A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 36. szám - Miképen értelmezendő a keresk. törvény 20. szakasza?

A JOG. A nagy Deák Ferenc azt tartotta, hogy mindenki meggyőződését tisztelni kéli. Ezen nézpont magasságához azonban dr. Wittmann Mór ur nem kópés felemelkedni. Hiszen az én cikkemből az egy kereskedő érdekét ki nem olvashatta, valamint hogy ezen cikkből egyáltalán azt sem tud- i hattá meg, vájjon az általam képviselt kereskedőn esett-e meg a baj, hogy a másodbiróság eltérŐleg ítélt az első bíróságtól, vagy pedig hogy már az első bíróság is a tábla értelmében határozott, mit ez utóbbi aztán helyben is hagyott Sőt ellenkezőleg: ha az én kereskedőm esete az utóbbi volt, akkor világos, hogy cikkem megírásánál az egy kereskedő érdeke nem vezérelhetett, mivel — mint ezt cikkemben ki is emeltem — a substratum 500 frton aluli lévén, <\ két egybehangzó ítélet ellen a további felebbezés ki volt ( zárva. És mivel a dolog csakugyan ugy van, hogy az egy bizonyos kereskedő érdeke cikkem megírásánál a két egybehangzó bírói j határozat folytán irreparabilis módon agyon volt ütve : tehát nagyon világos, hogy nem az egy bizonyos kereskedő érdekében akartam hatni. Nem tagadom, hogy a salus rei publicae előttem nagy becsben áll. A közjó az egyesek java és miután minden törvénynek csak ebből a szempontból van létjogosultsága: ennélfogva világos, hogy akkor, midőn valamely törvény célját keressük, első sorban azt kell vizsgálnunk, vájjon mennyire képes az a közjót előmozdítani vagy sem. Dr. Wittman Mór ur tehát csalódik, ha azt véli, hogy a k. t. 20-ik §-ának megalkotásánál a salus rei publicae nem játszott szerepet. Sőt nagyot is játszott, mert csak | ez indíthatta a törvényhozást arra, hogy a hitelezőknek kereseti I iogot adott egy olyan harmadik személy ellen, kivel egyenesen nem szerződtek. Tartsuk be azonban a sorrendet és nézzük melyek azon i nyomós ellenérvek, miket dr. Wittman Mór ur nézetem és érveim megcáfolására felhozott. Azt mondja dr. Wittman Mór ur, hogy már a legegyszerűbb grammatikai magyarázat útján is azon eredményhez jutunk, hog) az üzlet átvevője csak arra kötelezhető, a mire az üzlet átvételénél magát kötelezte, mert a törvény határozott és világos és azt mondván: »a hitelezőket ezen kötelezettségek tekintetében stb. kereseti jog illeti«, világos hogy az átvevő ellenében csak ezen. vagyis csak az átvállalt kötelezettségek tekintetében adja meg a j hifelezőknek a kereseti jogot. Engedje meg dr. Wittmann ur, hogy őt egy kis tévedésre figyelmeztessem, miből majd grammatice eldönthető lészen, hog) kettőnk közül melyiknek van rabulistikára szüksége, hogy magának érveket kovácsoljon. A törvény igy kezdi: »Ha kereskedelmi üzlet átruházásánál az átvevő a cég eddigi kötelezettségeit magára vállalja« . . ., a mi | grammatikailag magyarázva annyit jelent, hogy az átvevő nem ! vállalhat magára más kötelezettségeket, mint olyanokat, melyek az j átvétel időpontjában magát az átadót is terhelték. Ha tehát az átadó X. hitelezőnek egy olyan tartozással van lekötve, mely hal hó múlva lejár, úgy világos, hogy az átvevő ezen hitelezővel szem- j ben az átadónak addigi kötelezettsége átvállalása folytán — szintén köteles leend a tartozást hat hó lejártával megfizetni. E szerint a fősúly nem mint dr. Wittman Mór ur véli, az utómondatban foglalt »ezen« szócskára, hanem a praemissumban j foglalt két szóra: »addigi kötelezettségekére fektetendő), miből i önként következik, hogy a zármondatnak eme kitétele: »ezen j kötelezettségek« az előmondatban megmagyarázott kötelezettségekre vonatkozhatik csupán. Ámde az addigi kötelezettségek egy bevégzett faktumot képeznek, melyhez az átvevő vagy hozzájárul vagy nem járul hozzá; vagy átvállalja ezen egy már befejezett tényt képező köte- | lezettségeket, vagy nem. Ha igen, akkor az.»addigi kötelezett- ! ségek« úgy és azon formában fogják őt is terhelni, mint terhelték magát az egyenes adóst. Dr. Wittman Mór ur is eljuthatott volna ezen eredményhez, ha nem engedte volna magát az »ezen« szócska által tévútra vezetni. Dr.^Wittman Mór ur tudomásomra hozza, hogy a k. t. 2<>. §-a egyszerűen azon a törvény hozataláig nálunk és a német jogban még ma is vitás kérdést akarta eldönteni: vájjon ha az üzletátadója az üzlet átvevőjével szerződést köt akként, hogy ez utóbbi hitelezőket kielégíteni tartozik, a hitelezők ezen általuk nem kötött szerződésből kereseti jogot nyernek-e vagy nem? A kérdés helytelenül van szövegezve, mert egy ilyen szövegű I kérdésre a felelet más leendett volna mint a minő a törvényben foglaltatik. A 20-ik §-a szerint a kérdés csak igy hangozhatott: vájjon ha az üzlet átadója az üzlet átvevőjével szerződést köt akként, hogy ez utóbbi az előbbinek a hitelezők irányában ad d i g fennálló kötelezettségeit magára vállalja stb. és err<: én is azt'mondom, hát persze, hogy a törvényhozás ezen kérd''-' akarta eldönteni, csakhogy mi célból ? Dr. Wittman Mór ur szerint maga a kérdés eldöntése képezte a törvény célját, szerintem pedig a kérdés eldöntése csak eszköz akar lenni a cél elérésére. Dr. Wittman Mór ur a törvény feladatát befejezettnek látja azzal, hogy a hitelezőknek az átvevő ellen kereseti jogot biztosit, nem törődve azzal, vájjon ezen jog érvényesíthető lesz-e vagy sem; én ellenben úgy értem a törvényt, hogy olyan joggal kívánta a hitelezőket felruházni, mely valósággal érvényesíthető is legyen. Köztünk tehát a különbség abban rejlik, hogy míg én egy valóságos jogot vindikálok a hitelezőknek, dr. Wittman Mör ur csak egy látszólagos joggal szeretné őket megáldani, melyről tehát el lehet mondani: nesze semmi fogd meg jól. De mindenekfelett bámulatos marad előttem, hogy egy jogász, ki helyes jogi fogalmakkal bir, nem látja azon módot, mely az üzlet átvevője és a hitelező közti jogviszonyt létesiti. Pedig a dolog nagyon egyszerű. Persze, ha mindig csak a mások által egyengetett uton szeretünk haladni és a tudományt csak munkának használjuk, mely nélkül nem birunk előbbre mozogni és mihelyt egy sötét ponthoz érünk, mindjárt a kétségbeesés örvényét látjuk magunk előtt tátongni, mit máskép felvilágosítani nem tudunk, ha csak az idegen auetoritásoktól egy kis mécsvilágot nem sikerül kölcsön kapni, — igen is, ha az önálló gondolkozásról lemondunk és mindig csak utánzók akarunk maradni, akkor nem is csudálkozom, ha dr. Wittman Mór ur előtt ezen kérdés megoldása oly rendkívüli nehéznek tetszik és ha viszont a bámulat őt ragadja el, midőn — a harmadik javára kötött szerzőtlések tanának dacára — nálam az ellenkezőre akad. Előttem igen is ezen kérdés megoldása nagyon könnyű. Mert eltekintve attól, hogy a k. t. 20. §-a azt már . is eldöntötte, és pedig azon a magyar fajt jellemző praktikus értelemmel, mely nem tanakodik sokat inpraktikus theoriákkal, mondom, ettől eltekintve, nagyon természetesnek fogja mindenki találni, ki nem a harmadik javára kötött szerződések tanának sötét pápa szemével hanem a józan ész világánál nézi a dolgot, hogy akkor, midőn az üzlet átvevője az átadónak addigi kötelezettségeit is magára vállalja, midőn tehát azt mondja, te átadó X. hitelezőnek ezer frttal tartozol, melyet én helyetted annak megfizetni magamat kötelezem, mely nyilatkozatot az egyenes adós, ki azon harmadikkal szemben, kinek a hitelezők követeléseivel megterhelt üzletet átadta, a hitelezők érdekeit képviseli, tudomáséi veszeu : nagyon természetes, hogy az átvevő és hitelezők közt jogviszony támad, melynek tartalmát az átvevő fizetési kötelezettsége és a hitelezők követelési joga képezi. A jogviszony tehát ugyanaz, mely a vevő és az eladó közt létesül, mert az ügylet adásvételen alapszik és a követelés és tartozás a vétárban gyökerezik. Marad tehát még csak annak az eldöntése, vájjon joga van-e az átvevőnek az átvállalt kötelezettség teljesitési idejét, még ha átadó mindjárt hozzá is járulna, elodázni. Már első közleményemben, de a fentiekben is megvan adva erre a felelet és azért itt csak a következők megjegyzésére szorítkozom. Pia az átadó kötelességéhez tartozik, hogy hitelezőjének július 1-én 1,000 frtot fizessen és az üzlet átvevője ezen kötelezettséget átvállalja, akkor világos, hogy a fizetést ő is július 1-én tartozik teljesíteni. Ha azonban az átvevő azt mondja, én a tartozást nem július Pén és nem is ebben az évben, hanem 10 é . múlva akarom törleszteni, akkor éppenséggel nem lehet azt mondani, hogy ő az átvett üzlet eddigi kötelezettségét magára vállalta, mivel egy olyan kötelezettség, hogy az átadó hitelezőinek 10 év múlva 1,000 frtot fizessen, nem létezik, következőleg az átvevő egy ilyen kötelezettséget át nem is vállalhat. Vagy átvállalja tehát az átvevő a cég addigi kötelezettségeit és ekkor úgy és azon formán lesz kötelezve mint az egyenes adós, vagy módosítva teszi ezt, de ekkor azonban nem lehet többé arról, hogy a cég addigi kötelezettségeit vállalta magára. Mert az eddigi kötelezettség szerint a hitelezőknek július 1-én 1,000 frtot tartoznék fizetni, mit ő azonban tenni nem fog, mivel magát másként kötelezte, vagyis ö magát arra kötelezte, hogy az átvett üzlet vételárát nem az átadónak hanem egvenesen annak a hitelezőnek fogja megfizetni, a mi azonban nem egy azzal, ha az átadó kötelezettségeit magára vállalta volna.