A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 19. szám - Végrehajtói díjak meg nem tartott árverés esetében

160 A JOG. mivel semmivel sem volt igazolva, hogy miért nem adják el a legtöbbet ajánlónak. A bíróság a bemutatott jegyzőkönyv és csődbiztosi jelentés folytán csakugyan ily értelemben határozott, miről a tömeggondnok és a választmány, valamint a vevő is értesíttetett. A tömeggondnok erre azt jelenti a bíróságnak, hogy ő a választmányi határozatot, miután a csődtörvény 160. §. eseteinek egyike sem forog fenn, a 155. §. alapján foganatosította, az árúraktárt a vevőnek átadta, a ki ismét tovább adta el s így ha a választmány máskép is határozna, ő nem volna képes az újabb határozatot foganatosítani. Ily értelmű határozatot hozott a választmány is; megjegyezvén, hogy ezúttal a választmány indokolta, miért nem fogadta el vevőül a legtöbbet igérőt. Hogy indokai alaposak-e vagy nem, nem jöhet tekintetbe, mivel már megtörtént ténynyel állunk szemben. Mit ér a csődbiróság határozata jelen esetben ? Semmit Tehát világos, hogy ezen a törvény rendelkezésén alapuló bírósági határozat hatálytalan, annak érvényt szerezni nem lehet. És az is világos, hogy ily határozatok által a bíróság tekintélyét nem növeljük. Ennek oka a következetlen törvény. Az igaz, hogy a vátasztmány a 109. §. szerint a tömegnek a gondosság elmulasztásáért felelősséggel tartozik. Ennek megállapítása az általános jogelvek szerint történik, a mi sok időbe és költségbe kerül és a végén, a ki károsodik, az a csődtömeg és következőleg a csödhitelezők. Hiányos továbbá a törvény a tekintetben is, hogy nem intézkedik azon esetre, ha a hitelezők a hirdetményben kiirt napon nem jelennek meg és a csődválasztmányt nem választják meg. Ez pedig gyakori eset. Ily esetben legcélszerűbb volna, ha a csődbiróság a választmányt — támaszkodva a törvény 96. §-ára — ő maga nevezné ki. A kir. Curia ellenben úgy határozott egy esetben, hogy ilyenkor a választmány teendője a hitelezők összességére száll át. Elméletileg ez nagyon helyes, gyakorlatilag azonban majdnem kivihetetlen. Mert ha a hitelezők egy egyszerű választásra nem jelennek meg, kérdés, meg fognak-e azok jelenni, a hányszor szükség lesz határozatukra ? és megjelennek-e annyian, hogy az általános többség meglegyen ? A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem jelennek meg. Az ő közreműködésük nélkül pedig a csőd le nem bonyo litható. A tömeggondnoki díjak megállapítása, a számadás elintézése, a felosztási terv helybenhagyása mind oiy intézkedések, melyek a választmány — és ennek hiányában a hitelezők — elhatározása alá tartoznak. Hogy a hitelezők összehívása, de leginkább azok összehozása milv késedelemmel jár, igazolják a sommás csődök, melyekben a választmány teendői a hitelezőkre vannak ruházva, mivel ezek lassabban fejezhetők be, mint a rendes csődök. Miért is célszerűbb a választmány közreműködése, ha mindjárt kinevezett is, mint az összes hitelezőké. Ezúttal jogtalanság nem követtetik el a hitelezőkkel szemben, miért nem jöttek el a választásra? És e mellett a csődválasztmányi választás később is bármikor elrendelhető, ha a hitelezők kérik és akkor az ideiglenes kinevezett választmány működése eo ipso megszűnik. A curiai határozat sok nehézséggel jár a gyakorlati alkalmazásban azért is, mert a törvényben nincs további útmutatás arra nézve, hogy ily esetben az értesítés kinek kézbesittessék ; az első helyen előforduló, vagy pedig a legnagyobb hitelezőnek, avagy mindeniknek? vagy elégséges-e a határozat kifüggesztése ? Határozathozatalra elég a jelenlevő hitelezők többsége, vagy megkívántatik az összes hitelezők többsége ? Mig a választmány eljárásának módozatai a törvényben elég világosan meg vannak határozva. Ezen határozat a gyakorlatban majdnem kivihetetlen, mely állitásunk bizonyítására egy concrét esetet hozunk fel. A törvény 184. §-a szerint a felosztási terv a választmány által aláírva adandó át a csődbiztosnak. A határozat szerint a hitelezők által. Van pedig 20 hitelező, a kik több helyen laknakmár most elképzelhető, mennyi idővel és mennyi késedelemmel jár, mig a gondnok mindenikkel aláíratja. Pedig meg kell lennie, mert ellen esetben a csődbiztos nem fogadja el. Hiányos a törvény alaki rendelkezése a tömeg értékesítése tekintetében is. Ez egyszerű eljárás oly határozatlanul van megállapítva, hogy ok nélkül felfolyamodásokra ad alkalmat, mi által a csődügyek befejezése késleltetik. A törvény 156. és 158. §-ai szerint úgy az ingó, valamint az ingatlan vagyon és a 150. §-a szerint a tömeghez tartozó követelések értékesítése a törvénykezési rendtartás értelmében eszközlendő Ez a főrendelkezés és az értékesítés más módja kivétel. A törvénykezési rendtartás alatt az 1868. évi LIV. és 1881. évi EIX. t.-cikkeket értjük ; ezekben peilig sehol semmi intézkedést nem találunk vagyon értékesítésre vonatkozólag; hanem igenis a végrehajtásról szóló 1881. évi LX. t.-cikkben. Innen van a sok nézeteltérés és dacára annak, hogy a kir. Curia már több esetben kimondotta, hogy a csődtömeghez tartozó ingatlan vagyon értékesítésére a telekkönyvi hatóság, az ingó vagyonra nézve pedig a járásbíróság illetékes, mégis naponta veszünk észre ettől eltérő eljárást. A curiai döntvények szerint meg van állapítva az illetékesség, de nem az eljárás módja; a késleltetést pedig leginkább ez okozza. A tömeggondnok az értékesítés iránti kérés hová beadásával nincs tisztában. Beadja a kir. törvényszék, mint csödbirósághoz, ez utasítja, hogy adja be az illetékes telekkönyvi hatósághoz vagy járásbírósághoz ; ha ott adja be, visszautasítják a csődtörvény 72. §-ára való hivatkozással, mely szerint a csődeljárásra a törvényszék az illetékes, az értékesítés pedig az eljáráshoz tartozik. Ez a mindennapi gyakorlatban igen sokszor előfordul. A csődeljárás perenkivüli eljárás lévén, mindig a gyakorlati célszerűség tartandó szem előtt s igy a vagyonértékesítésnek is legcélszerűbb módja, ha az az iránti kérés a csödbirósághoz adatik be, mely az eladást ugy ingatlan vagyonra, mint ingókra nézve elrendeli és a végrehajtási törvény 18. §-a alapján és a •207. §. analógiáján az illetékes telekkönyvi hatóságot vagy járásbíróságot megkeresi és ezek azután az azon törvényben irt módozatok szerint foganatosítják. Mert nem vitatható el, hogy az értékesités nem az eljáráshoz tartozik, miből kifolyólag az elrendelésre csakis a csődbiróság illetékes és hivatott. Ha a judicatura az eljárás ezen módozatát megállapítja és az első folyamodású bíróságok több figyelmet fordítnak az egyöntetű eljárásra, nem fog hozatni oly sok ellentétes határozat és nem fog előfordulni azon — törvénykezésünk menetére nem igen dicséretes körülmény — hogy például egy, a csödnyitáskor találtatott tűzveszélyes petroleumos hordó és a romlásnak kitett egypár sajt miképi és ki általi eladása kérdését a legfőbb ítélőszék, a Curia határozza el! Felsőbb bíróságaink pedig éber figyelemmel őrködjenek a felett, hogy az eljárásra vonatkozólag — a hol nem jogesetet bírálnak el — hozott határozatuk mellett következetesek legyenek; mivel egyöntetű eljárás csak úgy érhető el és az alsó bíróságoktól csak akkor várható el, hogy a felsőbb bírósagok nézeteit mérvadóul fogadják el, ha azok következetesek é,s a gyakorlati igé nyéknek megfelelnek. Egy öntudatos, következetes judicaturára pedig a jelen állapotok közt nagy szükségünk van! Végrehajtói díjak meg nem tartott árverés r esetében. Irta : GOLDGLANZ W. IGNÁC, bir. végreh. Maros-Ludason. A »Jog« mult évi 32., 46. és 47. számaiban a bir. végrehajtók díjazását tárgyazó cikkekre, úgyszintén a folyó évi 13. számhoz mellékelt »Jogesetek Tára« című rovatban hozott azon táblai határozatra, mely szerint a bir. végrehajtót árverés kitűzésért mi dij sem illeti meg, bátor vagyok szerény észrevételeimet következőkben megtenni. Hogy azonban látszatja se legyen, mintha egy felsőbb bírósági véghatározatot végrehajtó létemre birálat alá akarnék venni, minden megjegyzés nélkül reprodukálom a m.-vásárhelyi kir. itélö tábla által hasonló tárgyban hozott határozatát: A maros ludasi kir. járásbiróság (1885. január 14-én 32. p sz. a.) M. Ráveka és L. Vilma végrehajtatóknak N. Hárin elleni 75 frt és 125 frtos végrehajtási ügyében 2-szer kitűzött, de meg nem tartott árverésért díjt nem állapitott meg. A maros-vásárhelyi kir. itélö tábla (1885. februárius 28-án 841. sz. a.) következőleg határozott: Az elsőbirói végzés rnegváltoztatik s a bír. végrehajtónak az 1884. szeptember 27-ére és ugyanazon évi október 24-ére kitűzött árverés körüli eljárási díja külön-külön 1 írttal, összesen két frttal állapittatik meg; mert: az 1871. évi LI. t.-c. 21. és 24. §-ai értelmében az eljárási dij megilleti a végrehajtót akkor is, ha az árverezést kitűzte s az azzal kapcsolatos kiadványozásokat megtette, noha az árverezés meg sem tartatott. A két ellentétes határozat egy és ugyanazon törvényre van alapítva, azon különbséggel, hogy a m.-vásárhelyi kir. tábla az