A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 29. szám - A szóbeli magán végrendelet egyik lényeges kellékéről - Válasz "Egy pár szó a torturáról" című cikkre - Az átdolgozott bűnvádi eljárási javaslat tárgyalására kiküldött szakbizottság ülései. 1. r.

A JOG. 233 szóbeli magán végrendelet egyik lényeges kellékéről. Irta: dr. DIMSITS ISTVÁN, ügyvéd Szent-Endrén. Az 1876: XVI. t.-c. 15. §-ának első mondata szerint »a szóbeli magánvégrendelet érvényességéhez négy tanú jelenléte szükséges, kik a végrendelkező által használt nyelvet értik.« Kérdés most már, ha a végrendelkező több nyelven mondja ; cl végakaratát, azért, mert a végrendeleti tanuk ugyanegy nyelvet nem bírják, váljon érvényes-e az ilyen végrendelet. Vagyis X. tesz szóbeli magánvégrendeletet négy (A., B., C, j D.) együttesen jelenlevő kifogástalan tanuk előtt és pedig magyar, ; német és francia nyelven. A. tanú birja mind a három nyelvet, i B. tanú birja csak a magyar és német nyelvet, C. tanú birja csak a német és francia nyelvet és D. tanú birja csak a magyar nyelvet, tehát 13. tanú nem tud franciául, C. tanú nem tud magyarul és D. tanú nem tud sem németül, sem franciául, vagyis nincsen egy nyelv sem, melyet mind a négy tanú birna és értene ; ellenben X. végrendelkező három olyan nyelven mondta el végrendeletét, mely nyelvekből legalább egyet mindegyik tanú birt és értett s igy mind a négy tanúnak együttesen volt alkalma a végrendelet tartalmát egyenesen a végrendelkező szájából hallani és megérteni. Váljon X. az 1876: XVI. t.-c. 15. §-a szerint érvényesen végrendelkezett-e .J Nézetem szerint nem. Igaz ugyan, hogy ha a végrendelkező több nyelven közvetlen egymás után és együttesen jelen levő négy tanú előtt mondja el végakaratát s különösen elmondja minden nyelven, hogy ugyanezt a más két nyelven is elmondotta, hogy az első tekintetre teljesen érvényes végrendeletnek tetszik. Érvényes is lehetne oly országban, a hol a szóbeliség alapján álló perrendek vannak, a hol a tanuknak nem száma, hanem a vallomás benső értéke szerint határoztatik meg annak bizonyító ereje, a hol maga az itélő biró látja s hallja a tanút s a kifejezések valódi értelmébe behatol s ezen közvetlen impressio alatt hozhat ítéletet. De nem lehet érvényes az ilyen végrendelet nálunk, a hol a biró a tanúvallomást csak olvassa és igy kényszerítve van a formalitások törvényszabta szigorát megtartani s különösen az 1876 : XVI. t.-c. 15. §-át zsinórmértékül venni. A négy végrendeleti tanú hivatva van egy és ugyanazon ténykörülményt bizonyítani, már pedig a végrendelkező által több nyelven mondottak egymástól különböző ténykörülményeket képeznek. Minden tanú csak érzékével észlelt tényekről tehet tanúságot. Az, hogy végrendelkező mit mondott? képezi a bizonyítandó ténykörülményt, melyet a tanú nyelvismeret hiányában érzékeivel nem észlelt s igy arról tanúságot sem tehet. Kétségtelenül következik ebből, hogy ha a négy végrendeleti tanú közül egy, a használt nyelvet nem érti, ez a végrendelet tényéről tanúságot nem tehet s igy a végrendelet elégtelen tanú hiányában érvénytelen. Ezen érveléshez képest az 1876 : XVI. t.-c. 15. §-ának első mondata igy rendelkezik: »A szóbeli magán végrendelet érvényességéhez négy tanú jelenléte szükséges, kik a végrendelkező által használt nyelvet értik.« Tehát e szó »nyelvet« kétségtelenné teszi, hogy a szóbeli 4, végrendelet egy nyelven tehető és már magában véve azon körülmény aggályos, ha a végrendelkező több nyelven mondja el végrendeletét, mert ezt luxusból ok nélkül senki sem fogja tenni, ha pedig arra oka van, az más nem lehet, minthogy a meghívott tanuk ugyanegy nyelvet nem értenek s igy az ilyen több nyelven elmondott végrendelet magában véve semmis és érvénytelen. /Válasz Egy pár szó a torturáról« című cikkre. Legyen szabad dr. R ó t h Ferenc n.-károlyi járásbirósági aljegyző ur' cikkére, melyben a tortura ügyében kibocsátott igazságügyminiszteri rendeletre vonatkozó megjegyzéseimre reflektál, észrevételt tennem. A t. aljegyző ur megtámad engem, hogy a közigazgatósági közegek által gyakorolt kínvallatásokról irok, mert szerinte »tortura nálunk sehol sincs« s én »egy képzeleti dolog ellen indítottam küzdelmet« ; sőt egyenesen kérdést intéz hozzám, honnan veszem a kínvallatás gyakorlását igazoló tényeket? Csupán sajnálatomat akarom kifejezni a fölött, hogy a t. aljegyző urnák nincs tudomása arról, hogy az ország legfőbb I birósága egymásután borzalmas szaporasággal hoz ítéleteket, j melyekben a kínvallató közigazgatási közegekre büntetést szab; i hogy az esetek egész sorában kénytelen azon indokolással fel| menteni a vádlottakat, mert ellenük tortura alkalmaztatott, hogy I országszerte merülnek fel — és pedig nem csupán a megbízottak i részéről — panaszok, hogy a csendőrök nem egy helyütt a legi képtelenebb kínvallatásban lelik kedvüket. De utóvégre előttem közönyös dolog volna az, hogy a t. aljegyző ur mit hisz és mit nem hisz, ha cikkében egyúttal azt I nem olvasnám, hogy ő a n.-károlvi járásbíróságnál hosszabb idő j óta bünvizsgálati ügyekkel foglalkozik. Ez az egyetlen ok, mely felszólalásra késztetett; mert a t. aljegyző ur felfogása ama rendkívül elszomorító irányról tesz tanúbizonyságot, mely a bűnügyi vizsgálat körében, főleg a vidéken, kevés kivétellel és elég jellemzőleg a fiatal vizsgálóbirák körében uralkodik. A t. aljegyző ur megbotránkozik azon, hogy én sötét színekkel festem a torturát. Azt mondja, hogy ez nálam megszokott dolog. Büszke vagyok reá. De meg kell jegyeznem, hogy a legsötétebb színben nem akkor látom bűnügyi vizsgálati viszonyainkat, midőn kínvallatást állapit meg az ország legfelsőbb birósága, hanem még ennél is lesújtóbb hatást gyakorol reám az, hogy e bíróilag konstatált és el nem tagadható kínzásokkal szemben, még pedig épen bünvizsgálattal foglalkozó közegek részéről hahóm azt mondatni, hogy de azért tortura nálunk még sem létezik. Sokak előtt feltűnhetett, hogy az ország felső bíróságai az alsó birói forumokkal a legtöbb esetben ellentétbe jutnak, midőn a kínvallatás fenforgását konstatálják. Különös dolog is az, hogy azok a birói közegek, kik a vádlottat szemtől szemben látják, nem képesek felfedezni a tortura azon sebeit, melyekre a két felső bíróság kénytelen rámutatni, noha ezek soha sem látják maguk előtt a kínzottakat. A magyarázatot én megtalálom a t. aljegyző ur soraiban. Azok a »gyakorlati emberek« — mint magát a t. aljegyző ur kifejezi — a kik vele egyetértve gondolkoznak a bünvizsgálatról, soha sem fogják elhinni, hogy a vádlott közigazgatási közegek által kínoztatott. Hogy is hinnék ezt el a vádlottnak, midőn ebben a t. aljegyző ur a meghozott és nyilvánosságra jutott curiai ítéletek egész sora dacára is kételkedik ? Ez az irány, ez a szellem az, mely engem még a tortura kegyetlenségeinél is jobban megdöbbent; főleg ha a kínvallató közigazgatási közegek ellenőrzésére hivatott körökbe fészkeli be magát. Ideje, hogy kiirtsuk azt, mert ez mételyezi meg büntető igazságszolgáltatásunk hitelét. De mindenesetre sajnos az, hogy birói teendőket végző fiatalabb generatio az inquisitio szomorú traditióiba éli be magát s lépten-nyomon nemcsak megmutatja, de még hirdeti is, hogy nem bir érzékkel a modern bünper exigentiái iránt. Én nem büszkélkedném vele. Güntker Antal. \/Az átdolgozott bűnvádi eljárási javaslat /tárgyalására kiküldött szakbizottság ülései. A bűnvádi eljárás alapelvei felett a mult évben egy nagyobb enquéte tanácskozott s összesen 10 ülést tartott. Ezen enquéte ezen évben újból összehivatván, célszerűbbnek találta, ha a részletes tárgyalás szűkebb körű bizottságra bizatik. Az elhúnyt igazságügyi miniszter ezen javaslatot elfogadta s a szűkebb bizottság tagjaivá Perczel Béla, Csemegi Károly, Fabiny Theofil, Kozma Sándor, Manoilovich Emil, Berczelly Jenő és YVlassics Gyula urakat nevezte ki. A bizottság a kir. Curia épületében f. é. április hó 10-étöl kezdve minden hétfőn és pénteken tartotta üléseit, melyeknek főbb mozzanatait közérdekű voltuknál fogva, az alábbiakban közöljük. I. Ülés. (Tartatott 1886. április 10-ikén.) leien voltak: Elnök: Perczel Béla. Tagok: Csemegi Károly, Fabinyi Theofil, Kozma Sándor, Manoilovich Emil, Berczelly Jenő. YVlassics Gyula, ki egyszersmind a jegyzőkönyvet is vezette. Az igazságügyminiszter képI viseletében Szentgyörgyi Imre államtitkár.