A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1888 / Tartalommutató
13 annak cégét. Ily megállapodás nem esik a kereskedelmi tör- Szám Lap vény 92. §-a alá, mely szerint a társasági tag képviseleti jogának bármily korlátozása harmadik személyek irányában joghatálylyal nem bir, mivel az a képviseleti jognak nem korlátozását, hanem elvonását tartalmazza minden egyes tagra nézve. A cégjegyzékbe bevezetett és közzétett együttes cégjegyzés (collectiv-procura) esetében tehát, az egyes tag, mint ilyen, egyáltalán nem képviseli a társaságot, nem képviselj azt mint meghatalmazott sem a kereskedelmi törvény 43. §-ának korlátain belül 15 58 Utolagos teljesítésre csak akkor kell határidőt engedni, ha a késedelmes fél ennek engedését kérte. A fix-ügyletnek jellemvonása az, hogy a teljesítésre határozottan kijelölt idő a szerződő felek szándékának megfelelőleg az ügylet lényeges feltételét képezze 16 62 Oly esetben, midőn a váltóbirtokos a kitöltésnél tévedett, pl. az. első forgató neve helyett a kibocsátóét irta a rendelvénybe, azt utólag kijavíthatja. Ilyenkor azonban változik a bizonyítási teher. Mert mig az eredeti kitöltés jogellenességéi a kifogásoló tartozik kimutatni, addig, ha a váltón javítás észlelhető, felperesre hárul a bizonyítási kötelezettség arra nézve, hogy a váltót kitöltetlenül kapta, és hogy a kitöltés megváltoztatása által a megállapodástól cl nem tért 17 66 A könyvvivő, ki valamely kereskedőnél nem állandó, hanem csak időszaki teendőket teljesit, felmondási idő tartamára fizetésre igényt nem tarthat • 17 67 A váltótörvény azon intézkedése, hogy a fizetést a fizetési napon déli 12 óráig kell teljesíteni, a lejárati idő meghatározására befolyással nem bir 18 70 AZ egész üzlet vezetésével megbízott kereskedelmi meghatalmazott árúknak hitelben való vételére fel van hatalmazva. Habár a főnök jogosítva van meghatalmazottját tetszése szerint korlátozni, mégis az ily korlátozás feltétlen hatálylyal csak a meghatalmazottal szemben bir. Kifelé, vagyis harmadik személyivel szemben a meghatalmazás minőségéből törvény szerint folyó hatáskörnek korlátozása csak azon esetben lehet hatályos, ha a meghatalmazottal szerződő harmadik személy a korlátozásról tudomással birt, tehát rosszhiszeműség járt el, vagy pedig ha erről a kellő kereskedői gondosság mellett tudomást szerezhetett volna. Ha a főnök a rendes lakhelyétől távol működő üzletvezetőjének a törvényből folyó meghatalmazási körét korlátolja, kötelessége ezt a kereskedelmi forgalom szempontjából a kereskedői köröknek a kereskedelmi forgalomban dívó szokásos módon — például körözvények utján — tudomására hozni, mert ha ezt tenni elmulasztja, ezen mulasztásának következményeit egyedül ő tartozik viselni és azokat a jóhiszeműleg s kellő gondossággal eljárt hitelezőre nem háríthatja 18 70 A ki valamely váltót csupán szívességből bocsát ki és forgat, azt fizetési kötelezettség nem terhelheti, mert a szívességet teljesítő egyén a szívességet igénybe vevő irányában csak formailag látszik kötelezettségben állani, a szívességet igénybe ve. ő azonban az ily váltót a vele csak formailag kötelezettségben állónak ellenérték kiszolgáltatása nélkül köteles visszaadni... 19 73 Ha felperes minden árjegyzékében és szállítólevelében benfoglaltatjk is ama feltétel, mely szertnt a megrendelendő árú csak utánvétel mellett átküldhctő, mindazonáltal a fizetésnek utánvétellel teljesítése csak a vevő fél előlegesen kifejezett beleegyezésével eszközölhető s a szállítólevél is a megrendelés alapján és értelmében állitható ki 19 74 A keresk. törvény 172. és 173. §-ai rendelkezéseinek összevetéséséből kétségtelen, hogy névre szóló részvény tulajdona pusztán átadás által meg nem szerezhető, a miből következik, hogy névre szóló részvényekre nézve a tettleges birtok egymagában a tulajdonjogi vélelmet meg nem állapítja 19 74 Ha a vevő nem szerződésszerű árú átadását követeli, jogában áll az eladónak a szerződéstől egyszerűen elállani. Ha a kötlevélben az árú minősége, különösen pedig annak eredete iránt közelebbi meghatározás nem foglaltatik, a szállítás tárgyát, eredetre való tekintet nélkül, középminőségű árú képezi 20 77 A csődbíróság a csődtömeg értékesítésének kérdésébe intézkedőleg be nem avatkozhatik. akkor sem, ha erre nézve előnyös vétajánlat utólag tétetnék 20 78 A váltó előlapjára vezetett puszta névaláírás csak az esetben tekinthető elfogadási nyilatkozatnak, ha az az intézvényczettől származik 20 78 A csődtörvény — eltekintve a csődvagyon lezárolásának eszközöltetéséről — nem hatalmazza fel a csődbíróságot a zárlat elrendelésére 20 79 Oly esetben, midőn a váltón több fizetési heiy (telep) van kijelölve, az első pedig más tentával utóbb beszurtnak látszik, alperes tagadásával szemben felperes tartozik bizonyítani, hogy az eredeti fizetési hely későbbi megváltoztatása a váltókötelezettek beleegyezésével történt 21 82 A fentartás kikötése nélkül, névre szóló takarékpénztári könyvecske nem tekinthető bemutatóra szóló papírnak, minek folytán a szám puszta tényleges átadással és átvétellel zálogjogot arra szerezni nem lehet és így a takarékpénztári alapszabályok azon kikötése, hogy a takarékpénztár a könyvecske tulajdonosául csak az előmutatót tekintendi, harmadik személyek egymásközti jogviszonyára mi befolyással sincs 21 83 Ha az óvást nem maga a váltóbirtokos, hanom annak megbízottja veszi fel, a megbízotti minőségnek az óvásból ki kell tünnie, mert különben az óvás szabálytalan 22 86 A kt. 355. §-ának nem tulajdonitható azon hatály, hogy azon esetben, ha a fél az ezen §-ban előszabott nyilatkozat tételében késedelmes volna, az által az őtet különben megillető kárkövetelési jogától feltétlenül és véglegesen elesne, hanem az ily késedelemnek a szerződést szegő féllel szemben csak azon következmény tulajdonitható. hogy a szerződés teljesítésében késedelmes fél jogosítva van az utólagos teljesítést mindaddig, mig ellenfelének kártérítési követeléséről tudomást nem nyer, megajánlani s azt eszközölni, a kártérítést követelő fél pedig azt kártérítés helyett elfogadni köteles 22 86 A biztosító társulat főügynöksége külön igazgatósági felhatalmazás nélkül a társulat nevében pereket nem folytathat. Külön felhatalmazás esetén saját neve-cége alatt perelhet, de a meghatalmazotti minőség kifejezésével 28 90 A biztosítási szerződés a biztosított félre nézve keresk, ügyletei nem képezvén, az ilyen szerződésre alapított új részletkövetelés megítélése a keresk. bíróság hatáskörébe utalva nincs, de nem utalható ez a kisebb polgári peres ügyek bíróságához sem. 23 90 Külön kielégítésre jogosított bérkövetelés a csődtömeg ellen bejelentetvén, és perre utasíttatván, nem tehető perfüggőségi kifogás, ha bejelentő követelésének egy részét a törvény rendes utján érvényesiti 24 94 A csődtörvény által nemcsak hogy kizárva nincs, hogy valamely adós ellen egy vagy több hitelezője kérelmére folyamatba telt csődnyitási eljáráshoz annak többi hitelezői is csatlakozhassanak, sőt a hitelezők eme csatlakozási joga az eljárás természetéből folyik, miután az adósnak összes hitelezői érdekében történik. 24 94 A tűzkárbiztositás csakis a tűz, az oltás vagy menlés által okozott kár megtérítésére terjed ki. Elégett gabonaraktárakban a tűzkár után megmaradt gabona felmérése által okozott költség megtérítése tehát tűzkár cimén nem követelhető 24 95 Cégbitorlás esete csupán akkor forog fenn, ha akár az üzlet folytatásánál általában, akár egyes ügyleteknél valamely cég jogosulatlanul használtatik, nem pedig azon esetben is, ha valamely kereskedő a saját neve alatt eladott árúcikken jogosulatlanul idegen céget tüntet fel. — Cégbitorlás és iparvédjegyhamisitás közti határvonal 24 95 Nem tekinthető valamely adásvételi ügylet fix ügyletnek pusztán azon kikötés alapján, hogy az árú legkésőbb valamely határnapig terjedő időn belül szállítandó Vevő, még ha a szerződéstőli elálláséit az eladóval közölte is, mégis köteles ennek kellő időben közölt kérelmére az utólagos teljesítésre halasztást engedni 25 97 Azon körülmény, hogy a tömeggondnok valamely váltókövetelés ellenében megtámadási pert tett folyamatba, a váltóper folyamára felfüggesztő hatálylyal nem bir 25 98 Rosszhiszeműség vélelme, a forgatóval fennálló házastársi viszonyból folyólag 26 101 Tekintve, hogy a keresk. törv. taxatíve felsorolja mindazokat az eseteket, melyekben az eredetileg érvényesen létrejött biztosítási szerződés hatályát veszti s a biztosított kártérítési igénye elvész, kétségtelen, hogy a mint a biztositási kötvénynek nem is kell tartalmaznia a biztositási igény megszünésének vagy elveszésének eseteit, ugy és ennélfogva is a feleknek szerződési szabadsága e részben ki van zárva. —A jégkárnak megállapítása legfeljebb a termés beszedéseig, azaz betakarításáig halasztható el 26 102 A kezesség váltójog szerint is accessorius természetű lévén, alakilag érvényes váltónyilatkozatot tételez fel azon személy részéről, kiért a kezesség elvállaltatott. A kezes tehát kötelezve nincs, ha a főadós (elfogadó) a váltótörvény 104. §-a ellenére névaláírás helyett kézvonással eszközölte váltónyilatkozatát.. 27 105 Annak elhallgatása, hogy a biztosító már az új ügyletet megelőzőleg tűzkárokat szenvedett, kétségtelen befolyással lehetett az új biztosítás elvállalására, minek folytán a keresk. törv. 474. és 475. §-ai helyesen alkalmazhatók 27 106 A midőn a felsőbíróság a csődnyitás iránti kérelmet az alsófokú határozat megváltoztatásával, mint alaptalant elutasítja, a csődöt kérő ellen a tömeggondnoknak nem csupán készkiadása, hanem munkadija is megállapítandó.. ....... 27 106 Azon körülményből, hogy a vevő a megvásárolt gépet már a cséplés kezdetén hiányokban szenvedőnek találta, alaposan nem következtethető, hogy a vevő már ekkor felismerhette, miszerint a gép nem felel meg a törvényes kellékeknek; minek folytán a gépnek utólagos rendelkezésre bocsátása nem tekinthető elkésettnek 27 106 A kt. 347. §-ában a késedelmes átvevővel szemben biztositolt sza-