A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 13. szám - Utóhangok. (Az alsó bíróságok védelméhez. A restancia.) 1. r

108 Ji JOG. esetén sem tartathatván meg az árverés, az alsó bíróságnak s esetleg a felső bíróságnak is a további hirdetményekkel további munka okoztatik. Továbbá tehet-e arról az alsó biró, ha ugyanazon kérdésben az egyik fél által igénybe vett felebbvitelre igent mond a felső bíróság s egy másik fél által beadott felebbvitelre nemet mond. Tehet-e arról az alsó biró, ha egy megtartott ingatlan árveréses ügyben a kiküldött által jegyzőkönyvileg jelzett azon kijelentés dacára, hogy »a törvényes zárhatáridő alatt senki többet nem igérvén«, as árverést a mi kir. itélő táblánk azon indokból semmisiti meg, hogy a percek száma jelezve nem volt; mig ugyanazon kiküldöttnek egy másik ügyben másnap eszközölt eljárását a törvények zárhatáridőjelzése, de a percek számának ki nem tüntetése dacára helybenhagyja. Az ilyen számtalan ellentétes felső bírósági határozatok mellett azért sem lehet az alsó bíróságokat a felső bíróságok munkahalmazáért okolni, mert a peres fél is látva azt, hogy a felsőbb biró ugyanazon kérdésben egyszer igent mond, máskor pedig nemet mond, a remény mindig táplálja, hogy hátha az az »igen« épen neki fog kedvezni s mert a törvény neki ahhoz jogot ád, dehogy engedi el a felebbvitelt. Legyünk hát igazs igosak, mert —- csak a végrehajtási stádiumát vegyük az ügynek — midőn az alsó biró hol előterjesztés, hol felebbezés, hol felfolyamodás alakjában ugyanazon ügyet újra, meg újra látja kísértetként maga előtt megjelenni, melytől már szépszerével egyszer megszabadulni nem tud, nem csoda, ha e jogorvoslati chaosban fejét és kedvét vesztve ugy elrontja az ügyet vagy egy határozatával, hogy az aztán ugyan vándorolhat jó ábrázatot kapni akárhányszor a felső bírósághoz fel. A restánoiák apasztására vonatkozólag több oldalról ajánlott orvosszerekhez nem szólok, de a mostani jogorvoslati rendszer eltörlése mellett — bár az 1868. évi L1V. t.-c. által szabályozott felébbviteli rendszer visszaállítása és a felsőbb bírósági referádarendszer javításában több és jobb kisegítést látok, mint egy pár száz kisegítő biró alkalmazásával — arról meg vagyok győződve. Dr. Albn Mózes. ügyvéd Sepsi-Szt.-Györgyün. 11. »A hátralékok* című cikkem egyszerre két oldalról is megtámad tátott a »Jog« 5. számában. Nagyon nehéz volna Lepossa Dániel és Gacsályi Lajos kir. járásbiró uraknak »A bíróságok védelmére« irt cikkeiket a tárgyi lagosság mérlege szerint megítélni, mert ők, eltekintve attól az érdekeltségtől, hogy (hivatva vagy hívatlanul? nem kérdem) sok kartársuk védelmére keltek, nem azt vitatják : vájjon a restanciák apasztására célszerű és szükséges-e az e. f. bíróságok munkáját nemcsak számszerűleg, hanem érdemben is megvizsgálni, arra a térre se mennek át, vájjon a közigazságszolgáltatás érdekében kelljen-e vagy nem a vizsgálat eredményéhez képest a magas birói hivatásnak meg nem felelő bírákkal törvény és igazság szerint elbánni? hanem a helyett engem a »curriculum vitae« megírására hívnak fel, hogy t. i. mondjam meg nekik : hol jártam széles Magyarországon ? s hol szedtem össze a cikkemben közlött adatokat, melyekre támaszkodom ? Bizony kár volt még keresztlevelemet is be nem kérni. Teljesen fölösleges s a kérdés érdeméhez egyáltalában nem tartozik, de a cikkezők kíváncsiságát kielégítendő s magamtól azt az alaptalan gyanút, mintha cikkem légből vett állításokat tartalmazna, megnyugtatásukra kénytelen vagyok megmondani, hogy 1864. év óta különböző minőségben, mint első- és másodfokú biró (pótbiró), az országgyűlésen az igazságügyi bizottság tagja, ügyvéd, kir. közjegyző, saját tapasztalatomból, ministeri jelentésekből, szaklapokból, sok tekintélyes másod- és harmadfokú biró nyilatkozatából elég alkalmam volt az e. f. bíróságok szakszerű munkájáról meggyőződnöm, miért is jó lélekkel s meggyőződésből irtain cikkemet, nem azért, hogy az általános tetszést arasson, hanem hogy rámutassak egy bajra, melyet gyakori és érdemleges vizsgálat által orvosolni nemcsak lehet, hanem kell is. Ezenkívül hivatkoztam a felsőbb bíróságokra, a hol állításaim igazolására tömérdek adat áll rendelkezésre és én a járásbiró urak egyike által megnevezett bírákat szívesen és teljes készséggel nemcsak elfogadom tekintélyeknek a fenforgó kérdésben, hanem magam is hivatkozom Ternovszky Béla kir. táblai biró úrra, kivel 10 évig együtt éltem át egy helyen a bíróságok tengődéseit s a számok tömkelegében való elmerülését. Ha mindezek mellett még a magyar jogászegyleti értekezések IV. kötetének 3-ik füzetére utalok, mely most jutott kezemhez, úgyszintén Csemegi Károly curiai tanácselnök urnák azon füzetben közlött beszédére, azt hiszem, hogy a felszólaló kir. járásbiró urak, kik valószínűleg még kevésbé ismerik az ország e. f. bíróságainak szakszerű munkáját, maguk is a kellő mértékre fogják cikkeik tartalmát leszállítani. Azt meg épen nem állítottam, hogy a feltornyosult hátralékokat kizáróan csak az e. f. bíróságok felületes munkájukkal okozták, főleg miután rég óta a szóbeliség és közvetlenség hive vagyok, hanem azt állítottam, hogy »a jelenlegi rossz Írásbeli eljárás mellett« tartósan többet segit a restantiákon a szakszerű érdemleges vizsgálat a bíróságoknál, mint a célbavett kisegítő birói működés. És ha még itt-ott netán erős színezetet használtam volna is cikkemben, az még távolról sem alterálhatja javaslatom TÁRCA. Emlékeimből.* — A »Jog« eredeti tárcája. — Irta . dr. NEUDA MIKSA bécsi ügyvéd. Ezernyolcszászhatvannégy végén volt. A bécsi országos törvényszék nagy tárgyalási terme zsúfolásig megtelt. A vádlottak padján nyolc vádlott foglalt helyet, majdnem mind nagy törvényszéki múlttal dicsekvő emberek — egy magyarországi hírhedt és vakmerő tolvajtársaság tagjai. Az öt tagból álló ítélő tanácsban az önfeláldozó, ügybuzgósága és páratlan szivjósága által híres Scheschig, főtörvényszéki tanácsos elnökölt, ki azóta már elköltözött az élők sorából. A védelmet nyolc védő látta el, nagyobbára törekvő fiatalok, kisebb részben tapasztalt ügyvédek, élükön a bécsi ügyvédi kar kitűnősége, a hires Mühlfeld. A tanuk padján egy kis emberke ült, görnyedt hátú, idő előtt összetöpörödött, korán megőszült alak. Soh' sem feledem ezen alakot; valahányszor emlékezetembem felidézem, az emberi igazságszolgáltatás gyarlóságának, a földi igazság téveteg voltának megtestesült vádját látom benne. Ezen ember nyolc hónapig viselte az alaptalan bünvád martyriumát, nyolc hónapig sínylette mások bűnéért a vizsgálati fogságot. Ez törte össze, ez változtatta át a tevékeny és munkabíró férfit aggastyánná. A hírneves bécsi védő igéretét birjuk, hogy gazdag védői emlékei egyikével másikával lapunkat jövőre is fogja megtisztelni, miért e helyütt is köszönetet mondunk neki a magunk és olvasóink nevében. A szerkesztőség. Hogy történhetett hát, hogy az, ki még csak néhány héttel ezelőtt maga fogságot szenvedett el, ime hirtelen ugyanazon bűnügyben tanúvá változott át, esküre bocsáttatott és a legnagyob hitelre érdeméének találtatott? Ennek történetét akarom elbeszélni. Az 1864. év első napjainak egyikén történt, hogy dr. Ott, brünni ügyvéd, hű és évek óta irodájában alkalmazásban levő segédjét déli órában a nemzeti bank ottani fiókintézetéhez küldötte, hogy ott egy ügyfél részére 20,000 frtot vegyen fel. Az nap délután elrémülten és az őrüléshez közeljáró állapotban jelent meg a segéd főnöke előtt és kétségbeesetten jelentette, hogy ő, a mikor a bankintézet udvarán a kapuhoz ért, legnagyobb ijedtségére azt vette észre, hogy — dacára annak, hogy kezét folyton a felső kabát azon zsebén tartotta, melybe a pénzt tette volt — mégis az egész összeget elveszítette ; segélykiáltásaira a közelállók és a bank személyzete összecsődültek, kerestek, kutattak, de a rejtélyes és megfoghatatlan módon eltűnt pénz nyoI mát nem találták. A rendőrség és bíróság behatóan és fáradhatlanul vizsgálták az esetet és kutatták a történteket; a gyanú egyre súlyosabban az ügyvédsegédre összpontosult. Az ügyvédsegéd le lett tartóztatva és a vizsgálat már most kizárólag ő ellene irányult. A lakásán eszközölt motozás alkalmával valamivel nagyobb takaréktökét fedeztek fel, mint a mennyit bevételi feljegyzései forintokban és krajcárokban igazoltak. A pénztárnál eszközölt pénzfelvétel és a kapunál történt első segélykiáltás közötti időközből percekre számították ki, hogy mennyivel több idő telt el a pénzfelvétel és az első segélykiáltás között, mint azon idő, melyet a distancia locorum igazolt. A terhelt neje és gyermeke a lakásban talált pénzösszeg felöl meg sem kérdeztettek; oly bizonyos volt benne a bíróság,