A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 45. szám - Birósági segédhivatalaink

A JOG. az utat választják, elesik a memorandumban felhozott panasz­pontok egyike, hogy a határozatokat nem vihetik fel a másod­birósághoz nagyobb megnyugvásuk végett. Ezen észrevételek megtétele után, legyen szabad az érdekelt körük figyelmét felhívni a hírlapokban közölt két nevezetes esetre, hogy t. i. birói árverésen egy szőlő két krajcárért, egy ház pedig 1 frtért adatott el. Nem szükség kimutatni, hogy itt agy az adós, mint a hitelező — és a_ netalán bekebelezett más jelzálogos hitelezők is — károsodtak. És a végrehajtási törvény ennek az oka ? Bizonynyal nem. Ugy vagyunk a csődtömeg értékesítésével is. A bajt ne a törvényben, hanem máshol keressük; az illető körök jól tudják, hogy hol. A hitelviszonyokat kell rendezni és szolid alapokra fek­tetni ; akkor a panasz sok tekintetben meg fog szűnni. Még reflectálnunk kell azon állított és vélt sérelmi panasz­pontra, hogy a csődtörvénynek a kézbesítés körüli intézkedése liiányos, a mennyiben a hitelező nem minden cselekményről kéz­besítés útján értesíttetik, hanem csak hirdetményileg. A nélkül, hogy ennek jogosultságába bocsátkoznánk, egyszerűen utalunk a birtokrendezési eljárásra, a mely szerint az 50 holdon alóli bir­tokos saját kezéhez értesítést soha sem kap. A központi keres­kedő pedig könnyebben jut annak tudásához, hogy csőd nyittatott valamelyik adósa ellen, mint a más helyt lakó birtokos, hogy a birtokrendezés folyamatba tétetett. Ezek még sem kérik az uta­sítás megváltoztatását. Azt hisszük eléggé kimutattuk, hogy a memorandumban fel­hozott panasz a tapasztalat által nem igazolható, de ily rövid idő alatt lehetetlen is. Igyekezzenek tehát a hitelezők jogaikat a tör­vényben adott módon megvédeni, mert alkalom van elég bőven reá s idő előtt ne kívánják a törvény revízióját. Majd 10 — 15 év multán a gyakorlati tapasztalat alapján lehet hozzá érdemileg és kimerítően szólni: addig ne bolygassuk! ^ Bírósági segédhivatalaink. Irta : Egy a sok közül. Altalános a panasz, hogy bíróságainknál az ügymenet lassú és köztudomású dolog, hogy a segédhivatalok lassúsága is nagyban hátráltatja az ügymenetet. Fölületes vizsgálódás után is meggyőződhetünk arról, hogy ennek oka nem az ügymenet célszerűtlen voltában, hanem a bírósági segédhivatali személyzet képességének hiányá­ban van. A bíróság segédhivatali kezelése igen egyszerű — bár némi reformok itt sem ártanának — mindazonáltal ez az ügymenetet nem igen hátráltatná, ha oly személyzet állana a bíróság vezetőinek rendelkezésére, kiknek munkaképessége, tehetsége megfelelne a kívánalomnak. Szomorú tény ez, de való. Ne resteljük bevallani, hanem iparkodjunk annak okát kutatni és lehetőleg segíteni a bajon. Nem is a bírósági segéd­hivatalnokok száma kevés; elég az ember, de kevés a munka­képes ember. Szentgyörgyi Imre volt államtitkár urnák a bírósági segédhivatali személyzet redukálását célzó rendeletei — noha azoknak bizonyos tekintetben nagyon is megvolt a jogosult­ságuk — annak idején felháborodást keltettek. Rossz anyaggal, ha kevés, még kevesebbre lehet menni. Az anyagot kell tehát jobban megválogatni, a mostani helyébe jobbat kell terem­teni. Oly tisztviselőket kell szerezni, kikben már kinevezte­tésük alkalmával meglegyen a garantia arra, hogy hivatá­suknak képesek lesznek megfelelni. Hogy pedig ilyen anyagot nyerhessünk, módot kell adni annak előteremtésére és bizto­sítani azt, a ki célul tűzte ki e segédhivatali pályát, hogy megélhetése és előmenetele biztosítva leend. A mostani rendszer szerint a bírósági segédhivatali sze­mélyzetet az egyes bíróságoknál alkalmazott díjnokok, igen számba veendő részét a 12 évet kiszolgált altisztek szolgál­tatják. Akadnak olyanok is, kiket egyszerre kineveznek ezen jogcímek nélkül is. Tény, hogy díjnok mindenki lehet, a ki az irás, olva­sásban jártas. Szándékosan kerülöm : hogy — »tud«. Szomorú állapot díjnoknak lenni; de manapság az olyan ember, ki dolgozni nem tud, vagy durva munkát végezni restéi, azért hát elmegy díjnoknak. Volt kereskedő, irás, olvasásban jártas iparos, végzett földesúr és még sok mindenféléből lesz a díjnok. Az ilyen díjnok nem ritkán egy már bevégzett pálya után van, többnyire családos ember is. Eldíjnokoskodik 6—8 } éven át egy bíróságnál, akkor aztán szánalomból vagy más okból kinevezik hivatalnokká. Ezekből lesz a legtöbb bir<>­í sági hivatalnok. A tizenkét évet kiszolgált altiszteknél meg­van az a mizéria, hogy egyrészt már korosak, másrészt alig egy tizedrésze tud helyesen magyarul. Kell ugyan próba­szolgálatot tenniök valamely bíróságnál, de a tapasztalat meg­mutatja, hogy ez vajmi kevés garantia. A harmadik cso­portról nem is szólok, azoknak adott az Isten hivatalt, ad nekik észt is. Csoda-e tehát, ha a bírósági segédhivatali személyzet olyan, a milyen ? Ehez még csak az szükséges, hogy ennek a hivatali karnak oly nyomorult legyen a helyzete, mint a milyen jelenleg. A bírósági díjnok, ha elérte vágyainak netovábbját, hogy kinevezik írnokká, kap a fővárosban eleinte 500 frt fizetést és 100 frt lakpénzt, később 600 frt fizetést és 200 frt lakpénzt; vidéken állandóan 500 és 10 J frtot. Vannak ugyan irodatiszti állások is szervezve (rendes körülmények között minden kezelő-tisztnek annak kellene lennie, de a 100-adik sem az) a fővárosban 800 frt fizetéssel, a vidéken G00 frt fizetéssel és eredeti lakpénzzel, de oly csekély arányban töl­tetnek be, hogy az irnok 15—20 évig várhat, ha ugyan megéli, mig ezt eléri. Minden törvényszéknél van még egy irodaigazgató is, de vájjon ki lesz a 200-at meghaladó hivatott közül a választott, azt bajos meghatározni; ily vérmes reményt táplálni nevetséges. Ilyen viszonyok között mi természetesebb tehát, mint hogy az esetlegesen bírósághoz tévedt tehetsé­gesebb dijnok, kivált qualifikált ember, igyekszik a bíróságtól elmenni és akár a vasútnál, akár a postánál, akár a minisz­tériumoknál alkalmazást kapni, a hol helyzete aránytalanul kedvezőbb. Egyelőre is jobb napidijat kap, de főkép elő­menetele egészen másként van biztosítva. Ha pedig mégis akad egy-egy szerencsétlen, kit végzete erre kárhoztatott, nem kell-e szükségkép minden munkakedvét elvesztenie, midőn ő maga nemcsak semmi köszönetben nem részesül, hanem ha munkájában kifáradva hazatér, otthon családja nyomora fogadja. Más tisztviselő, például a minisztériumban, a hivatalos óráknak célszerűbb beosztása, de meg kevesebb teendői folytán is, foglalkozhatik mellékesen is valamivel, a bírósági hivatalnok ezt sem teheti. Ennek a fonák helyzetnek aztán egyik, követ­kezménye az is, a mit ügyvédi körökben gyakrabban hallani, hogy egynémely bírósági segédhivatalnok épen nem érzék­telen az »accidentiák« iránt. Azt hiszem, elég bőven ecseteltem a helyzetet; külön­ben tudja azt mindenki ép ugy, mint én. Ezek után röviden ismertetni akarom az eszközöket, a melyek — szerény nézetem szerint — némileg célra vezetnének. Ha a bíróságnál használható segédhivatali kart akarunk, nevelnünk kell azt. Létesíteni kellene tehát bírósági segéd­hivatali kezelési gyakornokokat. Ezen intézményt oly módon lehetne szervezni, hogy alkalmazásban levő díjnokokat egy évi szolgálat után szakvizsgára kellene kötelezni. E szakvizsga sikeres kiállása után kineveztetnék az illető »kezelési gyakor­nokká* és biztosíttatnék, hogy sorszerint fog véglegesen tiszt­viselővé kineveztetni. Ezen rendszernek meglenne az a haszna, hogy egyrészt a bíróságok vezetői az egyén képességéről nyernének biztos tudomást, másrészt nem csekély mértékben serkentené munkára a jelölteket az a tudat, hogy iparko­dásuk meg fogja találni a jutalmat és állandó alkalmazásuk már eleve biztosítva van. A leglényegesebb eredmény pedig abban volna, hogy a vizsga sikeres kiállása után, kell hogv birtokában legyen a jelölt még kineveztetése előtt mindazon ismereteknek, miket tőle, mint tisztviselőtől megkívánnak. Legalább egy évig azért volna szükséges egyszerű díjnoknak

Next

/
Thumbnails
Contents