A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888 / 16. szám - Kiskorú apa bir-e atyai hatalommal s hogyan gyakorolja azt?
137 a mint az a rómaiaknál szabályozva volt. Az eskü szentsége szerintük kizárta azt, hogy szabadon mérlegeitessék. Ha valaki ügyében Istenre hivatkozik, a iölött ember többé nem Ítélhet. Az Írásbeliség és tárgyalási elv merev keresztülvitele mellett nem is lehetett a birót feljogosítani, hogy azt hivatalból ítélje meg. A bíró aetákból, secundum allegata ítél, a mi nincs az allegatakban, az actákban, az rá nézve nem létezik. De ha a római perbeli eskü a maga eredetiségében nem felelt meg nézeteiknek, kitűnően illett rendszerükbe az in jure | eskü bizonyító esküvé átalakítva. Az in jure esküt Rómában is a felek vihették csak a perbe, csakis ők szövegezhették ugy, a mint akarták, a praetornak semmi beleszólása nem volt és ha a felek ezen eskü iránt Rómában megegyeztek, illetve ha a megkínált azt elfogadta vagy visszakínálta, akkor ez a praetor előtt is szentség volt, mert a felek egyezsége ellenében a birói meggyőződés többé számba nem jött, azt mérlegelni, meggyőző erejét vizsgálni senki sem volt jogositva. így vált a római kényszeregyezségi kínált eskü az újkori perjogok bizonyító esküjévé. Jogosultsága a vallásnak m'ndent uraló helyzetében az Írásbeliség, törvényes bizonyítási elmélet és a formális igazság rendszerében rejlett. Hogy azonban ma, midőn a szóbeli közvetlen eljárás, a bíró személyes összműködése a felekkel és a bizonyítékok szabad mérlegelése általános elfogadást talál, midőn csak egyféle igazságot ismerünk el, a mely egyedül a biró szabad meggyőződésében találja forrását, miért tartanok fenn a római in jure eskünek ezen középkori torzképét, mely a törvéuykezési eljárás elfogadott elveivel homlokegyenest ellenkezik, azt nem vagyunk képesek belátni. Hogy az eskü ezen szabályozása, melyet perrendtartásunkból ismerünk és a melyet az Emmer-féle javaslat is fenn akar tartani, mennyire képtelen és mennyire van ellenmondásban s;>ját elveivel, arra csak néhány példát akarunk felhozni. Míg a fél esküjével szemben mindig annak szentségét és kétségbevonhatlanságát hangoztatják, addig ez a tanú esküjével szemben, mely pedig mint érdektelen személytől eredő, sokkal megbízhatóbb a fél esküjénél, tekintetbe nem jő. Ha tehát valaki egy tény bizonyítására egy tanút tud csak állítani és annak vallomását más félbizonyitékkal nem tudja kiegészíteni, akkor a biró ezen tényt nem ismerheti el valónak, más szóval egy tanú esküje önmagában semmit sem ér ; az már nem szent. Nem nagyobb arculcsapása-e az eskü szentségének, mint a szabad mérlegelés? De tegyük fel magánosok által létesitett jótékonyintézetek, árvaházak, vagy pedig a romlott lelkű felnőttek megfékezésére rendelt börtönök mellett keletkeztek. Az államhatalom csak azokra a gyermekekre terjesztette ki figyelmét, kik a törvény $$-ai ellen vétettek, idők folyamán azonban megváltoztatta a büntetés végrehajtásának módját és irányát akként, hogy a fennálló büntetőintézetek mellé a fiatal bűnösök számára külön osztályokat, később pedig önálló javitóházakat létesitett. De még mielőtt ez ténynyé vált volna, a magánjótékonyság már nagy és dicséretre méltó buzgalmat fejtett ki az elzüllött gyermekek megmentése körül. Midőn azonban látta, hogy óriási munka áll előtte, oly munka, melyet egy maga erejének teljes megfeszítésével sem végezhet el, jónak látott állami segélyhez folyamodni. Ezen segélylyel kettős irányban akart hatni az erkölcsileg veszendőnek indult gyermekek sorsára; egyrészt követelte az állam egyenes közreműködését, másrészt pedig törekvéseinek, alkotásainak törvényes oltalmat kívánt biztosítani azok ellen, a kik a gyermekjavitás terén elért sikereit kétessé, vagy semmivé tehetnék, megvédeni kívánta a gyermekeket romlott szüleik káros befolyása ellen s követelte, hogy a szülei hatalommal való visszaélés törvény utján korlátoltassék. A kornak azon általános áramlatában, mely a nyilvános tevékenység minden ágában praeventiv eszközökkel igyekszik a roszat elnyomni, gyökerestől kiszakítani, maga az államhatalom is lassanként más-más álláspontot foglalt el e kérdéssel szemben, magáévá téve azt az alapelvet, mely szerint a gonoszcselekecletek útjára tévedt ifjúságot nem büntetni, hanem nevelni kell, lépésrőllépésre tovább haladt s ma már odáig jutott, hogy figyelme nemcsak a fiatal bűnösök, hanem az elzüllött, erkölcsileg elhanyagolt gyermekek felé is irányul s gondoskodik, hogy az e fajta gyermekek mostoha sorsán nemcsak javitóintézetek felállításával, hanem kényszernevelési törvénynyel is segítsen. Vájjon mikor lesz nekünk kényszernevelési törvényünk? most, hogy a fenti esetben a tanuállitó fél ellenfelének, akár ínegkinálás, akár saját ajáulkozása folytán, a tanú állításának ellenkezőjére ítéltetik eskü, akkor a biró a két ellenkező eskü közül a fél esküjét lesz kénytelen valódinak elfogadni, még ha indokolt meggyőződése volna is és a valószínűségnek is inkább megfelel, hogy a tanú mondott igazat. — Vagy vegyük fel az esetet, — a mely tényleg előfordult és a gyakorlatban bizonyára nem egyszer történt meg — hogy a fél, kinek eskü ítéltetett, megjelenik eskütételre, és az esküminta magyarázásakor a biró azt tapasztalja, hogy a jelentkező az esküt nem teheti le, akár azért, mert a bizonyítandó ténykörülményről nem bír közvetlen tudomással, akár más okból, és a fél mindannak dacára le akarja tenni az esküt. A birónak ekkor vagy meg kell engedni, hogy a fél hamis vagy legalább értéktelen esküt tegyen, vagy pedig, a mint a mi esetünkben megtörtént, nem bocsátja a felet eskütételre. De mi történjék most? Jogerős ítélettel állunk szemben, melyen már változtatni nem lehet; a fél, kinek az eskü megítéltetett, eleget tett kötelességének, ö az esküt le akarta tenni. — Így vezet az eskü jelenlegi szabályozása a legkülönfélébb bonyodalmakhoz ugy alakja mint lényege miatt. Mindezen ferdeségeknek eleje vétetik, ha az eskü helyett a fél tanukénti kihallgatása fogadtatik el azon szabályozással, a mint azt az osztrák bagatelltör vényben találjuk és melyet az új javaslat a sommás ügyekre is ki akar terjeszteni. Ezen talán hosszúra nyúlt kitérés után, melyet azonban indokol az, hogy e tárgy irodalmunkban még nem igen lett megvitatva, térjünk vissza az osztrák javaslathoz. A felebbvitel szintén a legszabadelvübb alapokra van fektetve. Felebbezési másodfokú hatóság az első folyamodású törvényszék, illetve a kereskedelmi biróság, a melyek egy elnök és két bíróból álló tanácsban határoznak. Felebbezési határidő 14 nap. A felebbviteli eljárásnál a felek ügyvédek által kénytelenek magukat képviseltetni. Az eljárás a másodfokú biróság előtt is szóbeli és közvetlen. Az ügy a felebbezési kérelem határai között újólag tárgyaltatik. Az eljárás ugyanolyan, mint az első bíróságnál. A tárgyalás azzal kezdődik, hogy az előadó előadja a tényállást, erre következnek a felek perbeszédei és esetleg az új bizonyítás. Az osztrák javaslat ugyanis semmit sem mulaszt el, hogy a materialis igazságot érvényre juttassa és ez okból nem korlátozza a feleket az első bíróságnál használt kifogásaik és bizonyítékaikra, Ha az első bíróságnál valami hiba vagy mulasztás történt, az a másodbiróság előtt még mindig jóvá tehető. Ezen felfogás jogossága, különösen akkor, midőn az első bíróságnál a felek ügyeikben személyesen is járhatnak el és nem kényszerülnek ügyvédhez fordulni, elvitathatlan. A felebbviteli biróság eljárásának megnehezítése, a munkaszaporitás, a biróság tekintélyének elhomályositása, a megtörténhető visszaélések, — mindezen indokoknak, ha van is jogosultságuk, háttérbe kell szorulniok az eljárás főcélja előtt, mely az igazság kiderítése és érvényre jutása. Ezért csak helyeselhetjük a javaslatnak ez intézkedéseit. A felek által felhozott minden új állítás és bizonyíték figyelembe veendő, ha az a felebbezésben, vagy az arra irásbelileg tett válaszban, — melyet az ellenfél a felebbezés kézhezvétele és a kitűzött tárgyalási határnap közti határidő első két harmadában beadni jogositva van — előadatott. A beszámítás kifogása és elhalasztó kifogások, melyeket a fél az első bíróságnál nem használt, csak akkor érvényesíthetők, ha a fél kimutatja, hogy azokat akkor hibáján kívül más okból nem használhatta. A kereset megváltoztatása még az ellenfél beleegyezése esetéa sincs megengedve. A felek azonban nincsenek kötelezve, hogy a felebbezésre kitűzőt! tárgyaláson megjelenjenek, elmaradásuk semmi joghátráuynyal nem jár; a biróság a felebbezésben, illetve az arra adott válaszban foglaltak alapján megvizsgálja és letárgyalja az ügyet, ha egyik fél sem jelent is meg, és ez alapon hoz új ítéletet. Az első bírósághoz új ítélet hozatala végett csak akkor küldhető vissza az ügy, ha az első bírósági ítélet teljesen megsemmisíttetett. Ha a másodbiróság hiányok pótlását vagy új bizonyítékok felvételét találja szükségesnek, ezt önmaga tartozik megtenni. Harmadfokú hatóság a legfelsőbb ítélőszék. Ez azonban csak felülvizsgálja az ügyet és nem bocsátkozik annak újabb tárgyalásába. Egy elnök és hat biróból álló tanácsokban dönt; ülései nem nyilvánosak. A másodbiróság helybenhagyó határozata ellen beadott, felülvizsgálati kérelem annak végrehajtását nem akadályozza ; ha azonban ezáltal helyrehozhatlan kár okoztatnék, akkor