A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 45. szám - Hol kezdjük az ügyvédség reformját?

358 A JOG. és önkormányzat gyakorlására alkalmasabb lenne, mint épen az ügyvédi kar. A hatás csekélysége tehát más okoknak tulajdonítandó. Ezen ^ okok egyike — a kamarák szűk hatáskörén kivül — kétségtelenül az lesz, hogy az ügyvédi kar, a mai rendszerben, vidékenként szét van tagolva, nincs saját központi szervének hatása és ellenőrzése alá vetve. Bármennyire közel álljanak az igazságügyi minisztérium, a kir. Curia, a törvényszékek, a kir. ügyészek az ügyvédi karhoz: kétségtelen, hogy ezen hatóságok, melyek pedig ma nem pusztán ellenőrködő-, hanem valódi gyámkodó hatalommal vannak felruházva, még sem voltak l épesek az ügyvédi kamaráknak működését egészében kellően befolyásolni. Ezen hatóságok másfelé is igen el vannak foglalva. A központi szerv hiánya pedig főleg abban éreztette hatását, hogy mindegyik kamarában m á s-m ás élet lüktet. Egyik tesped, egészségtelen iránynak hódol; a másik túlcsapong haladási törekvéseiben s nincs, ki a tespedőket tevékenységre s haladásra kényszerítse, a túlcsapongókat mérsékelje s a mozgás összhangját létesítse. A bajok további oka nézetem szerint az, hogy a törvényhozás eddigi (különösen a hatvanas években érvényesült) iránya mellett az ügyvédi kar selejtes, a jogász s ügyvéd nevét alig érdemlő gyenge elemekkel nagyon is telítve van s főleg, hogy túl népes; mely utóbbi baj a pauperismust s ezzel a kar sok tagjának erkölcsi s műveltségi szempontból való sülyedését vonta maga után. Ha általában véve igaz is, hogy a szükség azon természeti erő, mely az embert haladásra, a természeti és társadalmi erők meghódítására sarkalja; ha a szűkség által hajtva, az ember rendkívüli erőkifejtéssel a majdnem lehetetlent is — és pedig sikerrel — kísérletté meg: de nem áll e szabály azon foglalkozások embereire, a kik a műveltség magasabb fokát igénylő s elzárt, korlátozott munkakörrel bíró pályára léptek. Mit is hódítson az ügyvéd mást, mint munkát, mint pöröket? A szükség kényszere alatt hódítani fogja azokat megengedett s megengedhetetlen uton. Azon természeti erő, mely az ipar, kereskedés s földmüvelés terén az egyén találékonyságát magasra fokozni képes, magasra fokozza az ügyvéd találékonyságát is; de mig amott a terjeszkedésre a természeti erők végtelen birodalma áll az illetőnek rendelkezésére, a melyben a hódítás folyton lehetséges: itt a hódítás tárgya nem lehet más, mint per, per és még egyszer per. De per csak korlátolt számban van, az ügyvédek száma pedig korlátlan ! Azon erő, mely a termelő foglalkozásoknál teremtő erővé alakul, az ügyvédségnél romboló s bomlasztó erővé válik sa kárt végre is az igazságügy s a társadalom fizeti meg. Ugyanezen erő okozza az ügyvédi kar tagjainak átlag véve vagyontalan voltával, a kar tudományos szellemének, jellem s ellentállási erejének, önérzetének elfajulását. Hogyan is várjunk az ügyvédtől tudományszeretetet, midőn gyakran még annyija sincs, hogy magának könyveket vehessen. Hogyan reméljünk a szellem fejlesztésére szükséges, ruganyos észerőt annál, kinél a nyomasztó gond szárnyát szegi a gondolat szabad röptének s kinek jóformán gondolkodnia, szomorú léte öntudatát önmagában felköltenie sem lehet fájdalmas érzet nélkül. Hogyan legyen önérzetes és jellemes az, kit otthon, vele együtt nélkülöző családja minden uton s módon való kenyérszerzésre utal. Megengedem, hogy lesznek egyesek, kikrosz viszonyok kőzött is inkább törnek, mint hajlanak; de a törvényhozó működésében csak az átlagos, a gyenge s gyarló emberből indulhat ki s nem szabhatja félistenekre törvényeit. Különben tapasztalati tény, hogy a szükség azon állapota, mely a terjeszkedésnek, az új tér meghódításának lehetőségét is kizárja, még a termelő foglalkozásoknál is csak tespedésre, sülyedésre s utóbb durva forradalmakra vezet. Már pedig az ügyvédség nálunk ma a végszükség ezen állapotához legalább is közel áll. Ugy néz ki, mint Anglia társadalma ; kevés, nagyon keresett s jómódú ügyvéd mellett a többség megélni sem bir. Az ügyvédség aut o n o m i áj á n ak szűk és hatálytalan voltából eredő bajok orvoslását illetőleg bátran megnyugodhatunk dr. DellAdami ur kiindulási pontjaiban, ez irányban a bajok könnyebben is orvosolhatók. De a javulás főakadálya mindig csak a túlnépesedés s a kar tagjainak átlag véve szegény volta marad. Nézetem szerint e sarkponton kell a javítást megkezdeni; e ponton fekszik az ügyvédi kar összes bajainak fészke. Ha az ügyvédi kar általában véve jólétnek s elegendő keresetnek fog örvendeni: önkényt önérzetessé, becsületére s jóhirnevére kényessé, tudomány s művészetkedvelővé és erőteljessé fog az válni. Magától megjön, a kenyéririgység eltávolításával, a testületi összetartozandóság élénk érzete; magától megjön a szellemi és társadalmi tekintély és erő. S ha igaz az, hogy a gazdaggá tett nép megnyeri s megtartja százszor elvett függetlenségét és alkotmányát: ugy a vagyonos és erőteljes ügyvédségnek érett gyümölcsként fog ölébe hullani a legnagyobb fokú autonómia és függetlené g. A társadalomnak és az igazságügynek tényleg szüksége is van arra, hogy az ügyvédség jól boldoguljon; mivel csak így töltheti be helyesen szép szerepét, csak igy valósithatja teljesen társadalmi feladatát. Az ügyvédség reformjának sarkpontja tehát, túlnépesedésének meggátolása lesz, a mely célt mindenáron el kell érnünk, ha az ügyvédséget azon magaslatra akarjuk emelni, mely azt megilleti. Belátta ezt a törvényhozás s maga az ügyvédi kar is s megkisérlette az orvoslást az ügyvédi oklevél megnyerésének nehezítésével. Törekvése azonban sikerre nem vezetett. Az, hogy a leendő ügyvéd kénytelen a jogtudori fokot megszerezni, hogy hosszabb ideig köteles gyakornokoskodni, emelheti ugyan az ügyvédek szellemi színvonalát, de a túlnépesedés meggátlása ezen intézkedéseknek csak nagyon mellékes célja lehet s elérése már ennélfogva nagyon is kérdéses. Nekünk pedig okvetetlenül oly intézkedésekre van szükségünk, melyeknek egyenes célja a túlnépesedés leküzdése. Megengedem azt is, hogy a törvényhozó más intézkedésekkel is segíthet némileg az ügyvédség bajain, például ha a zugírászkodást erélyesen meggátolja, ha az ügyvédek tevékenységének tágabb tért nyit, ha az által, hogy az állami tisztségek bizonyos terein az ügyvédi oklevelet elnyerésük feltételének nyilvánítja, vagy legalább előnyt biztosit az ügyvédnek a nem ügyvéd felett, az ügyvédi kar feleslegének egészséges lefolyását eszközölheti, de meggyőződésem szerint társadalmunk mai s valószínűleg még soká tartó egészségtelen iránya mellett, mely a tanuló fiatalság legnagyobb részét a jogi pályára hajtja, mindez nem lenne elégséges a túlnépesedés hátrányainak eloszlatására. Másrészt pedig a törvényhozó nem igen lesz hajlandó az ügyvédi kar jóllétének emeléseért, a többi állampolgárok szabad mozgását nagyon is szoros bilincsekbe verni. Saját jóvoltának eléréseért első sorban magának az ügyvédi karnak s jelöltjeinek kell áldozatott hoznia s ezt a törvényhozó is szivesebben fogja szentesíteni. Igen sajnálom, hogy a baj orvoslásának csak egy módját tudom s hogy e mód nem áll a szabadelvűség hírében, sőt nagyon is reactionarius színezettel bir. De mivel a tapasztalat már megtaníthatott minket arra, hogy nem minden eszme, a melyet szabadelvűnek neveznek, egyúttal jó is s az ellenkezőnek keresztelt nem mindig használhatatlan s eredményében káros; már csak megkísérlem kimondani azt, hogy