A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 46. szám - A birtokarány meghatározásáról

372 A JOG. ségek nem fognának felmerülni. Mert igaz ugyan, hogy a jelenleg fungáló ügyvédek jogosítványát jogsértés nélkül elvonni nem lehetne, de átmenetileg lehetne mindaddig, a mig a meghatározott szám eléretik, csak minden második megürült helyet betölteni. A »birtokarány« meghatározásáról. Irta: Dr. ÍMLING KONRÁD, kir. táblai biró. Bereghy Endre urnák »A birtokarány meghatározása« cím alatt e lap f. é. 41-. számában közétett cikkére vo natkozólag indíttatva érzem magamat néhány megjegyzést tenni. Rég nem láttam oly kis téren annyi helytelen állítást és annyi törvényellenes indítványt összehalmozva, mint e cikkben. Felszólalásommal Bereghy urnák azt a jó szolgálatot teszem talán még, hogy a »Telekkönyvi tanácsadó«-ban, melyre épen előfizetési felhívást hirdet, nézeteit még idejekorán rektifikálja és a telekkönyvi intézmény iránt érdeklődő közönségnek a cikkben adottaknál más, jobb tanácsokkal kedveskedik. I [a valaki a telekk. rend. 55. §-ának b) pontjából kifolyólag »b i r t o k a r á n y r ó K< beszél, ez nyílván a tulajdon és a birtok fogalmainak összetévesztéséről tanúskodik; mert a telekkönyv B. lapja az 52. §. szerint nem birtoklap, hanem tulajdoni lap és ezen, valamint a következő §. szerint a B. lap az ingatlanra vonatkozólag nem a birtokosokat, hanem a tulajdonosokat s az ezekben, nem pedig az amazokban közbejött változásokat tünteti fel. Tudjuk, hogy nálunk a tulajdonjog, a mint a telekkönyvben fel van tüntetve és a tényleges birtok — fájdalom — igen gyakran össze nem vág. Hiszen ez volt leginkább indoka az 1886: XXIX. t.-c. alkotásának. Es azt is tudjuk, hogy az esetek túlnyomó részében, hol a tulajdonostársak telekkönyvileg határozatlan arányban bevezetvék, tényleg nemcsak határozatlan arányú birtok nem forog fenn, hanem a társak az illető ingatlannak természetileg megosztott részeit birtokolják. A mikor tehát a telekk. rend. 55. §. b) pontját tárgyaljuk, ne szóljunk birtokarányról, hanem a tulajdonjog arányáról. 13. ur szerint az 55. §. b) pontjának az az intézkedése, mely szerint oly tulajdonostársaknál, kiknek részei nem egyenlők, a minden egyest illető s az egészhez való arányban kifejezett rész jegyzendő be, azt jelentené, hogy akkor, a midőn az ingatlan a helyszíneléskor többeknek tulajdonául határozatlan arányban vétetett fel és a tulajdonostársak (nem birtoktársak) valamelyike az ő illetőségét egy harmadiknak »eladja« (és ha csere vagy ajándékozás címén ruházza át?) az illeték a vevő javára már meghatározott arányban kebleztessék be. Hát szerintem ez a tétel, mely A. ur fejtegetésének kiindulási pontjául szolgál, merően téves. Először is a tulajdonostársaknak határozatlan arányban való bevezetése nemcsak a helyszinelési felvételből eredhet, a mikor határozottan meg volt engedve; hanem igen sokszor keletkezik a telekkönyvnek a birtokszabályozáshoz képest való átalakításakor, valahányszor t. i. többeknek birtoka együttesen kihasittatván, az átalakító bizottságnak lehetetlen megállapítania azt, hogy a régi egyes birtokoknak az új közös birtoknak mily hányadai felelnek meg. Es származik nem ritkán az 1868: LIV. t.-c. 581. §-ának rendeletéből, mely szerint örökölt ingatlanok birói átadásakor osztálylevél hiányában a birtok tulajdonjoga az örökösök nevére, mint közös, határozatlan arányban kebleztetik be. Ezt mellékesen emiitvén, én a telekk. rend. 55. §-ának b) pontját akként értem, hogy a mikor egész telekkönyvi jószágjest vagy ilyennek egy vagy több tulajdonostárs nevén álló hányada többeknek tulajdonául bejegyzendő akként, hogy ezeknek részei egyenlők ne legyenek: e részeket kell a birtoktesthez, illetőleg a jogelőd jutalékához, mint egészhez arányban, törtszámok által meghatározni. Arról, hogy határozatlan arányban a fentebb érintett alkalmak bármelyikéből már bevezetett tulajdonostársnak jutalékát akár más egyes vagy jogi személy részére egészben, akár többeknek javára egyenlő vagy hányadok szerint meghatározott egyenlőtlen részekben nem lehetne bejegyezni, az idézett szakaszban szó sincsen. Hiszen ilyenkor nem több tulajdonostársnak határozatlan arányban való »bejegyzése« céloztatik, hanem az, hogy az az egész jutalék, mely valakinek tulajdonául, bár határozatlan arányban be van vezetve, a 7). §. engedélyéhez képest egynek vagy többnek tulajdonaként ugyan, de nem határozatlan arányban jegyeztessék be. Szó sincs ilyenkor arról, hogy határozatlan arányú részek alkottassanak és az, a mi eddig mathematice meg volt jelölve, most már egynek vagy többnek, a bejegyzés szerint ki nem számitható részekben váljon tulajdonává; hanem egyedül arról van szó, hogy az eddig bejegyzett tulajdonos helyébe ugyanennek egész jutalékára nézve egy vagy több új tulajdonos lépjen. Igaz, hogy ezeknek jutalékai az egészhez való arányban a telekkönyv szerint ki nem lesznek számithatók, de nem a kért és elrendelt »bejegyzés« miatt, hanem azért, mert jogclődjök jutaléka határozatlan volt már. Ha ennek mennyisége annak utján és módján meg lesz állapítva, akkor eo ipso a bejegyzés által nyert tulajdonjog aránya is elveszti határozatlanságát. B. urnák azt a nézetét tehát, hogy határozatlan arányú tulajdonostársnak jutalékára nem lehetne valakinek tulajdonjogát bejegyezni a nélkül, hogy egyúttal a tulajdonjog aránya megállapittatnék, alig fogja valaki oszthatni és tudtomra a judicaturában eddig ama nézet meghonosításának még kísérlete sem merült fel. Tulajdonképen tehát tárgy- és célnélküliek azok a drasticus javaslatok, melyekkel B. ur a tulajdonjog arányának ily alkalomkori megállapítása végett föllép. Mindamellett lássuk sorra azokat. »Ha az eredeti határozatlan arányú eladó (most már nem csak a bírtok, hanem az eladó is határozatlan arányú !) ellen intéztetik az átiratási kérelem, okvetlen szükséges (!) oda utasítani, hogy a megvett birtokilletéknek az arányát községi bizonylattal okvetlen (!) igazolja, mert máskülönben kérvényével el fog utasíttatni. Ez az egyedüli helyes eljárás.« En meg azt tartom, hogy ebben az egész indítványban egyetlen helyes szó sincsen. Avagy nem ismerné B. ur a telekk. rendt. 129. §-ának azt a szabályát, hogy a telekkönyvi kérvények mindig világosan megengedendők vagy elutasitandók ; hogy e szerint a kérvénynek pótlás végett való visszaadása el nem rendelhető (1881. évi 3,950. számú legf. ítélő széki végzés), és hogy a telekkönyvi kérvénynek hiányai elintézés előtt pótkérvénynyel és pótlóan beadott okiratokkal a 61. és 129. §§. egybehangzó rendeleteinél fogva ki nem egészíthetők (1869. évi 1,638. számú végzés) ? És még mily kedélyesnek képzeli B. ur a pótlásra irányzott utasítást! A telekkönyvi hatóság a pótlás elrendelésekor azonnal meg is mondaná, hogyan fog határozni, ha a kérvényező az utasításnak meg nem felel. De legmerészebb már az az állítás, hogy a községi elöljáróság hatáskörébe tartoznék annak bizonyítása, hogy a telekkönyvileg határozatlan arányban bejegyzett tulajdonostársak mindegyikének jutaléka számszerűleg mennyit tesz ki az egészhez arányítva, még pedig közokiratszerű bizonyítvány alapján és ennek tartalmához képest azonnal nyilvánkönyvi bekeblezés eszközöltetnék! Hát ugyan minő törvény vagy minő törvényerejű rendelet ruházta fel a községi elöljáróságot azzal a hatáskörrel, hogy telekkönyvezett ingatlanokra vonatkozó dologi jogok iránt ítélet erejével | biró bizonyítványokat kiállíthasson ? Mert ha ilyeneket kiállíthat, akkor bízvást megszüntethetjük a tulajdoni arány megállapítása iránti pereket és eltörölhetjük az 1881 : LX. t.-cz. 143. §-át: sokkal gyorsabban, egyszerűbben és biztosabban elvégzi a községi elöljáróság a tulajdonjog arányának megj állapítását. Bizonyítványt állit ki és nincs többé szükség perre, nincs szükség tárgyalásra, bizonyítási eljárásra, Ítéletre, felcbí bezésre stb.!