A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1887 / 26. szám - Rendes eljárású perben a peres fél köthet-e személyesen birói egyezséget?
216 A JOG. az általa igaztalannak felismert ügyet képviselni, ellenben kedvezőtlen és elítélő volt a jogászvilág túlnyomó részéről, kik a fél képviseletének ilyetén elejtését az ügyvéd hivatásával s az ügyv. rendtt. 4l. §-ával egyiránt összeférhetlennek tartották. S e két nézet közül valóban nem könnyű dolog feltétlenül az egyikhez vag) a másikhoz csatlakozni, mert a laicusok kedvező véleményt ben is van valami igazság, melyet a szigorú jog- és törvény emberei sem ignorálhatnak, másfelöl pedig a jogászok kárhoztató Ítélete is oly alappal bir, a melynek szilárdságát és nagy jelentőségét mindenki kénytelen elismerni. Kíséreljük meg tehát a kérdést minden lehető szempont figyelembevételével megoldani. Az ügyv. rendt. 11. ij-a a/.t mondja, hogy a/, ügyvéd a már elvállalt képviseletet is felmondhatja*, továbbá, hogy a fel. mondási id<"> harminc napot tesz, a képviseli fél értesítése napjától kezdve, mel) időig az ügyvéd a képviseletet híven vinni és a felet minden joghátrány ellen megóvni köteles.« Ez világos és semmi kivétel által meg nem szorított rendelkezés. Az ügyvéd a képviseletet "felmondhatja", ez bizonyos; de azon körülményből, hogy a felmondás után egy ideig még köteles »a képviseletet hiven vinni s a felet minden joghátránytól megóvni«, bizonyosnak tűnik fel az is, hogy a felmondás itt nem egyértelmű a képviseletnek egyszerű s bármely pillanatban bekövetkezhető letételé vei, mely esetleg a fél távollétében s annak tudtán kívül is megtörténhetnék, sőt ama rendelkezés szerint még a jelenlévő fél képviseletét sem szabad az illető fél beleegyezése nélkül rögtön letenni. Ezen rendelkezés pedig nem szorítkozik csupán a polg. perekre, hanem az ügyvédi képviseletről általában szól, tehát a bűnügyi magánvádló és védő működésére is kiterjed. Mit tegyen azonban az ügyvéd oly esetben, midőn tárgyalás közben kisül, hogy fele őt roszul informálta, hogy előtte a tényállás felvilágosításához tartozó legfontosabb körülményt elhallgat la, vagy épen tévedésbe ejtette annak léte, vagy nem léte iránt, mit tegyen különösen akkor, ha egy nyilvános bűnügyi tárgyaláson a rágalmazás miatt panaszolkodó magánvádló ellen, kinek nevében eljár, az állított tények egytől egyig bebizonyulnak és így kitűnik, hogy vádlott nem rágalmazott, hanem igazat mondott s ezt oly esetben tette, midőn a valódiság bebizonyítását a törvény megengedi ? Ha a fél jelen van, akkor esetleg' megegyezhetnek az iránt, vájjon a változott esetben fentartsák-e a vádat, vagy visszavonják azt s ha ez iránt megegyezni nem tudnának, ez esetben a fél kivánata lesz határozó, mert az ügyvéd öt megbízása szerint köteles képviselni, de ekkor ezután természetesen el lehet készülve a fél arra, hogy képviselője oly alakban fogja a vádat előterjeszteni, hogy abból kitűnik, miszerint nem meggyőződését követi, hanem csak kényszerűségből teljesiti törvényes kötelességét. Másként áll a dolog akkor, midőn a magánvádló személyesen nem jelent meg s az ügyvédet ily esetben éri a meglepetés. Ekkor az ügyvéd előtt három lehetőség áll: ugyanis 1-ször fenntartani a vádat meggyőződése ellenére ; 2-szor visszavonni a tarthatatlannak bizonyult panaszt; vagy 3-szor letenni az ügyvédi képviseletet. Hogy ezek közül melyiket válaszsza, eltekintve a törvény rendelkezésétől, első sorban attól függ, vájjon kiterjed-e meghatalmazása a vád visszavonására is, vagy nem? Az első esetben leghelyesebben cselekszik, ha a vádat, mely sikerre ugy sem vezethet, egyszerűen visszavonja; ha azonban ezt a meghatalmazás korlátai között meg nem teheti, ekkor már csak a között választhat, hogy a vádat fenntartja, vagy a képviseletet leteszi. Volna ugyan még egy harmadik mód is, t. i. a tárgyalás elhalasztásának kieszközlése, de ez, különösen az esküdtszéki eljárásnál, csak rendkívüli esetben, pl. a beidézett tanuk meg nem jelenése miatt történhetvén meg: ezen kisegítő eszköztől, mely kétségkívül legjobban megóvná a távollévő fél érdekeit, itt egyelőre el kell tekintenünk. Marad tehát a vádemelés vagy a fél cserbenhagyása. Az előbbi esetben jobb meggyőződésével és jogászi lelkiismeretével, az utóbbiban a törvénynyel jön összeütközésbe az ügyvéd. Igaz ugyan, hogy az ügyv. rendt. 47, §-a szerint az ügyvéd azonnal leteheti, sőt köteles egyenesen megtagadni a képviseletet oly ügyben, mely meggyőződése szerint -mások jogainak kijátszását célozza«, de ez, mint látjuk, lényegesen különbözik a szóban forgó esettől s e szerint legkevésbé sem korlátozza a 41. §-ban kimondott szabály feltétlen uralmát. Az összeütközés tehát az ügyvéd meggyőződése és a törvény rendelkezése között kétségtelen s a szigorú törvényesség szempontjából alig lehet ellene mondanunk egyik napilap azon állításának, hogy »az ügyvéd ily helyzetben olyan, mint a katona, kinek, ha egvszer rendeltetési helyére kiáltott, addig kell ott j maradnia, míg hivatásából folyó kötelessége az eltávozást meg I nem engedf«* Ez szépen van mondva s lényegében igaz is, ha azonban közelebbről tekintjük a törvény intentióját s -M ügyvéd valódi hivatását: ugy mégis fér ahoz néhány szó. A törvény í intentiója az, hogy a fél lehetőleg megóvassék minden joghátrányI tói, az ügyvéd pedig akkor tölti be legjobban hivatását, ha adott körülmények közt ugy jár el, hogy abból ügyfelére legkevesebb hátrány származik. A domináló szempont tehát a fél érdeke és igy a kérdést akként tehetjük fel, hogy a fenforgó esetben mi volna hátrányosabb vagy kevésbé hátrányos a félre nézve : az-e, ha az ügyvéd jobb meggyőződése ellenére folytatja a tárgyalást és vádat emel, vagy az, ha tárgyalás közben leteszi a képviseletet és eltávozik? Az első esetben feltéve, hogy az ügy a magánvádlóra nézve várakozás ellenére egészen rosz fordulatot vesz, a vádemelés által biztosan kiteszi az ügyvéd felét azon erkölcsi vereségnek, hogy az esküdtszék egyhangúlag felmenti vádlottat, mi által a vád egész súlya a magánvádlóra hárul vissza. Ezt elérheti az ügyvéd, ha ugy megállja a helyét mindvégig, mint a katona, de alig hiszem, hogy az eredmény, melyet ez által létre hoz, a fél érdekeinek kedvező volna. Igaz, hogy a felelősség e j miatt nem az ügyvédet terheli, hanem magát a felet, a ki képviselőjét roszul informálta, de ez mit sem változtat a dolgon s nem szünteti meg az ügyvéd abbeli kötelességét, hogy oly ered | ményre törekedjék, mely a félre nézve kevésbé hátrányos, mint a minőt a vád merev fentartása által előidézhet. De hisz a kérdés épen abban áll, hogy lehetséges-e ez, holott a fennebbiek szerint a másik alternatíva csak az volna, hogy az ügyvéd a képviseletet leteszi, erről pedig kimutattuk, hogy a törvénybe ütközik. Es mégis azt kell állítanom, hogy ez a törvénytelen lépés esetleg jobban megóvhatja a fél érdekeit, mint a törvény szigorú megtartása. tíz azonban attól függ, hogy minő határozatot hoz a bíróság a képviselet letétele következtében. Ha ugyanis a képviselet elejtése a vád elejtésével egyértelműnek vétetnék s ha ennek folytául a bíróság a további eljárást megszüntetné, ez ép oly érdemleges határozat volna, mint az esküdtszék felmentő verdictje s ez esetben a két eredmény között lényeges különbség nem lévén, a fél érdekének szempontjából alig volna indokolható az ügyvéd törvén) ellenes eljárása. Ha azonban a képviselet letétele csak arra szolgálhat okul, hogy a tárgyalás folytatása egyszerűen elnapoltassék, ekkor a távollévő magánvádló a tárgyalás költségeinek viselésén kívül minden egyéb joghátránytól megóvatik, mert sem a felmentésből, sem a vád nyilvános visszavonásából reá hárulható erkölcsi vereségnek ki nem tétetik, sem azon lehetőségtől el nem esik, hogy a legközelebbi tárgyaláson az ellene összecsoportositott bizonyítékokat meggyengithesse ; ha pedig erre nincs kilátása, a vádat minden feltűnés nélkül bármikor visszavonhatja. Az első kérdés tehát, melyet felvetettünk, szorosan össze függ egy másodikkal, melyet alább fogunk kifejteni s e szerint válaszunk ezúttal csak feltételes lehet. Az előadottak után ugyanis azt kell mondanunk, hogy az ügyvéd eljárása mindenkor törvényellenes leend, ha felét, akár jelen, akár távol van az, a tárgyalás alatt bármily okból (kivéve a 47. §. esetét) cserben hagyja, ha azonban a távollévő magánvádlót képviseli s ha a képviselet letétele által a tárgyalás elnapolását érheti el, ugy törvénybe ütköző eljárása kimenthető, mert az által nemcsak saját jobb meggyőződését óvja meg az erőszaktételtől, hanem ügyfelének is hasznos szolgálatot tesz. Természetesen feltételezzük, hogy az ügyvéd akkor, midőn ezen kényszerű lépést megteszi, ne mérjen halálos csapást a cserben hagyott fél erkölcsi egyénisége ellen, mert ez esetben a nyilvános megszégyenítés még nagyobb és lesújtóbb volna, mint a vád visszavonása, vagy az esküdtszék felmentő Verdictje esetében. (Befejező közlemény köv.í . Rendes eljárású perben a peres fél köthet-e személyesen birói egyezséget? Irta: 0NAC1U SÁNDOR, bi •assói kir. törvényszéki biró. Ezt a kérdést vetette fel a »Jog« idei 22-ik számában dr. K e i n Adolf ügyvéd ur és az 1808. évi L1V. t.-c. 180. g-a alapján, tekintettel azon törvénycikk 111. §-a intézkedéseire, azon nézetnek ád határozott kifejezést, hogy peres fél személyes e n, ha meg is jelenik a pertárban, érvényesen bírói egyezséget nem köthet; mert ügyvéti általi megjelenésre - tehát nem személyesen — volt megidézve. * »Pesti Napló« f. évi 96. sz.