A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888 / 21. szám - Az elidegenítési és terhelési tilalom. Tizenkettedik közlemény
176 R. JOQ. 3. elhalasztó feltételtől, vagy valamely kezdődési időponttól függő tulajdonszerzés esetében, a midőn a dolog a jogvevőnek a feltétel beállta, vagy az időpont bekövetkezése előtt adatott át, a mely esetben a tilalom célját az átruházó fél esetleges tulajdonjogának védelme képezi; 4. ha az átruházás felfüggesztő feltét, vagy valamely kezdődési időpont megállapítása mellett történt s a dolog át nem adatott, a felek addig is, mig a feltétel nem teljesül, avagy az időpont be nem következik, a szerződés által kötelezve vannak. Ebből folyólag a feltételesen jogosított (jogvevő) az átruházótól az elvállalt kötelezettség annak idején leendő teljesítését, illetőleg biztosítást követelhet, mihez képest a feltételtől, vagy az időponttól függővé tett jogának megóvása végett, az átruházóval szemben azt is kikötheti, hogy ez az átruházott dolgot időközben elidegeníteni, vagy terhelni nem fogja; 5. ha a telekkönyvi tulajdonosként bejegyzett házastárs a másik házastársnak közszerzeményi jogát elismeri, akkor kötelezettséget vállalhat arra nézve is, hogy a házassági viszony megszűnte után érvényesíthető közszerzeményi tulajdon megóvása végett az illető telekkönyvi ingatlan felerészét elidegeníteni, avagy terhelni nem fogja; 6. az eladó által fentartott visszavásárlási- és elővásárlási jog nem akadályozza a további elidegenítést még akkor sem, ha az telekkönyvi bejegyzés által absolut hatályúvá vált.138 Azonban az, a ki a tulajdont a visszavásárlási, vagy elővásárlási jog fentartása mellett ruházta át, ebbeli jogának könnyebb érvényesithetése végett kikötheti, hogy a jogvevő tulajdonos a dolgot el ne idegenitse és ne terhelje; 7. hasonló kikötésnek van helye általában az adásvételi jogügylet mindazon mellékszerződéseinél, melyek szerint az eladó a vevő által elvállalt szerződési feltételek teljesítéséig a t u 1 a jdont fentartotta (pactum reservati dominii), vagy a melyeknél fogva bizonyos eshetőségre nézve az átruházott tulajdont visszavonni vau jogosítva (pl. pactum commissorium esetében.) Az első esetben a tilalom az átruházó ellen, az utóbbi esetben pedig a jogvevő ellen iráuyul; 8. az ajándékozó jogosítva van az ajándékozás visszavonására vonatkozó esetleges jogát139 elidegenítési tilalom kikötése által biztosítani. Csupán csak a megajándékozott érdekében rendelt ehdegenitési tilalom azonban joghatálylyal nem bír. Uu Mindezen esetekben tehát a tilalom célját oly jog oltalma képezi, melyre lényegileg a tulajdonhozi igény alapitható, vagy a mely bizonyos eshetőségre nézve tulajdoni igénynyé érlelődhetik; ugyanazért a dolog feletti uralmi jognak csak egy bizonyos irányára vonatkozó jogok, mint pl. a zálogjog, szolgalmi, használati és haszonélvezeti, valamint a haszonbérleti jog biztosi tása, vagy érvényesítésének megkönnyítése végett a dologilag ható elidegenítési, illetve terhelési tilalom kikötésének helye nincsen. 141 Ausztria és külföld. A bécsi legfőbb ítélőszék tevékenységi kimutatása 1887-ben. (Befejező közlemény.) A bécsi »Hofrath«-ok * közül van 3, ki 50-nél több és 20 bíró, ki40-néltöbb szolgálati évet töltött be. Schmerling elnök 58 évnél, Stremayr 41 évnél több szolgálati évvel * Ez a bécsi legfőbb ítélőszék bíráinak hivatalos cimök. 138 Az absolut joghatály csak arra jogosítja fel az eladót, hogy a visszavásárlás, illetve elővásárlás iránti igényét a bejegyzés utáni jogszerzők ellen érvényesíthesse s ily esetben az utóbbiaknak joga csak a vételárra s/ui ilkozhatik. V ö. Zlinszky: Telekkönyvi rendtariás 188. 1. Randa i. m. 207. 1. Unger I. 519. 1. 139 Itt azon jogot értjük, melynél fogva az ajándékozó a megajándékozott durva hálátlansága indokából az ez utóbbira átruházott dolgot visszakövetelheti. Unger i. m. II. 213. és köv. I.: Widerruf der Schenkung. O p trvkv. 948. és 94't. §-ai. Hogy ily esetben az ajándék visszavonását hazai jogunk is megengedi, erre nézve 1. Zlinszky: Magánjogának 443. lapját és a legfőbb itélöszéknek 1878. évi 5,334. sz. a. kelt határozatát (Jogt. közlöny 1879. évi 5. sz.) "° L. a végrendeleti tilalomnál 2., b. alatt elmondottakat. 14 A szerződési tilalomra vonatkozólag előadottak szolgáljanak válaszul azon cikkekre, melyek a J o g 18 7. évi fi., 10. és 11. számaiban : » Adható-e bekebelezés nélkül jelzálogi elsőbbség* cím alatt dr. K 1 e c k n e r Alajos, dr. Issekutz Viktor és Bognár Mihály uraktól megjelentek. A mi felfogásunk nem találkozik dr. Kleckner tanár ur véleményével, a ki nz oly szerződési megállapodás', melylyel az elidegenítési jogosultságnak mások érdekében való elvonása céloztatik, minden esetben bir. Lapenna szintén 40 évnél több Wierzbicki 37 évnél több szolgálati évet töltött. A birák közül Scholz 48, Napret 42, Khrfeld 54, Summer 47, Lassnigg 55, Rakovicz és Kleindl 46 évnél többet töltöttek államszolgálatban stb. stb. — és még sem gondolnak felsőbb helyenazok nyugdíjazására! Talán nem ártana ezen körülményt igazságügyi kormányzatunknál is figyelembe venni és a nálunk némelykor megdöbbentő nyugdíjazásoknál valamivel óvatosabb és tartózkodóbbnak lenni?! Nemcsak az elnökök és tanácselnökök (kik közül többen, így Schmerling, Stremayr, Habietinek mint ministerek is szolgáltak), hanem a birák nagy száma is magas rendjelekkel van kitüntetve — merev ellentétben a mi rendesen mellőzött curiai biráinkkal, kik c tekintetben is a hamupipőke szerepére vannak kárhoztatva és kénytelen kelletlen nyugdíjaztatásuk alkalmával is 40 évi hű, önfeláldozó szolgálattétel után legfölebb »legfelsöbb elismerésben* részesülnek. Bécsben számos biró birja a I.ipót- és koronarendet, többen mindkettőt együtt; a kisebb érdemjelekről hallgatunk. Mint nálunk, úgy Bécsben is van számos bizottság, melybe a legf. ítélőszék bírái közül többen be vannak választva. Ily bizottságok a földtehermentesitő és szabályozó bizottság, a hübérallod bizottság, a bank választott bírósága, a legfőbb pénzügyi közigazg. bíróság, a birodalmi törvényszék sat. A bécsi legfőbb Ítélőszék és jsaát ügyforgalmunk alábbi összehasonlítását előzőleg nem lesz érdektelen a segédhivatalok személyzetét is röviden elősorolni, hogy evvel is az itt és ott fennforgó nagy és reánk nézve hátrányos különbséget kitüntessük, valamint a teljesített munkából önként folyó tanulságot vonhassuk. Bécsben van 1 elnöki titkár 2,400 írt fizetéssel, 700 frt működési pótlék és 300 frt elnöki pótlékkal (nálunk szintén 1 elnöki titkár 1800 frt fizetés és 400 frt lakpénzzel); 9 tanácsjegyző (Hofsecretaire) 2,000, 2,200 és 2,400 frt fizetés és 700 frt működési pótlékkal és ezeken kívül 7 szolgálattételre kirendelt törvényszéki jegyző 1,300—1,200 frt fizetéssel és 500 frt működési pótlékkal (nálunk 6 tanácsjegyző 1,5('0 frt fizetés és 400 frt lakpénzzel; 6 segédtj. 1,200 frt fizetés és 3(»0 frt lakpénzzel); 1 segédhivatali főigazgató 2,000 frt fizetés és 700 frt működési pótlék (nálunk 1800 frt fizetés és 300 frt lakbér), 1 segédhivatali igazgató 1,800 frt fizetés és 600 frt működési pótlék és 4 igazgatósegéd 1,300 frt fizetéssel és 500 frt működési pótlékkal (nálunk 3 segédhivatali igazgató, egy 1,400 frt kettő 1,200 frt fizetéssel és mindenik 300 frt lakpénzzel) ; 9 irodatiszt, 1,300 frt fizetéssel és 500 frt működési pótlékkal (nálunk 12 irodatiszt, hat 900 frt fizetéssel és 200 frt lakpénzzel, hat 800 frt fizetéssel és 200 frt lakpénzzel \ 13 írnok (Kanzellisten) (.00—800 frt fizetéssel és 300 frt működési pótlékkal (ezek helyét nálunk a díjnokok pótolják, kik részére az 1888. évre megszavazott állami költségvetésben 7,280 frt vau megszavazva. A bécsiek javára eső 12,500 frt után a különbözet ezen egy tételnél 5,220 frt. — 5 ajtónálló 60() frt fizetéssel és 250 frt működési pótlék és ruhailletménynyel, (nálunk 2 ajtónálló 500 frt fizetéssel, 60 frt lakpénzzel és 50 frt ruhailletménynyel), 20 I. oszt. szolga: nyolez 500 frt fizetéssel, 250 frt működési pótlék és ruhailletménynyel, tizenkettő 400 frt fizetés, 200 frt működési pótlék és ruhailletménynyel,12 II. oszt. szolga 400 frt fizetés 200 frt működési pótlékkal (nálunk 18 szolga; négy 400 frt, kilencz 350 frt, öt 300 frt fizetés és 60 frt lakpénzzel és 50 frt ruhailletménynyel). Hogy ujjongnának szegény, a munkától görnyedő és a mellett ko >laló szolgáink, ha számban és fizetésben egyenlő rangúakká válhatnának bécsi collegáikkal! A legfőbb ítélőszék concretualstatusához tartozik még a főügyész (General-Procurator, jelenleg lovag Cramer Lipót.) 7,000 frt fizetés és 3,000 frt működési pótlék (nálunk Kozma főügyész fizetése 6,000 frt és 1,000 frt lakpénzzel, a marosvásárhelyié 3.000 frt és 400 frt lakpénz), és a 3 főügyvéd (General-Advocaten ; a s így az eshetöleges zálogjoghozi igény biztosítására is megengedettnek s esetleg dologi hatások létrehozására alkalmasnak tartja. De nem osztjuk dr. Issekutz és Bognár urak véleményét sem, a kik az elidegenítési tilalomnak szerződés általi kikötését elvileg is kizártnak tekintik. Mi e részben a középutat követjük s ez nézetünk szerint az egyedül helyes álláspont, mely a szerződési, valamint a vagyonforgalmi szabadság követelményeinek egyaránt megfelelni képes Érvelésünk eredményét nem alterálja az o. p. törvénykönyvnek különben is az id. törv. szabályok I. r. 21. §-ával összefüggésbe nem hozható s igy nálunk nem is érvényes azon intézkedése sem, mely szerint a zálogszerződés nem tartalmazhat oly feltételt, hogy az adós a jelzálogos ingatlant másnak le ne köthesse, mert a mint azt S t u b e nrauch (i. m III. köt. 600. lap) helyesen megjegyzi, az ily kikötés azért tekintendő hatálytalannak, mert a későbbi terhelés a zálogjogositott hitelezőnek előnyt nem nyújt s igy annak a kötelem teljesítése jogi érdekében sem áll.