A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 10. szám - Az állított rágalmazó tény valódiságának bebizonyítása - Az ügyvédségről szóló törvényjavaslatnak előadói tervezete. Befejező közlemény

84 mennyiben a rendelkezés nem csak hányadokban, de oly különösen megjelölt vagyontárgyakban is történik, nem szorul bővebb indokolásra. A 207. g-ban e helyett az örökrészek aránylagos leszállítás alá esnek, inkább ezt tenném »minden örökrész aránylagos leszállítás alá esik« ; ezzel az ezt követő intézkedés határozottabb értei met nyerne, a mennyiben azonnal kitűnnék, hogy az örökhagyó eltérő szándéka az egyes részekre vonatkozónak jeleztetik. A 209. §. rendelkezése némi kételyt támaszt bennem. — Szükségesnek látom e §. szövegét idézni, mely igy szól: »Ha az örökhagyó egy vagy több egyénnek határozott vagyontárgyakat hagyott, melyek együtt a hagyatékot kimerítik, s egyszersmind határozott hányad megjelölése nélkül egy vagy több örököst nevezett : előbbiek illetősége aránylag oly mérvben szállítandó le, hogy utóbbiak oly örökrészt kapjanak, mintha az előbbiekkel együtt hányad megjelölése nélkül neveztettek volna ki örökösöknek.« Ha hányad nélkül nevezett örökös csak egy van, nincs nehézség; annyit kap, mint a többi; de ha több van, itt már felmerül az a kérdés: vájjon az előbbiek illetősége annyira szállitandó-e le, hogy mindegyik külön kapjon annyit, mint ők kaptak, vagy összevéve kapjanak annyit? Ezt a kérdést e §. meg nem oldja, annál kevésbé, mert egy helyen azt rendeli, hogy utóbbiak oly örökrészt kapjanak, mintha stb., ebből azt lehetne következtetni, hogy az utóbbiak csak egy részt kapnak, azaz hogy összesen egy örökösnek tekintetnek, míg az a kifejezés "neveztettek volna* azt a következtetést is megtűri, hogy mindegyik külön kapjon annyit, mennyi az előbbiek egyikére esik. — Én azt gondolom, hogy az előbbit kell az örökhagyó akaratával inkább megegyezőnek tartani, hogy t. i. ő a hányad nélkül nevezett örökösöket mintegy törzsnek akarja tekinteni, s igy is részesíteni, mert ha az örökhagyó nem is volt számszerint magával tisztában, mennyi marad a hányad nélküli örökösöknek, de ha a határozott vagyontárgyak oly értéket képviselnek, hogy a hagyatékot kimerítik, ebből azon szándék látszik, hogy ő az előbbieket jóval nagyobb örökségben akarta részesíteni, mint az utóbbikat különkülön. És minthogy hiszem, hogy e §. ugyané nézetet vallja, ennek szabatosabb és minden kételyt kizáró szövegezését tartom szükségesnek. Az állított rágalmazó tény valódiságának bebizonyítása. Irta : Dr. KUX ADOLF, liptó-szent-míklósi ügyvéd. Sz. M. rágalmazás vétsége miatt tesz bűnvádi feljelentést Ch. J. ellen, mivel utóbbi a korcsmában többek jelenlétében azt állította, hogy Sz. M., mint községi biró, a község vagyonából 700 frtot elidegenített. A tárgyalás alkalmával Ch. J. beismeri, hogy ilynemű állítást tett, egyúttal azonban hivatkozással az 1878 : V. t.-c. 263. §-ára az állított tény valódiságának bizonyítását megengedtetni kéri, Sz. M. sértett fél egyidejűleg annak megengedését a bíróság előtt maga kívánja. Természetes dolog, hogy ilyen körülmények közt az eljáró elsőbiróság a veritatis exceptiónak helyt adott. Egyúttal azonban a rágalmazás vétsége miatti eljárást felfüggesztette és Sz. M. ellen lopás, avagy hivatali sikkasztás miatti bűnvádi eljárás megindítása, illetőleg indítványtétel végett az iratokat a rózsahegyi kir. ügyészséghez áttétetni rendelte. Ch. J. ezen elsőbirósági végzés ellen felebbezvén, a budapesti kir. itélő tábla azt 35,494/887. bünt. sz. a. hozott végzésével, ^tekintettel az eljárási szabály 84. §ának rendelkezésére, indokainál fogva« helybenhagyta. A királyi tábla e szerint azon elvet mondta ki, hogy rágalmazás esetén az állított tény valódiságának bebizonyítása mindig a sértett fél — ki rágalmaztatott — ellen megindítandó, második bűnvádi eljárás befejezéséig a rágalmazás miatti eljárás felfüggesztendő. Nézetem szerint ezen elv nemcsak a btk. 267. §-ának rendelkezésével egyenes ellentétben áll, hanem practicus kivitelében is, mint alább kimutatni megkisérlendem, legnagyobb inconsequentiákra vezet és önmaga által ad absurdum vezettetik. Hogy pedig ezen kérdést nyilvános megbeszélés tárgyává teszem, arra leginkább azon indok vezet, hogy felszólalásom folytán talán találkozik szakember, ki az érdekes thémát figyelemre méltatni és a tárgyhoz hozzászólva, nézetét közétenni fogja. Az első ok, miért én a királyi tábla fenthivatkozott végzésében kifejezésre jutott elvet helytelennek tartom, abban áll, mert a btk. 267. §-a félremagyarázhatlanul rendeli azt, hogy a rágalmazás vagy becsületsértés iránti eljárás felfüggesztendő akkor, ha az állított tény miatt a bűnvádi eljárás megindittatott, mielőtt a bíróság a rágalmazás tárgyában jogérvényes Ítéletet hozott. A 267. §. szerkezete kétségtelenné teszi azt, hogy a rágalmazás iránti eljárás felfüggesztésének feltétele, miszerint akkor, midőn a felfüggesztés kimondatik, az állított tény miatti büntető vagy fegyelmi eljárás már megindítva legyen A második ok pedig abban áll, mert a kir. táblának hivat kozása az eljárási szabályok 84. § ára egészen téves és hamis. A 84. '§. ugyanis azt rendeli, hogy a tárgyalás felfüggesztendő és az iratok a kir. ügyészséghez átteendők, ha a vádlott ellen, valamely a kir. törvényszék hatásköréhez utalt bűntett vagy vétség jelenségei merülnek fel, ellenben ha más egyén ellen merülnek fel ily jelenségek, a biró erről a kir. ügyészt a vonatkozó iratok hitelesített másolatának áttétele mellett értesiti. Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy rágalmazási ügyben a sértett fél, a feljelentő, vádlottként nem szerepel s igy reá az eljárási szabályok 84. §-ának 1. pontja egyáltalában nem applicálható. De nem alkalmazható a 84. §-nak 2. bekezdése sem, mert a rágalmazással vádlottnak azon puszta állítása, hogy az állított tény vagy kifejezés valódi és azon kérelme, hogy az állított tény valódiságának bizonyítása megengedtessék neki, még nem jelenti azt, hogy a sértett fél ellen, valamely a kir. törvényszék hatásköréhez utalt bűntett vagy vétség jelenségei merültek fel. Jelen értekezésem és az elémbe tűzött feladat határain túlmenne, ha a »jelenség« büntetőjogi fogalmát e helyütt tüzetesebb vizsgálat alá venném, de nem hiszem, hogy létezik széles e világon criminalista, a ki egy vádlott azon kijelentésében: igenis X. Y., mint biró, a község vagyonából 700 frtot elsikkasztott és én ezen állításomat bebizonyítani tudom, ki ezen kijelentésben, dacára annak, hogy a községi biró annak idején a községi képviselőtestülettől és felette álló közigazgatási hatóságától számadásai tekintetéből az absolutoriumot kell, hogy megkapta legyen, a hivatali sikkasztás bűntettének jelenségeit találná. A harmadik ok végül, melynél fogva a kir. tábla fent ismertetett végzését helytelennek tartom, azon inconvenientiákban találja alapját, melyekre annak foganatba vétele vezet. Visszatérve jelen cikkem elején közlött concret esetre, a kir. táblai végzés folytán az iratok a rózsahegyi kir. ügyészséghez tétettek át, a törvényszék Sz. M. ellen lopás, helyesebben hivatali sikkasztás miatt a vizsgálatot elrendelte és azzal a liptó-szent-miklósi kir. járásbíróságot bízta meg. A vizsgálóbíró előtt azonban az ügy furcsa fordulatot vett; kitűnt ugyanis, hogy Sz. M. 10 évvel ezelőtt volt községi biró és igy ha 10 évvel ezelőtt tényleg elsikkasztotta volna a község vagyonát képező 7()0 frtot és ha e szerint tényleg el is követte volna a btk. 462. §-ába ütköző és 5 évig terjedhető börtönnel büntetendő hivatali sikkasztás bűntettét, hogy a bűnvádi eljárás megindithatása a btk. 106. §-ának 4. pontja értelmében már elévült. Természetes dolog, hogy a rózsahegyi kir. törvényszék kénytelen lesz a bűnvádi eljárás 80. §-a értelmében megszüntetési határozatot hozni és természetes, hogy a rágalmazási ügyben eljárt elsőfokú bíróság kénytelen lesz Ch. J.-t oda utasítani, h o g y a rágalmazás iránti eljárás folyamán és ezen bíróság előtt bizonyítsa be az állított rágalmazó^tény valódiságát. És az, nézetem szerint, ab ovo volt az egyedüli helyes út, mely nézetem mellett a btk. 263. §-a is szól: » az állított tény valódiságának bebizonyítása meg van engedve«, azaz meg van engedve annak, a ki a tényt állította és pedig azon bíróság előtt, mely a rágalmazás iránt fog ítélni. Ha vádlott az állítás vagy kifejezés valódiságát bebizonyítja, ez a vádlott büntetlenségét eredményezi, a sértett fél ellen pedig csak ezután indítandó meg a büntető eljárás a valódinak bebizonyított tény miatt, ha és a mennyiben a bűnvádi eljárási valamely törvényes ok ki nem zárja. Az ügyvédségről szóló törvényjavaslatnak előadói tervezete.* ^ (Befejező közlemény.) 115. §. A tárgyalásra raegidézendök a kamarai ügyész, panaszos (esetleg kir. ügyész), panaszlott, esetleg tanuk. Közvetlen idézés esetéi.en a felek azzal idézendök meg, hogy bizonyítékaikkal jelenjenek meg. 116. §. Panaszlott jogában áll a tárgyalást kitűző végzés vételével az ügyiratokat betekinteni s lemásolni, közvetlen idézés esetében pedig, a * Előző közlemények a »Jog« 1., ±. 3., 4., 5., 8. és 9. számaiban.