A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 23. szám - A magyar börtönügy fejlődési története jelen század kezdetétől. 5. r. - Az elmebeteg bűntettesek és a büntetőjog. 3. r.

A J O G. 183 lott, elítélt, vagy felmentett elmebetegekre mi intézkedés sem foglaltatik. Az 1875-ik évi Brüsselben tartott orvosi congressus; a francia Soc. de méd. leg. pedig 187G. évben kimondották annak szükségét, miszerint a büntetendő cselekményt elkövetett elmebetegeket illetőleg a közigazgatási hatóságok helyett a bíróságok illetősége állapittatik meg; a gyakorlati élet tapasztalataival igazolván teljes elégtelenségét azon eljárásnak, mely szerint a bíróság, ha a vádlott elmebetegsége miatt a további bűnvádi eljárást beszüntetendőnek találja, erről a közig, hatóságot saját hatáskörében való további illetékes eljárás végett értesiti. »A tapasztalat mutatja, hogy ilyen intézkedés vajmi gyakran épen nem történik. S ha történik is, minthogy az illetők nem tartoznak többé a bíróság elé, mihelyt némileg kigyógyultak, szabadon bocsájtatnak, dacára annak, hogy veszélyes hajlamaik meg nem szűntek, csak lappangnak s elébbutóbb a társadalom kárára új merényletekben nyilvánulnak.« Ugyanezen tudományos testület 1877. évben a kérdés tanulmányozására kiküldött bizottság jelentésére a francia code d'instr. erim. 128., 135., 191., 212., 229., 236. §-ait azon értelemben találta módositandóknak : >;Ha a terhelt (vádlott) elmebetegnek találtatik, a bíróság annak tébolydaba helyezését rendelheti el, mely esetben a betegnek a tébolydából elbocsájtása, csak az illető vádkamara határozata folytán történhetik.« Belgiumban a kérdés annyiban részesült a törvényhozó figyelmében, a mennyiben egy 1850-ki törvény szerint azok, a kik ellen elmebetegség miatt a bűnvádi eljárás megszüntettetett, az államügyészség által megjelölendő tébolydában elhelyezcn dők. Még élénkebb a mozgalom Olaszországban, Hol bár Ríghi képviselő által 1877. évben a képviselőházban tett interpellatióra Mancini mint akkori igazságügyér a büntető biró illetőségét elméleti indokokból kétségbe vonta : a btkvi javaslat indokolásában a kérdés kiváló fontosságát s azt, hogy a szakférfiak határozottan egyértelműen ily intézkedés szüksége mellett nyilatkoznak, elismerni kényszerült, nemcsak, de a javaslat 58-ik § ában az úgynevezett büntető tébolydák (manicomi criminali) alapeszméjét elfogadta. Az olasz btkvi javaslat körül meghallgatott orvosi testületek s szakférfiak egyhangúlag hangoztatják, csak a részletekben kisebb jelentőségű eltérésekkel — ily intézkedés szükségét. így a bolognai societá medico-chirurgica : azon szempontból, hogy a társadalom a tett ismétlése ellen megvédessék ; s tekintetbe véve az elmebetegségben előforduló szüneteket, a simulatio s dissimulatio megkülönböztetésének nehézségeit: a visszaesés gyakoriságát, sőt mondhatni állandóságát, véleményezi, hogy a bűntettet elkövetett elmebeteg speciális tébolydába elzárandó legalább két évi tartamra s csak ezen idő lefolyása után s csakis a szakértők azon véleménye alapján bocsájtható ki, hog)' meggyógyult s hogy szabadlábra helyezése a társadalomra nem veszélyes. így a turini akadémia : A ki súlyos bűntettet elkövetett, ha cselekménye elmebetegség miatt be nem számitható, bírói határozattal tébolydába helyeztetik el, s csak constatált teljes kigyógyulása után, ugyanazon bíróság határozata alapján kibocsátható. Bini; Tamburini; Tamassia ; Verdona, Lombroso, mind első rendű tekintélyek szaktudományuk, a psychiatria. illetve törvényszéki orvostan terén, hason álláspontot foglalnak el. Nemcsak. De a kormány (Depretis igazságügyér) I8SI. évben külön törvényjavaslatot terjesztett be a képviselőházhoz »Sugli alienati, e sui manicomi pubblici, privati e eriminali'<, melynek speciális tárgyunkra vonatkozó 30. §-a akként rendelkezik : iHa súlyos bűntettel terheltekről s különösen visszaesőkről van szó, kik mint beszámithatlanok felmentettek, vagy ellenük ez alapon a további eljárás megszüntettetett, a bíróság büntető tébolydába való elhelyezésüket rendelheti el, legalább két szakértőnek azon egyhangú véleménye alapján, hogy a társadalomnak komoly, állandó veszélyét képezik, velők született vagy szerzett s nem transitorius elmebetegség miatt. A tébolydában addig maradnak, mig a bíróság az intézeti igazgató s szükség esetén más szakértőknek is meghallgatása mellett meggyőződik, hogy szabadlábra helyezésök a társadalomra nem veszélyes.« A javaslat elvi intézkedései általános helyeslésre találtak s mindenesetre jellemző azon körülmény, hogy a classicus iskola hivei, e pontban, az általuk egyéb tekintetekbe;1 annyira megtámadott positiv vagy anthropologiai iskolával egyetértenek. Önkénytelenül elmosolyogni kell az embernek, ha a javaslat indokolásában olvassa, hogy az intézkedés miért vétetett fel az elmebetegekről szóló törvényjavaslatba. »Mert a btkv. tárgyalása alkalmával tapasztaltatott, hogy A büntetés második stádiuma munkával és éjjeli elkülönítéssel egybekötött közönséges elzárásnak felel meg. Tartama a büntetési idő második harmadára terjed ki. A büntetőtörvény 44. §-a a büntetési idő utolsó harmadára nézve a következőképen intézkedik : Azok, kik legalább három évi fegyházra vagy börtönre ítéltetvén, büntetésük kétharmadrészét kitöltötték és szorgalmuk, valamint jóviseletük által a javulásra alapos reményt nyújtanak: büntetésük hátralevő részének kitöltése végett közvetitő-intézetbe szállíttatnak, a hol szintén munkával foglalkozhatnak, azonban enyhébb bánásmódban részesülnek. Az életfogytig fegyházra ítéltek büntetésük tizedik évének eltelte után s a 44. §-ban meghatározott feltételek alatt, szintén a közvetitő-intézetbe szállíttathatnak. Hogy a fegyenc büntetésének ezen utolsó részét egészen a közvetítő-intézetben töltse el, vagy pedig föltételes szabadságra bocsáttassák, első sorban az illető magaviseletétől függ. Ha azonban a törvény későbbi rendelkezéseit veszszük figyelembe, kitűnik, hogy átlagosan az egész büntetési idő egy tizenkettedrésze esik a közvetítő-intézetben való tartózkodásra. A törvény ugyanis akként rendelkezik, hogy a fegyenc, ki a közvetítő-intézetben fegyelmi vétséget követ el, a fegyházba, illetve börtönbe viendő vissza, mely rendelkezés a következővel van megtoldva: A közvetítő-intézetben letartóztatott egyéneket, ha jóviseletük és szorgalmuk által a javulás reményét megerősítették, saját kérelmükre és a felügyelő-bizoitság ajánlatára az igazságügyminiszter feltételes szabadságra bocsáthatja, ha büntetésük háromnegyedrészét, az életfogytiglani fegyházra ítéltek pedig legalább 15 évet kitöltöttek. (48. §.) Miután pedig a fegyencek legnagyobb része a közvetítőintézetben fegyelmi vétséget el nem követ, sőt az alacsonyabb néposztályhoz tartozó fegyencek a közvetítő intézetben már azon okból is jól viselik magukat, mivel az ezen helyeken behozott mezei munkákat előszeretettel űzik; a gyakorlatban rmdszerint az történik, hogy nekik büntetésük utolsó negyedére a feltételes szabadon bocsátás meg nem tagadható és e szerint ezen intézetekben csak büntetésük tizenkettedrészét töltik ki. Azon fegyenceken kivül, kik a fentebb kifejtett időt közvetitöintézetben töltik, feltételes szabadságra bocsáthatók azok is, kik 3 évnél rövidebb fegyházra vagy egy évet felülhaladó börtönre, vagy másnemű szabadságvesztés büntetésre ítéltettek, ha büntetésük 3 negyedrészét kiállották és a 41. §-ban maghatározott egyéb feltételek reájuk nézve meg vaunak. (48. §.) A mig tehát a közvetitő-intézetbe való áthelyezés ugv a büntetési nem, mint a büntetés tartamának tekintetében csak bizonyos szűk határokra van szorítva, a feltételes szabadságra helyezést mindennemű jóviseletet tanúsító elitélt elérheti, ha büntetése egy évnél hosszabb. Ezek alapelvei jelenlegi szabadságvesztés büutetési rendszerünknek, mely az ő ir mintaképe minden ismertető jelét és alkatrészét magán viseli, ettől azonbanuiégis annyiban különbözik, hogy azon időpont, melyben a közvetitő-intézetbe való áthelvezés, vagy feltételes szabadságra való bocsátás bekövetkezhetik, a törvényben van fixirozva és hogy ezen kedvezmények alkalmazásában az igazságügyi minisztérium rendelkezési joga a legdöntőbb.