A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 41. szám - Van-e joga a felülfoglaltatónak az őt megelőző végrehajtató által szerzett végrehajtási zálogjog érvényét a sorrendi tárgyaláskor megtámadni?

328 A JOG. Az ingóságokra szerzett végrehajtási zálogjog érvénye attól függ, hogy a végrehajtást rendelő végzés és hogy az ennék folytán történt foglalás jogcselekvénye jogerőre emelkedett. Mihelyt a jogerőre való emelkedés bekövetkezett, a végzés, a foglalási cselekvény, következőleg az ez által szerzett végrehajtási zálogi'og érvénye is, végrehajtási eljárás útján, az 1881: LX. t.-c. állal szabályozott eljárás útján többé meg nem támadható. A végrehajtási zálogjog érvényének utóbb felmerülő kérdésében nem lehet már visszatérni a végrehajtás törvényszerűen vagy törvényellenesen történt elrendelésének s az összeírás helyesen vagy helytelenül történt foganatosításának kérdésére, hanem egyedül a jogerőre emelkedést lehet tenni vizsgálat tárgyává. Ónként következik ez a végrehajtási eljárás természetéből. Ez az eljárás a végrehajtás egyes stádiumait megjelölő birói határozatok és jogcselekvények egész sorozatából áll — végrehajtás elrendelése, foganatosítása, árverés elrendelése, foganatosítása, kielégítési sorrend megállapítása, vételár kifizetése vagy utalványozása. E birói határozatok és jogcselekvények mindenike ellen külön jogorvoslat van megengedve, másként mint a peres eljárásban, hol az 1881 : L1X. t.-c. 52. §-a szerint a per folyama alatt hozott végzések ellen felfolyamodásnak nincs helye s az azok által szenvedett sérelmek orvoslása az ügy érdemében hozott Ítélet elleni felebbezésben kérendő ; mert a peres eljárásban valamennyi közbenszóló határozat egyedül az érdemleges Ítélet előkészítésére szolgál, mig a végrehajtási eljárásban minden egyes határozat és cselekvény külön céllal és jogkövetkezményekkel bir. A végrehajtást rendelő végzés elleni jogorvoslat az 1881 : LX. t.-c. 34. §-a szerint a felfolyaraodás, a végrehajtás foganatosítása ellen az előterjesztés. Mind a kettő 8 nap alatt adandó be ; és más jogorvoslatot a végrehajtási törvény nem ismer. Hogyan képzeli tehát M. ur azt az eljárási utat, melyen a végrehajtási zálogjog érvénye, illetőleg a végrehajtást rendelő végzésnek és a végrehajtás foganatosításának törvényessége megvizsgálás és eldöntés tárgyává tétessék a sorrendi tárgyaláskor tett kifogás folytán ? El is tekintve, hogy a kifogás nem alkalmas jogorvoslat sem a végrehajtást rendelő végzés, sem a foganatosítás ellen, a kielégítési sorrendet a 119. §. értelmében a végrehajtást foganatosító bíróság állapítja meg; és hogyan jutna ez a bíróság, mely a végrehajtást rendelő bírósággal nem mindig azonos, ahoz | a joghoz, hogy vele hasonfokú más biróság határozatának törvényessége s helyessége fölött Ítéljen ? De akkor sincs jogosítva a végrehajtási végzést vizsgálat tárgyává tenni, ha azt maga hozta ; mert erre kizárólag a másodfokú biróság van hivatva A mi pedig a végrehajtás foganatosítására vonatkozó cselekvények törvényességének megtámadását illeti, miként vizsgálja meg ezt a biróság a végrehajtásnak a kielégítési sorrend megállapítása stádiumában, még pedig feltétlenül a 35, §-ban szabályozott eljárás előrebocsátása nélkül, mikor az árverés megtartása s a sorrendi tárgyalás a foglalási cselekvény jogerőre emelkedését okvetlenül feltételezik ? Igaz, hogy a felülfoglaltató felhozhatja azt : hogy ő nem élhetett sem a végrehajtási végzés ellen felfolyamodással, mert ez a végzés vele közölve nem volt, sem a foganatosítás ellen a 35. §. szerinti határidőn belül előterjesztéssel, mert az előző foglalásról, mely az ő zálogjogával eoncurrál, tán csak a felülfoglalás alkalmával nyert tudomást, a mikor előterjesztéssel törvényes időben élnie már nem lehetett; hogy tehát neki csak a sorrendi tárgyaláskor nyilt alkalom az előbbi foglalás érvényességét megtámadni ; és hogy e megtámadáshoz az elsőbbségnek az ő részérc leendő megállapítása tekintetéből joga van. De erre az a válaszom : hogy a végrehajtást elrendelő végzés ellen felfolyamodással csak az élhet, kinek igénye van arra, hogy a végzés neki kézbesittessék ; hogy tehát a felülfoglaltató, kinek erre igénye nincs, felfo'yamodási jogosultsággal sem bir s e szerint abból, hogy a törvényes határidő alatt — őt meg som illető — felfolyamodással nem élhetett, semmiféle jogkövetkezményt sem származtathat a maga javára; hogy az előterjesztés beadásának határideje az illető végrehajtási cselekmény befejezte utáni 8 nap, mindenki irányában és hogy azért, ha ez idő alatt előterjesztéssel senki sem élt, a foglalás szintén mindenki irányában, tehát absolut jogérvényt nyert; és hogy az 1881 : EX. t.-c. szerinti tárgyalásnak csakis elsőbbségi bejelentvény vagy a végrehajtási iratok szerint tudvalevő korábbi foglalás alkalmából lévén helye, a sorrendi tárgyalás is csupán a zálogos követelések fenn vagy fenn nem állásának és a törvényes vagy végrehajtási zálogjogok elsőbbségének, de nem egyúttal az egyik vagy másik zálogjog érvényének kérdése körül foroghat. Nem lehet ez másként azért sem, mert különben egyrészt az ingókra, másrészt az ingatlanokra intézett végrehajtás szabályai kiáltó ellentmondásba jönnének egymással. Az 1881 : EX. t.-c. 197. §-a szerint ugyanis ingatlanok elárverezése után a kielégítési sorrend megállapítása végett tartott tárgyalásnál a telekkönyvi bejegyzés érvénye ellen csak az tehet kifogást, ki a bejegyzést a telekkönyvi rendelet értelmében is keresettel megtámadni jogosítva van. E joggal pedig a telekk. rend. 148. §-a szerint nem bir az, ki a megtámadandó bejegyzésnél később nyert nyilvánkönyvi jogot, ki tehát a bejegyzéskor a hibás, véleményt tartalmaz az alkotmány egyes szakaszainek értelme fölött, — nem képeznek a priori becsületsértést s nem képezhetik azt akkor sem, hogy ha bár magára a fejedelemre is vonatkoznának. Szintúgy sikerülten fejté ki T. védő a vád alaptalanságát formai oldalról s a tételes törvény szempontjából, kimutatván, hogy még azon esetben is, ha az incriminált passus csakugyan becsületsértést képezne, nem Ítéltethetnék el a vádlott, miután a jelen eset semmiképen sem subsumálható a vád részéről hivatolt törvény 7. §-a alá, a mennyiben a kérdéses sértés nem személyes szóval, sem nem személyes Írásbeli, sem pedig más módoni. Hasonlóképen a vádlott második védője is a prágai egyetemen kiképzett Dr. Z. P. ügyvéd s volt felebbviteli törvényszéki alügyész rövid, de velős argumentumokkal bizonyította a főügyész ellenében, hogy a jelen esetben »animus injuriandi«-ról szó sem lehet. Mindkét védő a bírósághoz intézett ezen felhívással fejezte be védbeszédét: »Itéljenek, bíró urak, igazság és törvény szerint; hozandó Ítéletük tanúsítani fogja, vájjon Bulgáriában létezik-e alkotmány vagy nem, vájjon szabad még igazat mondani vagy nem, mert a vádlottak padján ezúttal nem védencünk ül, hanem ül a t ö r v é n y, ül az alkotmán y ! Nem kívánunk kegyelmet, hanem követelünk igazságot!« A védbeszédek befejeztekor már esti 8 óra felé járt az idő (a végtárgyalás megkezdődött 3 órakor délután) a felebbviteli törvényszék azonban nem fáradt el, hanem azonnal visszavonult tanácskozásra s félórai tanácskozás után hirdette ki •— a hallgatóság nagy izgatottságának közepette — az Ítéletet, (helyesebben az Ítélet »dispositiv« részét, mert az indokolt Ítélet 14 nappal a resolutio hirdetése után dolgoztatik ki), melylyel az elsőfokú Ítélet megváltoztatásával, vádlottat vádja és minden felelősség alól felmentette. Nem kell külön említeni, hogy ezen felmentő ítélet a lcgI jobb benyomást gyakorolta a hallgatóságra, melyet csak nagy nehezen lehetett a birák javára való tüntetésektől visszatartani. Epúgy széles az országban örömmel és nagy megelégedéssel fogadtatott a ruscsuki felebbviteli törvényszék ezen férfias és független magatartása, mely a lakosságot az iránt megnyugtatta, hogy legalább felsőbb biróságai rendeltetésüknek és feladatuknak megfelelnek. Az ide vonatkozó felebbviteli törvényszéki ítélet indokolása három részből áll. Az első rész, tekintettel arra, hogy a bolgár anyagi büntető törvények sehol sem határozzák meg a becsületsértés illetve felségsértés fogalmát s tényálladékát, foglalkozik ezen vétségek fogalommeghatározásával és a dolog érdemében a főügyész véleményétől eltérőlcg fejti ki és magyarázza, hogy a becsületsértés, mint olyan, egy és ugyanaz, legyen bár annak objektuma magánszemély avagy valamely magas tisztviselő, sőt maga a fejedelem, miután a bolgár tételes törvények e tekintet ben csak annyiban tesznek kivételt, hogy a becsületsértés büntetésének mérvét azon arányban határozzák meg szigorúbban, melyben a sértett személy magasabb állást vagy tisztséget elfoglal a társadalomban, de azért tárgyára vagy helyesebben tartalmára nézve a becsületsértés mindenütt egy és ugyanaz, miből következik, hogy nem lehet még az uralkodó fejedelem irányában sem becsületsértésnek minősíteni oly cselekvényt, mely nem az más honpolgár irányában. Az indokolás második része elemezi magukat az incriminált j kifejezéseket s azon eredményre jut, hogy ezen kifejezések egyike sem sértő, mennyiben a szó »kapriciosus« mint az emberi szeszély bizonyos fokának jellemzése nem érinti a becsületet, mert nem meggyalázó, már pedig a meggyalázás ténye főkelléke a becsületsértés fogalmának. Szintúgy az incriminált mondat második része sem becsületsértő, mert ebben vádlott feltételes, tehát nem is