A Jog, 1887 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1887 / 18. szám - A zugirászat kihágására kiszabott pénzbirság behajthatlansága esetén szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatható-e?

A J így ily esetben mégis az intézet követelése első sorban ebből nyerne kielégítést; csakhogy ezt egy harmadik és nem a hitelintézet idézte elő, ez ellen a város mégis biztosítva van, hogy első sorban nem intézhet végrehajtást ily ingatlanra. A zugirászat kihágására kiszabott »pénzbirság« ,behajthatlansága esetén szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatható-e ? Irta : Dr. BALOGH JENŐ, budapesti kir. Ítélőtáblai segédfogalmazó. A fennebbi kérdésre a budapesti kir. itélö tábla büntető tanácsainak a közelmúltban tartott értekezlete1 tagadólag válaszolt. Eme megállapodás előtt a kir. itélő táblának u kérdésben követett iudicaturája ingadozó volt és még a folyó évben is hozatott oly értelmű határozat,2 hogy az említett kihágásra szabott pénzbeli büntetés, behajthatlansága esetén elzárással helyettesítendő. Emez eltérő gyakorlat kétségtelenül tűrhetetlen állapotokat teremtett s így az elvi megállapodás létrehozására irányuló törekvés nemcsak helyes és indokolt, de okvetlenül szükséges is volt. Igénytelen véleményünk szerint azonban a kir. itélő tábla értekezlete a felvetett kérdést nem a helyes irányban döntötte el és megállapodása akkor lett volna kifogástalan, ha az ellenkező, még ez évben is érvényre emelt felfogást fogadja el. Ez az általunk nem helyeselt megállapodás pedig annyival inkább fontos, mert fennebbi kérdésben jelenleg a kir. itélö tábla végérvényesen dönt, a mennyiben a zugirászat kihágása másodfokban van ugyan a kir itélő táblához utalva, de eme kihágás esetében hozott másodbirósági Ítélet ellen a kir. Curiához csak az 1883. évi VI. törvénycikk 7. §-ában foglalt két esetben van felebbvitelnek helye, ezek az esetek pedig itt fenn nem forognak. Legyen szabad tehát az alábbiakban megkísérelnünk azt, hogy e nagy gyakorlati fontosságú elvi megállapodással ellentétes nézetünket indokoljuk Igénytelen fejtegetéseink még a megállapodás létesülte után sem lesznek puszta akadémikus jellegű értekezésnek tekinthetők, mert a később felmerülhető ellentétes határozatok esetén a kérdés ugy is teljes ülésig lesz eldöntendő. A létrejött megállapodás arra az érvre van alapítva, hogy mivel az 1874 : XXXIV. t.-c. 39. §-a a zugirászat kihágására »pénzbirságot« szab és azt, hogy eme bírság elzárásra átváltoztatható volna, az életbeléptetési törvénynek vonatkozó 5., 11. és 12. §-ai nem rendelik el: ennélfogva az elzárással nem helyettesíthető. A kérdés lényege tehát a körül forog, hogy minő a kérdéses törvényhely által felállított »p é n z b i r s á g«-nak jogi természete s különösen tekinthető-e az közjogi jellegű vagyonbeli büntetésnek és behajthatlanság esetén szabadságvesztésbüntetéssé átváltoztatható-e ? Régibb törvényhozásunk, az akkor Európaszerte divó középkorias jellegű felfogást követve, nem ismerte a tulajdonképeni közjogi természetű vagyonbeli büntetés fogalmát. Csak birságról, váltságdíjról (mulctae emenda) szólt, mely büntetésben a magánjogi jelleg is kifejezést nyert az által, hogy emez összegek vagy egészben, vagy legalább részben a sértett félnek jártak. Az 1813 ki magyar büntetőtörvényjavaslat már felismerte ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát. Eelismerte azt, hogy a vagyonbeli büntetés sem magánbüntetés, hanem közbüntetés épen ugy, mint bármelyik szabadságvesztésbüntetés, hogy az nem a sértett félnek járó magánelégtétel gyanánt, hanem a jogrend megsértése miatt az állam, az összeség számára fizetendő s ez az összeség jelöli meg azokat a célokat, melyekre a befolyt összegek fordítandók. Ennek a nézetnek megfelelőleg az 1843-ki javaslat elejtvén a téves felfogásra könnyen alkalmat szolgáltatható »birság« szót, a vagyonbüntetést »pénzbeli büntetés« kifejezéssel jelöli meg (13—16. §.). S e tekintetben követi a mezei rendőrségről szóló 1840. évi IX. törvénycikket, az első speciális törvényt, mely í9. §-ában) a »pénzbeli büntetés« megjelölést használja. Sajnos, hogy egyes későbbi törvények, melyek a büntetőjog körébe vágó különleges intézkedéseket tartalmaznak, ennek a helyes felfogásnak következetes keresztülvitelét félbeszakították. Hogy példakép néhányat említsünk: a véderőről szóló 186S. évi XL. t.-c. 42. §-a, a cselédügyről szóló 1876 : XIII. t.-c. 107. 1 Ismertetve a »J o g« f. évi 13. számában a 112. lapon. '' Közölve a »J o g« f. évi 11. számának mellékletén 44. 1. O G. 153 és 108. §-ai és az 1871. évi XX. t.-c. (a keleti marhavész elleni óvintézkedésekről) az általuk felállított rendelkezések áthágóira »p é n z b i r s á g o t« szabnak s azt behajthatlanság esetében >fo gsággal«, illetőleg (az 1876. évi XIII. t.-c.) »e Íz ár ássak helyettesitendőnek jelentik ki. Még inkább sajnálnunk kell, hogy a törvény által szükségképen egyöntetűen megállapítandó terminológia e tekintetben még a büntetőtörvény után sem létesült. A rendőri bejelentési intézmény életbeléptetéséről szóló 1879. évi XXXVIII. t.-c. 19. §-a és az 1883. évi XXII. t.-c. (a fegyveradóról és a vadászati adóról) 41. §-a ismét »b i r s á g«-ot említenek pénzbüntetés helyett. Sőt mint ismeretes, magába a büntetőtörvénykönyvbe is egy helyen (a 366. §-ban) bizonyára szövegezési hibából »ezer forintig terjedhető pénzbirság« kifejezés csúszott be. Kérdés most már, mit jelent ez a megjelölés? Azokat, kik a pénzbírságot valamely a pénzbüntetéstől különböző büntetési nemnek tekintik, melyre a pénzbüntetésre vonatkozó általános szabályok nem volnának alkalmazhatók, azokat maga a büntetőtörvény cáfolja m e g. .Mert a büntetőtörvény a büntetések nemeit felsoroló 20. §-ában pénzbírságot, mint külön büntetési nemet sehol nem em'.it fel s miután a bűntettre vagy vétségre a büntetőtörvényvönyv által felállitottnál más büntetés nem szabható: világos, hogy a 36 >. §. intézkedése csak akkor állhat meg, ha a pénzbirság kifejezést a pénzbüntetéssel synoniranek veszszük. Az ellenkező nézet követőjének azt kell vitatnia, hogy a törvény a 366. §-ban kivételesen egy oly büntetési nemet állított fel (?), a mely a büntetések nemei közt egyátalán nem foglaltatik. Ez az érv azonban a törvény keletkezésének történetével egyátalán nem támogatható. Az előmunkálatok nem indokolják azt, hogy miért használtatott itt a pénzbirság kifejezés, már pedig nem is képzelhető, hogy az indokolás elmaradt volna akkor, ha ez az eltérés öntudatos lett volna. De meg akkor bizonyára intézkedéseket tenne a törvény a felöl, hogy ez a pénzbirság mily célokra fordítandó és behajthatlansága esetén átváltoztatható-e vagy sem. Ha pedig áll az, hogy — mint részünkről vitatjuk — a büntetőtörvényben használt pénzbirság kifejezés a pénzbüntetéssel egyértelműnek tekintendő: akkor ugyanennek kell állania a kihágások tekintetében egyes törvényeink által felállított pénzbirságra is. Az ellenkező nézetnek ellene szól már maga az a fontos körülmény, hogy eme törvényeink sehol sem tartalmaznak eltérő, különleges intézkedéseket arról, hogy ez a pénzbirság hova fordítandó. Csak a rendbüntetés gyanánt (p. az 1874 : XXXIV. t.-c. 67. §-ában) kiszabott birság hovaforditására nézve találunk a törvényben különleges intézkedést. S erre nézve nincs is kétely, hogy ez a pénzbüntetéstől különböző fogalom. De minden egyéb, a rendbüntetés fogalma alá nem vonható »b i r s á g, pénzbirság« — nézetüuk szerint — a pénzbüntetéssel ugyanazon jogi természettel bir, reá a pénzbüntetésre vonatkozó átalános szabályok mindenben alkalmazandók s az eltérő elnevezés használata nem tulajdonitható másnak, mint annak a hanyag szövegezésnek, melyet fájdalom, törvényeinkben oly gyakran van alkalmunk tapasztalni s mely speciális, különböző időben, különböző egyének által szerkesztett törvényeknél még gyakrabban fordul elő. S ha az eddigiekkel — mint reméljük — sikerült kimutatnunk azt, hogy a pénzbirság a pénzbüntetéstől csak névleg különbözik, hogy a pénzbirság is közjogi jellegű büntetés gyanánt tekintendő s az állam részére fizetendő és a pénzbüntetésekkel azonos célra fordítandó : akkor nem szükséges bizonyítgatnunk, hogy a pénzbirság is behajthatlansága esetén szabadságvesztésbüntetésre változtatandó át. Mert vitán felül áll az, hogy a pénzbüntetést az elitélt vagyontalansága esetén más büntetési nemmel kell helyettesíteni. Az ellenkező felfogás eme büntetési nem hatályát és komolyságát veszi el, mert e büntetési nemet az esetek egy igen jelentékeny számában végrehaj thatlanná teszi. De az összes modern büntetőtörvények és törvényjavaslatok is kimondják azt, hogy a vagyonbeli büntetés — bármily nevet viseljen is az — behajthatlanság esetén szabadságvesztésbüntetésre változtatandó át.3 8 V. ö. Code Pénal (mely a vagyonbeli büntetést az annak közjogi jellegét ki nem fejező lamendei szóval jelöli meg) 52., 53. t. Codice Penale Toscano (mely »a m u 1 t a«-birság kifejezést használja) 71. c. 1. §.