A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 1. szám - A kettős házasság elévülésének kérdéséhez

5 gátassal mellőzve, másokat helyeseknek, de nem döntő fontosságiaknak elismerve, másokat félreértve, illetve félremagyarázva, dacára azon súlyos ellenvetéseknek és érdemleges cáfolatnak, melyekben fölfogása részesült, avval végzi, a mivel kezdette ; sőt sokkal határozottabb módon, mint első felszólalása alkalmával azon nézetének ad kifejezést, hogy a kettős házasság folytonos bűntett és igy annak elévülése különös törvényes rendelkezés nélkül is az egyik vagy másik házasság megszűntétől számítandó. Miután azonban ezen tétel 1 •c onnyen felállítható, de nehezen igazolható, fölfogásának védelmére oly állításokat kockáztat, melyek egyáltalán nem tarthatók, sőt folyományaikban tudományunknak alapelveit megtámadják és igy alkalmas fegyvert szolgáltatnak azok kezébe, kik a eriminalistikától az elvi alapot és rendszeres összefüggést megtagadják és azt inkább célszerűségi tekintetek felé hajló, mint az igazság követelményeit megvalósító — politika és jog közt ingadozó - ismeágnak szeretik fölcüntetni. Tekintettel az ebből származható értelmi kárra, tekintettel másrészről azon körülményre, hogy értekező ur tetszetős modora és auctoritativ hangja miatt némelyek igaznak tarthatnák azt, a mit ő kétségtelennek mond és az érvelés mellőzésének okát annak fölöslegességében és nem annak lehetetlenségében kereshetnék : újra föl kell vennem higgadt lélekkel és őszinte meggyőződésből a helyes nézetnek oda dobott keztyüt már annál is inkább, mert e controversia felköltötte a hazai büntetőjog fejlődése iránt érdeklődő közönség figyelmét, sőt azt némileg abban valórészvételre is birta. A »Büntető Jog Tára« XI. l öt. 12. számában a kriminalistika egyik legkiválóbb művelője, hivatkozással a »Jog«-ban felmerült polémiára és föltétlenül az általam elfoglalt álláspontra helyezkedve, melegen pártolja és új érvekkel is hathatósan támogatja a budapesti kir. tábla Ítéletét. Mindjárt első fölszólalásom kezdetén (a »Jog« 48 sz.) p o s i t i v és negatív s: empontból iparkodtam igazolni, hogy a kettős házasság pillanatnyi és nem folytonos bűntett. Egyrészről a törvény világos és határozott szövegére hivatkoztam, mert utóvégre a törvényes fogalomhatározás dönt nemcsak első sorban, hanem kizárólag valamely jogsértés folytonos vagy pillanatnyi jellege felett és a 251. §. azon kitételéből »házasságot köt, házasságra lép« (nem: házasságban él), mely nem jelenthet tartós, jogsértő cselekvőségei, hanem csak bizonyos tüzetesen meghatározott pillanatban befejezett jogsértést, azt következtettem, hogy a bigámia pillanatnyi bűntett. Másrészről felsorolva a folytatólagos (fortgesetzt) és folytonos (fortdauernd) bűntett jellemző sajátosságait tekintettel a dolus terjedelmére, az elkövetés helyére, a törvényhozás változására, a jogerejű elitélés következményeire, és szembeállítva ezekkel azon elbánást, melyben a judicatura részéről a bigámia részesül, kifejtettem, hogy ezen utóbbi bűntett sem a folytatólagos, sem a folytonos delictum lényeges ismérveivel nem bir s igy tehát csak pillanatnyi bűntett lehet. W. Gy. ur kifejezetten elismeri az általam felállított tételek igazságát, mindamellett elzárkózik az azokból levont következtetés helyessége előtt. »Nekem ugy tetszik — ezek saját szavai — hogy ő azon, nézetem szerint hibás, de a németeknél nagy előszeretettel felkarolt bizonyítási módszert követi, hogy felállít bizonyos m e 11 é k tételeket, melyek igazsága iránt alig van kétely és ezen tételekkeretéhez mérten akarja megoldani a kérdés lényegét«. Tudtommal az általam követett bizonyítási módszer nem tüntet fel nemzeti sajátságokat, még kevésbé mondható hibásnak. Bármely tétel helyessége igazolható vagy a mellette szóló érvek felsorolása (argumentum directum) vagy annak kimutatása által, hogy az ellenkező föltevés lényeges megkivántatóságai hiányoznak (argumentum a contrario). Az okoskodás helyessége az egyik vagy másik irányban kétségtelenné teszi a vitás tételt; mindkét bizonyítási eljárás egymás melletti alkalmazása nem növelheti ugyan a kifogásolt állítás objektív bizonyosságát, de igenis az olvasónak vagy bírálónak subjektiv meggyőződését annak valósága fölött. Mióta emberek öntudatosan vagy öntudatlanul, de észszerüleg okoskodtak, használták a logikai következtetés ezen kom binált módszerét és pedig tekintet nélkül az égalj vagy a nemzetiség különbségeire. De W. ur azt mondja, hogy az álta'am fó'állitott tételek mell ék kérdésekre vonatkoznak. Hogyan mellékkérdésekre?! A törvényes tényálladék, az elkövetés helye, a dolus terjedelme, a törvényhozás változása (nulla poena sine lege poenali!) az elitélés következménye ( ion bis in idem!): m e 11 é k kérdések ? Hiszen akkor nincsen főkérdés! Ha mindegy, vájjon a törvény azt mondja: »há?asságot köt< (házasságra lép!) vagy házasságban él, vájjon azt mondja: birtokba »vesz«, vagy birtokban -tart ; hl közömbös, vájjon a tettes bűnös tudata meg volt a csel kmény elkövetése előtt vagy utána ; ha irreleváns, vájjon a telt ! véghezvitele vagy az itélethozáskor fennállott törvényi alkalmazzuk a deliktumra; ha a tettesnek a jogerejű ítélet utáni bűnös magatartásának elbírálásánál is mondhatjuk: -igy JS lehet, ugy is lehet« : akkor hiábavalóság az egész tudó ná1 nyunk; akkor szószátyárok a tudósaink és üres időtöltés a mesterségük; akkor ne is ámítsuk ezentúl önmagunkat, hogy másokat ámíthassunk; akkyr legyünk legalább őszinték, ha nem tudtunk hasznosak lenni és zárjuk be a bo!tot i Mellékkérdések!! Azt állítja továbbá W. ur, hogy én sehol sem mondom meg »miben látom a folytonos bűntett essentiális, lényeges ismérvét . Megtalálhatja ezt W. ur több he'yütt értekezése nben különösen jelen folyóirat 4 •. sz. (Vi'7. k), a hol azt mondom »a delictum continuum, azaz valamely bűntett fogalom folytonosan megújuló megvalósítása <. Ezen tételt értekezésem második részéből, melyben behatóan fejtegetem a folytonos bűntett lényegét, nem idézi W. ur, de felhoz ellenem egy más állítást, mely értekezésem első részében foglaltatik ; ott tudniillik kimutatván, hogy a bigam a sem folytatólagos, sem folytonos bűntett, argumentum a contrario útján azt következtettem, hogy csak pillanatnyi bűntett lehet. Ezen mondatot W. ur szellemi összefüggéséből kiragadja s ugy tüntetvén azt föl, mintha vele a folytonos bűntett fogalmának szabatos körülhatárolását céloznám, szememre veti, hogy ily definitio fölállításával nem különböztetek meg elég élesen folytatólagos és folytonos bünteti között. »A folytonos (Dauerverbrechen) — igy nyilatkozik — és a folytatólagos bűntett (fortgesetztes Verbrechen) fogalmi I körének határai elmosódnak értekezéseiben mert —• bocsánatot kérek — de midőn a folytonos bűntett főismérveül »a folytonosan megújuló büntetendő cselekvőség, mely a bűnös állapot minden szakában, a ténykedés minden mozzanatában a büntetendő cselekmény teljes képét nyujtja« van fölállítva : akkor inkább a folytatólagos, mint a folytonos bűntett foj galma van meghatározva«. Ha valóban csak ezt és i g v ; mondottam volna, akkor szó férhetne a folytonos bűntett ezen definitiójához. Valódi értelmét az idézett mondatnak az azt közvetlenül megelőző— nem idézett — passus megadja: »ismérvek, melyek fenforgása nélkül sem a folytat ó 1 a g o s, sem a folytonos bűntett nem képzelhetőd. (»Jog« 420. 1.) Ez már egészen máskép hangzik Nem főI ismérvét akartam ezzel megjelölni a delictum continuumnak. hanem k ö z ö s ismérvét a folytonos és folytatólagos bűntettnek — »a bűnös állapot minden szaka« a folytonos bűntettre, »a ténykedés minden mozzanata« a folytatólagosra vonatkozik. Eszmemenetem a következő volt. Ha sikerül egy közös ismérvet kiemelnem a folytonos és folytatólagos bűntettnek, mely a bigamiánál hiányzik, akkor egyrészről azt | igazoltam, hogy a kettős házasság se nem folytatólagos