A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 52. szám - Jellem és büntetés

435 Ez intézkedés azonban — látni való — bünperi, nem pedig anyagi jogi természetű. Uj intézkedés csak annyiban, a mennyiben a büntető biró hatáskörét a kártérítésre is kiterjeszti — tehát merőben formális tekintetben — de nem új intézkedés magának a kártérítési igény anyagi létezése tekintetében, mert ezen igényt a polgári biró a büntető paragrafus nélkül is és reá való tekintet nélkül is, kell hogy elismerje.7 Az egész különbség a />Busse« sanetiójával ellátott és el nem látott bűncselekmények közt a kártérítés tekintetében csak az, hogy amazok tekintetében a kártérítés akár a büntető, akár a polgári biróság előtt, emezek tekintetében pedig csakis a polgári biróság előtt kérhető. Ebből a tanulság mi ránk nézve : hogy a magyar büntető codex sem praejudicál sehol azon anyagi magánjogi kérdésnek, vájjon mely esetekben van helye a kártérítésnek ? Sőt, minthogy nálunk az adh'ásionalis per, melyet a németországi új büntető eljárási codex elvetett, a gyakorlatban minden, vagyoni kárt okozó, bűncselekmény tekintetében tagadhatatlanul fennáll,8 kétségtelen, hogy még azon bűncselekmények esetében is, melyekből eredő kártérítési igény tekintetében a büntető codex nem intézkedik, a kártérítési igény — a károsított tetszése szerint — akár a büntető, akár a polgári biróság előtt érvényesíthető. Eredm 'nyünk tehát: azon körülmény, hogy a büntető codex a párviadal fejezetében kártérítésről nem rendelkezik, sem anyagi tekintetben (vájjon ily igény létezik-e?) sem perjogi tekintetében (vájjon mely biróság elé tartozik?) nem praejudikál. A kártérítés a párbaj esetében megítélhető, ha mindjárt a büntető codex hallgat róla és megítélhető nemcsak a polgári, de a büntető biró által is, jóllehet ezt a büntető codex nem mondja ki. A második ellenvetés melyre meg kell felelnünk, tisztán magánjogi természetű. Vájjon megáll-e a kártérítési igény oly testi sértés vagy ölés esetén is, a melybe — mint a párbaj esetében — a sértett avagy megölt egyén maga beleegyezett? Panaszkodhatik-e az, a ki maga áll eleibe az ellenfél fegyverének, hogy sérelem tortént rajta? Nem oly hibás-e itt az áldozat, mint a tettes ? Nem áll-e itt a szabály: »quod quis ex culpa sua damnum sentit, non intelligitur damnura sentire« ? Az ellenvetés tetszetős, de súlytalan. Mert az ölés vagy testi sértés, ha beleegyezünk is, jogtalan; testi épségéről, életéről 7 így helyesen D o c h o w id. h. : idass die Busse überhaupt nicht in das Strafgesetzbuch, sondern in die Strafprozess-Ordnung gehörte.* 8 V. ü. Fayer László Magy. bűnvádi eljárás mai érvényében 237—24'). lapon közölt eseteket. Az adhasionalis pert elfogadta C s e m e g h i Károly eljárási javaslata is. V. ö. 7 — 12, 611—6-3. §§-ait. senki sem rendelkezhetik — nemo dominus suorum membrorum esse videtur. A mi pedig a compensatio dolit (esetleg culpaej illeti: először is kétséges, hogy e compensatio hazai jogunk szerint egyáltalában helyt foglal-e/' másodszor pedig ne felejtsük, hogy a compensatióra kell, hogy a kárositón kivül maga a k á r os i t o 11 is legyen hibás,10 holott a halálos párbaj esetén károsként az elhunytnak tartásra jogosított hozzátartozói jelentkeznek, kik pedig — ha az elhunyt hibás volt is — maguk nem hibásak és ezért köztük és a tettes között nincs is mit compensálni. Valójában az a körülmény, hogy a párviadal esetében az áldozat beleegyezett vagy legalább okot szolgáltatott a károsító I cselekményre, csak a büntetőjogi beszámítást csökkenti, de a magánjogi kártérítés tekintetében a vétkesség foka közönbös — i in lege aquilia et culpa levissima venit." Ha egyszer delictuosus ! cselekmény forog fenn, akkor mindenesetre teljes kártérítés adandó, bármily csekély fokú lett légyen is a bűnösség vagy vétI késség foka. A magánjog csak azt kérdi: van-e delictum ? a büntetőjog azt kérdi: mekkora? Hogy ez hazai jogunknak is álláspontja, bizonyítja büntetőtörvényünk, mely bármi finoman különböztet is a gyilkosság és \ emberölés különböző fajai közt (a dolus kisebb-nagyobb foka szerint) büntetőjogi szempontból, a kártérítés magánjogi kérdése tekintetében egyformán határoz (292. §.) ; és ugyan; ezt teszi a testi sértés fejezetében is. (311. §.)12 9 A culpae compensatio el van fogadva az osztr. polg. törvénykönyvben (ISO*. §.) A pandektajogban a dolog vitás. Mellette nyilatkozik pl. Windscheid Pand. 258. §. 17. jegyz., ellene Brinz Pand. II. köt. ! 353. 1. : >dem Gedanken, dass die eigene Schuld Immunitát oder Impunitat | für die Fremde mit sich bringe, gebén die Quellén nirgends Ausdrucki Hasenöhrl Obligationenr. I. köt. 261. 1. és mások. Hazai jogunk szerint : ellene nyilatkozik a Büntetőjog tára XII. kötet 11. melléklapja, mely nézetben — minthogy a causalitás fogalmának szerintem ez igy felel meg ' — magam is osztozom. 10 Osztr. polg. tvk. 1304. § : *Ha valamely károsításnál egyszersI mind a károsított részéről is vétek fordul elő stb.c 11 Az osztr. polg. törvényk. ellenkező álláspontja, mely szerint a \ kártérítés terjedelme a vétkesség foka szerint más-más (1,331., 1,332. § ok) a kártérítés fogalmának félreismerésén alapszik. Ez nem egyéb, mint a kártérítés és büntetés összezavarása. V. ö. Unger Oesterr. Privatr. II. köt. 102. § 1. jegyz Burkhard Oesterr. Privatr. II. k. 271. 1. Hasenöhrl Obi. R. I. köt. 264. 1. 12 Büntetőtörvényünk tehát — helyesen — elvileg eltér egynémely régibb külföldi törvény azon álláspontjától, mely szerint a magánjogi kártérítés kérdésébe a kisebb-nagyobb büntető beszámítást is belevegyitik. így a nemi jellemet (Gattungscharakter) az egyéni jellemtől. Ez áll legfőképen az emberre, kinél szólhatunk ugyan általános emberi jellemről, nemzetiségi jellemről, — sőt mindkettőt úgy a bölcsésznek, mint különösen az államférfiunak tanulmányoznia kell, — de a gyakorlati közéletben, valamint a biró előtt legfontosabb tanulmányi tárgy marad az egyéni jellem ; s a nemi jellem (generális charakter) ismerete csak azért szükséges, mert az egyéni jellem tanulmányozásánál ebből kell mindig kiindulnunk. A nemi és egyéni jellemmel párhuzamban meg kell különböztetnünk az intelligibilis és az empirikus charaktert. E különbség csak a jellemnek más szempontból való vizsgálata által ered. Míg amazok a jellem fogalmi körét határozzák meg, ugy eme megkülönböztetések a jellem tartamára és nyilvánulására vonatkoznak. Ebből következik, hogy úgy a nemi, mint az egyéni jellemeknek intelligibilitásáról és empíriájáról egyaránt lehet szólni. A most emiitett fogalmak magyarázata s bővebb kifejtése) ezen cikk keretét jóval túlhaladják, s azért azokat ismertek gyanánt kell feltételeznem, de röviden annyit megjegyzek, hogy az intelligibilis jellem alatt azon metaphisikai fogalmat értjük, mely valamely lénynek jellemét mint eleve adott egészt, de teljesen elvont alakban ragadja meg, mig az empirikus charakter ezzel ellentétben az egyén tetteiben nyer kifejezést. Mindkettőnek tehát lényege egy és azonos, de megjelenési módja különbözik. Az intelligibilis jellem — hogy hasonlattal éljünk — az ezres bankjegy, az empirikus: ugyanez apró-pénzre felváltva, s az élet szükségleteire kiadva. Ugyan e hasonlat fonalán tehát megértjük, hogy az intelligibilis jellem észleletileg sohasem ismerhető fel (ép úgy mint a hogy senkinek zsebébe be nem láthatunk), az empirikus jellemet pedig felismerjük az egyes tettekből, (valamint az egyes egyének költekezéséből a náluk levő értekre vonatkoztathatunk). Gyakorlatilag tehát csak az empirikus jellem az, mi a jogászt érdekli. Ennek helyes felismerésére vezet a megfigyelt egyén tetteinek és a motívumoknak ismerete. Ha ismerjük mindkettőt, bizton következtethetünk a harmadikra, t. i. a jellemre, a mi vizsgálódásunknak mindig fő célja. De a motívumoknál nem szabad soha figyelmen kivül hagynunk, hogy »causa finalis movet non secundum suum esse reale; sed secundum esse cognitum,« tehát mindig vizsgálandó az is, vájjon a cselekvő értelmiségének világánál milyennek tünt fel az indító ok, a motívum ? Ugy Kant, mint Schopenhauer az intelligibilis — tehát ezzel együtt az empirikus jellemnek változhatatlanságát hirdetik és pedig oly következetességgel, hogy állítják, miszerint ha ismert volna az adott intelligibilis jellem és ismert a reá ható motívum is. akkor mathematikai teljes bizonyossággal előre kiszámítható volna az, vájjon az illető egyén mit fog a motívum hatása alatt tenni ? Ez a botránykő, melyen criminalistáink többsége megütközik. Mint fentebb emlitém a jellem változhatlansága tekintetében magyarázatba nem bocsátkozhatunk, erret erünk szük; s úgy e tekintetben utalnom kell Schopenhauer fő munkájára: »Die Welt als Wille und Vorstellung«. Legyen szabad azonban megjegyeznem, hogy maga a jellem fogalma már a maradandóságot föltételezi ; változékony momentumokból jellemet nem construálhatunk, csak is az ismételve és következetesen visszatérő tünetekből. Megjegyzendő továbbá az, hogy téves magyarázat eredménye lehet csak azon felfogás, ha azt képzeljük, hogy a jellem változhatlansága alatt a cselekedetek változhatlanságát kellene érteni. Ez távolról sem áll. Az ki egyszer lopott, lehet, az életben lopni soha sem fog; ki egyszer fajtalanságot követett el, lehet, e miatt többé a törvénynyel összeütközni nem fog; ki hamisan tanúskodott, talán többé ilyet el nem követ? A cselekedetek azonossága nem