensége. Irta: Dr. KAUFMANN HENRIK, M.-Sziget. E lapok 14. számában »a rágalom és becsületsértés büntethctlenségé«-röl egy közlemény jelent meg, melyben cikkíró a büntetőtörvénykönyvnek 266. §-ában a rágalom és becsületsértés bűncselekményeire foglalt privilégiumáról értekezve, utóbbi bűntényre nézve adott előjogot helyesnek találja, mert — mint szó szerint mondja — egy heves szót, egy röpke kifejezést, mely az ellenfél becsületét megsebzi, a felhevült indulat könnyen kidob, a nélkül, hogy ahoz a megfontolásnak, rosszak ara tn a k köze volna, míg ellenben a rágalom tényére azt absolute megtámadja azon okból, mivel egy megbélyegzendő tényt magában foglaló állítást, mely hosszabb-rövidebb leírásból, logice csoportosított mozzanatok tömegéből áll, mely tehát a szellemi erők hosszabb és rendszeres működését igényli: rosszakarat nélkül kikoholni, meggondolatlanságból kiejteni nem lehet. Mi nem osztjuk cikkíró ur ezen nézetét mindenben, hanem helyeseljük a büntető codex dispositióját a rágalomra vonatkozólag is, mindamellett egy megjegyzésünk van az előbbi bűncselekményre nézve felállított fogalom meghatározásához is. Cikkíró ur véleménye szerint a becsületsértés tényálladéka nélkülözheti a megfontolást, a rossz akaratot; hogy mit ért »megfontolás« szó alatt, azt nem tudjuk, miután a törvény az elhatározás intensiv erejéhez, hatályosságához képest a szándékosság több, rendszerint két nemét különbözteti meg: megfontolt szándék (dolus praemeditatusl és megfontolás nélküli szándék (d. impeiuosus), azért nem tudhatjuk, nem kiván-e egyáltalán szándékosságot a becsületsértés bűncselekményéhez, avagy csak a szó szoros értelmében vett megfontolást nem, de közönséges dolust igen. De midőn azt mondja, hogy ahhoz rosszakarat nem szükséges, e kifejezéséből, azt hisszük, egész határozottsággal megállapíthatjuk, mikép szerinte a becsületsértés gondatlanságból is elkövethető; megerősíti e feltevésünket a rágalmazás tényére azzal szemben felállított fogalom meghatározása, jelesül azon érvelésből, hogy e cselekményt rosszakarat nélkül, meggondolatlanságból kifejteni nem lehet, a contrario teljes biztossággal levonhatjuk a következtetést, miszerint felfogása szerint a becsületsértés tényálladéka szándékosság nélkül is létesülhet. Ez nem áll. Minden becsületcsorbitó ténynek a gonosz szándék egyik lényeges constitutiv elemét képezi, olyannyira, hogy e nélkül ennek fogalma nem is képzelhető. Azonban itt óvakodjunk attól, hogy a megvetett alapon eszélytelenül túlterjeszkedjünk, e gonosz szándék nem animus iniuriandi, nem kívántatik itt meg az, hogy az akarat specialiter a bűnös eredmény létrehozására irányuljon, hanem kétségtelenül létesül a bűncselekmény akkor is, ha a tettes más indokból, más célból, de a tett becstelenitő hatásának tudatában cselekedett.1 Ellenben azt egyáltalában fel nem foghatjuk, hogyan lehessen valakit gondatlanságból becsteleniteni, midőn a becsületcsorbitás ténye éppen azon körülményben culminal, hogy a tettes a sértett személy erkölcsi méltóságátveszi tagadásba s igy az akaratnak mintegy szükségkép kell e momentumra kiterjeszkednie. Egyébként pediglen közömbös lévén, hogy a tettes dolus determinatus vagy indeterminatus illetve eventualisban forog, csak szándék legyen, a culpa e bűntényt nem cons t i t u a 1 j a.2 A miben egészben nem értünk egyet cikkíró ur véleményével, az a rágalmazás. E delictumnak — mint mondja — csak a radicalis cura segíthetne, e célból javasolja, miként ezen bűncselekvény a büntető törvény 266. §-ának intézkedése alól végkép vonassék ki, azon indokból, mivel ez úgyis egy tényt magában foglaló állítást tartalmaz, mely hosszabb-rövidebb leírásból áll s igy e ténykedés a szellemi erők hosszabb és rendszeres működését veszi igénybe. Igaz, hogy e delictum egy határozott ténynek imputatiója által hozatik létre. A rágalmazás azért esik súlyosabb beszámítás alá, mivel a becsületcsorbitó állítás egy tényben obiectivizalva fejeztetik ki s igy a tényre való hivatkozással az határo1 Schwartze commentar 435. 1. Eine auf die Ehrenkrankung gerichtete besondere Absicht wird nicht erfordert, sie kann sogar fehlen, selbst durch das Motiv ausgeschlossen sein (A. küsst die B., gereizt durch derén Schönheit, auf der Strasse). . 2 Ellenkező álláspontra helyezkednek a törvény indokai, de ezek e bűncselekmény fogalmának constitualásánál nem lehetnek mérvadók, mert e vélemény már nagyon lejárta magát, elavult, a régi jogtudósok közzül többen követték, mint Kleinschrod, Grolmann, stb., de a modern büntető jogtudomány csaknem kivétel nélkül elvetette és feltételezi a célzatot.