Szende Pál (szerk.): Pótlás a Magyar hiteljog III. kötetéhez. A „fizetésképtelenségi jog”-hoz és az „iparjog”-hoz (Budapest, 1933)
140 — Ipar fog. — szemben feladatkörüket tekintve, úgy elméleti előképzettségük, mint gyakorlati úton szerzett szakismereteik tekintetében nagy követelményeket kellene támasztani, ezeket azonban a törvény mérsékelte, mert az ipartestületek nagy része nincs olyan anyagi helyzetben, hogy magasabb képzettségű tisztviselőket fizethessen, A 28. §. az ipartestületi jegyzői állás betöltéséhez megkívánt iskolai előképzettség legkisebb mértékeként azoknál az ipartestületeknél, amelyeknek taglétszáma ötszáz, vagy ennél kevesebb, a középiskola négy osztályának sikeres elvégzését írja elő, kiegészítve azzal a követelménnyel, hogy az illetőnek ezenfelül igazolnia kell, hogy ipartestületi, ügyvédi, vagy közjegyzői irodában, kereskedelmi és iparkamaránál, valamely hivatalnál, bíróságnál, vagy közintézetnél legalább két évet töltött megfelelő munkával és az ipartestületi jegyzői vizsgálatot sikerrel létette. A két évi gyakorlat és a jegyzői vizsgálat letétele bizonyos mértékig enyhíti az iskolai előképzettség csekélységét. A 28. §. negyedik bekezdése szerint az említett legkisebb követelményt sem lehet érvényesíteni azokkal szemben, akik a törvény kihirdetésekor ipartestületi jegyzői tisztet töltenek be, vagy valamely ipartestületnél legalább egy év óta főfoglalkozásként irodai munkák végzésére vannak alkalmazva, még pedig tekintet nélkül arra, hogy alkalmazásuk próbaidőre, határozatlan, vagy határozott időre szól, avagy végleges minőségben teljesítenek szolgálatot. Ezek az alkalmazottak tehát a törvény 28. §-ának harmadik bekezdésében előírt képesítés igazolása nélkül ipartestületi jegyzőül bármelyik ipartestület által megválaszthatok. A 29. §. abból a célból, hogy az arravalóságukat beigazolt ipartestületi tisztviselők mentesíthetők legyenek a rövid időközönkínt ismétlődő újraválasztás izgalmaitól, olyképpen rendelkezik, hogy a főfoglalkozásban alkalmazott tisztviselőt egy évi próbaszolgálat után az előljárósági tagok kétharmadának hozzájárulása esetén öt évre kell szerződtetni, Ennek az öt évnek elteltével az előljárósági tagok többségének hozzájárulása esetén a tisztviselőt véglegesíteni kell. Ezek a rendelkezések csak azokra a tisztviselőkre vonatkoznak, akiket az ipar-