A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 18. szám - A házasságtörésről 3. r.

A JOG. 145 lehetne mondani, hogy azon férj, ki nejének ezen aljas üzletét nem ellenzi, beleegyezett abba, tehát nem panaszkodhatok. Csakhogy a házastárs beleegyezése a házasságtörésbe utóbbin mit sem változtat és a házasságtörés az marad a férj beleegyezése dacára is. Az sem alterálja a dolog lényegét, hogy a kéjnö üzletszerűen űzve a közösülést, tárgygyá aljasodott, mert a törvény e tekintetben különbséget nem tesz ; a commentár sem teheti; emiitett eset tehát házasságtörés. El van ismerve, hogy a házassági hűség megszegése a bevégzett nemi közösülés által követtetik el. Tehát csakis ez által ? A kéjérzet egyéb kielégítése által nem ? A magyar B. T. K. mit sem szól; az interpretatio tehát kénytelen az uralkodó theoriára támaszkodni. A theoria pedig a házassági hűség megszegését a nemi közösülésre szorítja. Nem tagadhatjuk, hogy itt a kör kissé szűkre van szabva. A sértett házastárs a magyar B. T. K. szerint a bűnvádi eljárást csak akkor indítványozhatja, ha a házasságtörés miatt a házasság felbontatott, vagy a házastársak elválasztattak. Ezen intézkedés, habár elvben helyes, a házasságtörés büntetését a felekezetek egyházi törvényeitől és a szent székek Ítéleteitől teszi függővé. Láttuk, hogy a házasságtörés különböző időkben és különböző népeknél a kulturális befolyások külÖnféleségeihez képest különbözőképen lett felfogva és ahhoz képest különbözően büntetve. De mindenütt a házasságtörés jogi felfogása csak productuma volt a n é p felfogásának és ekép a házasságtörés büntetése teljesen megfelelt a nép érzületének. Máskép van ez jelenleg. A házasságtörés büntetőjogi szabályozása és elintézése, úgymint azt a modern büntető codexekben, tehát büntetötörvénykönyvben is találjuk, nem felel meg a nép érzületének, sőt azzal ép oly ellentétben áll, mint a modern codexek intézkedései a becsületsértésekről, melyek a párbajokat társadalmi szükségességekké emelték. Pedig ép ugy, a mint a magánjogra nézve kimutatta Savigny, hogy az a nép szülöttje, nem a speculatio formatiója, ugy áll ez a büntetőjogra nézve is teljes mértékben. Hogy a büntetés megfeleljen céljának s legyen ez a cél akár elrettentés, akár javítás, megelőzés vagy a megzavart jogrend helyreállítása, szükséges, hogy megfeleljen a nép érzületének, hogy a nép azt jogosnak és megnyugtatónak tartsa. A házasságtörésnek a modern codexek alapját képező felfogása a kánonjogi felfogáson alapszik, a melyből az újkori rationalismus a szentség elemét eltávolította. A kánonjog szerint ugyanis a házasságtörés a házassági hűség szándékos megszegése bármelyik házastárs által és ez által szentségtörés. A modern theoria szerint pedig a házasságtörés a házassági hűség szándékos megszegése házasságon kívüli nemi közösülés által. Ekép a modern büntetőjogi theoriák kihagyták a szentségtörés momentumát, de helyébe mit sem tettek, ugy hogy a házasságtörés definitiója hiányossá, üressé vált. Hogy a házasságtörés a házassági hűség megszegése, ez helyes; hogy a házassági hűség házasságon kívül elhálás által Jesz megszegve, ez természetes, de a fődefinitióból kimaradhat és előadható ott, hol a födefinitió egyes kivételei egyenként és körülményesen megmagyaráztatnak. klogy a házasságtörés helyes definitióját fellelhessük, szükséges megfelelni arra, vajjou a házassági hűség mindkét házasfél által és vájjon egyenlőképen sérthető-e meg és hogy a házassági hűség megszegése mit involvál magában? Az utóbbi momentumra a döntő súlyt fektetem, mert ez adja meg nekünk alapját a büntetésnek. A modern jogfelfogás, a modern társadalmi eszmék által el van ismerve a nő egyenjogúsága a jogi védelem terén. A modern civilisatió a nőt a házasságban férje mellé emelte, mint egyenjogú társát. A házasfelek egymásnak kölcsönös hűséggel tartoznak; ennek megszegése bármelyik fél által házasságtörést képez és elvben, eltekintve minden egyébtől, egyenlően volna büntetendő. De ha már most azt tekintjük, hogy vájjon a házasságtörés következményei egyenlőé k-e, akár a nő, akár a férj szegte meg a házassági hűséget ? ugy erre határozottan nemmel kell felelnünk. A férj házasságtörése ugyanis, ha botránynyal nem követtetik el, csakis a házassági hűségnek, mint egy positiv kötelezettségnek megszegése, mely egyéb következményekkel nem jár. Any« nyira nem bir ez komolyabb következményekkel, oly kevéssé sérti ez az általános jogérzületet, hogy a közvélemény, tehát a nép jogi felfogása egy házasságtörő férjnek, a ki kerül minden botrányt, szívesen megbocsájt; sőt maga a feleség is körülbelül tudja, hogy férje a házassági hűséget, saját tényeit illetőleg nem magyarázza a legszigorúbban. De a feleség ebben teljesen megnyugszik ; a mitől ő fél, az a botrány, mely felhívja a világ figyelmét és sérti saját érzelmeit. Ha a házasságtörést magánjogi következményeire nézve tekintjük, itt is látjuk azon lényeges különbséget, mely a férj és a nő házasságtörése között létezik. A nő házasságtörése idegen gyermekeket csempész a családba és ekép sérti a törvényes gyermekek örökösödési jogait. A férj házasságtörése saját családjára nézve eféle következményekkel nem bir. De nézzük, mi a nő házasságtörése ? A nő házasságtörése által halálosan megsérti a férj becsületét; a megcsalt férjet a világ gúnyjának, szánakozó mosolyának és ha a férj a I sértést meg nem boszulja, mint gyávát a világ megvetésének szolI gáltatja át. A nő házasságtörése egy gyógyithatlan seb a férj j becsületén. De még ennél is több. A nő házasságtörése egyszersmind a nő erkölcsi bukását jelenti. A házasságtörő nő egy kategóriába való a kéjnövel. Gyalázata lesz ő ez által családjának, j feldúlója a családi boldogságnak és a házi békének, beszennye! zője a családi becsületnek és bccsempészőjeTattyú gyermekeknek. Egy oly bűnténynek jelentkezik ekép a nő házasságtörése, melyet eléggé szigorúan büntetni alig lehet. Továbbá, hogy ha a sértett férj azon kedélyállapotát, midőn neki tudomására jut nejének házasságtörése, psychologice elemezzük, könnyen beláthatjuk azt, hogy a nő házasságtörése felszabadítja mindazon leláncolt indulatokat, melyek elemi erővel a férjet megragadva, öntudatát elhomályosítva; őt minden bűntényre, különösen emberi élet megsemmisítésére képessé teszik. A nő házasságtörése által értelmi bűnszerzője lesz a férj ezen bűntényének. A nő házasságtörését tehát, a mely a sárba rántja a becsületet, a családba csempészi a bűn gyermekeit s feldúlja a családi békét és boldogságot, a férj házasságtörésével egy sorba helyezni, egyenlő büntetéssel sújtani, legfeljebb a minden reális alapot nélkülöző és a légben kapkodó merő speculatio, nem pedig az egészséges jogi felfogás és nem a tiszta jogérzület lesz képes. Következményei tehát és evvel a sértés nagysága is lényegesen különböző a férj és a nő házasságtörésénél. Ha tehát a házasságtörésnek egy oly definitióját akarjuk felállítani, mely alapul szolgálhasson a megfelelő büntetőjogi szabályozásnak, ez igy szólhat: A házasságtörés általában a házas sági hűség szándékos megszegése és ha a nő részéről követtetik el, a férj becsületsértése és családi boldogságának megsemmisítése. A házasságtörés ekép felfogva, azt eredményezi, hogy a házasságtörés olyatén büntetőjogi szabályozása, a mint azt a magyar B. T. K. 246. §-ában találjuk, határozottan elvetendő; kimutattuk ugyanis azt, hogy a^ dolog lényegében fekszik az, hogy a nő házasságtörése egészen más büntetés alá essék, mint a férjé. Mert csakis ez felel meg a nép jogi meggyőződésének és ettől a büntetőtörvény nem emancipálhatja magát, ha élő jog kiván lenni, mely a nép érzületében bírja gyökerét. A nő és férj házasságtörését ekép megkülönböztetve, a nő házasságtörése és azé, a ki egy ilyen házasságtörésnek tettestársa, sokkal súlyosabban büntetendő. Ezen büntetések részletezése, nem tartozhat ezen elmefuttatás keretébe, azt tehát mellőzöm. A nő házasságtörésének még egy oldaláról kell hogy szóljak. Kifejtettük már, hogy a nő házasságtörése, ha az a férj tudo mására jut, jogosan idézi elő a férj oly fokú felindulását, melyben oly tettre ragadtatja el magát a bűnös és tettestársa ellenében, a mely súlyos bűnténynek lenne qualifikálható, ha ugyanis beszámítható lenne. Ezen lelki állapotban véghez vitt tettet, ha a bűnös nő és tettestársa ellen irányult, beszámítani nem lehet és ha a házasságtörést a nép keblében élő joggal megegyezően akarjuk szabályozni, beszámítani nem is szabad. Ha a férj tetten kapott házasságtörő nejét avagy bűntársát megöli, ezt tekintsük a jogos indulat kifolyásának, tekintsük a házasságtörő nő vagy tettestársa méltó büntetésének. Hogy ez a nép jogérzületének megfelel, hivatkozom a francia és belga esküdtszékekre, melyek ily esetekben az ölő férjet rendesen fel szokták menteni. Ha ez igy van, akkor ezen rendelkezést a büntető codexekbe is fel kell venni okvetlenül. Hogy a férj felindulása a konkrét esetben volt-e jogos és valószínű, ez a bíró belátására bízandó ; kétség esetében azonban a jogos felindulás mellett harcoljon a vélelem. A nő házasságtörése esetében végre mindig jogában álljon a férjnek a nőt magától elűzni, ha ezt azonnal teszi, a mint a nő házasságtörése tudomására jut; de köteles lenne ekkor a férj bizonyos idő alatt neje ellen a válópert megindítani és a nő tettestársát a bíróságnak megbüntetés végett feladni.