A Jog, 1888 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1888 / 8. szám - Az igazságügyi vita

Hetedik évfolyam. 8. szám. Budapest, 1888. február 19. Szerkesztőség: V. *a* - utca 14. szái Kiadóhivatal: V. sas - utca 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY.) Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS. — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve : egész érre fél negyed » 6 firt 3 » 1 » 50 Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal külTARTALOM : Az igazságügyi vita. Irta: dr. Révai Lajos. — A budapesti kir. itélő tábla tevékenysége 18S8. évi január hóban. Irta . A. Az öröklésről szóló törvényjavaslatnak 74. és 75. §§-ai. Irta : Molnár László, lippai kir. aljárásbiró. — A végrehajtási eljárásról szóló törvény 37. íjához. Irta : dr. Á 1 b u Mózes, sepsi-szt.-györgyi ügyvéd. — Orökö södési eljárásunk reformja. Irta : dr. B 1 u m János, kir. közjegyzői helyettes Aradon. — Az ügyvédségről szóló törvényjavaslatnak előadói tervezete. Irta : dr. Del I'A d a m i Rezső, budapesti ügyvéd — Ausztria és külföld. (A szemérem elleni büntettek Angliában. Irta: V a r g h a Ferenc, kir alügyész B -Gyulán ) — N fuvások és perrendtartásunk. Ii ajánlat kérdéséhez. Irta: dr. Sérelmek. (Hát mi az igazság Xaményi Koncz István, b sek. — Curiai és táblai értesi ilt kérdések és feleletek. (I. .Az utolsó hóa : dr. K. Zs , bajai ügyvéd. II Az utóH e u m a n n József, moóri ügyvéd.) — beregszászi kir. járásbíróság körül ? Irta : :regszászi ügyvéd.) — Irodalom. — Vegye:sek. — Hirdetés. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny c-ből. (Csődök. — Pályázatok.) Az igazságügyi vita. Komoly aggodalommal néztünk elébe az idei igazságügyi vitának. Már hetekkel ezelőtt kiszivárgott a hir, hogy ugy az ellenzék, mint a kormánypárt részéről erős támadások készülnek az igazságügyér ellen. Az ellenzék — ugy állították — nem tudja neki megbocsátani politikai múltját; a kormánypárton ellenben kedvetlenséget és lehangoltságot szül a gyakori nyugdíjazások rendszere és a kinevezéseknél követett önálló, csakis az igazságszolgáltatás érdekeit szem előtt tartó és az eddig kinevezési főforrásnak tekintett protekcionalis és ajánlati szokásjogot udvariasan, de annál erélyesebben vissza utasitó eljárás. A mi a kinevezéseknél eddig mérvadó szerepet játszó kormánykörökben lehangoltságot és rossz kedvet szült, az a független, tárgyilagos közvéleményben, a parlamenten kivül álló, de az igazságügyi helyzet elbírálására ép oly illetékes szakkörökben osztatlan tetszésre talált. Számos szerencsétlen kísérlet után végre láthattuk az igazságügy élén egy férfiút, ki szakismereténél, jóakaratánál és komoly, céltudatos törekvésénél fogva a már-már teljes decompoziciónak indult igazságszolgáltatást újra azon magas polcra emelni készült, a melyre az hivatva van; a ki helyesen fogván fel a helyzetet, nem annyira az új törvények gépszerű gyártására, mint inkább a bírói kar nívójának emelésére, a selejtes elemek kiküszöböesere, a megürült birói székeknek szakavatott és jellemes egyénekkel való betöltésére és jó, gyors és erélyes igazságügyi administrációra helyezte a fősúlyt. Hogy ily nemes törekvés nálunk, fájdalom, azonos a számos darázsfészekbe való nyúlással, hogy minden nyugdíjazott és minden a kinevezésnél mellőzött egyén háta mögött áll a hiúságában sértett protektorok falanxa, kik az igazságügyi kinevezéseket eddig saját választóik elé tartott csaléteknek tekintve, nagyhangú szavaik dacára csakis a húsos fazekak elosztását, nem pedig az igazságügy érdekeit tartották szemük előtt: mindezt felemlíteni elég, bizonyítani azonban felesleges. A jelzett vihar ki sem maradt; annak helyébe azonban, hogy rombolt és az igazságügyér rövid kormányzása alatt szeretettel és gonddal ültetett csemetéket gyökerestől kirántotta és őt magát zsenge alkotásaival elsöpörte volna, — csak üditőleg hatott, a levegőt tisztította és épen ellenkező eredményt szült annál, mely a frondeurök által célba volt véve. És ebben rejlik a főkülönbség a mostani és az előbbi helyzet közt. P a u 1 e r alatt a közvélemény a vihart várta, Fabiny alatt pedig attól félt mindenki, a ki az igazságszolgáltatás ügyét szivén hordja; félt, hogy egy dermesztő fagy fog leszállani azon sokat igérő fiatal hajtásokra, melyek oly bő aratást helyeznek kilátásba; félt, hogy visszatérünk azon áldástalan rendszerhez, midőn egy lelkiismeretlen klikk saját céljaira használja fel az igazságügyér felelősségteljes tárcáját és midőn annak feje fölött rendelkeznek a birói még oly fontos állásokról, — holmi kétes kortesszolgálatok megjutalmazásául. Magyarország igazságügyére megmutatta, hogy ő nem viaszbábu önző kormánytagok kezében és hogy azon erélylyel, melylyel lefelé bir, felfelé is tud ellentállani minden illetéktelen befolyásolásnak. Két út állott előtte : vagy meghunyászkodni a parlamenti mellékkormány előtt, vagy pedig tárcáját kockára téve, férfiasan és öntudatosan kijelenteni, hogy a birói hivatal nem kataszteri biztosság, nem minden jöttmentnek áll rendelkezésére, hanem abba csak képesített, tehetséges, jellemes és hazafias egyének valók. Fabiny az utóbbit választotta. Csak kötelességét teljesítette, azért őt sem dicséret, sem elismerés nem illeti. Meghunyászkodása esetén ő az egész ország közvéleménye előtt veszve, erkölcsi halott lett volna. De fontos mégis azon tanulság, mely a jelen esetből ugy, mint sok más hason esetből kivonható : hogy a férfias bátorság, az öntudatos, erélyes fellépés még az ellenfelet is meghódítja, a jogosulatlan vádat pedig izolálja és ártalmatlanná teszi. Meg vagyunk arról győződve, hogy Horváth Gyula képviselő, a ki jogos és Pauler alatt nem is kifogásolt érdekek védelmére kelt síkra, nem maradt volna egyedül, ha Fabiny gyáván meghátrál; ezt bizonyítja azon nevezetes körülmény, hogy egy hang sem kelt a megtámadott miniszter védelmére és hogy még a kormányelnök is kénytelen volt a tátongó ürt néhány csitító szóval áthidalni. Bezzeg máskép fordult a dolog a parlamenti tárgyalások alatt. Az ellenzék nem eléggé dicsérhető módon lemondott minden támadási szándékairól és erősebb gárdát képezett az igazságügyér védelmére, mint maga a kormánypárt. Ez utóbbi pedig kénytelen volt a felháborodott közvélemény nyomása alatt titkos aspirációiról lemondani és szint vallani, tüntetni azon férfiú mellett, a kinél jobb, lelkiismeretesebb és szakavatottabb még nem foglalta el az igazságügyér részére föltartott bársonyszéket Diszonanciából igy fejlődött a teljes^ harmónia és az igazságügyi vitának egyedüli poiztiv nyeresége az, hogy immár kétségbe nem lesz vonva Magyarország felelős igazságügyérének azon joga, ezentúl minden befolyástól menten, csakis