A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 29. szám - A szóbeli magán végrendelet egyik lényeges kellékéről - Válasz "Egy pár szó a torturáról" című cikkre - Az átdolgozott bűnvádi eljárási javaslat tárgyalására kiküldött szakbizottság ülései. 1. r.

A JOG. régek teljesítésére, hogy a kereset ily kötelezettség elismerésére indíttatott, valamint tekintve, hogy az •/. alatti kötlevél alperesre nézve teljes tartalma szerint kötelező, következőleg alperes magát az abban kikötött tőzsdebiróság illetékessége alul sem vonhatja ki: mindezek alapján a biröi illetékesség az 1881 : LIX. t.-c. 94. §. d. pontja alapján meg volt állapítandó s alperes a per érdemleges tárgyalására utasítandó. A mi alperesnek azon kifogását illeti, hogy felperes kereseti követelését másokra engedményezte, ez itt figyelembe vehető nem volt, mert a kereseti jog ellen menő ezen kifogás az ügy érdemére tartozik s mert alperes a becsatolt közjegyzői okirattal igazolta, hogy nem ezen perben érvényesített, hanem a K. János ellen megítélt követelését ruházta át másokra. A budapesti kir. ítélőtábla (1886. április 20-án 2,349/v. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt az 1881 : LIX. t.-c. 96. §; a) pontja alapján megsemmisítette s ezen perre nézve az eljárt bíróságot illetéktelennek mondta ki, a következő indokokból: Az 1881 : LIX. t.-c. 91. §. d) pontja alapján, melyre felperes tárgyalás során hivatkozott, az azon §. «lső bekezdésében megnevezett bíróságok illetékessége, feltéve, hogy felek egyike kereskedő és a követelés az ott elősorolt kereskedelmi ügyletek valamelyikéből ered, csak az esetben állapitható meg, ha a felek magukat ezen kivételes bíróságnak akár az ügylet megkötése alkalmával, akár később Írásban kifejezetten alávetették. AZ •/. alatti okiratot azonban, melynek alapján felperes a kivételes bíróság illetékességét megállapittatni kívánja, alperes nem saját, hanem K. János nevében, mint ennek állítólagos megbízottja, irta alá, ezen okirattal tehát alperes csak K. Jánosra nézve kötötte ki az eljárt bíróság illetékességét, de saját személyére nézve magát ezen kivételes bíróságnak ugy, mint az 1881 : LIX. t.-c. 91. §-ának ő) pontja megkívánja, kifejezetten alá nem vetette. Azon körülmény, hogy a •/. alatti okirat kiállítására alperes felhatalmazva K. János által nem volt, szolgálhat esetleg alapul | kártérítési kötelezettség megállapítására, de nem arra, hogy a K. ! János nevében kikötött választott bíróság hatásköre a kárkövete- I lést alperes ellen érvényesítő perre megállapítható legyen. Az eljárt bíróság illetékessége e szerint a d) pont alapján ezen lényeges kellék hiányánál fogva, a keresetlevélben hivatkozott •b) pont alapján ezenfelül még azért, mert alperes nem kereskedő, •HZ ugyanott hivatkozott a) pont alapján pedig annálfogva, mert alperes tagadásával szemben felperes nem bizonyította, hogy felek az ügyletet a tőzsdén kötötték, megállapítható nem lévén, az eljárt bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt meg kellett semmisíteni. A in. kir. Curia (1886. június 28-án 617/v. sz. a. hozott végzésével) a budapesti kir. Ítélőtáblának végzését megváltoztatta és a budapesti árú- és értéktőzsde választott bíróságának illeté késségét a jelen keresetre nézve megállapítván, az eljárást és ítéletet hatályában fentartotta a következő indokokból: A budapesti kir. ítélőtábla végzésének megváltoztatásával a budapesti árú- és értéktőzsde választott bíróságának illetékességét a jelen keresetre nézve meg kellett állapítani, mert a keresk. törv. 290. §-a szerint a kereskedelmi ügyletekre vonatkozó meghatalmazásnál a meghatalmazó és meghatalmazott, továbbá az utóbbi és harmadik személyek közti jogviszonyra nézve a ker. törv. I. rész 5. címében foglalt határozatok nyernek alkalmazást, az idézett rész és cím 52. §-a szerint pedig, ki mint kereskedelmi meghatalmazott valamely kereskedelmi ügyletet köt, a nélkül, hogy kereskedelmi meghatalmazással birna, a vele szerződő harmadik személynek a kereskedelmi jog szerint felelős, s ez utóbbinak szabad választásában áll, tőle kártérítést vagy a szerződés betöltését követelni; a törvény ez utóbbi, a szerződés betöltésére vonatkozó intézkedésének csak az lehet helyes értelme, hogy a meghatalmazással nem biró meghatalmazottal szerződő fél ezt tekintheti vele szerződött félnek, vagyis hogy a meghatalmazással nem biró meghatalmazott az állítólagos meghatalmazó kötelezettségeibe lép és a vele szerződött harmadik személy tőle mindazon kötelezettségek teljesítését követelheti, a melyeket az állítólagos meghatalmazó nevében magára vállalt; ebből következik, hogy a mennyiben a meghatalmazás nélküli meghatalmazott állítólagos meghatalmazóját valamely választott bíróságnak, a jelen esetben a budapesti árú- és értéktőzsde választott biróságának, alávetette, ezen kötelezettség a meghatalmazás nélküli meghatalmazottat is terheli,' és a vele szerződött fél ezen jogának érvényesítését is követelheti; a budapesti árú- és értéktőzsde választott bírósága tehát illetőségét a jelen, é3 az abban felhozott okok I alapján helyesen állapította meg, és pedig annyival is inkább, mivel alperes a "/. alatt a keresethez becsatolt kötlevél aláírásának valóságát tagadásba nem vévén, az ellenében a polg. t. rendt. 166. §-a és a kir. Curiának 1885. december 4-én hozott teljes ülési határozata szerint teljes bizonyítékot képez, továbbá, mivel alperesnek az 1881 : LIX. t.-c. 96. §. d) és g) pontjára alapított panasza, tekintve, hogy azon kérdés, vájjon fdperes bir-e átalában kereseti joggal, és különösen bir-e azzal már most és követelése mint szerencsejátékból eredő, érvényesithetö-e vagy sem, a per érdeméhez tartozván, e helyütt, hol csak az 1881 : LIX. t.-c. 96. §-ában kijelölt alaki sérelmek fenn vagy fenn nem forgása vehető bírálat alá, figyelembe nem vétethetik. Bűnügyekben. Yádlott azon cselekménye, hoary a neki prolongálás régett átadott váltókitt nem ezen célra használta, hanem értékesített éfl a pénzt saját céljaira fordította, nem sikkasztást, hanem <->aIa-t képez. Az eperjesi kir. törvényszék: Sz. I. vádlott a G. X.. Sz. L., B. R. és S. V. kárára elkövetett, a btkv. 355. §-ába ütköző s a 356. §-a szerint minősülő 4 rendbeli sikkasztás bűntettében, továbbá L. J. vádfeljelentése folytán a btkv. 402. §-a alapján a magánokirat hamisítás vétségében mondatik ki bűnösnek, illetve vétkesnek s mint ilyen a 358. és 99., valamint 92. §-ok értelmében az Ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy évi börtönbüntetésben, melyből a vizsgálati fogság által hat hó kitöltöttnek vétetik, továbbá a btkv. 27. §-ában jelzett célra fordítandó két forint pénzbüntetésben, mely behajthatlanság esetén további egy napi börtönbüntetéssé lesz átváltoztatandó, nemkülönben a főbüntetés kitöltésétől számított három év terjedelmére a hivatalvesztés s politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésében, úgyszintén az összes eljárási s rabélelmezési költségek megtérítésében elmarasztaltatik. Indokok : Vádlott Sz. I. maga is beismerte, hogy ügyvédi megbízás folytán G. N. javára egy 180 frtnyi összeget behajtott, de ez összeget nem a képviselt fél kezéhez szolgáltatta, hanem a maga hasznára fordította s habár többszöri sürgetések folytán károsultnak egy izben 30 frtot, majd aprónként 50 frtot ki is fizetett, mindazonáltal a behajtott összeg túlnyomó részével tartozásban maradt. Ezen cselekmény a szóban forgó összegre való tekintettel a btkv 355. és 356. §-ai alapján a sikkasztási bűntett tényálladékát állapítja meg. Beismerte továbbá vádlott, hogy a 750 frtról szóló s B. R. forgatói névaláírásával ellátott váltót, mely egy hasonösszegíí váltóadósság törlesztésére, illetve meghosszabbítására volt rendelve, nem a jelzett célra fordította, hanem másutt, nevezetesen G. S.-nél, értékesítette s ilvkép B. R.-t 750 frt erejéig károsította. Beismerés alapján igazoltatott továbbá, hogy vádlott az imént vázolt cselekménynyel teljesen analóg bűntényeket követett el Sz. L. kárára 510 frt erejéig és S. V. kárára 280 frt erejéig. Ezen cselekmények hasonlóképen a sikkasztás bűntettének tényálladékát állapítják meg. Végül beismerte vádlott, hogy az L. J. részére az adóhivatalban elhelyezett és egy ingatlan elárverezéséből befolyt 47 frt 50 krnyi összeget egy oly nyugta alapján felvette, a melyen a tanú F. S. névaláírása tőle (vádlottól) származólag szerepel. Mindezek alapján és kiemelve még azt is, hogy fenti sikkasztási tények hivatalból üldözenelők s hogy ennélfogva a hitelezőknek a vád visszavonására vonatkozó nyilatkozatai tekintetbe nem vehetők, kellett vádlottat a sikkasztás bűntettében bűnösnek s egy a 402. §. szerint minősülő magánokirat-hamisítás vétségében vétkesnek kimondani s reá, tekintettel a fenforgó büntettek halmazára^ a 99. §. alapján összbüntetést kiszabni. Habár pedig vádlott az utóbb idézett szakasz alapján a legszigorúbb fenyítéssel lett volna sújtandó, mindazonáltal tekintettel büntetlen előéletére, fiatal korára s végül még arra is, hogv fenti bűntényekben való elmarasztalás önmagában véve is ugy anyagi, mint erkölcsi tekintetben is felette sújtó, a mennviben az ügyvédség gyakorlatától való elmozdítást maga után vonandja, a 92. §-nak alkalmazása mellett fenti büntetés kiszabása indokoltnak mutatkozott. A pénz, valamint mellékbüntetés kiszabása a hivatkozott szakaszokban leli alapját. . Ellenben felmentendő volt vádlott a M. A. panaszfel| jelentése folytán terhére rótt magánokirat hamisítás vétsége alól, mert azon ténykörülmény, hogy vádlott irta volna alá a kérdéses | nyugtán látható M. A. nevét, avagy ő húzta volna a keresztet