A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 31. szám - A közösség megszüntetésének legegyszerűbb módja

124 A JOG. nak huzamos vizsgálati fogsága pedig a B. T. K. 94. §-a alapján volt büntetési idejébe aránylagosan beszámítandó. Egyszersmind kimondandó volt a második házassági köteléknek érvénytelensége és semmisége, mert a sértett fél jogaira nézve jelen esetben nyil­ván sérelmes volna ezen kötelék alóli feloldoztatásának elmulasz­tása. Egyéb részeiben az elsőbiróság Ítélete, valamint a szabad­lábra tétel iránti kérelem tárgyában hozott végzése is felhozott indokolásuk alapján hagyattak helyben. (L886. november 30-án 37,072. sz.) A m. kir. Curia: A budapesti kir. ítélő tábla ítélete rész­ben megváltoztatik, a kettős házasság bűntettének minősítésére, valamint a vádlott és F. Matild között New-Yorkban 1885. évi szeptember hó 15-én létrejött házasságot illető intézkedésre nézve, az eljárt kir. törvényszék Ítélete hagyatik helyben. Indokok: A vádbeli kettős házasság bűntettének minő­sítésére, ugy a vádlott és F. Matild között kötött házasságra vo­natkozó intézkedésre nézve az eljárt kir. törvényszék Ítélete volt helybenhagyandó és pedig az elsőre nézve azért, mert azon körül­mény magában állva, hogy vádlott nőtlennek adta ki magát, és az esketést teljesítő rabbi előtt is ezen valótlanságot adta jegyző­könyvbe, a B. T. K. 251. §. 2. pontja alá eső oly tévedésbeejtést, mi ezen pont alá eső minősítés ismérvéül szolgál, meg nem álla­pítja ; mert az: hogy F.Matildnak tudomása lett volna arról, hogy vádlott már házassági kötelékben él, és erre nézve ejtette volna tévedésbe, mi adat sem forog fenn. A kötött házasságra vonatkozó intézkedésre nézve pedig az elsőbiróság Ítélete vonatkozó indokánál fogva volt helybenhagyandó. (1887. február 24-én 813. sz.) Váltóeugedméuy hamisítása nem képez váltóhamisítást. ­Eszmei halmazat, lopás és okirathamisitás közt. A brassói kir. tszék : Gy. F erenc a btk. 401. §-ában irt magánokirathamisitás bűntettében bűnösnek mondatik ki s ezért 6 havi börtönbüntetésre Ítéltetik. Káros magánigényeivel a polgári per útjára utasittatik; a váltóra vezetett engedmény meg­semmisíttetik. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás folyamán vádlott ellen bebizonyult, hogy azon időben, midiin J. József ügyvédnél volt mint írnok alkalmazásban s ezen állását oda hagyta, J. József ügyvédnek átadott, P. Mihály által Sz. György javára kiállított egy 100 forint értéket képviselő eredeti váltót, a váltókeresettel együtt jogtalanul, az ügyvéd híre, tudta és beleegyezése nélkül magához vette. Később, mint az ügyvéd vallomásából kiderült, előállt azon kérelemmel, hogy miután ezen váltót Sz. György reá engedményezte, végrehajtassák. De hogy ezen engedmény hol, ki előtt lett lett irva, Sz. György engedményező azt ki előtt irta alá, vagy esetleg ha aláirta, az engedményezés meg volt-e szö­vegezve ; továbbá, hogy az engedményezésen látható Sz. György aláírása melletti tanualáirások hol írattak oda és azon személyek tartózkodási helye hol létezik, egyáltalán igazolni nem tudta, stb. A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla: Az I. bíróság ítéletét a büntetést illetőleg megváltoztatta s vádlottat 1 évi börtönre és 50 frt pénzbüntetésre ítélte, stb. 1 n d o k o k :- A kir. itélő tábla sem látja jelen esetben a btk. 403. §-ában irt hamis váltókészitést vagy valódi váltó meg­hamisítását feuforogni, mert a váltó maga nem lett meghamisítva, hanem csakis a fizetés hiánya miatti óvás felvételére rendelt határidő eltelte után vezettetett a váltó hátlapjára egy hamis engedmény, mely szerint a váltókövetelés és a megszerzett sommás végzésen alapuló jog átengedtetett. Ezen engedmény meghamisí­tása azonban nem tekintethetett váltóhamisításnak, mivel az ily engedménynek is csak magánjogi hatálya van s nem idézhet elő oly súlyosabb joghátrányokat, mint a váltó meghamisítása. Ezen engedmény meghamisítását azonban a kir. itélö tábla is bizonyí­tottnak tekinti a kir. tszék által íélhozott okokból, stb. A m. kir. Curia : Tekintve, hogy a váltó »természeténél fogva« forgalmi papir lévén, értéke különbözőleg a kötelezvénytől magában a váltóban rejlőnek tekintetik ; tekintve, hogy Gy. Ferenc a szóban forgó váltónak J. József birlalatából, ennek beleegyezése nélküli elvétele által, a mit vádlott maga is beismer, a lopás bűntettét is elkövette : vád­beli cselekménye a btk. 333. és 401. §-ában foglalt két rendeletét sértvén, a 95. §• értelmében eszmei bűnhalmazatot képez. A minősítésnek ily értelemben való kiigazítása mellett, a büntetést illetőleg, minthogy a lopás a magánokirathamisitásnál súlyosabban büntetendő, sőt magára a magánokirathamisitás bűn­tettére a btk. 402. §. második bekezdésében 3 évig terjedhető börtön és 1,000 frtig terjedhető pénzbüntetés van megállapítva, a kir. itélő tábla által kiszabottnál enyhébb büntetés alkalmazására alapos ok nem forogván fenn: a tábla ítélete helybenhagyatik. 11887. jun. 21-én, 9,509. sz.) A magyar királyi pénzügyi közigazgatási bíróság határozatai. A bélyeg és illetékek iránti törvények és szabályok hiva­talos összeállításának 30. ,f-ában, valamint az illetéki díjjegyzék 98. tétel j. jegyzetében foglali határozmányok azokra az ügy­védekre ts kiterjednek, a kiknek külföldön kiállított váltók bel­földön leendő beperelés végett átadattak. {I88j. április 7-én, 3,385. sz. a.) Na az ajándékozó fél az ajándék tárgyát képező egész ingatlanra nézve magának a haszonélvezeti jogot fentartja, a haszonélvezet tartamáig nemcsak a tiszta ajándék értéke után járó ajándékozási illeték, hanem az ezen felül még külön az ingatlan teljes értékéből fizetendő átruházási illeték is függőben tartandó és pedig még akkor is, ha a szerződésben meg van engedve az. hogy az ajándékozott ingatlan tulajdonjogilag j mindjárt a szerződés létrejötte után, a megajándékozott nevére átírható. (188j. márc. 2^.. 2,g66. sz. a.) Az illetéki díjjegyzék 6g. tétel 3. pontjában foglalt icndel­kezés, mely szerint: a felek által készített, de hivatalosan, vagy más magánszemélyek által hitelesített másolatok ívenkint 50 kros bélyeggel látandók el, csak azokra a hitelesített másolatokra vonatkozik, a melyek a jelek birtokában lévő iratokról készültek, a bíróság vagy hivatal őrizetében lévő iratokról kiszolgáltatott hitelesített másolatok ellenben, tekijitet nélkül arra, hogy a le­másolást ki teljesítette, az idézett tétel 2. pontjában meghatározott bélyegilleték alá esnek. (1887. ápr. 5. 4,24.7. sz. a.) A budapesti kir. itélö tábla váltó-tanácsának dönt­vénykönyvéből. A rendelkezésre bocsátásnak magában kell foglalnia a ki­fogásolt hiányoknak, ha nem is minden részletre kiterjedő, de legalább általános megjelelését. {Az 592ÍV. 1886. sz. curiai hatá­rozatból.) K. t. 347. $• Az üzlet részére kiszolgáltatott árú után járó vételárért az felelős, a kinek címtáblája alatt áll az üzlet és a kinek tulajdonaképen van az az iparhatóságnál bejegyezve, habár tényleg más bírja is azt az üzletet. (Az I,i2i!v. 1886. sz. curiai határozatból.) K. t. 343. §. Az a fél, a ki teljesítés helyett kártérítést akar követelni, a ker. törvény 334.. S~a értelmében őt megillető jogok közül tett választását a másik szerződő féllel a keresetlevél útján is közöl? heti. {A jóejiv. 1887. sz. curiai határozatból) Kivonat a Budapesti Közlöny-bó'l. Csődök : Heinricll Isrilác e., kaproncai jrbság, perügyelő Spisics Viktor, ideigl. tmg. Vaics György. — liabcsák János e., deési tszék, bej. aug. 21, félsz. aug. 27, csb. Bárány Lukács, tmg. Gradovics György. — RlipeCZ LajOS e., budapesti kir. tszék, bej. szept. 5, félsz. okt. 3, csb. Molnár Jenő, tmg. dr. Fittler Dezső. Pályázatok : A pécsi tszéknél II. oszt. jegyzői áll. aug. (i-ig. — A hátszegi jrbságnál a 1 b i r ó i áll. aug. 6-ig. — A győr-szt.-mártoni és magyaróvári jrbságoknál díjas joggyakornoki áll. aug. 21-ig. — A szegedi jrbságnál aljegyzői áll. aug. 10-ig. — A debreceni tszéknél II. oszt. j e g y z ő i áll. aug. 10-ig. —Az alsó-kubini jrbságnál aljegyzői áll. aug. llj-ig; — A nyíregyházai tszéknél II oszt. jegyzői áll. aug 11-ig. — A félegyházai jrbságnál dijas joggyakornoki áll. aug. 25-ig. — A sátoialja-újhelyi tszéknél II. oszt. jegyzői áll. aug. I l-ig. — Az ar.-maróthi tszéknél II. oszt. jegyzői áll. aug. 1 l-ig.— A rimaszombati jrbságnál díjas joggyakornoki áll. aug. 11 -ig. Nyomatott a »Pesti könyvnyomd;»-részvény-társisác,«-nál. (Hold-utca 7. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents