A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 28. szám - A bűntett elleni küzdelem. Prins Adolf: Criminalité et repression című munkája nyomán. 3. r.

235 vetést, hogy ez által vádlott érdekei sérelmet szenvednek, vagy liogy ily módon a végtelenig lehetne elnyújtani valamely ügy befejezését. Igaz, hogy a vádlottra nézve nem alkalmas, ha ügye sokáig függőben tartatik s ha neki és tanúinak ismételve meg kell jelenni az esküdtszék előtt; ez azonban nem lehet elhatározó szempont, mert vádlottnak lenni egyáltalában nem kellemes dolog s a bíróság mégis megidézi vádlottként azt, ki ellen panasz tétetett, — hogy pedig az ügy minél rövidebb ideig tartassék függőben : ezt a biróság az által érheti el, ha a tárgyalás elnapolásakor egyidejűleg az újabb tárgyalás napját is, és pedig lehető rövid határidőre kitűzi. A mi pedig a fél és tanuk költségeit illeti: ezek a meghiúsult tárgyalás alkalmából, habár ez a magánvádló hibáján kivül történt is meg, az utóbbit terhelik. Ugyancsak a tárgyalás költségei képezik a legtermészetesebb gátat arra nézve is, hogy az ügy a tárgyalás szándékos meghiúsítása által vádlott zaklatása céljából a végtelenségig el ne nyujtassék ; ha pedig a biróság ennek dacára netalán ily törekvést tapasztalna : ezt mindenkor megakaszthatni az által, hogy a legközelebbi tárgyalásra a magánvádlót oly figyelmeztetéssel hivja fel személyes megjelenésre, hogy a mennyiben a tárgyalást az ö távolléte miatt folytatni és befejezni nem lehetne, a vád visszavontnak fog tekintetni s a további eljárás megszüntettetik. (Utolsó közlemény következik ) A bűntett elleni küzdelem.* r r i 11 s A d o 1 f: C r i in i n a 1 i t é et repression című munkája nyomán. Közli : Dr. LUKÁCS ADOLF, pécsi jogtanár. (Harmadik közlemény.) llv módon az alsóbb rétegekre szorítva, mint a barbárszázadok bélyege és emléke létezik, állandóan figyelmeztetvén az emberiséget ideáljai felé való törekvésre. Épen ugy, mint a philolog a legtökéletesebb nyelvben is megtalálja az egykori primitif ember hebegésének nyomait; épen ugy, mint az anatómus a legtökéletesebb testben is megtalálja az egykori functiónak a leszármazásra emlékeztető és most használáson kívüli szerveit és valamint az ethnograf még most is talál népeket, melyeknél a lopás és ölés épen olyan tárgya a tiszteletnek, mint volt egykoron a mostani legműveltebb civilisatio elődjénél; épen ugy megtalálja a modern gondolkozó a társadalmi lajtorja legalsóbb lépcsőin a kiközösítettek sorában azon vad, duló és fékezhetlen ösztönöket, melyek egy sudan, egy zulu kafer természetes sajátságát képezik. Az eddigiekből látjuk, hogy a »p e n c h a n t au crime« constatálása nem akadályozza az emberiség fejlődését és nincs ellentétben a szabadsággal. Ezúttal még azt kell kimutatni, hogy ezen constatálás nem rontja le sem a felelősséget, sem nem teszi feleslegessé a büntető törvényt. Minden ember, legyen az jelentéktelen vagy jeles, ugy a szabad elhatározásnak, valamint a szükségszerűségnek tényezőivel bir. Szabadságának következménye : az individualitás ; a szükségszerűségnek következménye pedig mindaz, a mit családjából, környezetéből, fajából és korából önmagában bir. A legnagyobb szellemek a mostani és a megelőző generatiónak szülöttei. Mennyi fájdalomra, mennyi küzdelemre, mennyi gondolat, mennyi munka, mennyi heroismusra, mennyi ismeretlen erőnek megfeszítésére, mennyi győzelem és vereségre volt szükség, hogy egy Corneille, Shakespeare, egy Dante, egy Newton, egy Széchenyi, egy Deák agya jött legyen létre. A nagy ember — mondja Spencer — a társadalmi előzmények gyümölcse, azon intellectualis és materialis tényezők hiányában, melyek korára a megelőző századoktól háramlottak, ö is tehetetlen maradt volna. Ezen személytelen erő »ce génié silencieux des m a s s e s collectives« az emberiségnek nemcsak javarészében, de ennek söpredékében is érvényesül, nemcsak magasztos gondolatokban, hanem a delictumban is. A mint egy nagy gondolkodó a civilisatio százados munkájának a productuma, épen ugy a bűntettesek osztályai a barbárság és erőszak százados halmozó* Előző közlemények a »Jog« 23. és 24. számaiban. — A két előző közleményben két értelemzavaró hiba fordult elő, a mit ezennel helyreigazítunk ; u. i. az 1-ső közleményben, a 193. oldalon felülről számítva a 48. sorban »moralis j 6 1 é t n e k'fénye« helyett ez áll: xmoralis sötétnek fénye« ; a 2-ik közleményben pedig a 201. oldalon a fölülről számított 33-ik sorban »i nn ét a criminalitás és annak megtorlása« helyett nyomtatva van: »nincs a criminalitás . . . stb.« | dásának eredményei; a probléma ugyanaz, akár a morális fényről, akár a morális piszokról van a szó. De a mint annak a ténye, hogy a görög művész, a római jogász, a francia író, az angol államférfi a megelőző századok örökségének sokat köszönhet, sohasem fosztotta őt meg a dicsőségtől és a megérdemlett jutalomtól, épen ugy nem mentheti a ' bűntettes fejét a pallostól azon tény, hogy külső erők befolyása, százados barbárságok örökségének hatása alatt cselekszik. Ismeretlen dolgok körébe tartozik az, hogy a világ a mechanismus vagy morális erő, illetőleg determinismus, vagy szabad elhatározás elvei szerint mozog. Tegyük fel, hogy minden a rideg mechanismus szabályai szerint történik ; ez óriási gépezetben mégis csak volnának hasznos és veszélyes egyének, mely utóbbiak ellen rendszabályokat hozni szükséges volna. Ezen mechanismus iránti legmélyebb meggyőződéssel biró philosoph sem engedné magát egy éhes tigris által széttépetni csak azért, mert ez által egy fatális ösztönnek engedelmeskedik. Ha ez igaz, akkor annál több ok forog fenn, hogy ne maradjon fegyvertelen a bűntettessel szemben sem,mindegy akár a visszaütött, akár a neurasthéniában szenvedő typushoz tartozik az. Ha tehát vannak oly emberek, kiket természetes ösztönük hajt a társadalom elleni küzdelemre, ezek ellenében nem kevésbétartozik magát védelmezni, mint akár a villámütés vagy a tigris ellenében. A közrend és a civilisatio legbecsesebb vívmányai érdekében vivott ezen küzdelem kifejezője a büntető codex, a bírákkal és a törvényes hatalommal. Ezek kiváló hatással birnak azokra, kik még a jó vagy rosz irányban nincsenek elhatározva, Ha masse fiottante des indécis); mert azok mellett, kik a »p e n c h a n t a u crime«-nek engedelmeskednek és másrészt, kik annak elleni állanak, a nagy tömeget képezik ama még el nem határozottak, kiket már maga a büntetőtör vi'n\ léte a rosz iránytól visszatartóztat. Arra a kérdésre, hogy a statisztika, sociologia és a történelem miért látszanak megsemmisiteni az ember causalismusát, a felelet ez: mert a nagy számok törvényeinek megállapításánál az individuális befolyásokat figyelmen kivül hagyják. A criminalitás számaiban nyilatkozó szabályszerűség a nagy számok törvénye és nem az individualitásoké. Az emberiség élete felett uralkodó általános törvényeken és ezek korlátain belül az egyes embernek annyi szabadsága megmarad, a mennyi elég az individuális felelősségnek megállapítására. Vegyünk például a következő olyan három csoportot, melynek elsejében a »penchant au crime« bizonyos; a másikában kétes, a harmadikában s e m m i. Ha e csoportokon belül az individuumokat tekintjük, ug) fogjuk találni, hogy az első csoportban is lesznek olyanok, kik soha nem követnek el delictumot, kik viszonyaik közepette valódi herosoknak tekintendők. És az utolsó osztályban is lesznek individuumok, kik delictumot elkövetnek. Azaz közelről tekintve az individuumot, az szabad; távolról pedig elmerül a többséget uraló tőrvényben. Hasonló ez azon optikai jelenséghez, midőn egy magas hegycsúcsáról nézzük a rónán haladó és fákkal be ültetett utat. Innét távolról tekintve, minden fa egyenlő és az ut egyenes. Ha pedig leszállva, az útra lépünk, ugy a fákban, mint az ut talajában a legkülönbözőbb difFerentiákat látjuk. Ezen értelemben az individuum szabad, habár mint a társadalom rabszolgája. A halálra Ítéltek, kik a veszt'"' helyre mennek, valamennyien a törvénynek egyenlően vannak álávetve. De tekintsük őket a fogházból a guillotinig való menetükben, mennyi differentiát fogunk tapasztalni; az egyik önkényt megy minden ellenállás nélkül; a másik, mig le nem gurul a feje, mindig küzd és ellent áll; a harmadik vonszoltatja magát és az inertiánál más ellentállást nem tanusit, pedig ezen végső állapotban is bizonyos szabadság áll rendelkezésükre. Egy földalatti kunyhóban született ember, kinek egész nemzetsége már-már megvan bélyegezve, mindenesetre a jó és a rosz ut követése tekintetében bizonyos szabadsággal bir. De milyen óriási különbség közötte és egy grand-seigneur között, ki már születése pillanatától a tevékenységnek egy nagy vidéke felett és egy egész Dagynevü nemzetiség támogatására számítva rendelkezik. Ha mégis ez utóbbi elbukik, az e bukásra irányuk) személyes erőlködés és ennek folytán a felelősség sokkal nagyobb. ! Ellenben ha ama szűk térre szorított nyomorult, kinek szem: pontjából az elbukás esélyei számtalanok voltak, elbukik, az erre irányuló személyes erőlködésnek valóban nem kellett nagynak | lennie és éppen azért a felelősség is tetemesen csekélyebb; a