A Jog, 1886 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1886 / 11. szám - Enyhitő, súlyosító körülményekről és egyébről

Ötödik évfolyam. 11. szám. Budapest, 1886. március 14. Szerkesztőség: V. sas-utcza 14. szám. HETILAP AZ V. sas-utcza 14. szám. Kéziratok vissza nem adatnak Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök A J O G (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY. ) IGAZSÁGÜGYI ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE, A MAGYAR ÜGYVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI KA Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő: Dr. Stiller Mór. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: helyben vagy vidékre bérmentve küldve: egész évre. 6 frt — kr. fél ».. 3 » — negyed ». 1 50 • Az előfizetési pénzek bérmentesen legcélszerűbben postautalványnyal küldendők. TARTALOM. Enyhítő, sulyosító körülményekről és egyébről. Irta: V. K. A bűnvádi eljárási enquéte. — A marosvásárhelyi kir. Tábla megvizsgálása. — A váltótelepités fogalommeghatározása a Curián. Irta: Miskolczy Barnabás, kir. közjegyző Nagy-Váradon. — Az egyházi javak a magyar jog rendszeréhen. Irta: Dr. Daempf Sándor pécsi ügyvéd. Ausztria és külföld, (bolgár ügyvédi viszonyok és statistikai adatok. ) — Sérelmek. (Ügyvédhajsza non plus ultrája. Irta: K u n a Jenő, versed ügyvéd. ) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések. MELLÉKLET: Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. Kivonat a »Budapesti Közlöny«-ből. (Csődök. — Pályázatok. ) nyhitő, súlyosító körülményekről és egyébről. (V* K. ) Életerő s ennek gyakran korlátokat szétrobbantó forrongó pezsgése, a gazdagságnak eme túltengése, szellemi működésünk elágazó területein talán sehol sem jelentkezik élénkebben és élesebben, mint büntető jogszolgáltatásunk körében. Sokáig kezelték ezt mostohagyermekül hazánkban, mig ellenben egyszerre a legkényeztetöbb dédelgetésben részesitik s a leggondosabb családapa kötelességeinek hü teljesitését is messze túlszárnyaló buzgósággal ápolják. Sok összeható tényezőnek eredménye ez, de elvitázhatatlanul főleg egy embernek az érdeme; azé a férfiúé, a ki a kincseit önkénykedő szeszélylyel osztogató anyatermészet kezéből pazar adományul nyert gazdag tehetségét mélyre ható tanulmányok árán izmosította és ebben az országban a büntető törvényhozás és jogszolgáltatás apostolává szegődött. Neki sikerült a tespedő testbe új életet önteni, neki felvillanyozni a szunyadó erőket. A baj csak az, hogy nincs fény árnyék nélkül. Mert a mióta ama férfi, az élet közönséges tapasztalatai nyomán könnyen megfejthető és ezekre való tekintetből neki, de csakis neki megbocsátható okból minden igyekezetét, törekvését, erejét annak az egy célnak szenteli, hogy büntetőtörvénykönyvünknek itt-ott mutatkozó fogyatkozásait, hézagait s bár tagadott, de tagadhatatlanul létező nemzeti sajátságaink különlegességét nem mindig figyelemre méltató idegenszerűségeit elfödje, kijavítsa, elsimítsa, betöltse s a mennyire tőle telik, szájunk izének megfelelőbben idomítsa; és a mióta eme férfiú soha sem szűnő buzdításának, ösztönzésének, tűszúrásokként izgató sarkantyúzásának s talán néha, erős kézzel megragadott hivatása téves felfogásából eredő, de ebben mentségét is lelő erőszakoskodásának is, sikerült a kir. Curiát, Magyarország törvényeinek ezt az őrét is arra birni, hogy őt, hol több, hol kevesebb szerencsével, a kissé sikamlós, könnyen veszélyessé válható pályán torony irányában kövesse: azóta gombaszerű szaporúsággal burjánoznak elő mindenfelől azok a boldogok és boldogtalanok, hivatottak és hívatlanok, a kiknek álmait háborgatja az irigy gondolat, hogy más szedi el előlük a dicsőség eprét, — a kik ennek meggátlása végett minden áron túlárverezni iparkodnak mesterüket, hogy ezen a néven elhigyje végre a világ, hogy ők a bölcsek kövének fölfedezői s a gondviselésnek ama kipattant szikrái, melyeknek rendeltetése, hogy villamos fényt árasztó fáklyát gyujtsanak nekünk, vakoknak, a sivatag pusztaság homályában és elvezéreljenek minket oda, hol mi lépdegelhessünk büszkén Európa büntető jogászainak az élén és utánunk aztán ne következhessék soká, igen soká — senki! Ezeket a jó urakat nem bántja ebbeli versenyükben, rohanásukban, mondhatnám cigánykerekeket hányó széles jó kedvükben az a gondolat, hogy Magyarország törvényhozása hosszas vajudás érett megfontolás után alkotta meg büntető törvénykönyveit; nem az a gondolat sem, hogy eme tételes törvénykönyvek előnyeiről, árnyoldalairól, hibáiról és fénypontjairól lehet ugyan, szabad is, jó is értekezni és vitatkozni a tanszékeken, jogászgyüléseken, jogászkörökben s ha ugy tetszik, még a fiatal kereskedők egyletében is: de hogy azokat abban az országban, melynek számára meghozattak, ugy kell és csak ugy szabad alkalmazni, mint a hogyan, hibáikkal együtt, a törvényhozás kezéből szentesítve kikerültek. Miért is tűnődnének ezen azok a jó urak? Mi nekik a törvény ? Holt betü! Magasabban lengő zászlót lobogtatnak ők, melyre gyémánt betűkkel van felírva a büszke jelszó: »A tudomány szent!« Csakhogy ez a tudomány nekik, mindegyiküknek a tudása, melyet hol innen, hol onnan montettek kapkodva. Pedig eszükbe juthatna ezeknek, a mesterükre ráárverező uraknak, hogy a mindenkit egyaránt kötelező tételes magyar büntetőtörvény első javaslatának volt és van t u d o m á n y o s indokolása is, a melyről — az ugynevezett miniszteri indokolásról — még csak nem régiben mondotta ki a kir. Curia büntető szakosztályának teljes ülése, hogy fenforgó kétely esetében ebből az i n d ok o 1 á sb ó 1 tudható meg a törvényhozás hamisítatlan akarata. Es eszükbe juthatna az is, hogy emez indokolás nagytudományú szerzőjének a neve és közrebocsátójának tekintélye és multja kezeskednek arról, hogy abban az indokolásban össze van gyüjtve mindaz, hézag és kivétel nélkül, a mit a tudomány a magyar büntetőtörvénykönyv megalkotásáig helyesnek és valónak elfogadott és hogy ez az, a mi Magyarország törvényhozását arra indította, hogy épen azt a büntetőtörvénykönyvet alkotta meg, mely a korona szentesítését is megnyerte, ne pedig mást teremtsen vagy szabadon hagyja prédául ezentúlra is a tért a birói bölcs belátásnak, esetleg a tanszékek tudósai német földről ide átültetett szőrszálhasogatásának, kinekkinek korlátlan tetszése szerint. A magyar büntetötörvénykönyv gyakorlati alkalmazásánál tehát csak az fogadható el tudományul, a mit maga a törvény és legfölebb még a miniszteri indokolás tud ománynak vall, vagy ez utóbbi határozottan és kifejezetten olyan kérdésnek jelöl meg, méhnek megoldását az elméletnek tartja fenn s a tudomány későbbi fejlődésére bizza. Evvel szabatosan meg van vonva a határvonal, melyen túl nincs keresni valója annak, a kinek az a hivatása, hogy gyakorlati téren, az élet változó alakulataira alkalmazza a magyar büntetőtörvénykönyvet. A ki mégis teszi, a ki azon a határvonalon túlcsapong s most is — szemben a törvénynyel és annak indokolásával — azt kutatja, azt fürkészi, azt keresgéli a bányász szerencsevesszőjével kezében: mit mond Chauveau, Hélie, Boitard, John, Temme, Zacharia, Buri, Geyer, Luden, Köstlin, Berner, Binding, Carrara, Rossi; — és ha eme böngészése közben valamire akad, a mi vagy épen nincs, vagy legalább ugy nincs a magyar büntetötörvénykönyvben: mindannyiszor az újat. csak azért, mert ujság, kutatása eredményéül a gyakorlati életbe is átülteti: az — tegye ezt bármely nemes inditó okból, bármily magasztos célzattal, bármennyire áldásos törekvéssel — az meghamisítja a magyar büntetőtörvényt, a magyar törvényhozásnak ezt a büszke, magas színvonalon álló művét, épen ugy, mint tenné az, a ki mai nap arra törekednék, hogy ebben az országban a Lex Pripuariorum vagy Bajuvariorum, a Sachsen- vagy Schwabenspiegel, a Carolina vagy Bambergensis rendelkezéseinek szerezzen fennforgó kérdések