A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 24. szám - Kritikai szemelvények az öröklési jogról szóló törvényjavaslatból. 9. r

íl JOG. 203 van hatásuk, inkább igénylik az ipso jure örökösödést, melynél bizonytalanság esetében egyszerűen a végrendelet, vagy ennek nem létében a könnyen megszerezhető vérségi összeköttetést kimutató táblázat' szolgál útmutatásul arra, hogy az örökhagyó halálával megszakadt jogviszonyok hosszabb megakadás és a sebesebb forgalom kára nélkül kivel vagy kikkel folytathalók; mig ellenben az aditióval járó gondolkozási idö az akarat nyilvánításra szükségkép adandó terminusok, ezek esetleges meghosszabbítása a sebes forgalomnak csak mindmegannyi akadályaiul szolgálnak. Az ősiség megszűnte sem követeli az aditio elfogadását ; mert a mint eddig a szerzeményi vagyon végrendelet hiányában, sőt végrendelkezés mellett is ipso jure átment az örökösre, ép ugy átmehet most az öröklött vagyon is, mert az, hogy a hagyatéki vagyon minő természetű, halálesetre való megszerzésének módjára csakugyan nincs befolyással. A végrendelkezésre magára igenis van de, hogy ez is örökös positiv, vagy negatív nyilatkozatának szükségességét vonná maga után, ezt én az ősiség megszűntéből következtetni nem birom. Es hogy a legközelebbi évtizedek épen az ipso jure való megszerzés mellett tesznek tanúságot, ezt az én — szerénytelenség nélkül legyen mondva — nagyon bő tapasztalatom igazolja, ki, mint megyei főügyész, a törvényszékkel, mint volt gyámhatósággal folytonos érintkezésben voltam s mint közjegyző, több ezerre menő hagyatékot tárgyaltam, s igy e kérdés megítélésére magamat nem épen a legilletéktelenebbnek tarthatom. A mi a fentieknek segélyül vételét illeti, már fentebb kimutattam, hogv azok csak az aéiitiónál fordulnak elő, az ipso jure való öröklésnél nincs szükség rájok, mit egy tágabb keretű, e kérdést minden részletében tárgvazó munkában egy hajszáik, be lehetue bizonyítani. A jog fogalmának s a dolog természetének, azt gondolom épen ugy megfelel, ha valaki igent vagy n e m-et mond, sőt mindkettőnek inkább megfelel az utóbbi, mert a visszautasító nem szó kimondásáig a hagyatéknak van ura, gazdája, inig az igen kimondásáig nincs. Hogy az ipso jure megszerzés rendszere inkább ellenkeznék a dolgok rendes menetével, mint az aditio rendszere, ezt sem fogadhatom el. Mit kíván ugyanis a dolgok rendes menete öröklés tekintetében? Családi, társadalmi és forgalmi viszonyain kat tekintve azt követeli, hogy a hagyatéknak mihamarabb, ha lehet azonnal legyen ura, gazdája ; ez az ipso jure rendszerrel eléretik, az aditióval nem. A mi az örökség megszerzésével kapcsolatos jogviszonyok szabályozásának egyszerűsége s bonyodalmainak mellőzése mellett felhozatik, ezek az aditio és ipso jure öröklés ellen vagy mellett egyformán felhozhatók. Mert ugyan mit használ az aditio, a midőn például tudatik, hogy van végrendelet, de még fel nem találtatott, vagy a feltalált megtámadtatott s igy azon tényadatok vagy egyáltalán ismeretlenek, vagy legalább bizonytalanok, melyek az örökösödési jogot kétségtelenné s az aditiót megtámadhatlanná tennék. Az indokok is hallgatag ezen az aditióval járó nehézsé get beismerik és a gondnokság universalis gyógyszerével akarnak rajta segíteni; de erre az ipso jure örökösödésnél nincs szükség, mert itt van örökös, a ki helyt áll mindaddig, mig ezt egy erősebb joggal bírónak átengedni nem kényszerül. Vájjon a dolog természetének megfelelő-e, ha az örökhagyó halála és a néhány hónappal utána bekövetkező elfogadási nyilatkozat közt lefolyt időszak a jogfolytonosság tekintetéből azon fictióval töltetik be, hogy az elfogadóra az örökség az örökhagyó halálának időpontjában tekintessék átszállódnak; vagy ha az örökös meghal, mielőtt az elfogadás iránt nyilatkozott volna, hogy e jog az ő örököseire átszálljon, ezt előbb egy positiv íj-al kell decretálni J. Ezeket az adititióból származható nehézségek elbírálására célzó tételes intézkedéseknek igen, de a dolog természetéből folyóknak mondani épen nem lehet. Az pedig, hogy az örökös mintegy a hagyatéki bíróság kezéből vegye át a hagyatéki tárgyalás befejezése után a neki adandó örökséget, ép ugy el fog éretni, ha az örökös a rászállott jogot a hagyatéki bíróság előtt utasítja vissza, kinek helyébe azonnal a valóságos örökös következik, minek még az a jó s a tapasztalat szerint nagyon kívánatos oldala is megvan, hogy a hagyatéki ügylet minél gyorsabban fog elintéztetni. Az indokokban felhozottak engem legalább nem bírván az aditio által való örökség megszerzés fölényeiről meggyőzni, továbbra is az ipso jure öröklés rendszerét pártolom. Nyilt kérdések és feleletek. (A »icgi kincs« találás fogalma.) Az 1887-ik év őszén három cigány a kr —i határon útcsiuálá;. és sáncásással foglalkozott s munkaközben egyik mintegy 25 centiméter hosszú kemény tárgyat feszitett ásójával a földből ki. Az ismeretlen kemény tárgyat a rárakódott sártól megtisztítván; az sárga szint tüntetett feli A cigányok munkájukat végezve, a talált sárga valamit magukkal vitték s azt több embernek megmutatták, kik közül egy hajlandónak nyilatkozott a »sárgarczet«, mint ezi nagy okosan megállapították, megvenni és hosszas alkudozás után fizetett a cigányoknak 2 frt 40 krt, irva két forint negyven krajcári osztrák értékben. A bárom cigány ezen vásár sikerdús eredményétől feltüzelve, másnap, midőn munkájuk folylatására kimentek, első dolguk az volt, hogy azon helyen, hol azt a »sárgarezet« kapták, kutatást eszközöljenek, hát ha a jó isten még rendel vagy egy darabot, melyért megint 2 frt 40 krt kaphatnának s ez által a 30 kr. napidíjuk főispáni fizetésre emelkedik fel. És a szegénvek nem is csalatkoztak, mert rövid idejű kutatás után a tegnapihoz mindenben hasonló hat darabot találtak, melyen testvériesen, miután csanugyan testvérek is voltak, megosztoztak. A munka végeztével a bárom cigány testvér, mindenik a maga »két darab rezét« féltékenyen őrizve, mert hisz annak darabja 2 frt 40 krt, tehát egy egész vagyont képvisel, elment a falu legokosabb és leggazdagabb emberéhez : a »daszkelhez« (tanító) s előadva neki, hogy az isten nekik minő szerencsés napot engedett megérni s előadva, hogy a megelőző nap egy ilyen darabot 2 frt 40 krért adtak el, megkínálták a tanítót a hat darab »réz« megvételével s miután az eladás nagyban megy, még a 2 frt 40 krból is leengedtek s kérték a tanítót, hogy a hat darabot vegye meg lü, mondva tiz forinttal. Az »okos?« néptanító a tett ajánlatra azt felelte, hogy ö nem üstfoldozó s miután a házánál lévő rézüst még jó 8 igy megfoldásra nem szorult, tehát neki a kínált »rezekre« szüksége nincs s azokat nem veheti meg. A cigányok, miután »portékájukat«, mit az isten nekik adoII Kr. . . n, senkinek eladni nem tudták, elhatározták, hogy azt beviszik Brassóba, mert ott sok üstgyártó van s miután azoknak »rézr< mindig van szükségük, tehát az eladás bizonyosra vehető. Az elhatározást tett követte és a mi cigányaink per pedes apostolomul, Hrassó városába mentek. A helyszínén lévén, így okoskodtak', hogy : »ők miután nem tudják, hogy a »réz« kilója mennyit ér s igy az üstgyártó őket megcsalhatja, menjenek el előbb a »pénzváltókhoz*, mert hisz azoknak mesterségük a réz értékének is tudása, hisz a krajcárokat rézből csinálják s ha azok az árát megmondják, akkor könnyű lesz az üstgyártóval alkudozni.« Ugy is lett. A cigányok a piacon sorban ülő pénzváltók egyikét megszólítva, egyikük a nála lévő »rézből« egy darabot szakértői megvizsgálás végett a pénzváltónak átadott, a ki midőn szakértőik :g a darabot megszemlélte (nem megvizsgálta), azt kérdezte, van-e több s midőn igenlő választ kapott, a cigányoknak azt mondotta : »háj dác eu mine« (jertek velem) s ezzel pénztárát bezárva, elvitte a cigányokat a távollévő bolgárszegi lakására s mialatt a szegény cigányok a lakáson kifejtett pompában bámészkodtak, a pénzváltó elővett egy kis »üveget« s abból egynéhány csepp »vizet« külön-külön mindenik darabra ráöntött, azután »mérege téseket ' eszközölt s a nélkül, hogy egyetlen szót is szólott volna, a cigányok nagy bámulatára a hat darab rézért leszámított nekik 732 frt, irva hétszázharminckét forintot bankóban. Cigányaink ily sok (!) kincs láttára csaknem elájultak, de gondolva a sok éhezésre s az otthon maradt rajkókra s áldva istent, mely őket igy megsegítette, a pénzt beseperték s félve attól, hogy a pénzváltó a »vásárt< megbánja, Brassó városából oly gyorsan távoztak, hogy még egy pohár pálinkának megivása is feledésbe ment. Kiérve Brassó városából s látva azt, hogy sem a csendőrök, sem a cifra városszolgák nem üldözik, félrehúzódtak egy árokba s ott a kapott pénzen is ismét testvériesen megosztoztak. H a z a (?) érve Kisborosnyóra, melynek végén »hurubájuk« (ideiglenes lakás) volt s össze-vissza csókolva a család minden egyes tagját, melybe még a »hurubát« őrző kutya is benne foglaltatott, első dolguk az volt. hogy a közel eső Nagyborosnyóra mentek, hol a szükséges portékákat, mik közé számitandíj: a dádénak a bocskor, az anyánál; a piros csizma és a purdéknak a derékot körül övedző szíju stb. bevásárolták s miután mindez készen volt, összehíva az összes rokonságot, csaptak egy olv luculusi lakomát, hogy azt még a nagyidai vajda is megirigyelhette volna. Szóval a mi cigányaink