A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 51. szám - A numerus clausus mellett

A JOG. 117 Tisztelt elleneseim azt mondják, hogy valóban független ügyvédség csak teljesen szabad verseny mellett fejlődhetik. Nézzük, vájjon ma valóban független-e az ügyvéd ? Nem látott-e meg nálunk senki ügyvédet, ki nem mert szabadon szólani, nehogy valamelyik vagyonos embert, ki maholnap kliense lehet, magára haragítson, vagy valamelyikét a hatalmon levőknek megsértse, ki esetleg más irányban rövidíthetné meg keresetét ? Nem látta-e, hogy ily helyzetben a szerencsétlen fél ; házalni kénytelen, mig ügyvéd szószólót talál — s ki házalás után is csak a szomszéd megyében akad elég bátor védőre ? Vájjon az ügyvédek függetlenségének s büszkeségének jele-e, ha azok eőv"egy jutalmazónak Ígérkező gondnokság esetén feles számban ajánlják vagy ajánltatják magukat; — na egy-egy jobb pert igyekeznek leverni kartársuk kezéről, vagy ha a peren meglátszik, hogy azt az ügyvéd jobb meggyőződése ellenére s csupán azért vállalta el, hogy pere legyen ? Ily s hasonló jelenségek, — melyeken a fegyelem minden szigorával sem lehet segíteni, mert nagyrészt bizonyíthatatlanok. — nagyon gyakoriak s épen gyakori voltuk kötötte fel bennem a meggyőződést, hogy az ügyvéd nálunk, a túlfokozott szabad verseny folytán, sem nem szabad, sem nem független ; mert rosz anyagi viszonyai nyűgözik s lehetetlenné teszik, hogy — legalább a kar többsége — felkösse a sas szárnyait. Nem tudok szabadulni azon nézettől, hogy a függetlenség elterjedtebb s nem kivételes voltának, a nevelés és képzés teljes I irányán felül, főbiztositéka végre is a megfelelő vagyoni jólét; a történet tanúsága szerint annyira, bogy a ki a célt, nagyobb tár sadalmi tömbök függetlenségét elérni óhajtja : annak eszközként ezek vagyoni jólétét is akarnia kell. Meglehetős általánosan el is van ismerve, hogy az ügyvéd nem független, de okul azt adják, hogy az ügyvéd díjköveteléseire vonatkozólag a bíróságtól függ. Ha csak ez lenne a valódi ok, ugy mit sem kellene tennünk. Hiszen az ügyvédnek ma is csupán tetszésétől függ, hogy magát a bíróságok gyámkodása alul fel- ; szabadítsa; csak ki kell kötnie a tetszése szerint magas jutalom- i díjt felével szemben s a bíróság nem vonhatja meg tőle meg- | érdemelt filléreit. Ha az ügyvéd ily joggal kezében sem küzdhette ki függetlenségét, a bíróval szemben: ugy a baj fészkének mégis távolabb s mélyebben kell feküdnie. Az érem másik lapját véve szemügyre, azt tartom, nem | egészen alap nélküli azon feltevés, hogy az ügyvédek zárt száma az ügyvéd függetlenségét még magában véve nem öli meg. Lehel I ezt ugy rendezni, hogy az ügyvédet, ha egyszer ügyvéddé lett, az állam összes hatalma se foszthatja meg tisztétől, ha csak saját hibája nem teszi erre érdemessé. Akkor is saját kartársai Ítélnek felette első sorban s az ügyvédekből és birákból alakított felsőbb fok kiküzdése sem lenne épen lehetetlen. Lehet, hogy én a mai ügyvédség árnyoldalait túlsötéten látom s hogy tisztelt elleneseim derültebb látköre onnét ered, 1 mivel inkább a fővárosi viszonyok ötlenek szemükbe, mig én meggyőződésemet a vidéki viszonyok szemléletén érleltem. A nagy | városok fénye eltakarja az egyes egyének bajait és hiányait, ott inkább az átlagos s a magas polcon álló — a jobb ember — tűnik fel; mig a vidéken az egyén domborodik ki jobban és szűr szemet, bajaival s hiányaival. De én nem igen vagyok képes nagy számát felfedezni azon embereknek, kik, mint a dr. Dell'Adami ur által felhozott angol ügyvédek, — szabadelvüségböl, ha kell, tisztescéggel tudnak éhen is halni. Ismétlem, a mit első felszólalásomban mondottam, hogy az ember átlag véve gyenge és gyarló s hogy törvényeinket nem szabhatjuk félistenekre. Nem vonható kétségbe, hogy a szabadelvííség s a szabad verseny uralma az emberiségnek végtelenül fontos szolgálatokat tett; hogy a műveltség, a vagyonosság fejlesztése alig köszönhet más eszméknek és erőknek annyit, mint épen a szabadelvüségnek és a szabad versenynek. De a szabadelvűségi a mint Kenedi ur helyesen jegyzi meg, nem frázis, — az nem pusztán eszme, hanem, s ezt én teszem hozzá, már régóta erő, mely a társadalmat bizonyos irányban mozgatja, j mely társadalmi és életbevágó eredményeket idéz elő. A szabadelvííség s a szabad verseny, mint minden erő, mely sokáig kizárólagos uralmat gyakorol, természeténél fogva bizonyos fokig egyoldalúságot s végkövetkezményeiben ferde eredményeket hoz létre, ugy, hogy a ható erő egyoldalúságának és káros eredményeinek elhárítására, bizonyos időköz után. az ellenkező erőt, — jelen esetben bizonyos conservativismust, — kell szembeállítanunk. A társadalmak életében igy, folyton és természetszerűleg s épen azért elkerülhetetlenül fejlődik a hatásra az ellenhatás; , ebben rejlik az actió és reactió, a liberalismus és conservativismus egyenlő világtörténelmi szükségessége és egyenlő jogosultsága. Minden szabadéi vüségünk mellett sem tagadhatjuk el azon tényt, hogy magában a fővárosban több ügyvédünk van. mint másutt egy országnak s az ügyvédek túlszaporodása a vidéken is kétségtelen. Nem tagadhatjuk, hogy e tény a szabadelvüségnek s a korlátlan szabad versenynek saját társadalmunkban kifejlődött beteges kinövése s hátrányos vonása. Nem-e természetszerű annál, ki e tény felismerésére jutott, hogy a beteges kinövés orvoslására a ható erőt némileg korlátozni törekszik ellenerővel, még akkor is, sőt talán főleg akkor, ha a szabadelvüség jó hírnevére féltékeny s annak zászlaját akarja szolgálni ? Minden azon fordul meg, vájjon képesek vagyunk-e a két ellenerőt oly szerencsés arányban vegyíteni, hogy azoknak kölcsönös egyensúlya mindegyik erőnek hátrányos hatásait csökkenteni s az előnyösöket, a közjó javára, életre kelteni s biztosítani képes. Kenedi ur erősen pálcát tör a zárt szám felett azért, mert az elavult intézmény! — Ne vegye rosz néven, ha igyekszem kimutatni, hogy ez magában véve nem lehet döntő érv. Nincs elavult intézmény, melyet kellő alakban ne lehetne hasznosan felújítani. Emlékezni fog Kenedi ur Maechiavellinek körfutam elméletére a kormányalkatokat illetőleg, mely szerint a népek életében a monarchia, a tyrannis, az aristocratia, az olygarchia, a democratia, az anarchia, ismét a monarchia s igy tovább bizonyos szabályszerű sorrendben váltja fel egymást. Van ebben valami igaz, ha nem is az államalkatok sorrendiére — de a jogintézményekre nézve igen; ezek korszakonként ismétlődnek. Például a hadügy nem-e az összes nép hadkötelezettségével kezdődött a mai európai népeknél, nem ment-e át a zsoldosseregekre s ma nem-e az első ideára tértünk-e vissza ? — ter mészetesen modern alakot adva annak. Vájjon a mai európai államok régi alkatai nem-e a demo<raticns alapon fejlődtek először, ugy hogy az akkori értelemben vett nép volt a felség ? átmentek többé kevésbé aristocraticus alkatokba s ma ismét ott állunk, hogy a mai értelemben vett egész nép a politikailag jogosult. Hát a törvénykezés nem kezdödött-e a szóbeliségen s ma megunva az írásbeliség nyűgét, nem-e az elavult idea képezi hő vágyakodásunk tárgyát, melyet valósítunk is a mai viszonyoknak megfelelő alakban? Ismét: sí duo faciunt idem, non est idem ; mindenkor mégis más-más alakot adott ugyanazon ideának. Dr. Dell'Adami ur attól tart, hogy a zárt szám megvalósítása esetén okvetetlenül a kormány által való kinevezés menne törvénybe s ez jogával ugy élne vissza, mint egvéb hivatalok osztogatásánál. Sajátságos az, hogy mi oly nagyon félünk saját kormányunktól, mintha ellenségünk lenne s hogy nem vagyunk képesek a német világ ezen szomorú hagyományát legyőzni. De jelen esetben mégis túlzott e félelem, mert ha valahol, ugy az ügvvédek kinevezésénél ki lehetne küzdenünk, hogy a kormánv a kamarák, vagy" az ügyvédi kar (még bár csak szervezendő) központi szervének hármas javaslatához lenne kötve s ez esetben nem nagyon élhetne vissza hatalmával. Ezzel azonfelül még távolabbi célt is tarthatunk szem előtt. Ily intézmény meghonosítása talán előfutára lehetne annak, hogv idővel a birói kinevezések is csak szaktestületek javaslatához kötötten történhetnének : a midőn azután a pusztán csak politikai érdemeken nyugvó képesítés meglehetősen elvesztené sálját Ha beválik az intézmény az ügyvédi karnál, nem lesz olv nehéz annak elfogadhatóságáról meggyőznünk törvénvhozóinkat a birói karra vonatkozólag is. Egyébiránt én sem tartom a zárt számot feltétlenül óhajtandónak, hanem csak megfelelő biztosítékokkal, a minőket már első cikkemben jeleztem, s a melyek a szabadelvüségre, az ügyvéd szólásszabadságának és függetlenségének megteremtésére" is kellő tekintettel vannak. Magam is emiitettem, hogv a zárt szám előnyei biztosithatók azzal is, ha a kamarákat illeti a kinevezés vagy ha az ügyvédjelöltek ügyvédi diplomáik kora szerint lépnének sorba. y, Dr. Dell'Adami ur továbbá azt véli, hogv az lénveeben egyaránt káros hatású, akár az ügyvédek, akár "az ügyvédjelöltek közt van túlnépesedés és sok proletár. Én azt tartom, hogv ez nem mindegy.