A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 20. szám - Utóhangok a numerus clausus kérdéséhez

168 A JOG. monographiák stb., melyek e tárgyban tartattak és napvilágot láttak, et adhuc sub judice lis est, mert ott is azon hibába estek, hogy a kérdést egész általánosságban tették fel. Nálunk a kérdés ugy áll, hogy bizony nem ártana, ha jelenben — a szellemi proletáriátum kizárásával •— csak a lakosság valódi s nagyon is kiszámítható szüksége szerint léteznének ügyvédek! Hogy azok szellemi, anyagi, társadalmi tekintetben egyaránt magas polcon állanának, kétségbe alig vonható. Természetes, hogy az egyesek közt mégis léteznének mind a három irányban különbségek, de hiszen itten nincsen szó az egyesekről, hanem az ügyvédi karról, mint egészről. Kétséget sem szenved továbbá, hogy a »numerus clausus« szerinti ügyvédek nem lennének képesek a felhalmozódó munkát önmaguk végezni; hogy megbízható munkatársakra szorulnának, a kik szorgalmuk és tehetségük arányához képest fizettetnének és hogy igy számos ügyvéd tisztességes állást, gondtalan és küzdelemnélküli életet és e mellett még egy sokkal jobb jövő iránti várandóságot találna, a ki ma csak teng; valaminthogy a szellemi haladás, az önképzés, a minden iránybani fejlődés is meg lenne könnyítve soknak, a kik ma az élet küzdelmei közepette ilyesmire nem is gondolhatnak. Egész nyilt őszinteséggel adtam elő ebbeli meggyőző- I désemet, mely — ugy hiszem — egyszersmind mindazoknak a meggyőződése is, a kik a magyarországi ügyvédi kar viszonyait ismerik, megengedvén mindamellett, hogy mások más véleményben lesznek. Nem találna ezen nézetem módosítást, nem térhetnék el meggyőződésemtől akkor sem, ha Ternovszky biró urnák e lapok m. é. 45. számában foglalt cikkét és annak netaláni kimerítő megtámadásait ismerném; mert — a mint már emlitéin — az abstract kérdés: »zártszám-e vagy sem?« azok közé tartozik, melyekről pro és contra egész literatura íratott össze, ugy hogy ma már teljes lehetetlenség azt egy új álláspontról megvilágítani, vagy csak egyetlen egy eddigelé nem ismert érvet akár a »zártszám« mellett, akár annak ellenében felhozni. Ez okból meddőnek is tartom az abstract kérdés fölötti vitát, mig másrészt az általam tűzött positiv és practicus jellegű kérdés igenis, még pedig az általános szemponttól eltekintve, napirendre tűzhető s a tényleges körülmények keretén belül megoldást igényel. Behozandó-e tehát nálunk a »numerus clausus« és behozható-e az ma? Az itt feltett kérdések elsejére feltétlenül »igen«-nel válaszolok; másikára azonban csak feltételesen lehet igenleges feleletet adni, Vagyis más szavakkal: a »zárt számot« az alább kifejtendő okokból rendszeresítendő nek tartom; az ez irányban alkotandó törvény joghatályának kezdőpontjára nézve azonban nehézségeket látok fennforogni. Azt tartom, hogy a jelenlegi viszonyok közt (és azoknak jobbrafordulása maholnap alig várható!) az ügyvédi karra (nem akarok érzékenykedni s nem szólok a közjóról stb.) áldásosabb törvény nem hozható, mint az olyan, a mely kimondaná: hogy bizonyos határnaptól fogva egyelőre bizonytalan időre, melynek végpontját a törvényhozás meghatározni fogja, az ügyvédi vizsga letételére senki nem bocsáttatik, vagy az ügyvédi gyakorlat önálló megkezdése senkinek meg nem engedtetik. Könnyen felismerni, hogy a vagylagos szövegezésnek egy és ugyanaz a reális következménye. Az ügyvédi rendtartás 2. §-ának érintetlenül hagyása mellett az 1-ső alternatíva, amannak megfelelő módosítása esetére pedig a 2-ik szerkezet fog helyt foglalhatni. Más jól megfontolandó érdekek megóvása is lesz a szövegezésre befolyással; de mindez tekinteten kivül kell, hogy maradjon most és külön vitattassék meg. Ezen törvény sokkal hathatósabb módon akadályozná a tanuló ifjúságnak a jogi pályára való lépését és azoknak, a kik a jogtudománynyal foglalkoznak, az ügyvédi pályára való elhatározását, mint a mostanáig alkalmazott palliativszerek, t. i. a jogtudorság elnyerésének feltétele s a 3 évi előkészítő gyakorlat. Ezen törvénynek drákói szigora azonban még csak előkészitője a »numerus clausus«-nak, holott másrészt senkit nem sujt, senkinek már szerzett jogait nem bántja, a jelen nemzedékre ki nem hat és csak jövőre nézve állapítja meg egy időleges szünet behozatalát, melynek megszüntetése mindenkor mondható ki a törvényho-ás által. Szükséges tehát egy 2-ik mely kimondja: hogy az 1-ső §-ban előrelátott időtartam lefolyásával az ügyvédek száma, tekintettel a jogkereső közönség valódi szükségére stb. stb. törvényhozásilag fog megállapittatni. Ezen intézkedés által a mostani gyakorló ügyvédek jogai szintén nem sértetnek, másrészt pedig nem lehet tagadni, hogy annak hatása igen sok fiatal embert fog, ha nem is alaposan visszaijeszteni, de legalább beható megfontolására birni annak, hogy vájjon helyesen cselekszik-e, ha az ügyvédi pályára készül. Sokan pedig el fogják kedvöket veszíteni arra, hogy bizonytalan és csak messze időben elérhető végcél felé törekedjenek; a kik azonban mindezek dacára magukat az ügyvédi pályára szánni fogják, azoknál rendkívüli kitartás vagy az eredményre való biztos alapos remény, vagy végre a várakozhatás mestersége lesz döntő s irányadó. Hogy a mindössze két §-ból álló törvénynek a jelenlegi gyakorló ügyvédekre nézve legalább is azon negatív üdvös hatása volna, miszerint azok száma az 1-ső §-ban emiitett határnaptól fogva nem szaporodhatnék és mindenesetre már elért maximumról szó lehetne, az szerintem nem megvetendő következménynek mondható. Nem tartom szükségesnek, hogy ezt hosszasan indokoljam és nem is lehet az ép megpendített eszmével tüzetesebben foglalkoznom, nehogy túlhosszuvá s fárasztóvá váljak. Azonban ha azt akarjuk, hogy ezen törvénynek a jelenre is legyen positiv kihatása, akkor a »zárt számot* azonnal behozatni s a 2. helyébe már magát az ügyvédek számát és székhelyét meghatározó törvényt iktatni kellend. Nem lehet tagadni, hogy a jövőre nézve sokkal kedvezőbb viszonyok fognak ai. általam javaslatba hozott törvény által megállapittathatni; meg kell engedni annak lehetőségét is, hogy a mondott törvény hatása s a külső körülmények változása folytán nem is leend szükséges a »zárt számot« tényleg alkalmazni, vagy hogy kevésbé mélyen bevágó intézkedések által is lesz az illető időpontban a kérdés sikeresen megoldható. A miből talán teljes jogosultsággal azon következtetés vonható le, miszerint az indítványozott törvény rosz hatással épen nem lehet és ezért meg is hozandó. De lesznek, a kik a jövőről való gondoskodás által a jelenre nézve meg nem nyugtathatók; a kik a mostani viszonyokon való segítséget követelnek és oly szerek alkalmazásba vételét akarják, melyek hatása rögtön bekövetkezzék. Azoknak a »numerus clausus< azonnali behozatalát lehet javasolnom. Nem is látok nehézséget ezen radicalis szer alkalmazása ellen, mihelyt a mostani gyakorló ügyvédek és a legközelebb önálló gyakorlatra jogos igényt nyerendő ügyvédjelöltek irányában jogsértés vagy erőszak nem követtetik el, mihelyt t. i. ezek meghallgattatnak és a kérdés szavazattöbbséggel döntetik el. Túlmenne azon határon, melyet ez alkalommal magamnak szabtam, ha a »zárt szám« azonnali behozataláról szóló törvénynek is adnám a szövegét; a feladat sokkal nehezebb és komolyabb, sem hogy alapos előtanulmányok nélkül lenne megoldható. Meg kell azzal elégednem, hogy a minden eszményiségből kivetkőztetett kérdés egész gyakorlati horderejét mutattam ki s hogy a bikát a szarvánál fogtam, a midőn —- őszintén felelvén a tűzött kérdésekre — nem haboztam bevallani, hogy nálunk Magyarországon a »numerus clausus«-nak, illetve annak szerves és törvényes előkészítésé-