A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 23. szám - Utóhangok a "numerus clausus" kérdéséhez

A JOG. 195 delmezö is lehet, de másrészről ezen agyonsürgetés igen sokszor felesleges és káros is. telesleges ott és azon ügyvéddel szemben, ki a hozzá intézett levelekre pontosan válaszolni szokott, mert erről föl kell tenni, hogy az ügyet folyton szem előtt tartja és az alperest zaklatja, és felesleges és káros ott, hol a vidéki ügyvéd megírja, hogy türelemre van szükség, mert a viszonyok az azonnali felhajtást lehetetlenné teszik. Saját hosszasabb gyakorlatom alapján konstatálhatom, hogy az ily folytonos sürgetések a legtöbb esetben az adóst tönkre teszik, a nélkül, hogy a hitelező pénzéhez jutna. Nekem ügyvédeskedésem megkezdése óta elvem az, hogy a felem érdekeit mindenek felett képviseljem, de az ellenfél biztos tönkretételét ne akarjam és ez okból számtalan esetben, hol bizton tudtam, hogy az árverés megtartásával adóst tönkre teszem, vagy csődbe juttatom, a nélkül, hogy felem pénzéhez juthasson, mert házbérek, előző foglalások megelőznek, tudattam a megkereső kartárssal vagy féllel, hogy az adósnak idő engedendő, mert lassankint bizton fizetni fog s raig a privát fél ezen rendesen megnyugszik és lassankint pénzéhez is jutott, a megkereső kartársak csak tovább zaklattak és pedig sokszor oly vehemensül, hogy végre is, nehogy fegyelmi panaszra adjak okot, kénytelen voltam az árverést megtartani és 100 esetből 99 esetben az eredmény az volt, hogy az adós tönkre ment vagy csődbe jutott és a hitelező még sem jutott követeléséhez. Jól tudom én azt, hogy a fővárosi kartársakban nagy a bizalmatlanság a vidéki ügyvédek iránt, mert erre tán sokan hahanyagság, pontatlanság és tán megbízhatatlanság által is okot adtak és el tudom képzelni, hogy ezen bizalmatlanság is sokszor oka a gyakori sürgetéseknek, — ámde akkor, mikor valaki már pontosságának és megbízhatóságának elég bizonyítékát adta, a folytonos sürgetés oly bizalmatlansági nyilatkozatok jellegét veszi föl, melyeket jellemes ember sokáig eltűrni nem tud. Végül még csak egyre akarom figyelmeztetni a fővárosi kartárs urakat és ez, azt hiszem, legmeggyőzőbb lesz az adott esetben, arra t. i., hogy ha megbízható kartárssal van dolgunk, ez a sürgetés nélkül is mindent el fog követni és elkövet a fél érdekében és eljárása mindig csak fele érdekét fogja szem előtt tartani, mig ha megbízhatatlan helyetteshez fognak fordulni, ez a folytonos sürgetést csak arra fogja felhasználni, hogy saját zsebe részére csikarjon ki valamit az adóson a halasztásokért, de arra, hogy fele követelését meg is kapja, ügyelni nem fog, mert mihelyt védence pénzét megkapta, megszűnik reá nézve is az adós fejős tehén lenni. Felkérem ennélfogva a t. kartársakat, hogy válogassák meg, kihez fordulnak és forduljanak csak olyanhoz, kihez bizalmuk is van, de ha ilyenhez fordultak, akkor bízzanak is meg eljárásában és előterjesztéseiben, értessék ezt meg saját feleikkel is, de ne sürgessenek ok nélkül, nehogy ezen folytonos sürgetésekkel saját védenceik érdekeit veszélyeztessék. Dr. Wcisz Ignác, brassói ügyvéd. Irodalom. A sértett léi jogköre a büntetőjogban. Tanulmány. Irta : dr. Balogh Jenő.* (Befejező közlemény.) Érdekesen ismerteti ezután szerző az ó-germán s a német büntetőjogot (5. §.), a compositió rendszerét s azon eredményre jut, hogy itt a sértett fél indítványára üldözendő cselekményeket hiába keressük. Alaposan cáfolja szerző e helyütt Nessel ellenkező nézetét. A sértett fél indítványára büntetendő cselekmények Schwarzenberg »Bambergensiséből« mentek át a Carolinába (G. §.), hol a sértett kíméletének szempontjából: az elragadás; erőszakos nemi közösülés; házasságtörés s a családi lopás a sértett fél indítványára volt üldözhető csupán. A német közönséges jog (7. §.) elfogadta a Carolina álláspontját és kibővítette azt három deiictummal, t. i. családi állás elleni büntettél; becsületsértés és könnyű testi sértés vétségével, j Az újabb particuláris törvénykönyvek minden rendszer nélkül szabályozták a kérdést (8. §.), itt szerző részletesen foglalkozik : a porosz s szász btk.-ékkel, mint melyek a német birodalmi btk. i alkotásánál legkiválóbb figyelembe vétettek. Mely utóbbira nézve (9. §.) szerző azon átalános nézetének ad kifejezést, hogy szomorú képét tünteti fel az egész törvény az elsietett munkának; helyteleníti, hogy a sértett indítványát a bűnösséget kimondó ! ítélethozataláig visszavonhatja. * Előbbi közlemény a »Jog« 22. számában. Ezután áttér szerzőnk az osztrák büntetőjogra; ismerteti az 1803., 1852-iki törvényt; majd a Glaser-féle javaslatra tér át s bár kifogástalannak ezt sem tartja, mégis elismeréssel jelenti ki, hogy a javaslat helyes kiindulási pontot választott; mert szigorúan elkülöníti a sértett fél indítványára üldözendő cselekményeket, a magánvádra üldözendő deliktumoktól. Megemlítendő itt, hogy a javaslat szerint az inditványozási és magánvádlási jog átörökölhető. A code Pénal-ban (12. §.) a sértett fél indítványára hivatalból üldözendő cselekmények általános szabályozást nem nyertek s csak kivételkép fordulnak elő. A belga büntetőjog (13. §.) két csoportra osztja ezen deliktumokat; t. i. a sértett fél panasza és valamely közhatóság felhatalmazása folytán büntetendőkre. Ismerteti ezután a szardíniái és toszkaniai kódexeket. (14. §.). Vizsgálat tárgyává teszi az angol és amerikai jogot s azon eredményre jut, hogy a sértett fél indítványára üldözendő cselekményeket egyik sem ismeri, (lő. §.). Vizsgálja a kérdést a németalföldi büntetőjogban (16. §.); a nevezetesebb törvényjavaslatokban; igy behatóan tárgyalja az orosz, horvát s Mancini-féle javaslatot. (17. §.). Ezután áttér a hazai jogtörténetre, majd a magyar törvényjavaslatokkal ismertet meg. S ekként ezen óriási anyag után visszapillantást vet az ismertetett forrásokra s kimutatja, hogy sehol semmi nyoma a rendszernek; egy óriási chaos, a mit a jogtörténet felmutat. Ezután áttér szerző a dogmatikai részre. (II. fejezet.) Mindjárt mélyreható szellemmel vizsgálja a sértett fél indít ványára büntetendő cselekmények felállításának indokát. (1. §.) Miután a terminológia analysálásával leszámolt, ismerteti azon elméleteket, melyekben ezen deliktumok létokát keresni szokták. Behatóbban foglalkozik: Gönner, Godefroi, Mitterinaier, Zachariae, Tippelskirch, Geib, Köstlin, Berner, Schütze, H. Mayer, Hálschner, Liszt, Binding, Bar, Fuchs, Reber, Thomsen, John, Buri, Dochow, Kirchcnheim, Hergenhahn nézeteivel s az ezen irók által hangsúlyozott érvek közül csak kettőt fogad el; a többit — kimutatva nagy alapossággal tarthatatlanságukat — elveti. Megtámadja főkép azon érvet, hogy bizonyos deliktumok azért is a sértett fél indítványára üldözendők csupán, mert ezek a polgári és büntet") jogtalanság határán állanak. Széles alapokra fektetett s a kérdés minden oldalát kitűnő éles látással megvilágító fejtegetését azzal végzi, hogy csakis két érv tarthat elfogadásra számot, t. i. a) a sértett kímélete és b) azon körülmény, hogy csekélyebb jogsértések esetén azok megtorlásának szüksége csak akkor forog fenn, ha azt a sértett határozottan kívánja. Szerző müvének ezen része ugy tartalom, mint irály és logikai szabatosság tekintetében, a jogi fejtegetések zenitjén áll. A felállított két elvből levezeti aztán, hogy mely cselekmények lennének a sértett fél indítványára büntetendők. Ezen kategóriába többnyire súlyos büntettek tartoznak s itt a sértett joga épen az indítvány elmulasztásában áll, mi által az eljárást megakadályozza ; mig a magánvádra üldözendő cselekményeknél a jog annak a k t i v gyakorlásában nyilvánul. A mi a sértett fél indítványára üldözendő cselekmények létkérdését illeti, vannak, kik azt megtámadják. (2. §.), igy üersted, Trummer, Köstlin, Medem, Binding; szerző ez utóbbi kiváló criminalista érveléseivel foglalkozik behatóbban s szétbontván azt elemeire, kimutatja, hogy ez intézmény ellen kifejtett támadása alappal nem bir. Nagy jelentőségű kérdés az is, hogy a sértett fél indítványára büntetendő cselekmények mily jogi jelleggel birnak. (3. §.) Első sorban azt fejtegéti itt szerző, hogy az intézmény az alaki, vagy az anyagi jog keretébe tartozik-e ? Ezen kérdéssel a németjogi irodalom nagyban foglalkozik; három nézet küzd itt a kizárólagos létjogért. Az egyik azt tartja, hogy eljárási jellegű ; a másik az anyagi jog körébe sorolja, mig a harmadik, a közvetítő elmélet azt tartja, hogy az intézmény eljárási jellegű ugyan, de anyagi jogi következményei vannak. Szerző, miután minden részében foglalkozik ezen nagy horderejű elméleti kérdéssel, kijelenti, hogy az utóbbiak táborához csatlakozik. Ezen nézet mellett harcolnak : Haelschner, Klebs, Francke, Schütze. A Ill-ik fejezetben tárgyalja szerzőnk: »A sértett fél indítványára büntetendő cselekmények törvényhozási szabályozásának általános elveit; különösen a sértett fél inditványozási jogának keletkezését és gyakorlását.« Már a címfeliratból látható, hogy itt a kiváló gyakorlati jelentőséggel biró kérdések, elméleti fejtegetések kapcsán tárgy altatnak s valójában szerzőnek itt közétett