A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887 / 26. szám - Házasságjogi szabályzat a polg. biróságok elé tartozó válóperekben. 3. r.
220 A J OG. nu-het 3 évvel a felebbezés beadása után vettem, mialatt természetesen az illeték és birság végrehajtás utján behajtatott és lefizettetett. 11,462/885. szám. 0 felsége a király neveljen, a magyal királyi pénzügyi közigazgatási bíróság clr. Dell'Adami Rezső budapesti lakosnak bélyegilleték ügyét, melyben a fővárosi m. kir közp. díj- és illetékkiszabási hivatalnál terhére rótt 884. kj. 2,878. t. sz. alatt előirt 12 fit 50 kr. bélyegilleték ellen beadott felebbezését a budapesti fővárosi m. kir. pénziigyigazgatóság 18?4. évi szeptember hó 26-án, 24,309. sz. a. kelt végzésével elintézte, az illetékre köteles fél felebbezése folytán 1886. évi november hó 27-én tartott nyilvános ülésben vizsgálat alá vév<in, következő Ítéletet hozott : A m. kir. pénzügyi közig, bíróság a budapesti fővárosi m. kir. pénzügyigazgatóságnak 1884. évi szept. hó 2 i án, ÍM,309. sz. a. hozott végzését helybenhagyja. Indokok: A bpesti V. ker. kir. jbiróságnak 1885. évi november hó 20-án, 8T,134. sz. a. kelt értesítése szerint valónak bizonyult be felebbezőnek amaz állítása, hogy a felperessége alatt algyesli Tüköny Sándor és neje örökösei alperesek ellen 249 fit 60 kr. töke s jár. iránt 4,865,81. s/. keresetlel nieginditoif sommás pernek 1884. évi február hó 22-én történt tárgyalásánál jelen nem volt és a tárgyalási jkönyvet alá nem irta és hogy a bélyegrövidilíst az öt képviselt dr. Perlesz Benedek ügyvéd követte el s ezért a főemelten kiszabott illeték dr. Perlesz Benedek ügyvéd terhére lett volna d\ írandó. Minthogy azonban a tárgyiratok szerint d ív Perlesz Benedek ügyvéd időközben elhalt s i g y ni o r'l már az illeték terhére elő nem irható és minthogy 'a megbízott ügyvéd állal elkövetett b é 1 y e g r ö v i d i t é s miatt kiszabott egyszeres és felemelt bélycgiN etekért maga a megbízó fél másodsorban f e 1 e 1 ö >; az előirt bélyegilleték ily körülmények között felebbezötől jogosan követelhetik. Ezekből az indokokból a bpesti fővárosi kir. pénzügyigazgatóságnak /elebbezetl végzését helybenhagyni kellett. Ezt az ítéletet a m kir. pénzügyi közig, bíróság a budapesti fővárosi ni. kir. pénzügyigazgatóságnak 1885 évi január hó 3!-én, 2,313. sz. jelenlése mellékleteivel foganatosítás végeit oly utasítással adja ki, hogy azt hiteles másolatban felebbezö dr. DelFAdami Rezsőnek kézbesítéssé. Kelt a m. kir. pénzügyi közig, bíróságnak Budapesten, 1886. évi november hó 27-én tartott üléséből. Maninovich Marezell s. k., elnök. Heim László s. k., előadó. (P. H.) A másolat hiteléül: Tajt, kiadó. 2,fi28/Vl. b 887. sz. Végzés. Felszólandó felebbezése folytán a nagyinélt. m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság 188 i. évi nov. hó 26-án, 11,4 iíá/85. sz. a. kelt ítéletének hiteles másolata kiadatni rendeltetik. Miről ezennel végzésileg értesíttetik. Budapest, 1887. február 22-én. O 1 l a i. Érdekes, hogy semmi tételes szabályt az indokolás nem képes felhozni. Természetjogi igazság lehet e biróság előtt, hogy a megbízott ügyvéd, ki a féltől megkapta a bélyegköltséget, halála által nem örököseire, de a megbízó félre hárítja át még a büntetést is. Mi étidig azt hittük, hogy minden büntetés s igy ezen birság is személyes, legfölebb — a jog elvei ellenére — örökösre átszálló lehet. A fél és megbizott egyetemlegességét a büntetés tekintetében azonban még a vad népek jogából sem igazolhatnók. Egyedüli indok az lehet, hogy a fiscus vesz, a hol akar, a ho1 talál- Dr. Dell'Adami Rezső. budapesti ügyvéd. Irodalom. »A magyar bűnvádi eljárás mai érvényében.« Irta: dr. 1'a y e r László, egyetemi rendkívüli tanár. Atalakitott és bővített második kiadás. Budapest. Franklin-Társulat. 1887. 411. lap. Ára 3 frt 60 kr. Azt hiszem, minden túlzás nélkül állithatom, hogy az eljárási törvények ép oly fontosak, ha nem fontosabbak, mint az anyagi jogot szabályozó tételes jogi szabványok. Főkép áll ez a büntetőjogban, hol az állampolgárok személyes biztonsága, függetlensége, szabadsága a legnagyobb részben azon garantiáktól függ, melyeket e tekintetben az alaki jog nyújt az állam polgárainak. Ma-holnap hét esztendeje már, hogy az anyagi büntetőjog életben van s még most sincs eljárási jogunk, mely törvényes formában biztosítaná a polgárok eminens jogait. S igy az eljárás alapszabályai most is azon szük keretben mozognak, melyet az úgynevezett »Sárga könyv« teremtett meg. Itt van büntető perrendtartásunk nagy vonásokban lerakva; ez azon kiindulási pont, honnan a jogot alkotó gyakorlat az ő nagy munkájában irányt vesz. Nagv vádakkal illetik eljárási jogunkat; a legbizarabb contradictiókkal vádolják azt hézagpótló tevékenységében. Nem állítom, hogy itt-ott ezen vád elevenre nem tapint; de átulában kimerem mondani szerzőnkkel, hogy : az évtizedeken át hangoztatott bűnvádi eljárási chaosnak semmi nyoma nem található. A főbb elvek a modern kor tisztult felfogásaihoz képest vannak kiépítve s ezen a gyakorlat által szentesitett elvek következetesen keresztül is vitetnek az életbe; a mire nézve kiváló jó szolgálatot tesz a teljes ülési határozatok figyelembe vételének kötelező volta, mely körülmény legfőbb bíróságunk nagy jelentősein normatív munkálkodását kiváló módon megkönnyíti. Természetes dolog, hogy ezen rendszeresség áttekinthi töve ' csak ugy válik, ha az egyes elvi jelentőségű határozatokat egymás mellé állítva látjuk, mert ellenkezőleg a rész megöli az egészet; ; egy contradictio kiszakított szemlélete elpusztítja az összhangot! ! Már ebből láthatjuk, hogy a joggyakorlat feldolgozása, ha hasznosnak bizonyul a legtökéletesebb törvénynél: ugy ezen hasznosság néllüíözhetien szükséggé válik ott, a hol a törvényt egy hézagos, nem kötelező és sok tekintetben elavult szabályzat pótolja. Ez áll nálunk a törvényszékek előtti bűnvádi eljárást szabályozó jogi intézményre nézve, hol az alapot a már sok tekintetben sarkaiból kiforgatott 1872-iki »Sárga könyv« képezi. Épen most két éve, hogy szerzőnk művének első kiadása a sajtót elhagyta s hogy az hasznosnak bizonyult be, azt legjobban demonstrálhatja azon körülmény, hogy a könyv ily rövid idő alatt már a második kiadását is elérte. Sokkal jobban el van szerző műve a jogászközönseg közt terjedve, hogy sem szükséges volna azt részletesen ismertetni. Azonban mindazáltal kiemelem, hogy most is, mint az első kiadásnál, a »Sárga könyvet* vette kiindulási pontjául. Ez képezi a keretet, melyben a könyv mozog; de ezen irányelv korántsem köti a tudós szerző kezét abban, hogy ki ne emelje azt, a mit a szabályzatból a gyakorlat megsemmisített, vagy módosított; úgyszintén kiemeli azon új elveket, melyeket a haladó tudomány felvetett s a hazai joggyakorlat elfogadott. A legnagyobb lelkiismeretességgel feldolgozta az egész anyagot s pedig nemcsak azt, a mit a szaklapok közkincscsé tettek; hanem felkutatta az irattárakat is, hogy az anyag kimerítőbb s igy munkája tökéletesebb legyen. A hol valamely jogi elv kézzelfoghatóbbá tétele ugy kívánta, egész terjedelmében közli a határozatot; másutt pedig, a hol az enuntiatio igy is érthető, csak a kérdésre tartozó kijelentés közöltetik. Innen van, hogy a második kiadás bizonyos tekintetben tömörebb, a mennyiben egyes hosszabb határozatoknak egész terjedelemben való közlése mellőztetett; nem mintha ezek közlése az első kiadásban fölösleges lett volna, hanem mert ezen szükségesnek bizonyult határozatok kihagyattak azért, hogy más, nélkülözhetlen anyaggal pótoltassanak. Azért az anyag csorbát semmiképen sem szenvedett, mert a mi az elvi jelentőségű kérdés kidomboritásához szükségesnek mutatkozott, az tömören a második kiadásban is megvan. Tehát a második kiadás egyáltalán nem stereotyp utánnyomata az elsőnek, sőt ellenkezőleg teljesen át van az dolgozva és sok olyan új, alább említendő részlet van itt, a mi az első kiadásban meg sem érintetett. Igy az I., II., III., IV., V., VI., VII., VHI-ik fejezet; vagyis az első 78 lap tartalma egész új anyagot tár elénk. A bevezetésben (I. fejezet) szerző kapcsolati pontokat keres a magyar bűnvádi eljárás és a nyugoti államok bűnvádi eljárása közt s összegezi a szokásjogilag hazánkban elért eredményt. Ismerteti itt az inquisitorius rendszert; a bizonyítási tan átalakulását, a vádelvet, a szóbeliséget, a nyilvánosságot, a jogorvoslatokat ; végül a bűnvádi eljárás elveinek egymáshoz való viszonyát. A külső történetnél specialiter Magyarországra reflectál. De itt szükségesnek tartotta a legújabb 50 év történetét a szokottnál bővebben tárgyalni, hogy igy processualis intézményeinket közvetlen forrásukra visszavezethesse s némelyek megértését könnyítse. Ezen történeti részt ismertetni kezdi a praxis criminalissal; innen kiindulva, nyolc fejezetben tárgyalja a történeti részt, sokkal részletesebben és kimerítőbben, mint eddiu; megjelent szakmunkáink tették s igy a megbeszélés tárgyát képező mű már ezen oknál fogva is nagybecsű anyagot képez; mert sajnos, bűnvádi eljárásunk történeti részének eddigelé a legmostohább sors jutott. Tárgyalja ezután a vádelvet az 1872-iki szabályzat és az 1848. előtti gyakorlat alapján; a szóbeliség kifejlődését; a végtárgyalás elnapolása esetében a folytatólagos tárgyalás tanácsának összeállítását; a szóbeliség és jogorvoslati rendszert; a birói hatalomkor és függetlenséget; birói szervezetet; a kir. ügyészség állását; a védelem szervezetét és a magyar bűnvádi eljárás nemeit. S csak ezen egészen új anyag tárgyalása után tér át a »Sárga könyv« rendszerére; hol szakaszonként haladva, a »legalis« rendszert követi. Már az elmondottakból kitűnik, hogy szerzőnk könyve az ismertetett első rész hozzácsatolásával értékében és belbecsében tetemesen gyarapodott, mert mig az első kiadás kiválólag a gyakorlat embereinek volt szánva, a